2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

#VectraV6 - Az elsö élmények.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Szóval megköszöntük a kereskedönek az ideiglenes rendszámban nyújtott segítséget, majd a kapu bezárult, és ott tipegtem elötte a frissen vett döggel. Mivel a tankban a nafta szintje erösen elapadt, az elsö saját tulajdonú közös élmény akkor bizony tankolás lesz. Aztán rövid idön belül a második és harmadik és negyedik is, tippre a második leggyakoribb közös élmény lesz, a V6 zenéltetés után, aminek egyenes következménye ez, that´s life.

No meg aztán rendszámot intézni is mentem volna már, viszketett a popó erösen.
Viszont ahhoz biztosítás kellett, szóval gyorsan megkalkuláltam az új biztosítást, megjött róla az igazoló szám, minden adott volt a szertartáshoz, így másnap nyitásra a Hivatalnál topogtam, mint egyszeri kisnyugdíjas akciós napon a hipermarket rácsánál várva a nyitást, csak vele ellentétben én nem farhátat, hanem két csillogó fémplakettet szerettem volna beszerezni.
Pluszban ugye, mivel van lehetöség a tartomány jelzés utáni részre "egyedi kombinációt " kérni, azt is gyorsan lefoglaltam elözöleg.

Azt gondolom, hogy a hivatali ügyintézésre nem lehet panasz, 7:01-kor már az automatánál pingvinezel, majd a 20 szoba, szobánkénti 2 ügyintézö révén pikk-pakk sorra kerülsz.
A menet kísértetiesen hasonlít az otthonihoz, személyes iratokat, szerzödést, biztosítás meglétet igazoló eVB számot ügyintézönek odaadod, valamit az elözöleg lefoglalt rendszám kombinációról a papírt, ( illetve, ha a régi tulaj rendszámával tudod elhozni az autót, akkor a régit is elkérik ), Ö szépen bepüföl mindent, kinyomtatja a nagy forgalmit, és a kis forgalmit, megírja az Umweltplakettet ( ami ugye ahhoz kell, hogy a nagyobb városok köré kijelölt környezetvédelmi zónába Zsanettezés nélkül bezúzhass ), majd odaadja az egész paksamétát, egy plasztikkártyát, amivel ki kell fizetni a müveletet az automatánál ( nincs csekk, vagy egyéb mutyizás ), azzal kiballagsz, az automatába bedobálod a pengöt, az ott kapott blokkal, és az ügyintézötöl kapott forgalmikkal, papírokkal átsasszézol a rendszámnyomdába ( szomszéd épület ), ott a hölgy a blokk, és a papírok ellenörzése után szépen összelegózza a kombinációdat a plecsnizöbe, és máris megy a macinyomda, kapod a két friss, ropogós röndszámot, majd szépen a következö ajtónál felnyalja rá a kisasszony a müszaki és a tartományi matricát. Bittedánke.
Az egész folyamat cirka 30 perc, várakozással együtt, és máris a saját plakett virít az autón.
Szóval most már jogilag is egybekeltünk. :D

Hogy milyen az élet egy V6-tal? Azóta is körbeér a szám a fejemen, azt hiszem ez mindent elmond.

Magát a C Vectrát nem nagyon kell bemutatni, elég jellemzö típus, 2002-töl gyártották 3 fajta karosszériával, sedan ( 4 ajtós ), GTS ( 5 ajtós ), és Caravan ( kombi ) kivitelben.

Én ebböl a GTS verziót választottam, ugyanis azon kívül, hogy kimondottan sportossá teszi a nyújtott 5. ajtó, az üveggel nyíló csomiajtó révén a pakolhatósága is példás. Maga a csomagtér is kellemesen tágas, egy "nöi" börönd ( vagyis, indokolatlanul 3-szor annyi cuccot tartalmaz, mint kellene ) mellé simán befér egy hagyományos "férfi" börönd, egy halom szatyor, hátizsák, és az üléseket még elöre sem döntöttem.

A külsejét nagyon nem firtatnám, a szépség relatív, hátulról az autó szerintem rettenetesen eltalált, sportos, a sziluettje is erösítí ezt, a lökhárító alján a kétoldali kipufogó is alapból az erösebb kivitelek ismérve, ugyanakkor - talán az ezüst szín is ráerösít erre - hátulról és oldalról nézve egyszerre elegáns is. Az eleje más, azt lehet az éjszakás müszak tervezte, esetleg a fejlesztési fázis ezen része az Oktoberfest utánra esett, én nem tudom, de mire odaértek már elfogyhatott a büdzsé gyurmára, mert érzésem szerint ott a dizájnerek sem igazán tudták, mit akarnak, a maradékot gyorsan feldobálták, oszt csókolom.

Nekem mondjuk személy szerint bejön ez a picit balta arc is, ehhez az Oldschool szopómotoros behemóthoz passzol, de sokan kifogásolják, hogy a FL szemböl sokkal autósabb, át is lehetne építeni, de ez nem az az autó.

A Xenonok kellemes fényt adnak az autó elé, ami kell is, mert alkalomadtán elég gyorsan tud suhanni a táj, és ilyenkor nem árt, ha látod, mi történik. Az autó gyárilag egy Irmscher szalonból került ki, az elsö tulaj a gyári extrákat megtolta egy kis optikával, ami kimerült egy Irmscher hütörácsban, és 4 dararb 17"-os Irmscher SportStar felniben ( 69 évesen ugye már a kevés is elég ), ezek szépen egészítik ki a sportosan elegáns optikát, és mivel ráadásul "gyári", nálam ez pluszpont, hiába, ahogy öregszem, egyre kevésbé vonzanak a csiribiri dolgok.
A képeken már az update-elt állapot van, miután véletlen ( de tényleg, épp lapozgatom a Bild am Sonntag apróhírdetési rovatát, erre ott volt véletlen egy szett 18"-os ugyanilyen Irmscher alufelni szett ) bezsákoltam egy nagyobb szett azonos kereket, ezek pont annyival töltik ki jobban a kerékjáratot, ami arányossá teszi a lépöket.

A beltér tágas, nyilván, hiszen emiatt is került be a kosárba az autó, elöl böséges a helykínálat, a fejtér is szellös ( ebben tetöablak sincs, így a tetökárpit is 2-3 centivel magasabban fut, mint a tetöablakosban ), széltében is nagyon kényelmes. Az övvonal magasan húzódik, emiatt kellemesen bunkerszerü az érzés, amit tovább erösít a hatalmas müszerfal. Amin megint hosszasan lehet vitatkozni, tény, hogy nem egy Giugiaro, vagy Bertone tervezés, nem fog senki a harmonikus íveibe beleszeretni ( mert nincs benne, egy sem, tényleg ), nem lepödnék meg, ha a tervezönek oviban is kocka lett volna a jele, esetleg vonalzó, viszont funkcionális, minden kézre esik, jól átlátható, deal with it. A hátshow sorban is kellemesen el lehet férni, még az anatómiailag kifogásolható alkatomra húzott elsö ülés mögött is marad hely egy egészséges méretü felnöttnek.

Az extralista, ahogy korábban is írtam nem fukarkodik, Xenon, parkradarok elöl-hátul, villanyablakok, villanytükrök, elektromosan behajthatóak, füthetöek, esöszenzor.
Belül Silverstone belsö ( kék szövetes, félbör ülések, kékes-szürke dekorbetétekkel ), 2 zónás digitklíma, ülésfütés, tempomat, sötétedös tükör, kihúzható naprolók a hátsó ajtókban, és a hátsó szélvédön, színes képernyös, CD-táras, nagynavi, meg egy rohadt nagy gázpedál, amivel a géptetö alatti zenekart lehet ingerelni. ;]

A motor a szívó kínálat csúcsa, 3.2 Literes szívómotor, 3175 köbcenti egészen pontosan, amiben 211 Le-t, és 300Nm-t találtak a mérnökök, mondjuk nem eröltették meg magukat a keresésben, cserébe mondhatjuk, hogy nem egy szénné hegyezett motor, ami az élettartamnak biztosan jót tesz.
Már alul is elég aktív, ha szükséges, harmadikban 30km/h-val is át lehet lopakodni a lakó-pihenö övezeteken, akkor sem panaszkodik a motor, városban ötödik sebességben is elegánsan lehet gurulni. Ilyenkor alig forog a motor, ergó kimondottan hangtalanul vonulhatunk. Ugyanez igaz autópályázáskor is, óra szerint 130-140 km/h körül 3 ezret fordul a fötengely.

Aztán, mikor a gyóccer el-, a fordulatszámmérö pedig 2 ezer fölé gurul, jönnek az elsö távoli mormogások, hallani, hallható, hogy készülödik a zenekar, hogy vihar készülödik az elsö tengely fölött, 3 ezertöl pedig kapaszkodunk a kormányba. Innen tömegét meghazudtoló pofátlan módon képes megindulni ez a másfél tonnás romboló, elökerülnek a filharmonikusok is, és olyan emberes, vidám V6 zene-bona közepette veretjük bele magunkat a tiltásba, hogy a vigyorgástól biztosan elfelejtünk váltani.

A váltó egyébként tudja a dolgát, nem ez a váltók Paganinije, biztosan van ennél pontosabb, katonásabb, játékosabb váltó, de tökéletesen irányítható a hipertérugrás mértéke vele.
Vannak persze ennél böven gyorsabb autók, egy mai megfújt ásványvizesüveg méretü motoros kisautó is biztosan hozza ezt a szintet, de mégis van benne valami botrányos, ahogy elöadja magát, és ez a nagy test meglódul.

Városba néha talán már picit túl sok is a törtetés, ilyenkor azért néha elefántnak érezzük magunkat, akinek a porcelánbolt gyakorlatilag az egész környék. Autópályán kevésbé vészes a helyzet, ott érzi talán igazán elemében magát az autó, bátran lehet szinte bárkit kikerülni, megelözni, nem nagyon kell gondolkozni, belefér-e, belevágjak-e, a belsösávból sem takarítanak csak úgy el, ha igény van, megfutja a gyár szerint a közel 250-et is, amivel biztos meg lehet lepni a karikás/vesés/csillagos PIMP-huszárokat, vagy a Skodás területi "életcsászára"-képviselöket, mert ugye ez mindenki szemében csak egy Opel, ráadásul 15 éves is, oszt erre ´némmeghogymegy.
Erösen vacilálok rajta, hogy eltüntetem a popójáról a V6 felségjelzést, úgy még nagyobbat ütne a rüsselsheimi Kinderszörprájz.

A fogyasztásban nagy meglepetések nincsenek, aki hisz a csodákban, az majd ezentúl nem fog, szívó motor plusz nagy köbcenti párosítva nagy tömeggel, ebböl a képletböl semelyik univerzumban nem jön ki szép szám.
Nálam az átlagfogyasztás jelenleg 9,5 liter, ez 70/30%-ban autóút, autópálya, föút / város, illetve ebben benne van a V6 zenéltetés is elég gyakran.
Ha csak autópályán gurigázunk vele papper tempóban, akár a 8-assal kezdödö szám sem lehetetlen, mint ahogy városozva a 12-14 sem, ha ezt meg megdobjuk némi eszetlen állatkodással, akkor hamar horpad a tank, lévén cirka 60 litert tudunk a gyári helyre belepumpálni, talán ez az egyetlen olyan pont, amibe bele tudnék kötni, ilyen fogyasztáshoz egy tizessel nagyobb kulacsot felszögelhettek volna az autó alá, sokat javítana a hatótávon.
Nem véletlen, hogy akkora divatja van a gázosításnak, amiröl megintcsak megvan a véleményem, igen az a majmos-banános bölcselet, no de az elején leszögeztük, hogy nem lesznek nagy megoldások, szóval hagyjuk is ennyiben a témát. :)

És, hogy valami vizuális inger is érjen Titeket, alább néhány pixelhalom:

Hozzászólások

(#1) TheLázs


TheLázs
csendes tag

Kicsit bamba orra van :D . Mondjuk, én is pont az esetlensége miatt kedvelem a kedvenc (van hogy még álom, van hogy már valóság) járműveimet.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#2) Petyyyyy


Petyyyyy
addikt

rüsselsheimi Kinderszörprájz.
Sírok. :C

Szemed az úton, pedál a padlón || Whatever, Im the star

(#3) Redneck


Redneck
veterán

Jól fest, várjuk a fejleményeket! :K

Play Hard GO pr0! - A bugfix, a hiba véglegesítése a programban. http://steamcommunity.com/id/redneck026/

(#4) Redneck


Redneck
veterán

"ahhoz kell, hogy a nagyobb városok köré kijelölt környezetvédelmi zónába Zsanettezés nélkül bezúzhass"

Ez fájt, de nagyon. :DD

"Az egész folyamat cirka 30 perc, várakozással együtt, és máris a saját plakett virít az autón."

Ezt szeretném itthon is, de ha egyszer össze is hozzák, minimum háromszoros áron...

A képek előtte utolsó bekezdés pedig egyenesen fájt. Valaki ilyen motorokat gázosít? Na nemááá! :W
Egyébként nekem sosem tetszett ez a Vectra, pláne az 5 ajtós nem, de ez a példány megváltoztatta a véleményem.

[ Szerkesztve ]

Play Hard GO pr0! - A bugfix, a hiba véglegesítése a programban. http://steamcommunity.com/id/redneck026/

(#5) MineFox54 válasza Redneck (#4) üzenetére


MineFox54
őstag

"Egyébként nekem sosem tetszett ez a Vectra, pláne az 5 ajtós nem, de ez a példány megváltoztatta a véleményem."

Pontosan, SŐT, nem vagyok Opeles egyáltalán, de ez a darab tetszik eléggé... Grat hozzá :)

(#6) Hieronymus válasza Redneck (#4) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

"Ez fájt, de nagyon. "

Sőt, a külföldi járművektől is megkövetelik.
Két választás lehetséges,
1. Az első utadba eső márkakereskedőnél megveszed a zöld (vagy jövőre a kék) matricát.
2. A rendőri intézkedést követően térsz vissza az 1. ponthoz. :DDD

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#7) bambano


bambano
titán
LOGOUT blog

a gts az nem kasztni verzió, hanem felszereltségi szint.
először csak gts-hez volt 5 ajtós kasztni és fordítva, de ez később változott.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#8) bambano


bambano
titán
LOGOUT blog

"Innen tömegét meghazudtoló pofátlan módon képes megindulni ez a másfél mázsás romboló,": lol.
másfél mázsás? tonna lesz az...

az ilyen ásványvizes kategóriás kisturbós új autókkal nem érdemes kötekedni, mert úriember biztosra nem fogad. nincs abban semmi élvezet, hogy lenyomsz egy fóbiát vagy corsát. már megint. :P

ja, az első lámpája kicsit suzukis, azért olyan béna. de ez a legnagyobb baja kívülről.

[ Szerkesztve ]

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#9) pet007


pet007
aktív tag

Nem szeretnem csak idebofogni, de annyira nem ertek a kocsikhoz, igy megkerdeznem: [link] ezt neztem ki, leiras alapjan jonak tunik, de nem tudom sri jo-e, vagy csak gondom lesz vele? :R

(#10) Szada85 válasza bambano (#7) üzenetére


Szada85
aktív tag

Igazad van, a GTS valóban felszereltség, azonban csak az 5 ajtós ( Schrägheck ) változatnál volt ilyen, valamint a FL elött ezeknek nem is nagyon volt más felszereltségi szintje, talán ezért is ragadt rá egyértelmüen a GTS név.

A FL környékén jöttek be az Edition és Cosmo, valamint ezek Plus névvel ellátott verziói, valamint az OPC is ( 2005-töl kezdödöen )

Legalábbis az eddig olvasott források ( íme egy: [link] ) szerint.

A mázsát javítottam, hiába olvasom át többször is elötte, idövel a sok betü között már átsiklok ilyenek felett, sorry. :R

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.