Ebben a bejegyzés sorozatban a nálam kallódó egerekről fogok röviden írni, de nem mérésekkel kiegészített tesztekre kell gondolni, csupán bemutatásra, szubjektív meglátásokra/gondolatokra, amik az együtt töltött idő alatt megfogalmazódtak bennem. Elöljáróban annyit megjegyeznék, hogy alapvetően a kisméretű, szimmetrikus, minél könnyebb rágcsálókat szeretem, így zömében efféle típusokról lesz majd szó. A sort a legújabb szerzeményemmel, a G-Wolves Hati HT-S Classic-kel kezdem, amire a honi forrásból történő megrendelést követően három nap híján egy hónapot vártam.
Már jóideje birizgálta a fantáziámat a kicsike, mert az M-es bátyját eléggé kedvelem, egy leheletnyivel könnyebb, mint a mainem (CM MM710), és a netes beszámolók többnyire igen pozitívan nyilatkoztak róla a fingertipes/clawos halmazban. Nem mellesleg szép piros, én meg imádom a vadító színű/mintázatú perifériákat/padokat. 
Sajnos nem olcsó (~25k), nincs minden sarki közértben, úgyhogy némi kuriózum zöngéje is van idehaza a dolognak.
A cuccnak léteznek Ace Edition kiadásai (Stardust, Stardust Red és Universe Edition), illetőleg mostanra már egy 60 grammos wireless verziója is. A némileg drágább (~30k) Ace-ekben frissebb szenzor (lásd lejjebb) dolgozik és az oldalaikon szintén feltűnnek a lukacsok, ezáltal durván 2 grammal könnyebbek (~48 gramm). A régebbi batch-ekben Omron (20M)-ek vannak és nincs szenzorgyűrű, míg az újabbakat ezzel, alapvetően jobb glide-okkal és Kailh GM 8.0 switch-ekkel szerelik (és sokat javult a quality control), de ezek a gyártási szériától dependens különbségek a Classic-nál ugyanúgy megfigyelhetők.
A ketyerét április 20-án raktam kosárba. Május 17-én a futár ébresztett, de nem inicializáltam atomtámadást, mert tudtam, hogy (végre valahára) jóságot hozott a furgonka. Feltépve a bubis borítékot egy már ismerős pikszis nézett velem farkasszemet, így nem is vártam sokat, egyből belekukkantottam, és nem kellett csalódnom. Az a helyzet, hogy a doboz/mellékelt extrák terén még mindig a G-Wolves a király; a kétrészes, jó minőségű, kemény (és en bloc gusztusos) kartonban egy fémdoboz van, aminek a tartalma a következő:
– az egér
– két micro USB/USB kábel, az egyik porvédő dugókkal
– két grátisz TTC Pink switch
– a jófajta, színkoordinált (jelen esetben piros) G-Wolves grip szett (6 elem)
– borítékban egy extra szett teflon talp, vaskos, picit lekerekített peremmel, szenzorgyűrű nélkül
– egy kis (selymes tapintású) zacsi, amibe az egeret rakhatod, ha nem használod
– egy nagyobb neylonzacsi, amibe az egész doboz belefér
– egy összehúzható szájú, áttetsző hordszütyő
– egy ecset
– információs papírfecni
És egy Chanel illatosító pad. For real.
(P:J)Hát nem gyönyőrű egy kép? Észak-koreai kenyértofupirítókkal sem lősz különbet.(/P)
Azért lássuk be, ez a szintű körítés bele van kalkulálva abba a huszonötvösbe, amit a kasszánál hagyunk.
Maga a jószág:
6+1 gomb, 113 x 61 x 40 mm, ~50 gramm, szimmetrikus, a púpja a középvonaltól kicsivel hátrébb van, nem egy az egyben a Hati HT-M lekicsinyített változata. A példányom szerencsére a HTS2012 batch-ből származik, ami azt jelenti ugye, hogy Omron (20M)-ek helyett prémium Kailh GM 8.0 kapcsolók vannak benne és a lencse körül állomásozik egy teflongyűrű (ami az enyémen egy picit ferdén van felapplikálva, de síkban van teljesen), illetve semmiféle quality issue nincs az összeszerelési minőséget illetően, amit egyébként nagyon is rendben találtam. A fő klikkeknek van egy minimális horizontális holtjátéka (használat közben kizárt, hogy feltűnik), a pre-travel effektíve zéró, de van egy kis post travel. A klikkelési érzet igen feszes és taktilis, öblösen kattannak a switch-ek.
Az oldalgomboknak van némi holtjátéka, noha ezt úgy kellett odafigyelve kivizsgálni a pöcörögtetéssel, puffogtatás közben nem vettem észre. Az elülső feszesebb, mint a hátsó, de ettől függetlenül taktilisek, kellemes hangjuk van. A cpi-váltó alatt szerintem valamilyen EVQP0E0-szerű kapcsoló lehet, mert gyökeresen eltér a hangja és a kattintási feelingje a többi gombétól (vagy attól, ami a HT-M-emen van). Rossznak nem mondom, csak más, a Microsoft Sculpt Ergonomic Keyboard F1-F12 gombsorához hasonlít, bár kb. tökmindegy, mert nem sűrűn nyomkodom.
A gumírozott görgője kicsit vékonyabb, mint a HT-M-é, bütykös textúrázás van rajta, a fokozatai nagyon jól elkülönülnek, az encoder érzésre eléggé Alps, de a tévedés jogát fenntartom. Mindenesetre nem olyan, mint ami a nagyobb testvérében van (TTC) és nagyon hasonlít az MM710-eméhez, csak még jobban elszeparálódnak egymástól a fokozatok; talán Kailh? Ha már GM 8.0-k vannak benne...
A burkolat műanyagja finom tapintású, az izzadósabb tenyerűek talán picit csúszósnak érezhetik tartósabb használat után, nem tudom, mindenesetre vannak vaskos, gumis gripek, ha para lenne. A flex minimális, nincs véletlen aktuáció, rendeltetésszerű cibálás közben nem lesz semmilyen deformáció; ahhoz, hogy egy kis ropogást kicsaljak belőle, satuként kellett markolni.
A szenzor az Ace Edition-ök PixArt PMW 3389-e helyett a jó öreg PMW 3360, hibátlan perfect controllal (~6 m/s simánlazán), anomáliáktól mentesen, legalábbis az értelmes cpi tartományon belül maradva, ami itt 1900 cpi-t jelent. Felette 32 frame-nyi smoothing kerül a levesbe, ami a felbontás növelésével egyre hangsúlyosabbá válik, de nem kell megijedni, mert többet nem érdemes belőni, és a legtöbb high-end kurzorkergetőnél is ugyanez a helyzet, ettől még az érzékelő az egyik legjobb elérhető megoldás a piacon, csak nem minden gyártó hajlamos deaktiválni a smoothing regisztert.
A leválasztható micro USB/USB parakábel annyira nem álom, érezhetően kevésbé flexibilis, mint pl. az egyik legjobb gyári madzagot viselő Cooler Master MM710/MM720-é, de nem az oly sok évig sztenderd (és vacak) harisnyás vezetékek acélsodronyos merevségét kell elképzelni. Természetesen ferrit gyöngy van rajta. A magam részéről egyáltalán nem hiányolom a Type-C-t, tekintve, hogy a hét gépemen összesen van egy Type-C konnektor, hozzá eszközöm egy sem, viszont micro USB/USB kábelem annál több és a NOKIA N8-amat is tudom vele tölteni. Halleluja.
A talpak egész vaskosak, lekerekített peremeik vannak és igen korrektul csúsznak, szerintem kb. Corepad szint – vagy picivel alatta. Alul van egy gomb, amivel driver nélkül lehet állítani a polling rate-et, piros/kék/zöld fénnyel jelzi az aktív frekit, mely fényt felülről, a tenyértámaszon bekukucskálva is látni. Ez is, csakúgy, mint a cpi-váltó, programozható (tehát mind a 7 fizikai gomb megvariálható), ellenben a pislákolás fix, maximum leragasztani tudod a LED-et egy darabka szigszalaggal (de hogy miért nem a piros fény indikálja az 1000 Hz-et a zöld helyett, az örök kérdés marad...), már ha előbb szétszeded őkelmét – a csavarok nyilván a hátsó tappancsok alatt tanyáznak...
Szoftver:
A faék egyszerűségű szoftver kemény 5 MB-ot foglal vinyón, nagyjából 30 MB memóriát eszik aktív ablakkal, és ha bezárod, akkor be van zárva, nem futnak mindenféle folyamatok, ahogy azt kell. A GUI-n minimálisan variáltak a HT-M óta, mindazonáltal angol anyanyelvű lektorra továbbra sem futotta a céges költségvetésből.
A felbontást 100-tól 12 000-ig lehet állítani 100-as léptékben, 1-7 lépcsőben, külön állítható X/Y tengellyel (default: 400/800/1600/3200 cpi). A LoD igen alacsony, de magasabbra lehet állítani, míg polling rate tekintetében 125/500/1000 Hz-es opciók vannak (default: 1000 Hz).
Lehet babrálni az angle snappinggel (alapból off), meg a főgombok debouncingjával (4-16 ms, default: 16 ms) és persze makró editor ugyancsak akad. Egy rakat profilt lehet csinálni, és a patkánynak van belső memóriája is.
A Lighting fül irreleváns, mert nincs RGB, és hogy miért Ace Edition van a bal felső sarokban (amin amúgy van világítás), azt ne kérdezd, de ez kifejezetten a Classic drivere. A "Basis" is egy érdekes megnevezés, de csájnawhatever™. Ilyesmin nem akadok fenn, hiszen a weboldaluk is olyan, mint amiket a 2000-es évek elején/közepén számtech szakkörökön raktak össze. : D Méltatlan a fizikai termékhez.
Használatban:
Fogásom: 20 x 9,2 (10,5) cm-es kézzel pincer claw grip, ami át-átcsúszik fingertipbe.
1600 cpi/1000 Hz/low LoD/10 ms debouncing szettingekkel használom a dögöt (a 4 ms-ot valamiért állandóan elfelejtette és visszaállt a 16 ms-os alapértelmezésre) és nagyon más érzet a kézben, mint a Cooler Master MM710, mert egy kicsit rövidebb, de majdnem ugyanannyival magasabb is. A fara nem szélesedik ki annyira és a legmagasabb pontjából meredekebb szögben folyik át a forma oldalra, kevésbé fekszik rá a tenyered/hüvelykujjad tövére, claw gripnél nem érzed annyira kézben.
Ebből és a ~3-4 grammal soványabb voltából fakadóan feltűnően légiesebb feeling vele a kurzort böködni jobbra-balra, néha már-már majdnem palmosan, lazán tartom a kezemben és szó szerint csak finoman lökdösöm hüvelyk- és kisujjal, ám a "kelletlenség" ellenére rendkívül stabil. Azt mondanám, hogy a Hati HT-S fomai ideál szempontjából talán közelebb áll a fingertiphez, mint a clawhoz, míg az MM710 vica versa. Az igazi sirámom igazából csak annyi, hogy az oldalgombjai lehetnének kb. 1 mm-rel lejjebb, mert a fogásomhoz kissé magasan vannak a fluid aktuációhoz (az MM710-zel ellentétben), de ez 100 százalékig szubjektív vergődés. Azt is díjaznám, ha volna többféle színben Classic; mondjuk türkizben, mentazöldben, ametisztlilában, esetleg égkékben.
Összegezve az eddig tapasztaltakat azt mondom, hogy nagyon harapós, precíz, fürge és fesztelen egy állat, abszolút fegyver kategória. Nem tudom, hogy puff-puff main lesz-e belőle (az MM710 helyett), még folyamatban a döntés, mindenesetre az első éles próbán a The Plutonia Experiment 19. pályáján (NME) <3 személyes UV max rekordot lőttem vele Crispy Doom 5.8.0 alól, ami mindenképpen jó ómennek tekinthető. Netezni/médiázni/irodai jellegű munkára marad a Hati HT-M, mert lényegesen nagyobb volta miatt jobban tartja/kitölti a mancsomat, mivel olyankor nem úgy fogom a cincogót, mint lövölde közben – bár ezt már tudtam előre.
Ahogy azt a tárlatba is beillő képeken láthatod, egy Allsop Raindrop XL-en nyúzom a drágát, de a szenzor elmegy kb. bármin (tükrön is, az előbb lecsekkoltam), viszont egyszerűen látom rajta, hogy kívánja maga alá a joghurt színű PureTrak Talentet. Melós társnak meg egy HT-M Sakura Editiont, a ződ Classic-om szürke alsó részével és szürke paracorddal.
Értékelés:
Szolid 8,75/10, szóval it's up there, nálam egyelőre top 3 material. Ha egy pöppet alacsonyabban lennének az oldalgombjai, easy 9/10, aztán innen halmozva hajlékonyabb parakábellel és külön szervízfuratokkal 9,25/10, hot swapes kapcsoló foglalatokkal 9,5/10, -10 grammal (~40) 10/10.
Számomra. Neked meg lehet, hogy egy telehányt halászleves bogrács pontyszemekkel, érted. 
Egy piros paracord (fekete ferritgyönggyel) tervben van, de a kapcsolóival, a talpaival vagy az encoderével egyelőre biztos nem fogok babrálni – és nem a garancia miatt.
Synthwave aka Fluuschoen / Freiya
mod: Egen, elég durván mutat a fekete ferritgyűrűvel megdobott, piros Paracord 550-nel. És minőségre is a legjobb kábelem; simán jobb, mint egy fehér MM710-é (a feketének hangyanyelestojásnyit merevebb a madzagja), pedig az nem gagyi.
mod 2: Azóta már ergo vonalra (Pulsar Xlite) és PureTrak Turbulence Teal SE, majd Artisan Zero Classic XSOFT L padra váltottam, de még mindig nagy becsben tartom. És tényleg bitangul fest a joghurtrózsaszín PureTrak Talenten, pláne a custom parakábellel.
