Remény

A jövő sötét köddel burkolózik rám
és csak homályt látok tetteim után.
Bizonytalanságom miatt félnem kellene?
Vagy mit sem törődve haladjak előre?

Mikor ellep a mocsok, mely alulról, alattomosan tör fel,
nem látom a fényt. A világot csalóka vakságban hagyjam el?
Mert ha nincsen itt semmi, csak romlott pusztulás,
éltethet-e a reményen kívül bármi más?

E tény: csupán csalóka tünemény.
Megbabonázva végzetem ütemén
mint sötét kocsmában egy késpárbaj közepén
dől el, mi is a remény.

Én hiszékeny voltam, bíztam;
nem tudtam, a halál számlájára írtam.
Így nem maradt más
csak üres sorok közt hamis olvasás.

Elveszett minden, mondhatnám.
Becsapott a remény. Joggal tán?
Hisz mindenünk ő, a semmi közepén is.
Míg élünk remélünk: a sorsunk kudarca ez a tézis?