Az új világban

Világ, a szép új világ, mely egyre csak züllik,
ember, melynek lelke rothadástól bűzlik;
s a nő, a szépséges, a csalfa,
ki ezzel beoltva testét bárkinek odadobja.
Százszor becsapott, százszor hazudott:
ilyen lett az ember, bűnös, ám el nem bukott.
Ó csak egyszer tekintenél rám tiszta szívvel,
s magányomra ez lenne a leggyönyörűbb gyógyszer.
Szépséged mocskos, büszkeséged álszent:
akárcsak a világ, Te is ugyanúgy átversz.
Ürességed áthat; nincsen benned semmi,
amiért érdemes lenne téged tisztelni.
Félve, férgek közt vergődve teng a mai ember léte,
ennek a világnak mocskos szelével szembe,
rothadt ideológiák szennyével fűszerezve.
Sötét minden. Sötétebb, mint valaha.
Csak egy dolog világos, az igazság maga.
Ki ezt meg nem látja a maga valójában,
keserű árnyak közt lel otthont, saját purgatóriumában.
Élet nélkül, tettek nélkül: így tűnik el nyomtalan a halál markában.

Hol vagy régi világ? Elhagytál?
Hangodat sem hallom már.
Akárcsak a zene mely fülemben még csengett,
az előbb még itt volt, pedig a gitár rég nem pengett.
Sírtam, nevettem. Békültem s veszekedtem.
E világon mit lehet magamévá tettem.
Mindent, amit láttam, megismertem és eltemettem.

Kilátástalan helyzetünkben,
ebben az üres, semmitmondó, rohanó életünkben
megtaláljuk-e az értelmet, mit keresünk létünkben?

Marilyn Manson: Each Morning She Would Pray That Demons Would Devour Her