2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Microsoft sculpt comfort mouse teszt!

Írta: | Kulcsszavak: Microsoft sculpt . Comfort mouse . Sculpt comrot egér

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Hát, akkor itt lenne a teszt amit ígértem. Nem akarok regényt írni róla úgyhogy egy rövid, tömör kis írásnak néztek elébe.

Szóval, aki nem tudja, azért írom ezt a kis tesztet, mert volt (nem kicsi) szerencsém hogy egy ilyen egér boldog tulajdonosa legyek (meg megígéretem, hogy megírom :) ). Röviden annyi, hogy devportal.hu-n hirdették hogy windows 8 app és windows phone app tesztelőket keresnek, akik ha jól teljesítenek akkor közülük a szerencsések néhány Microsoft hardver tulajdonosai lehetnek. Akik jelentkeztek és feladatnak eleget tettek a „szerződésben” foglataknak, mit, hogyan kell megnézni, képet készíteni, hibáról 2 mondatban leírni a hibát és elküldték a teszt app-ok elemzését, azok között sorsoltak ki ilyen és ehhez hasonló egeret, billentyűzetet. Én viszonlyag gyorsan megvoltam a feladattal, mert mikor megjött az email, a heti adagról, még aznap megnéztem azt az 5-10 appot, amit küldtek. Annyira gyors voltam, hogy kaptam egy új feladatot, új appokkal és a sorsoláson az én nevem „húzták” ki. Örültem is nagyon, mert eddig csak a Kis Fülessel nyertem egy társasjátékot (amivel nem tudtunk/tudunk játszani :D ) mikor körülbelül 9 éves voltam, meg idén, tavaly?! itt a PH-n egy képszerkeztő programot. És most itt lennénk, ezzel az egérrel egy rövid teszt erejéig.

Ö róla lenne szó.

A csomag nem sok mindent tartalmazott. A szokásos papírokat, az egeret és két darab tartós Duracel AA! elemeket. A csomag kibontása után igen meglepődtem, hogy üres állapotban is igen nehéz az egér. Színe zongora lakk fekete, ami igen jól mutat, főleg rajta az újjlenyomatok tömkelegével. Mivel ígértem, hogy windows 8.1 alatt lesz tesztelve, sajnos csak 7-en tudom tesztelni, mert nem jött össze a windows csere. De erről egy másik blog bejegyzésben találtok infókat. :) Ezért elnézést kérek.

Szóval, ami feltűnt a csomag bontás után, szembesültem a ténnyel, hogy nincs bluetooth adapter a csomagban. Ami igen szíven vágott, mert az egér 9 ~ 14 ezer forint között mozog ha boltban vásárolja meg az ember. Mi az hogy nincs benne adapter?! Röppent fel a gondolat nálam. Sajnos bele kellett törődnöm, hogy tényleg nincs hozzá.De tovább megyek, nekem sikerült olyan laptopot venni, amiben a kékfog ki van spórolva, ergó most egy adaptert kellett vennem hozzá. Egy trust 3.0-ás adapter lett a válaszott. Olyan három ezer forint értékben. Azért az egérhez járhatott volna, de mindegy, ajándék lónak, tudjuk....

Kép a csomag tartalmáról: Lásd 1 hozzászólás! :B

A megrendelt kékfog adapter megjött, bedugtam és olyan húsz perc alatt felment a driver. Jól olvasod, húsz perc, egy belakott nyolc hónapos rendszerre kúszott fel ennyi idő alatt. Szóval felment, egér bekapcsol és meg is találta az egeret. Utána jött a Microsoft Mouse and Keyboard driver, csatlakozás után automatikusan le is töltöt az internetről. Ezzel gyorsan végzett is. Egy gép újraindítás azért megejtettem, biztos ami biztos. Az egér tökéletesen ment majd rárepültem a szoftverre és megnéztem a beállításokat.

Nem említettem, hogy a két darab ceruza elemmel még nehezebb lett az egér. :)

Alapból, ha a kék gombot megnyomod, a startmenü / startscreen jönne be. Ehhez szerintem driver sem kellene. A bal- jobb gomb igen finoman jár, halk kattanás hangját hallod ha lenyomod őket. A görgö szépen „beakad” görgetéskor. Nyomásra is egy halk kattanás hallatszik csak.
De, ami feltűnt hogy simogatásnál, az egér „megremeg” egy bizonyos érintésre. :D
Egy rezgő motor van beépítve. Persze ezt csak akkor érzed, ha jól csinálod.
Ha nem rezeg, akkor nem tudsz fel- le, előre- hátra lépni . De erre mindjárt visszatérek.
Szóval akkor meg is volt a súlynak az oka, hogy miért is nehéz elem nélküli állapotban.
Rezgő rágcsáló. Ilyenem még nem volt. :D
Rápillantottam a programra, miket tudnék állítani.

Melyik gombok miket tudjanak, rezgő motor milyen erős legyen, vagy egyáltalán legyen a rezgés. Nem csak ezeket tudja, hanem makrókat is tudsz beállítani, hogy melyik programban! miként viselkedjen a simogatásra. Elég hülyén hangzik, de tényleg. Szóval beállításokban „elmerültem” és elkezdtem az egeret górcső alá venni. Öt perces használat után rá is éreztem, hogy nekem ez az egér kicsi. Vagyis a kezemnek. A másik 3 egerem azok sokkal nagyobbak. Nem mondom hogy nem lehet megszokni, mert meglehet, biztos. Majd rákényszerülök. Vagy nem. De rajta vagyok, hogy hozzászokjak a méretéhez.
Szóval menjünk is tovább, mert szerintem titeket ez a simogatós rész jobban érdekel. :DDD

Na, az egér oldalán lévő gomb 3 féle funkciót tud. Ha megnyomod a már említett startmenü/screen-t hozza be. Ha újbeggyel! lefele húzod a kezed, akkor hátra lép, ha felfele, akkor előre lép.Persze programon belül be tudod állítani, hogy milyen húzásra, mi legyen az alapértelmezett funkció. Ezt úgy kell csinálni, hogy nagyjából az ikonra rakod az újjbegyed és finoman le- felhúzod. Ha sikerült, akkor a rezgőmotor jelt ad,remeg . Na nálam 2 napig nem akart megmozdulni az a rezgőmotor... :D Gondolhatjátok milyen idegi állapotban voltam két nap után... :D Mint aki most szabadult az alagsorból. :D

Az egér kicsi volt, a kezem nagy, nem tudtam hogyan működik ez a simogatás.Elég sokat szenvedtem vele, mire rájöttem, hogyan érdemes fogni az egeret és hogyan kell az újjamat húzni, hogy sikerüljön a dolog. Szóval nagyon nehezen meglett a trükkös fogás, simogatás. (ellenségemnek nem kívánom ezt bár ő, lehet előbb ráérazne a dologra :D )

Makrók:
Hát itt igen nehéz dolgom van / volt, mert nem igazán akart működni dolog.
Hiába próbálgattam, nem jöttem rá a dolog nyitjára. Bár én nem használok ilyen makrókat.
2 percel próbálkozások tömkelege után...

Na, csak rájöttem a dologra. Szóval, amit láttok téglalapot, oda elkezdesz gépelni, és azt fogod visszakapni, az adott programban. Én az OKÉ-t állítottam be IE11-en belül , hogy ha felfele húzom az újjam, akkor azt írja be és voálá, az is történt!

Szóval nem az MS fiúk a bénák, hanem én, hogy nem tudtam megcsinálni elsőre. Megannyi dolgot tudsz megadni neki, hogy mit csináljon, sőt, még billentyűt is tudsz hozzárendelni. Az egérrel lehet egy kicsit szívatni a családtagjainkat is. Ha a reapet csúszkát ON-ra állítod, akkor a végtelenségig azt a műveletet végzi el, amit megadtál neki. Én kipróbáltam az OKÉ-val és folyamatosan csak azt nyomta a keresőbe.
Kikapcsolni meg úgy lehet, ha a programból kilépsz. Máshogy sajnos nem.

Maszív, jól összerakott minőségi hardver,rezgőmotorral, 3 funkciós oldalgombbal rendelkező egér. Precíz, pontos és szép a megjelenése. Aki laptophoz keres kis egeret és netán windows-szal akarja használni főleg a 8, vagy 8.1-s rendszerrel (és van beépített Bluetooth a laptopba :DDD ) annak ez az egér egy jó választás lehet. Persze, biztos van ennél jobb egér is, de ennél minőségibb egeret nem biztos hogy talál. Ebben az árkategóriában persze.

Az egér pro és kontra összegzése:
Pro:
- Nehéz, masszív, precíz minőségi egér.
- Rezgő motor.
- BlueTrack érzékelő.
- 2 db AA tartós elem.

Kontra:
- Nincs bluetooth adapter.
- Zongora lakk bevonat.
- Sajnos muszáj vagy a programot felrakni hozzá, ha windows 7-en használod. 8-ról nincs tapaztalatom. 
- A gesztusokra mire ráérzel, sok idő.(nálam legalábbis az volt)
- Kicsi, ami nagykezűeknek nem lesz kényelmes egy idő után.
- Picit lassan tér vissza az energiatakarákos módbol, ha huzamos ideig nem használod. De lehet hogy csak az usb-s adapter „alszik”.

Sajnos, amint látjátok, több a kontra, mint a pro. Biztos nem erre számoltatok. Bár ezt, ha valaki más venné kézbe, biztos változna. Néhány nap használat után sajnos ezeket kell hogy írjam.
Ennek ellenére, hogy nagy kezem van, a gesztusokra, hogy nehezen jöttem rá, azért adnék egy 4-es osztályzatot. Biztos furán hangzik, de ennyit azért ér az egér. A hármastól messze van, a négyeshez meg közel.

Microsoft Store oldal.

Tennék be néhány képet, hogy a méretét szemléltessem. Egy 6310i van mellette, meg a kezem, hogy milyen picurka az egér.

Szóval egy ajánlott plecsnit kap, 4 csillagos összegzésel.

Köszönöm hogy elovastad.

Hozzászólások

(#1) Sub-ZeRo


Sub-ZeRo
nagyúr

A fotól egy Lumia 520-as telefonnal készültek.

"Ha egyedülállóval találkozunk, mindegy, mit mond, de biztos, hogy nem azért van egyedül, mert élvezi a magányt, hanem mert már megpróbált beilleszkedni a világba, de az emberek újra meg újra kiábrándítják."

(#2) JasL


JasL
senior tag

Sokáig én is ilyen hordozható egeret használtam, de egy év után elkezdek görcseim keletkezni a tenyeremben használat közben, senkinek nem ajánlom ezek huzamosabb idejű használatát! Ezek kb. arra vannak kitalálva, hogy viszed valahova a notit, és ha kell egér, rákapcsolod (pont ezért vannak BT-vel szerelve és pont emiatt nincs külső adapter, ugyanis az emberek rendszeresen elfelejtik lehúzni táskába rakás előtt és kitörik az USB portokat + sok notiban van BT gyárilag, de még inkább tabletekhez van, ott ugyanis 100% a BT szinte és gyakoribb a mobilitás igénye és a win8-cal szerelés, ami ugye itt designed for plecsnit is kapott). A kis méret is ennek köszönhető.

1 éves használat után egy ehhez nagyon hasonló egeret (MS Wireless Notebook Presenter 8000) cseréltem le Razer DeathAdder 2013-ra, annak ára ugyan pár ezressel magasabb ennél az egérnél, de "fogd be a pofád és vedd el a pénzem" típusú vásárlás volt, ég és föld a két egér. Az ujjgörcseim is megszűntek, végre érzem, hogy tele a tenyerem egérrrel és kényelmes is. Razer DeathAdder 2013 különösen ajánlott plecsni :)

(#3) Sub-ZeRo válasza JasL (#2) üzenetére


Sub-ZeRo
nagyúr

Nekem is a Logitech M510-es egér jobban kézre áll, azért is írtam, hogy kicsi ez az egér. Amúgy nekem munkára eddig tökéletes, de majd az idő hátha alakítja a véleményem.

"Ha egyedülállóval találkozunk, mindegy, mit mond, de biztos, hogy nem azért van egyedül, mert élvezi a magányt, hanem mert már megpróbált beilleszkedni a világba, de az emberek újra meg újra kiábrándítják."

(#4) pushalias


pushalias
addikt

Windows 8 esetében semmit nem kell hozzá feltenned ha működik a Bluetooth. Felismerteted, a rendszer szüttyög fél percet és kész. Az említett billentyűzet- és egérkezelő szoftvert külön fel lehet tenni, de csak ha mondjuk makrózni akarsz, amúgy sok értelme nincs. A többiben csatlakozom: a Microsofttól megszokott minőségi anyaghasználat és összeszerelés ennek is fontos tulajdonsága.

[ Szerkesztve ]

Honor 9 / HP 8470P

(#5) ArsenalF válasza pushalias (#4) üzenetére


ArsenalF
aktív tag

Másnak nincs olyan gondja hogy szaggatottan megy az egérkurzor? Egyáltalán nem érzem simának a mozgást, főleg ha visszadugom a másik adapteres nem bluetoothos egeret és kb megváltásként élem meg a sebességét. Valakinek valami ötlete?

Nem neked szántam, csak véletlenül a válasz gombra kattintottam

[ Szerkesztve ]

(#6) JasL válasza ArsenalF (#5) üzenetére


JasL
senior tag

Nincs ilyen gondom, viszont volt ilyen gondom másik egérrel. A wifi-vel akadt össze, ha utánanézel, valami okos ugyanazt a frekvenciatartományt választotta a Bluetooth jelének, mint a wifinek. Próbáld meg átállítani a routeren a sugárzott csatorna számát. Nekem nem segített :), de hátha! Az egy Microsoft Arc Touch egér volt. Most már nekem is van ilyen egerem (is), nem akad össze a wifimmel.

[ Szerkesztve ]

(#7) pushalias válasza ArsenalF (#5) üzenetére


pushalias
addikt

Nincs baj. :) Nekem alvó állapot és hasonlók után tud gonosz lenni, meg néha picit szaggat, de azt leszámítva jó ez. Nyilván nem gamer egér.

Honor 9 / HP 8470P

(#8) ArsenalF válasza JasL (#6) üzenetére


ArsenalF
aktív tag

Valószínűleg a wifi lesz a gond, de nem nagyon tudok vele mit kezdeni... Sajnos nincs másik frekvencia tartomány rajta. Ha pl elkezdek feltölteni akkor már nem is szaggat, hanem ugrál.

Nyilván nem gamer egérnek vettem de amikor 4 ugrást látok egy sima húzás közben és az ugrások 2-3 centisek a képernyőn akkor az azért már gáz. Ha benyomom a repülőgépes üzemmódot akkor jól megy. Jó kérdés hogy a surface bluetooth vevője van-e közel ennyire a wifi anternához, amiért ilyen drasztikus ez a folyamat nálam, vagy szimplán máshol van a hiba.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.