Star Wars: Vérvonalak

ÚJ bejegyzés

A Galaxis Császára - mint oly' gyakran - ezúttal is meditált. Próbálta azt a jövőképet megtalálni, amely a legjobban illett a jelenlegi helyzetre és számára a legtöbbet nyújtja.

Korábbi célját nem adta fel: egyesíteni az Erőben legerősebb vérvonalakat. Palpatine tudott mindent, amit a Mestere, Darth Plagueis is tudott, de ezen felül a Palpatine-vérvonal mindig is erős volt a víziókban - ez tette lehetővé számára, hogy olyan terveket kovácsoljon a Galaxis irányítására, amelyeket még senki sem. A vízióiban minden alkalommal megjelent a Skywalker-vérvonal is és bebizonyosodott az Uralkodó számára, hogy ez a vérvonal még a sajátjánál is erősebb.
Sajnálatos módon az első kísérlete kudarcba fulladt, a Császár pedig nem kedvelte a kudarcokat. Megszerezte ugyan szövetségesnek az aktuális Skywalker-generáció képviselőjét, de Darth Vader első összecsapása Obi-Wan Kenobival vereségben végződött. Darth Vader már alig élt, amikor Palpatine rátalált és jelenleg már csak gépekkel képes életben maradni - alkalmatlan a vérvonalak egyesítésére.

A Császár egy ideig dühös volt, amiért Darth Vader vereséget szenvedett, de amint a víziókhoz fordult, megnyugodott. Látott még Skywalkereket a jövőben keresztezni az ő útját, noha ez némileg meglepő fordulat volt még számára is. A számukat nem tudta meghatározni, de egynél több alakot látott több vízióban is. Azt persze már tudta, hogy legalább egy fiú gyermeke van Vadernek - ő volt, aki felrobbantotta az első Halálcsillagot. Ezzel együtt természetesen az is érthető volt számára, hogy a fiúban is hatalmas az Erő, de nem volt világos számára, mennyire. Vajon jobb-e Vadernél is, vagy utóbbit csak a mechanikus testrészei lassították le annyira, hogy nem tudta megállítani a Lázadó pilótát? Ki kell derítenie...

Hoth

A parancsnoki teremben jelen volt Mon Mothma, Ackbar admirális, Rieekan tábornok, Madine tábornok, Leia Organa, Luke Skywalker, valamint Wedge Antilles is. A Lázadók előtt álló küldetés jellege megkövetelte több különböző repülőosztag együttműködését és ez esetben ez különösen fontos volt. A Lázadó Hírszerzés információkat szerzett egy új birodalmi fejlesztésről, az AT-PT lépegetőről. A megszerzett információk alapján a Lázadók felismerték: ha elkészül, a bolygófelszíni hadműveletekben jelentős hátrányba kerülnek. Az AT-PT egy- vagy kétszemélyes lépegető, jelentős páncélzattal és fegyverzettel, amellyel a Felkelők nem tudtak semmit szembeállítani. A Lázadók felsővezetése úgy döntött: megszerzik a lépegető prototípusait és a terveket. Ezen felül arról is döntés született, hogy a küldetés másodlagos célja a fejlesztőbázis teljes lerombolása.
Ackbar admirális már kidolgozta a támadás tervét és ezen az alkalmon ismertette a terveket harcostársaival.
- A Fest egy fagyos bolygó, nagyon hasonlít a Hoth-hoz, de alapvető különbség, hogy alig van légköre. Emiatt nem kedvelt lakóhelye sem kalózoknak, sem csempészeknek - ezért is választotta a Birodalom ezt a helyet a tervezésre és a tesztelésre. Természetesen a szinte teljesen hiányzó légkör lehetővé teszi különböző TIE gépek bevetését is a Birodalom részéről. A Hírszerzés információi szerint csak fél századnyi régi TIE vadász őrzi a helyet.
- Megbízható ez az információ? - kérdezte egyszerre Luke és Wedge.
- Ezt a részletet nem tudták több forrásból megerősíteni - válaszolta Ackbar.
Luke és Wedge nem véletlenül aggódtak. Még élénken élt bennük a 2 hónappal ezelőtti összecsapás a birodalmi erőkkel a Chorax felett. Egy jelentős birodalmi utánpótlás-konvojra csaptak le a pilóták a Zsivány-osztaggal és két századnyi Y-szárnyú vadászbombázóval. A Hírszerzéstől származó információk szerint a konvoj védelme gyenge volt, azonban a hipertér elhagyása után az X- és Y-szárnyú gépek szembetalálták magukat legalább 5 századnyi TIE vadásszal és bombázóval. A protontorpedókat ugyan kilőtték, jelentős veszteségeket okozva a konvojnak, de egy századnyi Y-szárnyú gép is odaveszett, ami nagyon komolyan érintette a Felkelőket. Így roppant fontossá vált, hogy a hírek megbízhatónak bizonyuljanak.
- A Birodalom egy új, személyi lépegető tervezését és tesztelését végzi a Festen. A megszerzett információk szerint egy vagy két katona fér el benne, a páncélzata ellenáll a kézifegyvereknek, ugyanakkor a rendelkezésünkre álló felszíni kézifegyvereknél lényegesen erősebb ágyúkkal van felszerelve. A lépegető kis mérete miatt bevethető akár utcai harcokban is. Ha nem akarunk jelentős hátrányba kerülni a felszíni bevetéseknél, meg kell szereznünk a terveket és a prototípust, majd a földig rombolni a bázist.
- Kivitelezhető ez jelentős veszteségek nélkül? - kérdezte Mon Mothma. - A nagy csillaghajóknak vigyázniuk kell a megmaradt flottára. Megértem a küldetés fontosságát, de csökkentenünk kell a veszteségeinket. Kevesen vagyunk és a Birodalom egyre szorosabban fogja a gyeplőt, így egyre kevesebben mernek csatlakozni hozzánk.
- Ezért van itt Luke és Wedge is, Asszonyom - válaszolta Ackbar. - Ők koordinálják a vadászfedezetet és a bombázást.
- Mennyire védett a célpont? - kérdezte Leia.
Ackbar elindított egy holofelvételt, amely stilizáltan mutatta a birodalmi fejlesztőbázishoz vezető utat. Ez az út mély völgyeken és meredek sziklafalak között vezetett, így lehetőség nyílt a Vizesárok támadási módszerre. Ahogy a vadászgépet jelző kis ábra végigfutott az útvonalon, az árkok peremén feltűntek a telepített turbolézer ütegek, TIE hangárok, rakéta kilövők, szonda-droid telepek.
- Noha a Fest körül nem állomásozik birodalmi flotta, magát a komplexumot azért jelentős statikus védelemmel látták el. Aki a komplexum közelébe akar jutni bármilyen repülő eszközzel, annak szembe kell néznie ezzel a védelemmel. Mivel maga a telep a felszín alatt van, értelmetlen kockázat lenne nagyobb csillaghajóval a világűr felől támadni, kitenni a hasi páncélzatot komoly sérüléseknek. Ne feledjék, egy birodalmi csillagromboló sem sebezhetetlen, megfelelően koncentrált támadással átüthető a pajzsa. A mi csillagcirkálóink nincsenek annyira védve, mint egy Imperial osztályú romboló és mivel kevés is van belőlük, nem kockáztathatjuk a bevetésüket.
- Nem lenne egyszerűbb egyszerűen csak berobbantani a bázist, hogy a Birodalom soha többé ne tudja használni? - kérdezte az alderaani hercegnő.
- Több okból sem jó döntés - válaszolta ezúttal Madine tábornok. - Jelen pillanatban nem tudjuk és a Hrszerzés sem talált információt arra vonatkozólag, hogy szállítottak-e innen a Birodalomba az új lépegetőből. Ha már igen, akkor a felszíni műveleteknél lépéshátrányba kerülünk. Ezen felül jó lenne megszerezni a terveket és néhány prototípust a saját felszíni hadseregünk számára is.
A jelenlévők némi mormogás kíséretében átgondolták a hallottakat és végül ellenvetés nélkül elfogadták az akció szükségességét.
- A terv a következő - mondta Ackbar. - Az első fázisban a Zsiványok végigrepülnek a kanyonokban és minden fegyverzetét bevetve megsemmisíti az ütegeket, hangárakat és minden védelmi telepet. Elsődleges fontosságúak a turbolézerek.
Luke értette: az Y-szárnyú elsősorban bombázógép, utólag hozzáadott vadász képességekkel. Lomha, alacsony csúcssebességű, lassan forduló gép volt, az ütegek elől legfeljebb manőverezéssel tudott meglépni - a Lázadók arzenáljának legrégebbi fejlesztése. Ezzel szemben az X-szárnyú sokkal fiatalabb konstrukció, inkább vadászgép, gyorsabb, fordulékonyabb és már a tervezés során ellátták bombázóképességekkel is. Természetesen egy X-szárnyú nem tudott annyi protontorpedót magával vinni, mint a bombázók, de időnként nagyon hasznosnak bizonyultak a torpedővetők.
- A második fázisban a szállítók landolnak, legyűrik a birodalmi ellenállást és megszerzik a terveket, valamint prototípusokat. Eközben a Zsiványok távol tartják a megmaradt TIE gépeket a támadási útvonaltól. A harmadik fázisban a szállítók elhagyják a felszínt, az Y-szárnyúak pedig berepülnek Wedge vezetésével és porig bombázzák a bázist. Van kérdés?
- Megerősítené, Uram, hogy ezúttal nem lesz nagy csatahajó a fedezetünkre? - kérdezte Wedge.
- Sajnálom, Antilles kapitány, ez a helyzet. Mivel minden gép fel van szerelve hiperhajtóművel, ezért ezúttal egyedül kell boldogulniuk. A bevetés 3 óra múlva indul, addigra készüljenek fel.

Luke visszahúzódott a saját lakrészébe, hogy felkészüljön a támadásra. Felidézte a Kenobitól tanultakat, próbálta magába szívni az Erőt, hogy lenyugtassa a lelkét és a testét. Ahogy behunyta a szemét és elkezdett a légzésére koncentrálni, érezte az Erő érintését, ahogy lassan átáramlott rajta. A Jedi-meditáció az egyik legősibb technika volt, amelyet a lovagok alkalmaztak. Noha Luke még távolról sem volt Jedi, az Erőt bizonyos mértékben már tudta uralni. Korlátozott képességei még nem tették alkalmassá a múlt vagy a jövő vízióinak megjelenítésére, sem gyógyításra, de már képes volt látni Erővonalakat, bizonyos kisméretű tárgyakat mozgatni az akaratával. Tudta, hogy ez a küldetés fontos a Felkelők számára és ő igyekezett annyira felkészülni, amennyire lehetett. Eltelt egy óra, mire befejezte a meditációt, majd elindult, hogy felkészítse a gépét. Mindig ugyanazt a gépet repülte, mindig Artuval a háta mögött és mindig személyesen is ellenőrizte a gépe állapotát.

Fest

A riasztó üvöltése elnyomott minden más hangot. A turbolézer ütegek kezelői alapvetően készenlétet adtak, így idő kellett, míg mindenki eljutott a szolgálati helyére. A legénységi szállások több helyen voltak elszórva a kanyon mentén, hogy rövid időn belül elérhetők legyenek az ütegek.
A TIE vadászok pilótáinak szállásai természetesen a hangárokban voltak, így nekik sokkal rövidebb időbe került eljutni a gépekhez és elindítani a hajtóművek melegítését felszálláshoz. Mivel a Fest fagyos körülményeket biztosított lakói számára, ezért a pilóták az űrbéli harchoz melegítették a vadászokat és a bombázókat. Utóbbiak ezúttal nem rakétákkal és torpedókkal voltak felszerelve, hanem négy nagy teljesítményű turbolézerrel. Ezek általában hamar átütötték a vadászók pajzsait találat esetén, viszont maga a gép pontosan olyan védtelen volt, mint egy régi, első generációs TIE vadász.
A riasztás nem csak audiovizuális módon terjedt a bázison, hanem gépi kommunikációban is, ezért a szonda-droidok álltak legkorábban készen a támadás fogadására. A telepekről már indultak is a droidok a támadók felé, de az egyikük nem egyenesen a berepülő Lázadó gépek felé indult, hanem inkább egy oldalsó, megfigyelő pozícióba, majd amikor elérte azt, leszállt a hóba és csak a szenzoraival elfogott adatokat kezdte el rögzíteni.

Az X-szárnyúak Luke vezetésével már le is csaptak a telepített turbolézer ütegekre, egymás után semmisítve meg azokat. Amit Luke elvétett, a mögötte érkező Zsiványok befejezték. A Lázadók azonban nem értek a kanyon végére, mielőtt a TIE gépek felszálltak volna. Luke és Wedge kényszeredetten konstatálta, hogy a Hírszerzés ezúttal sem végzett elég jó munkát. A birodalmi gépek nem régi vadászok voltak, hanem a sokkal fejlettebb Interceptorok, valamint lézerágyúkkal felszerelt bombázók. Mire az X-szárnyúak kiléphettek az árokból, addigra az Interceptorok és a bombázók megsemmisítették a Zsiványok utolsó raját. Az X-szárnyúak 3 gépes osztagokra bomlottak, amelyeket Luke, Wedge és a Noyes Narra vezetett.
Luke lenyugtatta magát, magába szívta az Erőt és a TIE-k után vetette magát és az osztagát. Az Erő segítségével látta előre az Interceptorok manővereit, nem okozott számára nehézséget követni és kilőni azokat. Wedge osztaga a bombázókat vette célba és némi kergetőzés után mindegyikből csak roncsok maradtak. Narra és az őt követő két gép a szonda-droidokat lőtte le. Ezek ugyan nem jelentettek volna jelentős veszélyt az X-szárnyúakra, viszont a felszíni csapatokra igen.
Luke megvárta, míg Wedge eléri a hipertérből a távolban kilépő Y-szárnyúaka, majd utasította a szállítóhajókat a landolásra és a felszíni művelet elvégzésére. Tudta, hogy idő kell, amíg a felszínen végeznek a rohamcsapatok és a bombázók is távol voltak még, ezért ismét meditálni kezdett, hogy kiengedje magából a harc feszültségét. Ahogy megnyugodott, úgy kezdte érezni, mintha valami nem lenne a helyén, mintha valamit elfelejtett vagy figyelmen kívül hagyott volna. Újra és újra ellenőrizte a küldetés paramétereit, de semmit nem talált. Az érzés azonban nem hagyta nyugodni. Körpályára állította az X-szárnyút a felszínen füstölgő roncsok felett és ismét belemerült a meditációba, hogy meglelje a nyomát a zavarnak. Hamarosan rájött, hogy a körpálya egy bizonyos szakaszán az érzés erősebb, míg az átellenes végén, de sem az Erőben, sem a gép szenzoraival nem talált életjeleket, mi több, Artu sem talált semmit.
- Luke, itt Wedge. Indulhatunk haza?
Luke meglepetten konstatálta, hogy a szállítógépek már elugrottak, a bázis helyén pedig már csak füstölgő romok vannak - végeztek az Y-szárnyúak is. Úgy látszik, jobban belemerült a meditációba és a vizsgálatba, mint gondolta.
- Természetesen, Wedge. További veszteségek a négyes számú rajon kívül?
- Nincsenek, ezúttal olcsóbban megúsztuk, mint legutóbb. Akad ugyan néhány sérülés az X-szárnyúakon, de semmi olyan, ami gátolná a hazajutást. A felszíni ütközetben ugyan volt némi veszteség, de csak gyenge volt az ellenállás és három prototípus már úton van a Szövetség felé.
- Akkor irány a hipertér, mielőtt a birodalmiak rájönnek az ittlétünkre.
Wedge visszaállt a saját rajának élére. A bombázók kiemelkedtek a kanyonból és a vadászok által biztosított folyosón elérték a hiperugrási pontot, majd egymás után fénysebességre ugrottak. Őket követte Wedge és Narra raja, Luke-ék maradtak utolsónak. Luke még egyszer visszanézett a bolygóra, majd ő is a hipertérbe ugrott.

Coruscant

Palpatine nagyon elégedett volt. A szonda-droid szenzorainak felvétele megadta a választ az őt kínzó kérdésre.
A Császár kiválasztotta annak a birodalmi fejlesztésnek a projektjét, amit ő személyesen elvetendőnek tartott, majd különböző csatornákon elkezdte szivárogtatni a helyszínt. Szándékosan nem értesítette sem a Birodalmi Hírszerzést, sem a Flottát a helyszín megerősítésére. Egyrészt egy sokkal erősebb védelem felkeltette volna a Lázadók figyelmét, másrészt nem akarta, hogy egy potenciális tanítványa meghaljon. Így is veszteséget okozott a Lázadók elit osztagának, amit nehezen tudnak pótolni.
A droidtól származó adatok azonban megerősítették, hogy a támadást vezető pilóta ugyanaz, mint aki végzett az első Halálcsillaggal, a hatékonysága pedig meggyőzte arról, hogy ez a Skywalker legalább olyan potenciállal rendelkezik az Erőt illetően, mint az apja, ha nem többel. Az Uralkodó elhatározta, hogy új tanítványra tesz szert - átállítja a fiút a Sötét Oldalra, aki végez az apjával, hogy elfoglalhassa a helyét a Császár jobbján. Azután egyesíti a Palpatine és Skywalker vérvonalakat, hogy örökre biztosítsa hatalmát a Galaxis felett.

Tovább a fórumba.