2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Koronavírus tesztelés - fejetlenség, szerencsétlenkedés repülőtéren, autópályán

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Nem, nem Magyarországon, hanem Németországban. Szeretjük azt hinni, hogy nálunk Magyarországon minden olyan nagyon szervezetlenül történik, és Nyugat-Európában, a bezzeg országokban meg minden gördülékenyen megy - leírom, hogy mit tapasztaltam az elmúlt 2 hétben az önkéntes koronavírus teszteléseim során.

Július 27 óta van arra lehetőség, hogy amennyiben külföldről vissztér az ember Bajorországba, akkor ingyen, önkéntes alapon teszteltesse magát. Először a repülőtereken alakították ki a tesztállomásokat, majd később a főbb autópályákon és pályaudvarokon.

1. Teszt: München repülőtér. Július 27-én kellett Londonba utaznom üzleti út miatt, így már hajnalban láttam, ahogy éppen szerelik össze a sátrat a mintavételezésre. Reggel 6-kor már lehetett volna teszteltetni magunkat, de ugye nem volt kész a tákolmány és nem volt még mintavevő szakember sem, így akik akkor értek vissza külföldről, még nem tudták teszteltetni magukat. Biztosított minket a "bejáratnál" álló asszisztens, hogy másnap este már működnek.

Külön érdmes megemlíteni, hogy ki kellet tölteni egy nyomtatványt az angliai beutazás előtt, amit a belépéskor ellenőriznek. Nagyjából fél óra volt, mire sikerült online kitölteni a papírt. A repülőtéren szerencsére csak akkor lehetett beléptetésre sorbaállni, ha a nyomtatvány ki volt töltve, aki nem töltötte ki, annak volt lehetősége papíron ezt megtenni.

A határőr kérdezte, hogy van-e ilyen nyomtatványom, ill. mutassam meg a telefonomon, majd puszta kézzel elkezdte tapperolni a készülékem, a megfelelő higiénés koncepció alkalmazva volt.

Szóval 28-án este landolás után indultunk a tesztelő sátorhoz. Repjegy ellenőrzés a bejáratnál, hogy tényleg külföldről érkeztünk-e. Következő lépésben egy maszkos úriemberhez irányítottak, aki egy asztalnál ülve még egyszer ellenőrizte a jegyet. A kezünkbe nyomott 2 db sokadjára fénymásolt papírt, amin 2 különböző helynek ugyanazokat az adataimat kellett megadnom. Mivel az adatlapról olyan kevésbé fontos információknak, mint e-mail cím és telefonszám hiányoztak a beviteli mezők, így azokat provizórikusan a margóra kellett felírnunk, mivel ezen fognak értesíteni minket az eredményről - isten hozott a 21. században, papír rulez.

Az adatlap kitöltésére egy kis asztalhoz kellett állnunk, ahol jó pár toll állt rendelkezésünkre előzetes fertőtlenítés nélkül, plusz az asztallapot se takarították, szóval a lehetőséget a vírus felszedésére biztosították.

Mentünk a következő asztalhoz a tesztelő sátorba, ott megint egy emberke ült, őt már maszk és plexilap védte, ellenőrizte a kitöltött adatlapokat, felhívta a figyelmet, hogy mit nem töltöttünk ki, azt ő pótolta, majd átirányított a következő asztalhoz.

Itt már 2 ember ült, ismételt adatlap ellenőrzés, majd sorba állhattam. A nyomtatványokat megtartották maguknak.

Mindezidáig a helyi busztársaság sofőrjei végezték a papírmunkát.

A kenetet levették, a mintavevő ember közölte, ha pozitív a tesztem, akkor telefonon értesítenek másnap, ha negatív, akkor majd valamikor kapok egy e-mailt és papíron is eredményt. Balra el.

Az eredmény e-mailben a spam között landolt 2 munkanap múlva, postai levélben pedig pont egy hétre a mintavétel után kaptam eredményt.

2. Teszt: A3 Donautal Ost pihenőhely. Itt augusztus 5-én teszteltettem magam, miután hazajöttem bajor lakomba Ausztriából. Itt már szerencsére többen álltak sorba mintavételre, leginkább családok, kisgyerekkel, akik valószínűleg a Balkánról jöttek vissza.

Az adatkitöltő asztalhoz már csak a segítők kíséretével lehetett menni. Itt is elmagyarázták, hogy 2 adatlapot kell kitölteni. Az asztalt, tollakat itt sem fertőtlenítették, az előttem lévők azokon a papírokon töltötték a saját adatlapjukat, amit aztán én használtam, tapperolták a tollakat, asztallapot, szóval itt is el lehet kapni a fertőzést. Pozitívum, hogy az egyik adatlapon már volt egy egyedi QR kód, amit a hivatalos Corona-App-el be lehetett szkennelni és így az eredményt ebben kapja meg a delikvens, persze ettől még a telefonszám, e-mail kombo nem hiányozhatott róla kézzel kitöltve.

Sorbanállás a kövtekező sátorhoz, a földre valami csíkok voltak felfújva, hogy itt kellene várakozni, de minnél közelebb kerültünk a tesztelő sátorhoz, annál sűrűbben voltak a csíkok és keveredtek az adatlapot még kitöltő és tesztre váró emberek. Természetesen már itt hőbörgés volt, mert sokan nem tartották be a kellő távolságot.

A tesztelő sátorban információ, hogy ha pozitív a teszt, akkor felhívnak 1 munkanapon belül, egyébként meg nem kapsz választ az eredményről - izé ez áthúzva filctollal és mellé írva kézzel, hogy majd kapsz róla valamikor értesítést.

Az adatlapjaimat két emberke is feldolgozta, őket is egy plexilap és maszk védte, ha akartál adhattál nekik valami kis jattot. A második ember a kezembe nyomta a mintavételhez használt műanyag fiolát és mehettem a szakemberekhez.

A mintavételt ketten csinálták, precízen védekeztek, 2 kesztyűt is felhúztak, biztos ami biztos alapon. Kenetet levették, itt is balra el.

Négy napja vettek mintát, sem a corona-app-ben, sem e-mailben nem kaptam még eredményt. Most olvastam egy cikket, hogy sokaknak elveszett az autópálya pihenőben levett mintája. A mintavételezést végző bajor vöröskereszt hétfőtől visszavonja az önkénteseit a tesztelő helyekről, onnantól magáncégek csinálják a tesztelést.

Én ahol lakom kis város (kb. 40 ezer fő), nincs hivatalosan lehetőség teszteltetnem magam, a tesztelő helyet bezárták. Ha akarok tesztet végeztetni önszorgalomból, akkor mehetek Münchenbe.

Politikai és média szintjén állítólag ez a követendő, amit Bajorország csinál: ingyen tesztelés, minden visszatérőnek, sok helyen. Kérdéses minőségben és körülmények között.

Hozzászólások

(#1) angyalpc2


angyalpc2
aktív tag

jöhetne már a vakcina...mert az embereknek nagyon elege van ebből a kínai vírusból
Ráadásul több verzióban is terjed...és bár nincs kimondva, de valószínűleg van amelyik súlyosabb tünetekkel jár még fiatalabbaknál is.
Más verziók pedig sokkal enyhébb lefolyásúak.

(#2) #56573440 válasza angyalpc2 (#1) üzenetére


#56573440
törölt tag

a vakcina se fog 100%-os védettséget eredményezni, ahogy az influenzára sem ad, illetve szeretjük azt hinni, hogy van AZ influenza oltás meg AZ influenza és annyi, holott nem egy féle van, minden évben kb tippelik regionális szinten hogy melyik lesz a _domináns_ variáció, és abból gyártják le a tömeges oltóanyagot, ha bejön akkor jó, ha nem akkor kb haszontalan, mert ugyanúgy elkapod.

(#3) lev258 válasza angyalpc2 (#1) üzenetére


lev258
veterán

Már több forrásból is felröppent a hír, hogy az eddigi vizsgálatok alapján a vakcina csak néhány hónap védettséget fog jelenteni. Mivel ez nem tűnik szezonálisnak, mint az influenza, így aztán a védettség biztonságérzete sem lesz tartós.

Ubuntu MATE 20.04, hobbi cayenne termesztő

(#4) t72killer


t72killer
titán
LOGOUT blog

Hátigen, a nagyvilágban szétnézve úgy tűnik, mintha szándékosan lennének ennyire idióták a "hivatalos szervek" is. Ott a kézfertőtlenítő a boltokban meg a maskenpflicht, de fogd meg azt a tollat, amit 100ember végignyálazott előtted.

Arról meg ugye ne is beszéljünk, hogy az átlag populáció 2/3-adának még a sz.rás utáni kézmosás is megugorhatatlan higiéniai szintet jelent. Egyszer r.hadtul rá fog b.szni az emberiség, ha jön egy tényleg durvább kórokozó.

Mindig meglep milyen sokan hiszik el, hogy van ingyen ebéd.

(#5) UnA válasza #56573440 (#2) üzenetére


UnA
Korrektor

Így van.

Emellett pedig érdemes végiggondolni, hogy az eddig leggyorsabban engedélyezett oltás, az a kanyaró elleni védőoltás, de azt is 4 évig tesztelték a hivatalos bevezetés előtt. Vagyis egy túl gyorsan bevezetett vacak sokkal több kárt okozhat.

(#6) Gdi válasza #56573440 (#2) üzenetére


Gdi
senior tag

Variánsokkal nehéz versenyezni (legyen az új törzs, vagy csak apróbb mutáció), a korábbi SARS-os megoldások sem működnek éppen ezért.
Nameg ha jól emlékszem már a "covid19"-nek is több mutációját fedezték fel március környékén.
meg vannak azok is akik nem is oltatják magukat, mert:
-úgysem hat
-még rosszabbul van tőle mint a vírustól lennének, és úgysem kapják el
-autista lesz, a kutyája is.
-stb...
és ezáltal a már hatékonyan védhető variációk sem pusztulnak ki egyhamar

''Milliárdnyi meggyilkolt csillag sikolya elhal az éj békéjében, és a kétségbeesésnek csak néhány, törékeny, kőbevésett szó áll ellen.''

(#7) Kisgépkezelő válasza #56573440 (#2) üzenetére


Kisgépkezelő
senior tag

Ennyire nem rossz a helyzet, a mert nem 1 hanem 3 törzs ellen is hatásos, és az egy évvel korábbi adatok alapján próbálják kitalálni, hogy mit kéne belekeverni a koktélba. Aztán vagy bejön, vagy nem.
Én pont megszívtam. Egyszer valami vizit során kitalálta a háziorvosom, hogy ingyen jár nekem az influenza elleni oltás, én meg beadattam, mert úgy voltam vele, hogy annyit még nekem is megér. Rá 1-2 hónapra persze ugyanúgy táppénzen voltam influenzával, mintha nem kaptam volna meg, úgyhogy amikor rá egy évre mondták, hogy szívesen beadják nekem, de sajnos mégsem ingyen, akkor már nem kértem belőle. :D

(#8) #56573440 válasza UnA (#5) üzenetére


#56573440
törölt tag

A féligazság is rengeteg kárt okoz ;)
Mikor történt mindez? 1963-ban került ki széles körű felhasználásra, tehát az 50-es évek végén kezdték a kísérleteket. Akkor mi volt informatika terén? Segítek Minszk 22 1964-ben lett bejelentve, és az is szobát töltött meg . Azóta minden szinten szinte minden fejlődött, tehát annak a 4 évnek a munkáját ma radikálisan gyorsabbal el lehetne végezni, így ez nem mond semmit.

A tény viszont tény, hogy a nem megfelelően tesztelt, bevezetett oltóanyag károkat okozhat, ilyenre is volt már példa nyilván, de az, hogy a 50-es, 60-as években mennyi idő volt valami meg a mostani oltóanyag használható lesz e bármire semennyire nem függ össze.

(#9) Narxis válasza lev258 (#3) üzenetére


Narxis
nagyúr

Az szívás lesz akkor.

Thanos was right.

(#10) t72killer válasza #56573440 (#8) üzenetére


t72killer
titán
LOGOUT blog

"Akkor mi volt informatika terén?"

Nem számítógépes vírusról van szó:DD. Az állati és humán teszteknek végig kell futnia és az emberi-állati szervezetek reakciói nem pörögtek fel 10^10 nagyságrenddel az elmúlt 60évben. Valóban, a modellezési rész pikpakk megvan, de vannak mellékhatások, amikre szimplán várni kell. Lehet nem 4évet, csak 1et - viszont lehet, hogy az az 1év csak jövő ősztől indul, mert a mostani vakcinajelöltekről kiderül, hogy zsákutca.

Egyáltalán nem vagyok antiwaxxer, de saját magam és a családom beolttatása előtt hóttziher, hogy megvárnám, míg az első 100M embert élesben beoltják + eltelik fél év.

[ Szerkesztve ]

Mindig meglep milyen sokan hiszik el, hogy van ingyen ebéd.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.