2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

0 € önrész - az autókölcsönzők védelmi pénze

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Több, mint 6 éve bérlek rendszeresen autót, leginkább Németországban. Az utóbbi három hónap káresemények tekintetében eléggé sűrű volt a Sixt-nél.

Május végén tartottam haza, amikor is kb. egy órás út után az autópályán egy kő felverődőtt és pont a látótérben egy nagyjából 5 cm átmérőjű krátert okozott. A telefonos Sixt segélyszolgálat segítőkészen javasolta, hogy menjek tovább és használjam nyugodtan még 1700 km-en keresztül a járgányt, mert a mai szélvédők erősek és nem fog megrepedni. Okay, a következő Sixt állomásra behajtva kértem, hogy adjanak másik autót, a szakvélemény itt is az volt, hogy ez nem veszélyes, de mivel nem tágítottam, adtak egy másik, oldalról nyomott autót. Fotózkodás a kráterről, alírtam, hogy kőfelverődés a szélvédőn, viszlát.

Ahogy visszaadtam a csereautót, rögtön kaptam is a Sixt káreseményekre szakosodott részlegétől a levelet, hogy vázoljam az én nézőpontom, mert itt bizony szétrepedt a szélvédő és fizetni kell. :Y

Történet elmesél, felhívom a figyelmet, hogy nem volt keresztberepedve a szélvédő amikor cseréltem. Csend nagyjából 3 hétig. Érkezik a TÜV-ös ajánlattal a számla, miszerint TÜV megszakértette a fotók alapján, hogy a 1118 euró a csere, 950 euró önrészt kéretik kifizetni. Ismét levél Sixt-nek, hogy legyenek szívesek elállni a követeléstől, mivel TÜV anyagban lévő fotók alapján látszik, hogy először csak kráter van, aztán az autómosóban ismételt kép, amin már keresztben 2 helyen szétrepedve a szélvédő, ami nem egyezik a visszaadás helyével és állapotával, ill. hivatkozás német legfelsőbb bíróság ítéleteire, hogy köfelverődésért nem fele a bérlő. Pár nap múlva mail, köszönik az együttműködést, követelés lezárva, nem kell fizetni.

---

Múlt héten vasárnap visszaadtam a mostani áldozatot, munka miatt előző este letettem, így nem tudtam körbemenni Sixt munkatárssal, de körbefényképeztem az autót, ill. meg is néztem, de nem volt rajta semmi külsérelmi nyom. Kedden már kaptam is a levelet, hogy van 2 kár az autón. WTF? :Y

Nézem a 72x72 pixelre lebutított képeken, az egyik "Graffiti" a csomagtérajtón. A valóságban ez egy matrica után maradt ragasztó dzsuva, de ez már akkor rajta volt, amikor átvettem, de az ilyesmit nem jelentem, mert ez nem kár, mert a felniken lévő ragasztómaradék sincs feltüntetve kárként sehol.

A második az már érdekesebb, a lökhárítón karcolások, nagyjából 5-10 cm hosszúak, legalább 4 párhuzamos, amit nem nem észrevenni lehetetlen... Fénykép megnéz, azon sincs semmi, helyszín a Sixt fényképről és az enyémről összehasonlít, már megint valahol máshol csinálták róla a képet.

Megírtam nekik, hogy mi a helyzet, most várom a visszajelzést, hogy mennyit akarnak majd leakasztani rólam.

Szóval, miért írom, hogy a nulla euró önrész az a védelmi pénz? Azért, mert szinte mindegyik kölcsönzőnél amikor átvételkor kérem, hogy vegyék fel a fel nem vett károkat az autón, akkor az első kérdés, hogy nincs 0 eurós biztosításom, mert akkor nem érdekes, úgyse kell fizetni érte és nem nézik át az autót visszaadáskor sem részletesen - majd fizet a következő.

Ferihegyen is, szintúgy Sixt, nulla eurós önrésszel, mondom az emberüknek, hogy pár karcolást meg külsérelmi nyomot fel kellene venni! Minek, nem nulla eurós az önrészem? De, de a papíron az áll, hogy sérülésmentes, én ezt az autót nem egy bazinagy horpadással az oldalán, ill. egy szétrágott motorháztetővel vettem át, még ha nem is kell fizetnem az ÁLTALAM okozott károkért, más kárát nem vagyok hajlandó magamra venni.

A történetek tanúlsága: ha jót akarsz magadnak, akkor veszel nulla eurós önrészt, és nem szórakoznak a kölcsönzők a legkisebb károk miatt, vagy ha van is külön biztosításod, fel kell készülni, hogy rád fognak terhelni mindennemű kárt, még ha nem is te okoztad...

PS: az elmúlt 6 évben egy káreseményem volt UK-ben 2014-ben, és most ez a kettő az elmúlt három hónapban. Máskor nem is próbálkozott be egyik kölcsönző se...

Hozzászólások

(#1) Kisszidi


Kisszidi
csendes tag

Nem egyedi sztori, sok helyen próbálkoznak, nagy cégek és kis garázscégek egyaránt.
Mi mindig körbefotózzuk az autót, és érdekes módon pár cég, pl az Enterprise is elkezdte ezt. Nincs papír, csak digitális űrlap és a hozzá csatolt kép, így minden tiszta.
De a legtöbb helyen még mindig a bérlőnek kell figyelmesenek lennie.
Benzinnel is rántottak le, a csaj fordítva olvasta le a műszert, így negyed tank helyett háromnegyedet írt fel, én meg nem vettem észre és a műszerfalat nem fényképeztük. Mondták tessék fizetni. Aztán ott kiderült, hogy a csaj átvételkor is fordítva olvasta le a műszert, így már volt mivel érvelni, olcsóbban megúsztuk.

Friss sztori az idei tenerifei nyaralásról. Mustangot béreltünk, hogy adjunk az érzésnek, de mikor megláttam milyen keskeny útjaik vannak levert a víz, főleg mert orosznak tűnt a nyelv amit a kölcsönzőben beszéltek. Nevetségesen alacsony kaució, semmi hitelkártya, na mondom itt a vesémmel fizetek. Utolsó nap éjszaka a parkolóban nekitolattak az autónak és természetesen elhajtott a károkozó. Pár karc meg egy nagy piros csík a fehér lökhárítón. Végülis van élet 1 vesével is.
Visszavittem az autót, csávó legyintett, épp egy ugyanilyen színűt fújnak, majd kijavítják. Ennyi. :C

[ Szerkesztve ]

(#2) Stanlee válasza Kisszidi (#1) üzenetére


Stanlee
őstag

En korrekt munkat varok el a kolcsonzok alkalmazottaitol. Azon a helyen, ahol rendszeresen berlek, minden egyes alkalommal kb. 15 perc csak arra megy el, hogy autoert elmegyek, korbejarom, kb 2-3 nem listazott karcolas, benyomodas, kofelverodes szelvedon, felnin karcolas, hivom az eppen aktualis aldozatot hogy nincs minden rendben, nagy nehezen fotoz, blablabla. semmibol sem tartana, ha atvetelkor mindent normalisan megcsinalnanak.

Volt olyan hely, ahol visszaadaskor motorhazteton kiszurta a csoka a gombostűnyi festekleverodest, vagy a szelvedon 2000 km nyari ut utan a dzsuva kozt a kofelverodes okozta kart. Jah, en meg Jedilovag vagyok.

A Sixt-nel amugy az eves penzugyi jelentesben benne van, hogy az egyik legjobban hozo szolgaltatas az egyeb meg nem nevezett service szolgaltatasok, tobbek kozott a biztositasi karesemenyek ugyintezese osztaly altal generalt bevetelek...

“Never run after a bus or a stock. Just be patient – the next one will come along for sure.” - André Kostolany

(#3) aero.


aero.
veterán
LOGOUT blog

UK-ben visszavételkor nekem sosem nézték át az autót, bár szoktam venni teljes biztosítást, lehet ezért? USA-ban egyszer béreltem, ott is vettem rá, nem volt drága, miért ne alapon. 2 hét után centis darabok hiányoztak a visszapillantó burkolatából. Talán becsapódó kő, aszfaltdarab okozhatta, passz, de teljes mértékben tojtak rá. :D

(#4) Stanlee válasza aero. (#3) üzenetére


Stanlee
őstag

Ha nulla euros/GBP/USD onreszt veszel, akkor nem nezegetik nagyon, ez a vedelmi penz benne.

A Sixt-nel vannak extrem napok a daraga autoknal, az egyik nemet forumon szoktak fenykepeket posztolni, hogy visszaadas utan amikor atnezik a jarmuveket, hutoracs, lokharito, motorhazteto tele karikazva minden bizbasz kofelverodes, karcolas felveve, vagy mondjuk komplett lokharitocsere kiszamlazva, mert az aljat meghuzta valaki. Mindez Nemetorszag masodik legnagyobb autokolcsonzoje. eleg szomoru.

“Never run after a bus or a stock. Just be patient – the next one will come along for sure.” - André Kostolany

(#5) Hieronymus válasza Stanlee (#4) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

Az autókölcsönzőknél nem szabad kreditkártyával fizetni. Ha azzal fizetsz, akkor később nézik át az a járművet és azt találnak hibának, amit akarnak. Ha EC kártyával fizetsz, akkor azonnal megtörténik az ellenőrzés a jelenlétedben, utána már nem lehetséges a lehúzás.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#6) aero. válasza Hieronymus (#5) üzenetére


aero.
veterán
LOGOUT blog

Bocs, mi az az EC kártya? Én csak debit/credit-et ismerek. EU-ban hallomás alapján nem is szeretik elfogadni a debitet csak a creditet (hitelkártya), pont a fedezet megléte miatt. UK-ban elfogadják a creditet is azt tudom. Aztán lehet nem így van.

(#7) Hieronymus válasza aero. (#6) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

EC (electronic cash)

Gyakorlatilag Girocard típusú kártya. Németországban mindenütt lehet használni, ahol kártyával lehet fizetni. A hitelkártyákat különösen a VISA kártyákat nem szívesen fogadják el több helyen.
Az élelmiszer láncok többségében, EC kártyával 10 vagy 20 euró értékű vásárlás esetében maximum 200 euró készpénzt lehet kérni a kasszánál. Bank automatánál viszont a VISA a jobb. Az EC kártyával csak a bankcsoportok saját automatáinál lehet pénzt kivenni.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#8) aero. válasza Hieronymus (#7) üzenetére


aero.
veterán
LOGOUT blog

Nem hallottam még róla. Angliában nincs ilyen. VISA-val nem volt gondom itt és az USA-ban sem. Holnap megyek Olaszországba ajánlom, hogy ott se. :D
Dombornyomott a credit meg debit is, azt szeretik.

[ Szerkesztve ]

(#9) Stanlee válasza Hieronymus (#5) üzenetére


Stanlee
őstag

Az EC kartya sem segitseg, ha nyitvatartasi idon kivul adod le az autot. Akkor nincs ott senki, aki atvegye. Amugy az EC kartyan is lefoglalnak kauciot par szaz euro ertekben, ha gond van, akkor az is odavan es ugyanugy vitatkozhatsz a kolcsonzovel, majd maximum behajtjak mas uton a penzt. Az EC-t csak Nemetorszagban fogadjak el. Mashol mar a dombornyomott debit se megy, csak credit. Ugy jarsz ha nemet fejjel csak EC kartyazol, mint a titkarnenink, aki Mallorcan nem tudta atvenni az autojat, mert a hitelkartya pin.jet elfelejtette, a EC-t meg nem fogadtak el tole, es fel volt haborodva, mert Nemetorszagban az EC jo :)

Az en esetemben az elso alkalommal kofelverodessel atadtam az autot, felvettek a jegyzokonyvet, aztan repedesrol jott a megkereses, tehat olyasmit akartak ram huzni, amit nem en okoztam.

A legutolso esetnel meg nyitvatartasi idon kivul tettem le az autot, ott fennall annak a veszelye, hogy olyasmit kernek szamon, amit nem is okozott az emberfia, de azert fenykepezzuk korbe az autot.

Amugy van biztositasom, ami az autokolcsonzok fele az onresz fedezesere van, tehat nem az a bajom, hogy ha kart okozok az autoban, akkor fizetni kell erte; ami nem tetszik, hogy mennyire szemtelenul beprobalkoznak, es nyiltan kozlik, hogy nulla euros onresznel nem nezik a seruleseket.

“Never run after a bus or a stock. Just be patient – the next one will come along for sure.” - André Kostolany

(#10) Hieronymus válasza Stanlee (#9) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

Én kétszer béreltem autót.
Egyszer egy nagyobb Fordot, a 91 éves nagypapa szállításához. Kaptam helyette egy Volvot. Akkor ajánlották az egynapos teljes biztosítást hozzá. Másodszor költözéshez a legnagyobb Ivecot, amit B kategóriás jogosítvánnyal lehet vezetni. Azt éjszaka vittem vissza. Azzal sem volt gond.

Van közlekedési jogvédelmi biztosításom (Rechtsschutzversicherung). Érdekes kérdés, hogy ilyen esetre is kiterjed a jogvédelem vagy sem.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.