2019. július 22., hétfő

Gyorskeresés

Ringke Max DL - Nexus 6

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok!

Rég írtam már.., lehet egyesek örülnek is neki! ;]

Még december elején rendeltem egy tok-ot a telefonhoz, mivel hamarosan az utakat fogom róni, meg hát jobb az óvatosság, ha netán véletlenül lepottyan. A lényeg, hogy a védelem volt a legfontosabb szempont most. Nézelődtem, nézelődtem és megtaláltam eBay-en a Ringke Max kétrétegű tokját, ami körülbelül 7 ezer forintba került posta nélkül.

Olvasgattam és nézegettem róla a képeket, meg kell mondjam nagyon megtetszett, hiszen alapból ki van vágva a logónak is a hely, tehát a Nexus és a Motorola rész is megmaradt.

Ez egy plusz pont volt, annak is örültem, hogy volt fehérben, hiszen ha már direkt a fehér változatot néztem ki a telefonból, így is maradt a szép fehér design, ami illik a Material-hoz is.

Sokszor, pottyan le úgy a teló, hogy az élére esik, ezért itt külön meglehet említeni, hiszen ahogy a képen is látható, erre külön figyeltek.

Ennél a résznél még egy kis nyílás is van arra az esetre, ha nyakba szeretnénk akasztani a telót, mert annyira nagy fényképészek vagyunk, vagy szimplán szeretjük látható helyen tartani azt.

De a csatlakozásokhoz is készültek meglepetések, így zárt marad a teló, a Jack és USB nyílásnál is marad a védelem.

Nálam egy két kiakasztó dolog volt alapból a Nexus 6-nál, a hátlap nagyon érdekes anyagra sikeredett, így konkrétan, ha picit nem figyelsz oda és 1 kézzel tartod a telefont, már ki is csúszik a kezedből. Ezzel a tokkal több fokkal jobb lett az eredmény, így már sokkal magabiztosabban tarthatom a telefont.

Végezetül szeretném kiemelni, hogy számomra minden fontos megtalálható rajta, zárja az aljzatokat, így kisebb az esély, hogy belemegy a homok, vagy a vízcsepp. A külső pedig továbbra is pompás és gyönyörű.

Mindenkinek csak ajánlani tudom! :R

Hozzászólások

(#1) tybsen


tybsen
(PH! addikt)

Köszönjük ! :R

(#2) JoeCockBill


JoeCockBill
(senior tag)

ez a logónál kivágás dolog szerintem rém kellemetlen. iphone tokoknál szokás, hogy nehogymá' ne lássák jó messziről is az almát. émelyeg a gyomrom mikor ilyen tokokat látok. csak azon csodálkozom hogy nem jár hozzájuk egy póló azzal a felirattal hogy "van ám iphone-om, csak most épp zsebre van téve azért nem látod" :D

(tényleg) új dalunk: https://youtu.be/F9Ns3qbHqSw

(#3) sqpp válasza JoeCockBill (#2) üzenetére


sqpp
(PH! addikt)

Nekem nem a villogás miatt lényeges... Hanem alapból örülök, hogy ha már ott van a logó, akkor a tok ne takarja már el.. szerintem egyediséget ad neki.

(#4) tybsen válasza JoeCockBill (#2) üzenetére


tybsen
(PH! addikt)

Teljesen egyetértek Veled az apple-t illetően.. amikor látok valakit ilyen almás tokkal.. sosem értettem hogy miért van kivágva? :F

A Nexus 6-nál viszont a Motorola logónál be van egy kicsit mélyesztve a hátlap, ezáltal ha az ember kézben tartja a telefont, akkor a mutatóujját oda lehet tenni és ez jobb fogást biztosít.

Fokozottan igaz ez a jobb fogás, ha a telefonon egy tok van, ami az M jelnél ki van vágva. Mert akkor ugye a tok kivágása miatt a Motorola logónál van egy plusz bemélyedés / kis perem. Így még jobb a fogása a telefonnak, főleg egy ekkora eszköznél nagyon praktikus ha van valami amibe bele lehet "kapaszkodni" vagy aminek neki lehet támasztani az ujjad.

Nálam még az is hozzájön, hogy az első készülékem is egy Motorola volt annak idején, és szívesen látom ezt a Motorola logót, nosztalgikus érzés kicsit :B meg egyébként is szépnek találom ezt a Batman-szerű -jelet :DDD jó ránézni. mivel nem nagyon telefonálok ezért mások sem nagyon látják, így teljesen a saját magam szórakoztatását szolgálja a hátlap :DDD

Nekem most egy ilyen átlátszó spigen tok van a telefonon, ezen is van egy bemélyedés a Motorola logónál, és nagyon praktikus mert ez a tok is tud csúszós lenni. Az pedig hogy átlátszó azért tetszik mert így látom a telefon dizájnját és szerintem egy nagyon szép készülék.

Gondolom az iPhoneoknál is hasonló lehet az értelme a kivágásnak , legalábbis csak erre tudok gondolni. persze valószínűleg ott is van olyan ember aki azért használ ilyen tokot hogy megmutassa egy bizonyos közegben hogy neki ilyen készüléke van , meg elképzelhető hogy olyan is van aki hozzám hasonló megfontolásból használ egy ilyen tokot :)

Na csak gondoltam leírom ezt, mert korábban én is úgy láttam ahogyan Te, de valahogy mindig lehet új megvilágításban látni ugyanazt, ha az embernek közben más tapasztalatai is lesznek. :R

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.