Gondolkodtam egy ideig a dolgon, hogy megosszam a történetet, és végül úgy voltam, hogy miért, ne hiszen, ha más kárából nem tanul az ember, akkor majd a sajátjából fog.

Most nem a zöld földönkívüli, meg társai akcióról fogsz szólni eme bejegyzésem, hanem egész másról.

Lassan 13 éve rendelkezek vezetői engedéllyel, illetve vezetek is. Egy igazi átlagos sofőr vagyok, nem török se F1-es pályacsúcsra az M7-sen, sem pedig nem ijedek meg a forgalomtól, ha hétvégén vezetek.

A történet lényege, hogy augusztus 20.-i hosszú hétvége közeledett/volt, és sikerült páromnak is elintéznie, hogy ne kelljen hétvégén dolgoznia (pénteken még igen), így pedig le lehetett ugrani a Balatonra.

Elérkezett az ominózus péntek (amit már mindketten vártunk), munkaidőm letelt, hazamenetel összekészülődés, kocsi elhozás otthonról, és várakozás, hogy páromnak leteljen a munkaideje.

Hogy ki, mivel tölti el ilyen az idejét az indulásig? Valaki olvas, valaki TV-zik/sorozatozik, valaki nyomja a konzolt/PC-t, de az ideális esetben pihennie kellene az esti vezetés miatt.

Nos én inkább a PC/sorozat fonalat vettem fel...rosszul döntve.

Párom hazaért a szokásosnak mondható fél 11-es idősávban, és kérdezte: "Biztos most induljunk, ne menjünk inkább reggel, amikor ki vagyok pihenve?" Én meg rávágtam (kicsit mélabúsan, már igencsak éhesen), nem szeretném a reggeli dugóban tökölni, kibírom az esti vezetést (nem ez volt az első alkalom életemben).

Bepakoltunk, Budaörsön megtankoltunk, illetve vettünk egy kis kaját estebédnek/vacsorának. Majd folytattuk az utat.

Aki vezetett autópályán este, tudhatja, hogy nem sok minden történik. A forgalom alacsony, út menti tájban sem lehet igazán gyönyörködni, az esti zenefelhozatal a rádióban pedig egyenlő a nullával. Beszédtéma gyorsan kifúlt (történt-e valami a munkahelyen stb. stb), gyorskaja is elfogyott, így a kilométereket időben lassúnak tűnő sebességgel faltam a külső sávban.

Párom így végül elaludt, rádió sem valami hangosan szólt, forgalom, mint említettem gyér volt. Első körben jött a nehéz pislogás, melyet próbáltam egy kis fejmozgatással, szemtornával ellensúlyozni. De végül győzött az átmeneti sötétség, bebambultam.

A (nekem) következő pillanatban erős zajra, illetve a gépkocsi rázására ébredtem fel, elordítva a következő mondatot: "A büdös k4rva 1sten b4ssz4 meg".

Megismertettem a kocsival közelebbről a szalagkorlátot.

Hogy mi volt a szerencse a szerencsétlenségben? Hogy nem engedtem el a kormányt, illetve a gázról is lecsúszott a lábam, illetve nem jobbra, hanem balra kezdett a kocsi elindulni (ha az árok felé indulunk, akkor nagy eséllyel TC).

Az adrenalin hirtelen elöntött, a kocsit visszatereltem, tükörbe belepillantottam, illetve húzódtam volna a leálló sávba... Ha a külső sávban számomra ismeretlen okból a még mögöttem haladó versenyző nem kezd el tökölni. Kb. állt mint Katiban a gyerek, és haladt mögöttünk kb. 10-15 méterrel. Nem tudom mire várt (miután látható volt, hogy visszanyertem az uralmat a kocsi felett), lehet arra, hogy még egyszer ráhúzom magam a szalagkorlátra, hogy biztosra menjek.

Végül, csak elhaladt (kb. mentünk így 200-300 métert, úgy, hogy levettem a lábam a gázról) mi meg kitudtunk állni.

Mint tudható a leálló sáv nem a legbiztonságosabb hely a világon, főleg nem láthatósági mellény nélkül, este. De az akkor engem nem érdekelt fel akartam mérni az állapotokat. Párom is kiszállt, de rögtön leordítottam, hogy szálljon vissza, ha valaki el akar ütni, az csak velem tegye meg.

Szépen helyben hagytam a kocsit: végighúzva a bal oldal, vezető oldali ajtó lógott nyitásnál. Röhejes, de az első fényszóró (ami mellett a szalagkorláttal először találkozott a karosszéria), megúszta gond nélkül.

Ezután felhívtam jó apámat (éjfél után nem sokkal), hogy elmondjam mi történt. Mély levegőt vett, vártam volna az ordítást, a kiosztást, de végül ez elmaradt, mondta, hogy majd reggel megbeszéljük a dolgot.

Utunkat folytattuk, hisz bár a bal oldal esztétikailag amortizálódott, a felfüggesztésnek, kormányműnek nem lett semmi baj, illetve alkatrész darabok sem lógtak össze vissza. Persze út közben szidtam magam végig.

Reggel szikrázó napsütésben megnéztem a kocsit, jobban felmértem az állapotokat. Hát szebb az nem lett, elhihetitek.

Apámmal (később lejött ő is vonattal utánunk, megnézve az alkotást), testvéreimmel is beszéltem, és végül azt mondta mindenki, előfordul az ilyesmi de a lényeg, hogy nekünk nem lett bajunk.

Persze ezek után a nyaralásom egy része elment az alkatrészek felkutatására és az idegeskedésre (illetve az alkatrészvadászat folytatódott a munkahelyen is).

Meglepetésként jött még egy plusz költség, a szélvédő. Valaki indulás előtti este megpattintotta kővel, be is repedt vagy 30 centit. Öröm volt így haza indulni, hogy erről is kell még gondoskodni.

Szerettem volna minimalizált kiadással megoldani a dolgot (hiszen én fizetem a révészt), de a legszerencsétlenebb (legritkább) színkombinációval áldott meg minket a sors. Bontósok a színkódokat nem tudják, vagy nem akarják tudni (nem is volt náluk), így ha valami hasonló színben megjelent az interneten, akkor rögtön telefont ragadtam, vagy mailt küldtem.

Az esély a győzelemre kezdett elfogyni, volt piros, tyúkszar zöld, fehér, kék stb. amit el lehet képzelni, de a szürke az istenverte speciális szürke, idehaza sehol nem találtam az internet bugyraiban. Külföldön találtam alkatrészt, írtam is leveleket, de válasz reakció 0 volt.

Végül nem tudom hogy, de ránk mosolygott a szerencse, találtunk egy bontós srácot vidéken, akinél volt pont a mi színkódunkhoz tartózó első, illetve hátsó ajtó.

Nem nagyon érdekelt az ár, hogy mennyi (piaci áron adta), mondtam hozzuk el, ne lakatolgassuk az elemeket, ez a gyorsabb, illetve olcsóbb megoldás.

A történet innen felgyorsult, el lett végezve a lakatolás, az elemcserék, a fényezés 1 héten belül. A szélvédő cserére még kellett 1 hét, mert ott a piacot át kellett nyálazni, mert igen lehúzós tud lenni.

Hogy mi a tanulság? Sok minden, de itt hagynám ezt a videót, mert tanulságos, és jó magyar szokásként próbálja el más eldönteni helyettem, hogy mi lett volna a ha.