2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Toccata személyes tapasztalatok

Írta: | Kulcsszavak: toccata . dac . amp . pcm2902 . opa 4209 . opa 1644

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Nem akarom nagyon túlbonyolítani, nincs sok ilyen tapasztalatom így konyhanyelven leírom a személyes szubjektív véleményemet/tapasztalatomat.
Aki nagyon kíváncsi a hangjára személyes találkozó megoldható Győr/Veszprém útvonalon.

Kis előzmény:
2009 tavaszán vásároltam első fülesemet, a CAL!-t p_adam javaslatára. Már akkor elhatároztam, hogy lesz neki egy megfelelő minőségű dac-ja is. Nem akartam több 10 ezret erre a célra költeni, így a DIY bizonyult a legmegfelelőbb megoldásnak. Többszöri nekifutásra sem sikerült produkálni semmi érdemlegeset (itt még csak a tervezés fázisai voltak, keresgélés). Majd a pcm2902-es ic-re bukkantam, amit a referencia kapcsolás alapján Lompos48 segítségével elkészítettem 2010-ben. Nagyon egyszerű volt, semmi csicsa. A táplálás is a gyári usb volt, egy feszültség stabilizátorral, már ekkor írt ELP, hogy véleménye szerint miket lenne érdemes változtatni rajta, de itt véget is ért a dolog, nem lett elkezdve, majd egy DAC cikk után ismételten előjött a téma. Amikor ismét "összefutottam" ELP kollégával itt a logout keretein belül, melynek köszönhetősen elkezdődött a tényleges tervezés/agyalás a "termék" tökéletesítésében. Ez körülbelül 2 hónapig tartott, több újratervezés, terv kukázás után megszületett a végleges kész műszaki cikk a Toccata "személyében." Erről szeretnék most írni pár szösszenetet, hátha valaki kedvet kap megépíteni.

Füles: Creativ Aurvana Live! (@oem Denon AH-D1001)

Specifikáció:
- 40mm Neodymium mágnes
- Composite Bio-Cellulose diagram
- Frekvenciatartomány:10Hz-30KHz
- Impedancia:32ohm
- Érzékenység(1kHz): 103dB/mW
- 1.2m hosszúságú kábel Oxygen-Free Copper kábel
- 3.5mm Aranyozott Jack csatlakozó
- 210g össz súly
- Professzionális hangzástechnika
- Creative minőség

Amiről/akiről a cikk szólni fog az az ELP által készített DAC+HEAD AMP.
A tervezése, módosítása egy egész nyarat vett igénybe, talán még egy kicsit többet is, de véleményem szerint megérte.

Megpróbáltam mindenféle/fajta zenét megnézni. Főleg azok közül amiket szoktam is hallhatni. Majd látható lesz, hogy elég széles a paletta, a hangulatomtól függ, hogy épp melyikhez van kedvem.

Minden zene flac formátumban volt meg itthon, a youtub-os linkek csak illusztrációként vannak linkelve.

Első benyomások a fülessel kapcsolatban amikor bekapcsoltam és adtam a kimenetére egy kis jelet. Nagyon tiszta a hang, ne pattog, zúg, gerjed. Maximális hangerőn kis súgás hallható a fejhallgatóból, de ez így van rendjén ebben az ic-ben. ELP, az első hozzászólásban ki is fejti, hogy miért van ez.
Maximális hangerőn leszedi a fejemet, de nem torzít a hang még így szépen tolja a kimenetére a zenét!!! A füles szinte szét esik, mozog a ház az élmény leírhatatlan.

Elég dinamikus a hangja, szép a mély, szép a magas, a közép is a helyén van. Nem hittem volna, hogy ennyivel jobb lesz az audigyhez képest, de mintha újabb zenéim lennének. Anno akkor volt ilyen érzésem mikor megvettem a fülest, majd amikor hozzá az audigyt.

Első körben egy régi "klasszikust" hallgattam, még a Sakáltanya című filmből szerettem bele.
Szép volt az ének, a hangszerek is szépen szóltak. A gitárnál szépen hallhatóak az effekt váltások. A cin magas hangja kellemes a fülnek. Tisztán hallható, hogy nem mai a felvétel.


Blondie - One way or another

2. felvonás, egy igazán dinamikus zene, szinte minden van benne ami kell, a Ponyvaregényből.
A cinek hangja és a fúvós valami iszonyat szépen szólt, a váltások a hangszerek között...a dob hangja amikor szépen megy lefelé.


Commanche (1964) - The Revels

3. felvonás, egy kis mély, egy kis szöveggel, számomra az egyik kedvenc. Latinos dallamok
Nagyon jól nyomta a mélyet, nem tompa, hanem olyan amilyet elvárnánk egy mélytől. Szépen, erősen adagolja a dobhártyára.


Cypress Hill - Lowrider

4. felvonás, egy kis elektronikus zene. Itt is van minden, mint a búcsúban. Dob, szinti, gitár...

A gyors, pörgős dob nagyon ment mind a fülesnek, mind a dac-nak.


Pendulum - Crush

5. felvonás, egy kis klasszikus jazz szám.

Nagyon kellemes, lágy közép hangok jöttek ki a fülesből. Halkan még kihallani, hogy nem mai felvételről van szó. A halk cin, gitár, saxi...nagyon egyben van.


Hello Dolly- Louis Armstrong- 1964

6. felvonás, egy dallamos rap zene megint. Old school kategóriában.
Ismét csak annyit tudok írni, hogy szépen adta a basszust. Nem tudom mit írhatnék még.


Gang Starr - The Ownerz

7.felvonás, ismét egy elektronikus, pörgős zene.

Ismét csak annyit tudok írni, hogy szépen adja a basszust és a magas hangokat. Minden hang szépen kivehető a zenéből.


Pendulum - Slam

8. felvonás, egy kis gitár + ének, lassú zene.

Nagyon szép a gitár hangja, minden egyes hang kihallható belőle.


Johnny Cash - Hurt

9. egy klasszikus ac/dc szám. Még az Iron Man 2 filmből lett nagy kedvenc.

Szó szerint fel áll az ember hátán a szőr 1-2 gitár résznél. Nagyon tud az öreg! Nagyon sokat nem tudok írni róla, ezt hallani kell.


Shoot to thrill - AC/DC

10. egy kis jazzes beütésű zene, szép vokállal. Kapott hideget/meleget, de a hangja nagyon jó azt el kell ismerni.

A hangszerek szépen szólnak, a vokál is nagyon szép. Egész magasra felmegy az énekes hangja, melyet nagyon jól kinyom a fülesre. A füles pedig nekem. :)


amy winehouse - me and mr jones

11. egy kis vokál zene ismét, az egyik kedvenc női énekesemtől.
Az énekes hangja elképesztően szép és nagy sávot fog le, az apró cin hangok is kihallhatók. Szintén olyan amit hallani kell. Kevés énekesnek van ilyen jó hangja.


Beyoncé - 1+1

12. ismét egy kis jazz.

Egész lágy zongora játék a háttérben, az előtérben a folyamatos cin és a vokál párosítása hallható.


Ray Charles - Hit the road Jack!

13. ugyan az az előadó, mint az előbb. Kellemes, lágy dallamokkal. Nem mellékesen annyira jól sikerült szám lett, hogy Georgia állam hivatalos zenéje lett anno.

Nagyon sokat nem akarok róla írni, mert szintén olyan zene amit hallgatni kell. Nagyon kellemes hangok vannak benne. Az énekes, a zongora, a seprű halk hangja, a vonósok....


Georgia on my Mind- Ray Charles

14. egy mostanában elég nagy sikert aratott fiatal hölgy zenéje következik.

Szép a hangja, nem is kicsit. Van a zenében minden, vokál, csörgő, zongora, gitár, dob. Még taps is. :)


Adele - Rolling In The Deep

15. ismét egy légy dallamos zene. Ebben a zenében is van minden rendesen. Síp, dob, csörgő, gitár ... DTS felvétel, de mintha kicsit halkabb lenne a többi flac felvételnél.. Más dts alatt is ezt tapasztaltam.

Szép dal! Slash jól nyomja szokás szerint.


Guns N' Roses - November Rain

16. egy kis zúzás a Metallicától. DTS

Elég durván darálnak benne, dob, gitár szóló.


Metallica - My Apocalypse

17. ismét egy lágyabb dallam az Álomháború filmből. Amikor azt hiszi, hogy egy számot már nem lehet jobban feldolgozni valaki mindig rácáfól.

Nagyon szépen szólnak a hangszerek és az effektek. Amikor az énekes lágyan énekel, mintha valami nagyon finom selymes hang lenne. Egyes helyeken nagyon nagy dinamika van a zenében. Erős gitár, zongora, orgona hangokkal van fűszerezve az egész.


Sweet Dreams - Emily Browning

18. a "sétálós film" egyik nagyon jól szerelt zenéje. Igazi vonósokkal felszerelt zene.

Olykor kis síp, nagyon halk seprű a háttérben. Ez a zene elég erősen feszegeti szerintem a fülesem határait. Szép dob hangok a zene vége felé kis hegedűvel díszítve egész végig.


"The Fellowship" (Howard Shore)

Így kb 60-70 perc után azt kell, hogy írjam nagyon jól elkészített konstrukció lett. Minden elismerésem a tervezéshez ELP-nek. Jó darabig maradni fog a dac és a füles is azt kell mondjam. Ez a 16 bites, 44.1Hz-es Dac minden igényt kielégít zenei téren. Aki dts és más egyéb extra zenét akar hallgatni, annak nem ez kell!
Azt illik tudni, hogy a CD 16 bit/44.1Hz-es.

Még egy mutatós házikó kell majd neki, remélhetőleg hamar meg lesz az is. Homok fúvott, szál csiszolt a kinézett alany.
Ilyesmi:

Pár kép (mindenhonnan):


ELP


ELP


ELP


Plebi


Speeedfire (vagyis én)


Speeedfire (vagyis én)


Speeedfire (vagyis én)

,
Speeedfire (vagyis én)


Speeedfire (vagyis én)


ELP által készített diagramm

Hozzászólások

(#1) #27483136


#27483136
törölt tag

Max hangerőn kis zaj:
A hallás küszöb 0dB (SPL-hangnyomás)
A "szoba-hangerő"-n a hangnyomás mondjuk 96dB (SPL).(Ez már hangos, kicsit bulis.)
A CD jel/zaj viszonya 96dB.
Tehát, ha 96 dB-n hallgatod a zenét otthon, a zaj, pont a hallás-küszöbnél van. (96dB-96dB=0dB) Vagyis nagy csend van.
Az én K77-esem 115dB-t szól 1V-ra.
A kártya kb 2,4V-ot ad a maximális kivezérléskor 0dB-n.
Ez 122,5 dB SPL-nek felel meg, ami a fájdalomhatár környéke. (Ha igaz a füles adatlapja.)
Ebből 96dB-ot levonva marad 26,5dB.
Tehát a hallásküszöb 20-szorosa. Vagyis hallható egy kis sustorgás.
De amikor elindul a zene, összeomlanak a falak :)
Az arányok stimmelnek?

(#2) Speeedfire válasza #27483136 (#1) üzenetére


Speeedfire
nagyúr

Az enyém elvileg: Sensitivity (1kHz): 103dB/mW

Szóval ezek szerint nálam még kisebb is a zaj! :)
Én hallom a dolgokat, te meg érted is, hogy miért van ez. :)

Fotóim https://fb.com/toth.szabolcs.art || IG: http://instagram.com/_tothszabolcs_ || Weblapom http://szabolcs-toth.com

(#3) Lompos48 válasza #27483136 (#1) üzenetére


Lompos48
nagyúr

Jópofa összeállítás. :C Meg is hallgatnám. :)
Ha az 5 forintos odébb csúszik, minnyár fuccsba megy a nagy munka! :Y

(#4) wody21


wody21
tag

Esetleg tudnál linket küldeni az albumodról, ahol az összes fotó megnézhető?

(#5) Speeedfire válasza Lompos48 (#3) üzenetére


Speeedfire
nagyúr

Hát! Nem hiszem, hogy mostanában járok felétek! :)

Az 5 forintos ki lett centizve elég rendesen, de csak az fért el a nyákon. Kellett valami viszonyítási alap.


wody21: A nevemmel megegyező picasa albumokban megtalálod, de a többi kép csak a vasalás lépéseit mutatja be. A kész mű már nem a saját készítésű nyákon van, mivel a füles erősítő és a pcm lábkiosztása annyira kicsi volt, hogy nem bírtam vele. ELP készítette el nekem, gyártott, maszkolt nyákra.

Picasa album

[ Szerkesztve ]

Fotóim https://fb.com/toth.szabolcs.art || IG: http://instagram.com/_tothszabolcs_ || Weblapom http://szabolcs-toth.com

(#6) Lompos48 válasza Speeedfire (#5) üzenetére


Lompos48
nagyúr

Nem hiszem, hogy mostanában járok felétek!

Egyelőre én se. De memorizálva lett! :K

(#7) Speeedfire válasza Lompos48 (#6) üzenetére


Speeedfire
nagyúr

Ok! Veszprém, Győr környéke megoldható!
Szerintem nagyon szépen szól. CD minőség mellett nem is kell több (szerintem). :))

Fotóim https://fb.com/toth.szabolcs.art || IG: http://instagram.com/_tothszabolcs_ || Weblapom http://szabolcs-toth.com

(#8) Blindmouse válasza #27483136 (#1) üzenetére


Blindmouse
senior tag

Egy pár dolgot pontosítanék, ha nem gond:
A DAC jel zaj aránya csak kb 89 dB. Ehez még hozzájön az erősítő zaja is.
Illetve a fejhallgatód impedanciája egy bizonyos frekvencián annyi, így maxra tekerve más (érzékenyebb) frekvencián már lehet hogy hallható a zaj.
Illetve nem csak a DAC lehet a zajforrás, hanem a tápegység, metró...
nem kötözködésképp mondom.

3440x1400@120Hz #ultrawidemasterrace #gloriouspcgamingrace

(#9) #27483136 válasza Blindmouse (#8) üzenetére


#27483136
törölt tag

Elnézted, az ADC-é 89dB, a DAC-é 96dB
• Stereo DAC:
– SNR = 96 dB
– Dynamic Range = 93 dB

De ez igazán kis különbség.
Az OPA 1644 zaja a bemenetre nézve kb 1,4uVeff, miközben 0,7V-a hasznos bemeneti jel, ez 114dB jel/zaj viszony, vagyis az zaj 20%-át adja. Az OPA4209-nél még jobb a helyzet.

A zajokat vizsgálva a táp felől egyedül a TPS79101 zaja juthat be, ez viszont "Ultra Low Noise, High PSSR" típus, de termel a tápvonalra 15uV zajt, azt már csak RC tagok szűrik.

(#10) Plebi


Plebi
senior tag

Jó a cikk, gondolkoztam én is egy írásán, de elvetettem, nem akartam szakmaiatlan lenni.

Azért jöjjön egy kis szubjektív vélemény a Toccataról, igaz ezt már kifejtettem a hozzá tartozó topikban is:

Eddig csak alaplapi hangkártyát használtam, nem volt semmi komolyabb hangkeltő a gépembe és úgy néz ki most sem lesz, mivel kint van :)

Röviden: nagyon szépen szól, minden eddig amire rákötöttem mintha megéledt volna, sokkal tisztábban szólnak, sokkal jobban kivehetőek az apró részletek, persze ehhez jobb minőségű hangfájl is kell, de azt a flac jelenleg megadja.
Fejhallgatót kihajtja, sőt "mozog" az ember fején, ahogy az a cikkben is írva van. Minőségre most nem térnék ki, mivel egy skullcandy gi-t fogtam be, amivel igaz szól, sőt sokkal jobban mint az alaplapival érezhető különbséggel, de nekem egy kicsit részlettelen, olyan igazi elektromos zenére való füles. Magasakat nem erőlteti, cserébe mélyek, azok vannak, szóval aki az elektromos zenét kedveli annak jó, de én szintén a cikk íróval együtt mindenevő vagyok, és főleg a rock és hasonszőrű zenékben, ahol sok hangszer szól, ott elvérzik, nincs olyan részlete, vagy nem jön ki, ettől függetlenül a másik eszközön amit most említek szépen kiad mindent.
Samsung HT-TZ215r házimozira van kötve még, igaz eddig sem volt számomra gond a hangzásával, de most sokkal szebb lett és megjöttek a mélyek is amik néha azért hiányoztak. Volt, hogy 6 os értéken, azaz a maxon kellett tartani az SW-t de most nullán vagy -3-on kell járatni és így is szépen dolgozik.

Én azért kitérnék a voipos képességekre, mármint, hogy ez egy minden egyben univerzális, és jó kis cucc lett. A mikrofonnal igaz kellett egy kicsit pepecselni, mire az ember beállította, hogy a másik számára ne legyen túl hangos, és ne akarjon poloska lenni, de így is nagyon jól teljesít. Másik fél szerint nagyon tiszta, ő saját maga nem hallatszik vissza, pedig nem fülessel szoktam skypeolni, annak ellenére, hogy, ha nem beszélek még a 15 centire lévő apró, halk ventilátor zaja is hallatszik benne.

Bemenetekről is szépen szól, egy adott időben csak egy használható, vagy a beépített mikrofon, vagy a vonalbemenet, vagy a hátsó mikrofon bemenet szól, többet egyszerre nem kezel le. Valakinek lehet kellene, de eddig se nagyon digitalizáltam, szerintem most sem fogok, így elég az, ha a beépített mikrofon szól. Nem hiszem, hogy valaha is csinálnák olyan, hogy skype közben valakinek úgy akarnák zenét mutatni, hogy az a bemenetről menne, meg amúgy sem kezel a skype több bemenetet.

Röviden ennyi, bár így is hosszabb lett mint terveztem, rövid logoutos beszámolónak is elférne, főleg egy kis így készítsd a dobozodat írással :)

Egy kép ide is róla, tudom nem a legtökéletesebb, van még mit csiszolni rajta, de nem porosodik és nem zárok semmit sem rövidre.

Gigabyte B450 Aorus Pro; Ryzen 5 3600; 16GB DDR4 3200 HyperX Predator, Sapphire Pulse 6600, SSD-k+HDD; NZXT H510 Elite; CM Silent Pro M2 620W; NZXT X62 Kraken; Dell 2311H; XSX; PS5

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.