Kisgyerekként volt egy elég különös kívánságom, hogy egyetlen egy élet alatt nagyon sok életet akarok átélni, mert nagyon vágytam a mesékben megismert kalandok folytatására és még többre azokból. A kívánságom az ismereteim és tapasztalataim gyarapodásával teljesült. A kamaszkori első ötletelések után huszonnégy évesen megérkezett álmomban az első sztár a leendő belső filmstúdiómba. Egyből belakta az akkor még roppant szerény helyet, amit inkább kreatív műhelynek neveztem. Majd évről évre egyre több hős érkezett a történetével és a világával együtt.
Egy szép napon arra ébredtem, hogy elfogyott a kognitív sávszélességem, mert 46 történet különféle fejlesztési fázisban és egy 120 fős stáb valamint millió statiszta és minden van az elmémben folyamatosan észben tartva és futtatva. Én mint showrunner betámolyogtam a sztáromhoz és megkérdeztem, mikor szállt el a költségvetés?! És azonnal kirakni a kapura: Nincs hősfelvétel!
Pánik, kimerülés, a 120 fős stáb válságstábbá alakult át és most megszavazták, hogy kell egy külső szakember, mert ebbe a főnök vagyis én belepusztul és akkor az egész filmstúdió szétfoszlik. Aj-jaj. Nagy a baj. Hogy mekkora?!? Ne képzeld el! Garantált a fejfájás.
Most itt ülök az íróasztalomnál a jegyzeteimet átnézve és csóválom a fejemet. Ugyan csodálatos adottságot fejlesztettem lvl99 szintre, de ennek árát nagyon is érzem. Miközben instant öröm bármelyik készülő (sose lesznek befejezve) történetembe belenézni vagy meghallgatni a már elkészült zenei anyagokat, mert az AI-nak hála 2024 óta legalább hallhatóvá és valamennyire láthatóvá tudom tenni azt, amin gyerekkorom óta dolgozok.
Hogy micsoda birodalom van a fejemben, mekkora a műfaji változatosság és mennyire eltérőek a hőseim, miközben egyértelműen erőteljes szerzői hangom van, nagyon jól felvillantja a már elkészült zenék közül kiválasztva nyolc darab. Kapaszkodj meg, mert ez még mindig csak egy icike-picike része annak, amit létrehoztam. Megyek pánikolni és ájuldozni a belső filmstúdió kiterjedésén és erőforrás igényén. Elszállt a költségvetés, de a fenébe is, nem bánom, mert a kívánságom teljesült!
Ui.: Mielőtt félreértenétek, a belső filmszínházat személyes hobbiként kezelem, hiszen legfontosabb szerepe egyfajta csináld magad terápia, vagyis az életem során megélt tapasztalatok megértése történetmesélés által. Ezek nem tipikus vágyteljesítő történetek, hanem a mítosz alapszerkezetét használva építek fel szinte ösztönösen történeteket, és a hősöket a saját megéléseimből alkotom meg. Nagyon gyors és spontán a folyamat. Amikor összeáll egy történet dramaturgiai íve, a hős is szinte élőlénynek hat, na ott aztán a szórakoztató faktor is hatványozottan jelentkezik. Ez az egész több mint csúcsteljesítmény csak mostanra túltoltam. Egy ekkora képzeletbeli komplexumot is szükséges gondozni és rendet tenni benne. Ilyen problémára nem számítottam, hogy a saját önsegítésem dőljön a fejemre.
. Remélem, legalább olvassa..
