(Nagyméretű képeket tartalmazó bejegyzés)

- Halló
- Szia Karcsi, mizu?
- Szia… Képzeld el, vettem egy telefont.

Kissé pontatlanul, de nagyjából így kezdődik Aradi Tibor és Varga Ferenc József Vettem egy telefont című jelenete. Bár amilyen egyszerűen indul az a beszélgetés, olyan nyögvenyelősen vettem telefont.

Írásomnak azt a címet is adhatnám, hogyan nem vettem majdnem telefont, bár lehet, hogy a címbéli egyeseknek nem telefon. Néha még nekem sem, mert erre a méretre szoktam mondani, hogy megcsinálok rajta egy tizenkétszeletes rákóczi túróst.

Az előd - a “kályha”

Öt évig használtam egy Nokia Lumia 530-at. És most is az lenne, és nem írnám ezt a bejegyzést sem, ha a Microsoft nem szünteti meg teljesen a támogatást, és nem vált volna a telefon egy időzített bombává: azt még megemésztettem, hogy nincsenek új frissítések. Az sem volt érvágás, hogy előbb a Messenger (igaz, kemény fél napig volt rajta, majdnem a falhoz vágtam, annyiszor jelzett az értesítő, pont sikerült egy kommunikatívabb napot kifogni), majd a Facebook sem futott a telefonomon, legalább teljes lelkinyugalommal tudtam magyarázni az ismeretségi körömnek, hogy nem lustaságból meg prosztóságból nem írok vissza, hanem mert nincs appom. Nekem teljesen jó volt így, nincs fölösleges nyomkorászás-tapicskolás, és hatással vagyok a saját kütyühasználatomra. Ennek köszönhetően, ha nem kellett navigálni, akkor előfordult olyan is, hogy két napot is kibírt az akksi az utolsó évében is. Akkor már elkezdtem felvonni a szemöldököm, mikor a bankom appja is elköszönt, végül a nagykaput a 2019. decemberi áruház-bezárás, és a Microsoft saját Időjárás appjának a megszűnése tette be.

Tudom, hogy a képek, amiket csinált, manapság olyan, mintha krumplival fotóztam volna, és nincs rajta szelfi-kamera, de még vaku sem, de a célnak általában megfelelt, kisebb fotódokumentációk, ahol már erőlködés nélkül kivehető volt a képen mi van rajta, sőt, olvasható volt. Ha meg még jól is nézett ki a kép (azaz, nagyjából azt adta vissza, amit én látni akartam), akkor meg kifejezetten elégedett lehettem.

4” a kijelző átmérője, és abból is levesz az alsó navigációs sáv fixen, viszont egy kézzel is sima ügy volt használni. Valamit valamiért. Nekem még jó a szemem, de az ujjam már nem lesz hosszabb.

A hang meg az árához képest abszolút verhetetlen, tiszta, nem zörög, telefonáláskor se volt vele gond soha. Zajszűrése is teljesen rendben volt számomra.

Az új telefon kritériumai

Szerettem volna egy újabb Windows Phone-t, mert sokkal jobban bejön a rendszere, mint az Androidnak. Nézegettem az iOS-t is, de attól hidegrázást kapok, számomra annyira fura a rendszere, nem látom a logikáját. De ugye, WP-támogatás nincs, és nem félévre veszek telefont. Maradt az Android-alap, ebből kell kihozni a legtöbbet. Minimumnak a 8.1-et jelöltem meg, ami azért frissíthető legalább 9-re, esetleg 10-re.

Szoftveresen csak néhány dologra van szükségem elsősorban, a kötelező szentháromságon (telefon, üzenetek, böngésző) kívül: egy elfogadható levelező-kliens, felhő, navigáció, zenelejátszás, némi játék, office-cuccok. Persze, a többi, amit még később feltoltam a telefonra, az már csak kíváncsiság, és tuti, előbb-utóbb a felét kukázom, vagy megy a feledés homályába, hogy szökőévben egyszer elővegyem. És mindez párhuzamosíthatóan, tehát ne egyenek sokat, mert hajlamos vagyok egyszerre öt-hat dologgal is foglalkozni számítógépen, telefonon meg két-hárommal (azért függ a vastól).

Következő kérdés: mi az hardverszint, amit nem zabál fel már bekapcsoláskor a rendszer, így marad helyem mind a ROM-ban, mind a RAM-ban? Milyen SoC legyen alatta? Párhuzamosítási hajlam, akkor dinnye, bármi is van belül, négy mag már kevés lesz ide, akármilyen leosztásban. A RAM-kérdést nálam megoldotta, hogy láttam, milyen 1 GB-on (minősíthetetlen), 2 GB-on (ez már használhatóbb, mert egy sima alaprendszer önmagában kábé 1-1,2 GB-ot eszik, de még közel sem az igazi). 3 GB-os megoldás konkrétan nem volt a kezemben, biztos okésabb, így mint engedékenységi alsóhatár, észben volt tartva. Az alapot 4 GB-ra lőttem be végül, annál feljebb az árak a plafont verik, és az anyagiak is szempont (nem voltam hajlandó olyan telefont venni, ami többe kerül, mint a garantált minimálbér fele, azaz legdurvább esetben is 70-80ezer forintot szántam rá).

Kommunikáció: 4G (itt van az 5G is, nem kéne beragadni 3G-n, nem félévre veszek telefont), Wi-fi (alap, mondhatni járulékos egy okostelefonnál), GPS.

Egyéb: 3,5 mm-es jack. Ebből, ha a fene fenét eszik is, nem engedek, nekem kell, hogy teljesen külön fusson a töltés és az audiovizuális tartalomfogyasztás, és ebben a Bluetooth nem opció. Az átalakítót meg dugja fel magának az a mérnök, aki kitalálta, hogy ugyanazon a végen legyen a töltés és a zene.

Méret: minél kisebb, annál jobb. Szerettem volna kábé akkora telefont, mint a Lumiám, de nem volt. Érdekes megszemlélni a gsmarena.com telefonkeresőjének találatait: gyakorlatilag nincs telefon 120 mm-nél kisebb méretben. De igazából az első találatot 130 mm-s hossznál adja ki, a Sony Xperia XZ1 Compactot, ami 2017-es.

Közben lent azért be van jelölve, hogy Android 8.1-től fölfele, minimumnak 3 GB RAM, és legyen 3,5mm-es jack és gps

130mm-nél ez a helyzet.

Hogyan jutottam el a Nokiáig - avagy, 40 nap vándorlás a pusztában című műsorunk következik

Lényegében innentől volt kész kabaré, amit leműveltem telefonválogatás címén: fokozatosan emeltem a mérethatárt, közben állandóan rinyáltam mind a személyes, mind a webes közvetlen környezetemnek, hogy az istennek sem találok telefont, csak ezek a tepsik vannak, vagy minimum a fél vesémet el kéne passzolnom (Hello, Moto).

A kínai csodák javarészét ki akartam hagyni a sorból, bár tudom, hogy relatíve olcsóért adják a vasat, de akkor tuti, hogy mással fizet az ember, és már vagy egy éve figyelgetem, ahogy az USA szívózik bizonyos kínai vállalatokkal, így ki akartam maradni ebből. Nézelődtem a Sonynál, de ami tetszett, az vagy drága volt, vagy már bőven kifutott, így legfeljebb használtan jutottam volna hozzá (használt cuccot kizárólag havertól/baráttól veszek meg, mert ismerem, és valószínűleg betekintést nyertem már korábban is a készülék előéletébe). Így az kiesett. Samsung nem kellett, egyszerűen nem vágytam rá semmilyen formában, hogy is mondjam, “almás android” érzésem van tőle.

Kínomban már a szolgáltatómnál nézelődtem, hátha ki tudok fogni valami jóságot, mit ajánlanak. Csak belepislogtam a Huawei termékeibe, de irgalmatlanul nagyok, a lélektani határon mozog az áruk, és ugye, rájuk van pörögve az USA. Ízlelgettem, nézegettem, milyen konstrukcióban lehetne kihozni, aztán felbukkant a HMD Nokia kínálata is. A mobilarénás közönség (legalábbis a hangosabbik fele, vagy csak nekem kerültek nagyon látótérbe) nem rajong értük, ami a kisebb Nokiák esetében teljesen érthető is - kell a fenének az 1-1,5 GB RAM-mal szerelt vasak, amikor ugyanazért a pénzért erősebb kínait is lehet venni. Tudom, a HMD Nokia is kínai, legalábbis jóval kevesebb köze van az eredetihez, de azért csak kíváncsi lettem rá. Olvastam az itteni őszi tesztet a 6.2-ről, megtetszett a jószág, de az a fránya 6,3”... Három napig nyivákoltam, hogy mi legyen (ezúton is köszönöm a környezetem türelmét és megértését), végül rászántam magam, eljutottam a szolgáltatóhoz, és majd ha letelik a részletfizetés, sac/kb 68ezret fogok végül otthagyni a készülékért.

A telefon - kívülről

Amikor az ügyintéző kibontotta az orrom előtt a telefont, az első mondat, ami kicsúszott a számon: “basz’ki, ez nagyobb, mint gondoltam”. Pedig mérőszalaggal méregettem, hogy mekkora lesz. Mai napig nagynak találom, és néha halálra szekál a kezelése, mert egész életemben egy kézzel kezeltem telefont (az első vasat 2001-ben kaptam a 14. születésnapomra, egy Nokia 3210-t), így többnyire ezen is úgy próbálom megoldani, több-kevesebb sikerrel.

(Kép azért nincs a telefonról, mert csak “krumpli” van itthon)

Elöl üveg, hátul üveg, csúszik, billeg a kamera-dudoron, és orbitális ujjlenyomatokat hagyok rajta. Viszont vékony, legalább behajlított ujjakkal bírom fogni, így annyira nagy gáz nincs. Az ujjlenyomatolvasó elfogadható helyen van, bár eleinte szokni kellett, és néha elgondolkodom, hogy vajon akik jobbkézzel használják, ugyanennyire macerás-e nekik. A Google-assistant gombot inaktiváltam, mert csak útban volt, a bekapcsológomb és a hangerőszabályzók pont ujjra esnek, ahogy átérem a telefont, véletlenül nem nyomom meg, és kis elmozdulás kell csak a használatukhoz. Tetszik, hogy az értesítési ledet a bekapcsológombba integrálták, így ha akarom, egyszerűen csak nem veszek róluk tudomást.

A jack-csatlakozó: isteni helyen van. Jó, lehetne kicsit kijjebb, a széle felé (amikor varrtam hozzá a tokot, akkor jó lett volna, így elég keskeny lett a pánt), de legalább fent tanyázik.

A telefon eddig strapabírónak bizonyult, a Gorilla Glass 3 is teszi a dolgát, mert annak ellenére, hogy még nincs semmilyen extra védelem rajta, nem karcolódik - pedig férjem a minap megreptette, mikor véletlenül fennakadt a töltőzsinóron, meg sikerült lecsúsznia a konyhaasztalról, és cirka egy métert repült, pofával lefelé.

Mit írhatnék a kijelzőről? Azon túl, hogy nagy. Mert az. Meg szép képet ad vissza, a környezethez igazodik (jó a szenzor), pedig egyáltalán nem piszkáltam a beállításait. Azt hittem, a kameracsepp zavarni fog, de nincs vele bajom, a rendszer jól kezeli le számomra. Tapicskolásra jól reagál, vibrációs funkciót ki is kapcsoltam rajta, nekem ne mocorogjon. És tényleg alig érem át, konkrétan sehogy, ez nagyon frusztrál, még két hét használat után is. Falhoz vágni emiatt nem fogom, de azért na. Legalább kevesebbet van a kezemben.

Használati élmény, appok

Szóval, frusztrál a kétkezes használat, ez az egészre rányomja a bélyegét. Megszoktam, hogy mindent elérek a bal hüvelykujjammal, erre bénázhatok a jobbkezemmel is (balkezesnek születtem, csak átneveltek. Így írni jobbkézzel szoktam, de nagyon sokmindent - többek között a telefont is - balkézzel használok).

Amikor üzenetet írok, kicsit mindig félek attól, hogy hátrabillen, és kiesik a kezemből (kötöttem rá biztosítást, de akkor is), vagy azért fogom pofára ejteni, mert ragaszkodom az egykezes használathoz, és emiatt csúsztatom a tenyerem fel-le az oldalán. De legalább alig kell a kijelzőhöz érnem, egész jól értelmezi, mit akarok.

A rendszer korrekt sebességben jelez vissza, nem dadog, nem nyűglődik, csak hagyjam békén, amikor lehúzta a frissítéseit. Android 9, elvileg még az év első felében jön rá a 10. Egész jól testreszabható, a legtöbb beállítást kis keresgéléssel megtalálom, a logikáját azért még szokni kell. Ami feltűnt, hogy figyeli a szokásaimat: éjszakára ki szoktam kapcsolni a wi-fit (ne zörögjön, ha jön valami), eddig simán visszakapcsolta, ha olyan kedve volt, de most már leszokott róla. Még nem döntöttem el, hogy ez ijesztő, vagy segítség.

Kezdéskor a legalapabb appok vannak a telefonon, ha valami mást akartam, akkor azt le kellett töltenem. Ehhez hozzá vagyok szokva, sőt, részemről ezt tartom kívánatosnak, majd én tudom, hogy mit akarok. Gyakorlatilag egy alapfunkciókkal bíró telefon, amit az ember úgy szab át, ahogy akar. Úgyhogy, se Facebook, se Messenger, agyhúgykövet is kapnék az állandó csilingeléstől, helyette Facebook Lite lett letöltve. Ez legalább ritkán vinnyog (az értesítés nem az erőssége, szerencsére), egyben van a két rész, és sok helyet sem foglal. Levelezés eleve volt, azt nem kellett piszkálni, csak hozzáadni a fiókokat, de azért még szociális viselkedés címén a Viber és a Skype lett telepítve.

Mivel a Microsoft mobilos ökoszisztémájából jöttem, ezért amit csak lehetett, áthoztam: OneDrive, Office, OneNote, Office Lens, Translator, Here WeGo. Nekem ezek az ismerősek, hozzák azt, amire kellenek, működnek. Ami jól bevált, attól nem feltétlenül szeretnék eltérni, ez így komfortos.

Persze, felkerült a Spotify, a szolgáltatói alkalmazás, végre lett Simple és SmartBank. Az most nem rémlik, hogy külön telepítettem volna, vagy eleve fent volt, de a lényeg, hogy van YouTube és Chrome, ezeket hiányoltam. A Google Play szolgáltatások közül volt, amit telepíteni kellett, volt, ami eleve fent volt. A Play Zenét meg lehet, kivágom a ‘csába, mert a Lumiához képest buta, mint a föld (ugyanitt, megbízható zenelejátszó program kerestetik, bár eddig a VLC tűnik ígéretesnek). Fájlkezelőnek Total Commander, az szop-nyal-gombotvarr, a megfelelő bővítményekkel meg végképp.

Játékok. Jelen pillanatban három van fent, egyik sem egy erőforrászabáló, bár az akksit azért képesek enni. Én legfeljebb unaloműzéskor játszom, rendes játékhoz ott a számítógép. Na jó, a Pokemon Go elég addiktív tud lenni, éppen ezért tudatosan próbálom minimalizálni a játékot.

Multimédia

Kezdjük azzal, ami tökegyértelmű már nekem is: a telefon saját hangszórója korrektül szól, reggel szó szerint felver álmomból, ha aktív az ébresztés (erre szoktam kelni), első néhány alkalommal annyira lesokkolt, hogy csak bámultam ki a fejemből, hogy “miafaszvan?!”, zuram legnagyobb “örömére”. Zenehallgatásra elmegy, ha csak annyi a cél, hogy szóljon valami a háttérben. A szám felismerhető, követhető, de értelemszerűen nem egy Marshall. Híváskor is rendben van a telefon, nem rosszabb a minősége, mint az elődjének. Kihangosító funkciót még nem kellett használnom, igaz, az első két hétben csak azért volt nagyjából húsz perces pofázdám, mert barátnőm felhívott, és több, mint negyedórán át beszélgettünk.

Kamera: a saját szoftvere nem egy egetrengető, vagy csak én vagyok béndzsa, mindenesetre semmi rendkívülit nem produkál. Igaz, tudtommal nem is erre van kihegyezve a telefon. Csak néhány apróság:

Erre mondtam azt, hogy béndzsa vagyok

Szerkesztetlen kültéri. A nap srégen jobbra fent van, azért van kiégve a jobb felső sarok.

Variációk egy témára:

Eredeti kép és amit utólag kreált belőle:

Szelfi az nincs, amúgy is, gyatra a szelfikamerája, eléggé szemcsés.

De a videógyártása szerintem egész korrekt:
1969-es évjáratú Pannónia P10H idei első beröffenése FHD-ban

Összefoglalva

Röviden és tömören: nem bántam meg. Még bőven szoknom kell a méretei és a rendszer miatt, de szerintem jóban leszünk pár évig. Nem egy csúcskészülék, nem is annak szánták - középkategória. Lényegesen másabb érzés, mint a Lumia 530. Nem is igazán összehasonlítható a kettő, mert eredetileg is más igényekre szabták őket, közel sem egy súlycsoport, de sokáig hiányolni fogom az előző jószágot, mégis csak öt évig szolgált hiba nélkül, az újnak ezt kell megugornia.

Nekem meg jobban oda kell figyelnem a saját mobilhasználati szokásaimra, mert az Android rendszerrel hirtelen nagyon kinyílt a világ, és ez hajlamossá tesz arra, hogy állandóan tapicskoljam a telefont. Ez főleg a képernyőidő-statisztikámon látszik, az első két hétben kettő és négy óra között volt átlagosan, főként játék. De most már lassan konszolidálódik a helyzet, a maximális értéket egy-másfél óra alá akarom csökkenteni, hogy ne körülötte forogjon a napom.