
Van ez a 2020 áprilisában megjelent egyedi autós játék. Nehéz pontos kategóriába foglalni, egyesek szerint autós szimulátor, szerintem (bő 2.000 órám már benne van, ezért mondhatom) a szimulátor az túlzás, erős árkád beütésekkel rendelkezik. Ez jó és sok esetben rossz is egyben. Az nem baj, ha egy játék nehéz, de amikor szándékosan „szívatják” a tisztelt felhasználókat, akikből egyébként élnek az már gond. A korábbi részek „elődök” Spintires, Mudrunner sokkal inkább szimulátorok voltak, ott tényleg meg kellett küzdeni 200 méter megtételéért is. De ebben a játékban vannak olyan részek, ahol azért szívesen elbeszélgettem volna a pályatervezővel. Például az egyik havas pályán a fahíd közepén álló fát amikor megláttam, akkor felmerült bennem a kérdés, hogy aki azt oda tette az látott-e már erdőt, vagy csak szimplán fát élőben. A program talán legnagyobb lehetősége (marketing szempontból), hogy https://mod.io/g/snowrunner oldalra felrakott rengeteg kiegészítő fent van hozzá, egyedileg tervezett vagy éppen gyári gépek átépítései, pályák, stb, amik ráadásul a megvásárolt programból néhány kattintással automatikusan települnek (a felület amit összedobtak hozzá enyhén szólva is kriminális) és még fizetni sem kell érte, persze patronálni lehet, legalábbis a weboldalon. A warez változatnál sajnos egy ideje már nem elérhető ez a funkció, és egyébként maga a játék is úgy jött ki, hogy csak hónapokkal később érte el azt a fejlesztési fokot amikor használhatóvá vált. Még emlékszem amikor egy új játékot anno 8-9 óra alatt végig lehetett tolni, na ez nem az a kategória. Ha az alap játék 3 régió 12 pályáját 100% végig tolod és a challangeket (F4 - Achivements) is megcsinálod az bizony jó 200 óra játék lehet. És azóta kijött már jónéhány pálya, szóval ki sem tudom számolni mennyi idő lehet egyben végigmenni rajta, biztosan 400 óra felett „normal” nehézségi fokon.
Szóval ez a leírás arról szólna, hogyan lehet némi informatikai tudással beleturkálni a program beállításaiba, és számunkra kedvezőbb pozíciót varázsolni belőle. Az egyik nyilvánvaló a TRAINER alkalmazása, nem sok van belőle, a legjobb a Fling-é link: https://flingtrainer.com/trainer/snowrunner-trainer/ ezzel az irreális üzemanyag fogyasztás, az enyhén szólva nem tökéletes sérülési modell és az ebből fakadó károk, és még néhány probléma kipipálva. Vagy ha a kezdeti pénzmennyiség kevés akkor működik a cheatengine, és finansziális problémák megoldva.
De mi van, ha egyéb vágyaink is vannak, vagy csak szimplán elborult az agyunk??? Vagy ha olyan kiegészítőt kapunk, amiből csak manuálisan telepíthető változat van? Na akkor telepítsünk manuálisan, ezzel fogok ebben a leírásban foglalkozni (kérésre bármilyen más opcióról is lehet szó):
· pálya könnyítésekkel
· csörlő
· kormány
· sérülések
· üzemanyagszint
· tömeg
Ha megértitek a logikát, meg ezen talpalávaló tartalmát magatokévá teszitek, utána már tudtok egyéni, esetenként pályafüggő dolgokat átállítani.
Mi kell hozzá:
· kell egy fájlkezelő, én a Totalcommander-t ajánlom (10 éves verzió is jó), a fájlok mozgatásához, a sajátgép csak részben fog megfelelni a célra
· valamilyen szövegszerkesztő, xml állományokat fogunk módosítani, az alap jegyzettömb is jó, de a notepad +++ (https://notepad-plus-plus.org/downloads/) ingyenes és 100x többet tud nála, vizuálisabb, könnyebb és jobban használható. A két programot összehasonlítani olyan mintha egy tolótetős velorexet akarnánk egy régebbi V10-es F1 autóhoz, mindkettővel körbe lehet menni, csak hát na, melyikbe ülnél bele szívesebben?
· winrar a módosított állományok visszatömörítésére kell, minimum a v3.9 verzió, a korábbiak sajnos elrontják a visszacsomagolást, ugyan ez a vonatkozik a totalcommander-re is, bár ki lehet vele másolni állományokat (erre fogjuk használni) és vissza felé is megy a másolás, de a tömörítvény ilyenkor újratömöríti, és azt elrontja, amiből semmit sem veszel észre a játék elindításáig.
Hirdetés
Kezdjünk egy olyan dologgal, ami szerintem sokakat zavar. Az, hogy egy feladat megkapása után ne menjen mindenki irány Surány egyenesen a cél felé, azt különböző objektumokkal, szakadék, folyó, épület és leggyakrabban a milliónyi fával oldotta meg a pályatervező. Ott a cél tőled 10 méterre, de egy olyan erdősor választ el tőle, hogy bringával se mennél be közé, nem hogy egy 8 kerekűvel, helyette kell egy jó nagy kerülőt csinálnod, így lesz a 5 másodpercből 20 perc. A https://mod.io oldalon fent van egy szösszenet (csak manuálisan telepíthető, ezért kell ez a leírás), amit ha felraktok, akkor bármelyik fát ki tudjátok dönteni, mintha tankkal mennétek, és ezzel egészen új lehetőségek nyílnak meg a számotokra (is). Csapjunk bele, a link: https://mod.io/g/snowrunner/m/trees-dawn-2#description a jobb szélen a „Download files manually” alatt lévő kis ikonnal töltsük le a „trees_dawn_update.zip” tömörített állományt.
Favágás autóval
Telepítsük fel a fent leírt 3 programot, majd a totalcommander valamelyik panelján kattingatva keressük meg a játék főkönyvtárát. Ez mindenkinél más lesz, nekem a „C:\games\snowrunner\” az ezen belüli mappa kiosztás attól függ, hogy melyik verziójú a játék, warez vagy steam / epic a lényeg, hogy el kellene jutni a „…\preload\paks\client\” könyvtárba ahol egy csomó PAK kiterjesztésű állomány leledzik. Tipikus helyek:
„C:\Program Files (x86)\Steam\steamapps\common\SnowRunner\preload\paks\client” (steam)
„C:\Program Files\Epic Games\SnowRunner\en_us\preload\paks\client” (epic)
Elsőnek csináljunk egy mentést, ehhez készítsünk itt egy temp könyvtárat amibe ideiglenesen berakjuk a fájlokat, majd használat után törölhetjük őket. Totalcommander-ben F7 gomb, vagy jobb klikk a legfelső állomány felett „Új” majd „Új mappa”, legyen mondjuk „xyz” a neve. Az initial.pak állományon jobb klikk, „Másolás”, ugrás bele az XYZ-be és jobb klikk „beillesztés”, át is nevezhetjük mondjuk initial_eredeti.pak névre (jobb klikk, átnevezés), de maradhat is. Ha elrontanánk akkor ezt vissza tudjuk majd másolni. Másoljuk ide az XYZ-be a leszedett trees_dawn_update.zip-et, és csomagoljuk ki, jobb klikk, összes kibontása. Létrejön a „trees_dawn_update” könyvtár, lépjünk bele, ott a „_templates” könyvtár, azon belül meg 4 állomány, ami már át van állítva, nekünk csak telepíteni kell. Indítsuk el a winrar-t, jussunk el a client könyvtárba és lépjünk bele az „initial.pak” állományba, majd „media\_templates\” könyvtárba. Kattintás a hozzáadás gombra, majd jussunk el a xyz könyvtárba, ott a „trees_dawn_update\_templates” lévő 4 állományhoz. Jelöljük ki mind a négyet egérrel, OK, majd ha a következő OK-ra is rákattintunk akkor kicseréli a 4 állományt és újra csomagolja. Lehet használni a játékot, bon a petite. És gyakorlatilag mindent így fogunk majd telepíteni.

AZ UTÁLT IMADRAi fa eltüntetése ![]()
Nézzünk egy érdekességet a mindenki életét megkeserítő fát az Imadra téli pályán, amit ez a kis szösszenet eltüntet nekünk. Link: https://mod.io/g/snowrunner/m/imandra-tree-patch#description Leszedtük a „imandratreemod-ccxs.zip” állományt, másoljuk a XYZ-be, csomagoljuk ki, mentsük el ide a sok PAK állományból a „level_ru_03_02.pak” állományt, nyissuk meg a winrar-t, lépjünk bele az eredeti „level_ru_03_02.pak” állományba és azon belül a „scene” könyvtárba, hozzáadás, a kicsomagolt „imandratreemod-ccxs” lévő 2 db „data…” állományt válasszuk ki, ok, ok. És innnentől nincs ott Alapesetben mindig az initial.pak fogunk dolgozni, ez most egy egyedi eset volt, a lépések ugyan azok.
Konfigurációk megváltoztatása
Legyen felrakva a notepad+++. Totalcommander-rel lépjünk bele az initial.pak állományba. Itt a „strings” könyvtárban vannak a nyelvi állományok, ha valaki géppel le szeretné fordítani mondjuk az english-t magyarra, akkor az itt van, ide kell a fent vázolt módszerrel vissza winrarozni a lefordított változatot. Nekünk a „media” kell, lépjünk bele. „_templates” már használtuk, a „_dlc”-be kerül az összes DLC jelölésű autó, illetve a „classes” könyvtárban van az alap gépsárkány sereg.
Csörlő
Lépjünk bele, az angol nevek elég beszédesek, kezdjünk a csörlővel, a „winches” könyvtárral. A másik oldali panelon legyünk belépve az xyz könyvtárunkba, jobb klikk az 5 állományon, másol, ok. Átmásolta az xyz könyvtárba őket, most szerkeszthetjük. Indítsuk el a notepad+++-t. Fájl megnyitás és jussunk ez az xyz-be. Az „winch_ui_draw.xml”-al nem csinálunk semmit, de a „winches_default.xml” igen, nyissuk meg. Jegyzettömbbel is dolgozhatnánk, de mennyivel vizuálisabb ez a program.
4. sor: Length="14" értelemszerűen ez a csörlő hossza, jelenleg 14m, ami édes kevés, mint dobostortában a ritmusérzék, írjuk át 44-re és mindjárt jobban állunk.
5. sor: StrengthMult="1" ez egy erő tényező, mennyivel húzzon, tegyük fel 3, vagy 4-re az alap 1 értékről
6. sor: IsEngineIgnitionRequired="true" kell-e, hogy a motor menjen hozzá, magyarul ha tetőre tettük a gépet akkor használható-e a csörlő vagy sem, „true” esetén nem, ha átírjuk „false” a logikai értéket akkor ilyenkor is használható lesz
9, 11 sor: Price="0" UnlockByRank="1" első az ár, ha nagy akkor levesszük, most 0 ezért marad, utána a rank (rang) ami szükséges a használatához, 1 esetén alapból megkaphatjuk
Többit ne bántsuk, floppy ikonnal mentés, vagy fájl mentés, vagy csak CTRL+S amelyik tetszik.
Maradék 3 állományban (winches_heavy_trucks.xml, winches_medium_trucks.xml, winches_scouts.xml) már több sor és változó lesz, de a struktúra azonos, minden értéket cseréljünk ki a nekünk tetszőre és mentés. Lefelé és felfelé is el lehet térni, lesz aminek az ára 15.000, levihetjük 15-re, de 800.000-re is ha úgy tetszik. Ha mind kész, winrar-ral most a fenti winches könyvtárba lépjünk be, majd ott a hozzáadást kérve az xyz könyvtárból az 5 állományt adjuk hozzá.
Motor
Nagyon sok paraméter van, legyen a következő a motor, ami „engines” könyvtárban van. Az ott lévő 24 állományt másoljuk az xyz könyvtárba, majd az elsőt a „e_ru_scout_modern.xml” nyissuk meg a notepad++-al. Minden állomány egy géptípus motorjait tartalmazza, ezeket egyesével kell szerkesztenünk, a kaptafa megjegyzése, begyakorlása a lényeg. 3 motor van, az első a
10. sor DamageCapacity="120" motor sérülés mértéke, 1000 feletti érték kívánatos, ezt látjuk kis ikonként amikor megyünk vele és szépen fogy körben a karika minden sérülésnél
15. sor: Torque="70000" nyomaték, mondhatjuk motorerőnek is, de alapvetően a kettő nem ugyanaz, a lényeg, hogy minden esetben a fokozat, a kerék méret, a lejtőszög és a jármű teherrel nővel értéke alapján számol egy nyomatékot a program (időnként elrontja), ha ez nagyobb mint az itt lévő fix érték, akkor a jármű nem indul el (főleg emelkedőn). Ha lejjebb váltunk, berakjuk a felezőt akkor viszont változik a képlet eredménye és lehet akkor elindul. Scout-nál 100.000 feletti érték már jó, nagyobb járműveknél 500.000 felé is mehetünk.
21. sor: Price="1900" ár
34. sortól a 2. motor, 60. sortól a 3. motor paraméterei ismétlődnek
Ha minden megvolt, mind elmentve winrar-ral lehet visszatölteni.
Váltó
Gearboxes könyvtár. 5 állomány, kezdjük a „gearboxes_scouts.xml”-el, amiben 3 váltó is szerepel.
5. sor: DamageCapacity="120", sérülés, itt is 1000 feletti érték a kívánatos
7. sor FuelConsumption="1.8" a kisebb érték hatására kisebb mértékben nő a fogyasztás
13-19 sor: fokozatok hossza, ha nem tetszik akkor átírjuk, például van ahol a 2, van ahol a 3. túl hosszú, és nehezen vált át rá, vagy rögtön vissza is vált. Vagy ha 4 fokozat szerepel a listában akkor csinálhatunk belőle 6 fokozatot 2 sor beszúrásával és az értékek újraosztásával.
21. sor ár, ha nem tetszetős
25-29 sor: <GearboxParams IsHighGearExists="false" IsLowerGearExists="true" IsLowerPlusGearExists="false" IsLowerMinusGearExists="false" itt lehet látni hogy a H, L+, L- fokozatoknál a false érték szerepel, magyarán nem létezik, nem lehet használni, persze csak addig amíg át nem írjuk true értékre.
Futómű
A „suspensions” könyvtárba lépjünk bele. Gépenként van 1 állomány, így csak azt érdemes szerkeszteni amit használunk is. Legyen a „s_azov_64131.xml” a kiválasztott. Ami érdemes az itt is a sérülés DamageCapacity="260" felvinni a futómű esetében kell a legjobban, legyen olyan 5500 a 260 helyet. A másik az ár Price="5700" mint átírandó.
Járművek
A „truck” könyvtár, és legyen itt a „azov_73210.xml” Ez azért érdekes jármű mert 10 kerekű, az első 4 kerék és a hátsó kettő is kormányozható. A sorrend vacak, figyeljünk rá! Tehát a FirstAxle a legelső tengely, SecondAxle a 2. tengely MiddleAxle a következő 2 tengely, és a RearAxle a leghátsó tengely. A SteeringAngle="35" az érdekes érték, ez a kormányzási szög. Ezzel szűk szerpentinen lehet jól manőverezni. Minél nagyobb annál jobban alászedi 35-40 közötti érték ajánlott, de ki kell probálni, nagy sebeségnél zavaró lesz a nagy érték. Mint látható a SecondAxle már csak 20 fok, illetve RearAxle a hátsó kerék -20, tehát ellentétes irányba fordul, ami iszonyat kis fordulókört eredményez. Próbaképpen a -20-at vegyük le 0-ra és meg fogunk lepődni mennyire más lesz az autó. A következő a BackSteerSpeed="0.02" és a SteerSpeed="0.017", minél nagyobb az érték annál gyorsabban eltekeri a kormányt, szűk helyen jó a nagy érték, nem kell várni arra míg áttekeri egyik oldalról a másikra, gyors részen viszont kacsázáshoz vezethet, autó és ízlés na meg kontroler / kormány kérdése a dolog, de itt lehet állítani. A FuelCapacity="350" a tank mérete, akár 1800 liter is lehet. A dlc_9-ben debütált a víztartály. Én azt 1.800 literről felvittem 30.000 literre, egy fuvarral elvittem az összes vizet😊 Szívás akkor lesz, ha kaptok egy olyan feladatot, hogy egy lerobbant autót kell feltankolni és az korábban átírtátok 1000 literre, na akkor annyi benyát kell odacipelni😊. Amit még érdemes átírni, az a tömeg. Ez ütközéseknél, borulásnál, és vontatásnál számít. Tehát van egy nagy nehéz dög, amit el kéne vontatni, leviszed 12.000-ről 500-ra és akkor már egy scout is elviszi. Volt egyik pályán egy vitorlást fuvarozó rész, jó hupnis út, 200 méterenként borultam vele, tömegét levittem alacsonyra és oksa. Érték: 246. sor Mass="12000" (ezt ajánlom ennél az autónál olyan 8000-re, a túl könnyű sem jó akkor azért borul) és a 252 sorban a tömeg fele Mass="6000" (4000) legyen. A 372. sorban van a lámpa, ha valamelyik autóé megtetszik akkor az ide átmásolható, egyik másik gépnek elég gyér a világítása. Rengeteg paraméter van, csak a fontosabbakat emeltem ki. És ezt a beállítást kellene minden olyan járművön elvégezni, amivel menni fogunk, a többi felesleges munka.
Beast
Régen a Boynyak T-800 volt a kedvencem, de azt a fejlesztő bevonta, nem elérhető, illetve most néztem megint elérhető, használjátok. ( [https://mod.io/g/snowrunner/m/boynyak-t-800-test#description] )
Aki megvette a játékot annak ott a mod.io sok gép letöltésére, de akinek a warez maradt annak ajánlok egy szörnyet.
Pontosabban egy átalakító kitet a meglévő AZOV 64131-re, amivel egy igazi szörny lesz belőle, olyan magas futóművel, hogy folyókon át lehet vele menni. Gyors, erős, 8 kerék, 4 kormányzott, jól fordul, tetején a pipája, szinte mindent elvisz, a radar lenne még jó rá. Itt van: https://mod.io/g/snowrunner/m/azov-64131-the-worm#description
Ha van kérdés ötlet írtok, meglátom mit tehetek értetek.
Legyen életetek Isten mosoly élete
