2019. május 21., kedd

Gyorskeresés

Alpenföhn Ben Nevis tes(z)tközelből

Írta: | Kulcsszavak: Alpenföhn . Ben Nevis . Alpenföhn-EKL Ben Nevis

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Egy rövid kis tesztet mutatok be most nektek. Néhány hete platform váltásra adtam a fejem, és az inteles konfigról átnyergeltem az amd záslóshajójára a Ryzenre, egész pontosan egy Ryzen 2600 procira ami alá végül egy msi b450 tomahawk alaplap került. A történet itt kezdődik igazán, a gyári wraith stealth hűtőt nem éreztem megfelelőnek, ugyan alapjáraton net, youtube, hd filmnézés stb. alatt nem ment 35-37 fok fölé, de játék alatt a 63-65 fokot is elérte a cpu hőmérséklete. Ez gyakorlatilag még a normális határokon belül van bőven, de úgy gondolom minél hűvösebb annál jobb, nyáron pedig erre a hőmérsékletre szerintem +5 fokot simán rászámolhatunk. Mivel egyelőre tuningot nem terveztem, első körben topflow hűtőt kerestem, amire kaptam is néhány javaslatot, de szerettem volna 10 ezer alatt maradni, így végül egy kissebb torony hűtő mellett döntöttem, ami a tesztben szereplő Ben Nevis lett. Elsősorban azért választottam mert roppant halk, elméletben 20 decibel körül alakul a hangja, a maximálisan 1600-as fordulatra képes 12cm-es ventilátornak. Valóban szinte hangtalanul teszi a dolgát, pedig kb. 60cm-re van a fülem magasságában a hűtés.
Sajnos a gyári hűtővel mért eredményeim el kell hinnetek bemondásra, mert nem készitettem tesztet vele, nem gondoltam hogy ebből bejegyzés lesz. De ez a hűtő úgy érzem megérdemel egy rövid tesztet.

A gyári cooler értékei nagyjából, a legalacsonyabb hőmérsékelt 31-32 fok volt a kb. 22 fokos szobahőmérséklet mellett, net youtube és hd videózás mellett 35-37 fok, huzamosabb játék alatt mint írtam 63-65 fok körül alakult maximum, és Aida64 stressz tesztben kevesebb mint 3 perc alatt elérte a 75 fokot, ahol én kilőttem a tesztet, mivel nem szándékoztam tovább terhelni a processzort ilyen hőmérséklet mellett.

A gyári hűtés, ami ugyan szép nagy ventilátort kapott de nagyon alacsony, szimpla aluminium hűtőbordát.

Az új hűtéshez új paszta is dukál, eredeti terv szerint prolimatech pk-3 nano lett volna, ami 11.2 W/m-℃ hőátadásra képes, de nem volt raktáron, így a választás házon belül az EKL Ectotherm-re esett, ami a hőátadási képességei szerint, egy ligában van a népszerű artic mx4-el (8.5W/m-℃), csak némileg többet adnak belőle, picit kevesebb pénzért.

A hűtés felhelyezve.

Miután a cpu megkapta a pasztát X alakban ahogy javasolták, az új hűtést felhelyezni viszonylag egyszerű volt, a hagyományos amd-s füles-csatos megoldással, csak itt sajnos nincs kallantyú amivel megfeszithetnénk a lefogatót, hanem egyből a lefogató fület erőszakoljuk rá a gyári hűtőfoglalat műanyag fülecskéjére. Az új hűtővel a következőképp alakultak a hőmérsékletek: legalacsonyabb üresjáratban 28-30 fok között volt, netezés, youtube, hd film nézés 34-35 fok, játék alatt már komolyabb javulást érezni ilyenkor 48-52 fok között ingadozott, aida64 stressz teszt alatt pedig 5 perc után sem lépte át a 60 fokot.

A teszt a cpu gyári értékein történt, a házról leszerelt oldal lap mellett. A fordulatszámot a bios-ban a következőképp állitottam be, 34 fokig 70% 40 foktól 80% 45 foktól 85% 52 fok felett pedig 92%-os ventilátor fordulatszámot engedélyeztem, nem tudom mennyire jó ez a beállítás, nincs sok tapasztalatom még ilyen téren, de mivel a ventilátor hangját nem hallom, számomra tökéletesen megfelel.

Szerintem:
A gyári hűtés kiváltására tökéletesen elegendő, kis odafigyeléssel viszonylag könnyű felhelyezni, relatíve olcsón beszerezhető (~7000ft-tól), és a legfőbb érv hogy szinte zajtalanul teszi a dolgát a ventilátor, ami pwm szabályzást is kapott.

Köszönöm hogy elovastad.

Hozzászólások

(#1) DarthSun


DarthSun
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Jók ezek a közepes teljesítményű hűtők ! Nyáron sem lesz vele gondod. Én a 955- ösre Brocken ECO- t tettem [link], jól hűt. Kaptam most FX8325- el egy félgépet, azt raktam rendbe. A gyári hűtő viccnek is rossz, az ECO nem menne bele, magas az AeroCool Strike-X ONE- ba, meg nem is lehet már kapni. A DeepCool GAMMAXX 400 RED- et választottam [link]. Most fogom telepíteni, a hőfokok majd utána, mindenesetre BIOS szerint alacsonyak. A 965- ösöm van olyan házban hogy a magasabb, brutál Mugen4 is elfér, az a leghatékonyabb hűtőm [link] .

[ Szerkesztve ]

(#2) snake1977 válasza DarthSun (#1) üzenetére


snake1977
(őstag)

WoW :Y 6 hőcsővel és ennyi lamellával nagyon jó teljesítményt adhat :K Azt hiszem a Brocken Eco-ból jött ki újabb modell, most azokat árulják, a régit már csak az aprón látni néha.
Eredetileg topflow-t szerettem volna mivel nem tuningolok, de ahogy néztem ami értelmesebb hűtési kapacitással bír az 10 ezer felett volt, én meg jelenleg ennyit nem szándékoztam költeni, tuning sem fog kelleni egyelőre bőven elég a teljesitmény alapjáraton is. :) De a nyári melegre gondolva jobb ez így. Egy szellős nzxt phantom házban van a motyó, ha egyszer tuningra adom a fejem akkor valószínű vízzel fogom hűteni, mert ebben kényelmesen elfér egy 240-es radiátor, sőt a gyártó szerint kettő is, bár gyanítom a második a házon kívülre fogatva.
Találkoztam a phenom gyári hűtőjével, hiába hőcsöves az a ventillátor ami rajta van hangos is, és alig hűt, ismerősnek az első hét után lecseréltem egy Hyper tx-re. 775-re van egy Scythe ninja plus rev. B hűtésem, ez passzívan is elvisz egy kissebb core 2-est, szellős vagy nyitott házban. :)

4ever retro...Immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a BRSZK...Füle, Május 18-19...Te ott leszel?

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.