2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

1366 próbapadon: Frankenstein szörnye

Írta: | Kulcsszavak: 1366 . Asus . P6T . I7 . 920 . GT9500

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok!

Történt nem is olyan régen, hogy egy régi barátom jóvoltából hozzám jutott egy Asus P6T alaplap, amin állítólagosan csak a hálózati vezérlő halt meg. Processzor hiányában nem tudta tesztelni, emiatt is került hozzám.
A gondom csak az volt, hogy alapból nekem csak RAM-om (2x2 Gb DDR3 1333 MHz) volt ehhez a konfighoz, CPU és hűtő nekem is hiányzott a polcomról. Előbbit végül Bobby-tól (Gemini Műhely YT-on) sikerült szereznem egy i7 920-at, de hűtőm így se volt hozzá, de ez már így alkalmat adott arra, hogy ki tudjam próbálni a lapot, hogy beindul-e.
Kb. a 6 sikertelen indítás után (igazából csak a kondiknak kellett feltöltődniük, illetve egy bios reset) bekapcsolt és vidáman elfutott a 9500GT-vel, így érlelődött bennem a gondolat, hogy: "Jó-jó, elindul, megy, de mégis ki kellene deríteni, hogy ténylegesen mik a hibái a lapnak. Ehhez viszont megfelelő hűtés is kellett, amim nem volt, így hosszas gondolkodás után fogtam az egyik rézmagos AMD-s hűtőmet és rászorítottam. Az eredmény nem lett szép, de egészen működőképesnek bizonyult.





Mint láthatjátok tápkábel átalakítók (20 pinről, 24-re, 4-ről 8-ra) és véletlenül se dc-ben működő ramokkal, de tesztelhető állapotba került a lap, amíg nem érkezik meg a helyi kiskerbe (mert Őket is kell támogatni) az új hűtője a kicsikének. Illetve várható egy CPU upgrade is Xeonra, de ez még a jövő zenéje. :)

Köszönöm, hogy végigolvastad ezt a bejegyzést, igyekszem egyre érdekesebbeket írni a következőkben. :)

Hozzászólások

(#1) vemalsar


vemalsar
csendes tag

Ha működik, akkor jó az úgy! :D Inkább nem is mesélném milyen maszek megoldások szegélyezték a kalandjaimat a számítógépekkel.

Retro_Vem YT channel: https://www.youtube.com/channel/UCXrWwrQEMxnSiyzrU5wK2DQ

(#2) skutaigergo válasza vemalsar (#1) üzenetére


skutaigergo
újonc

Pedig szerintem megérne egy epizódot. :D

YT csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCrVa-LAeoNefH8LwqtPP8jQ

(#3) vemalsar válasza skutaigergo (#2) üzenetére


vemalsar
csendes tag

Hát mivel kép vagy videó nem maradt fenn (jobb is), így annyira nem lenne érdekes, de majd egyszer max. egy sör mellett vagy valami... :D

Retro_Vem YT channel: https://www.youtube.com/channel/UCXrWwrQEMxnSiyzrU5wK2DQ

(#4) Zicokuka


Zicokuka
senior tag

A magyar találékonyság.

(#5) skutaigergo válasza Zicokuka (#4) üzenetére


skutaigergo
újonc

Igen, az. 😀
Bár így utólag visszagondolva könnyebb lett volna egy "lábatlan" 775-ös hűtőt odakötegelni, viszont az is igaz, hogy abból nincs rézmagosom. 🙂

YT csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCrVa-LAeoNefH8LwqtPP8jQ

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.