Sztereotípiák, előítéletek mindenhol.

Régen minden jobb volt. Bezzeg az én időmben. Nyugaton.

Na, kedves olvasó, itt a nyugat, teljes valójában. Úgy, ahogy én azt látom, kevés tapasztalással, rengeteg meghökkenéssel. Fontos megjegyeznem, hogy nem célom senkit sem uszítani, vagy épp rábeszélni erre. Amit leírok, szubjektív, és a véleményem. Nem pedig egyetemes igazság. Másrészt pedig, szöges ellentéte annak, amit otthon lehet hallani erről. Mert otthon, azt ami itt van valójában, azt kevesen mesélik el.

Onnan folytatom, ahol abba hagytam, vagyis lábam a nyakamba, és nyugati irányt megcélozva, elhagyom hazámat, egy jobb élet érdekében.

Megérkeztem hát Németországba. Talán már írtam korábban, de ha nem, most leírom. Előre le volt egyeztetve a munkám, nem vakon jöttem el otthonról. Persze, van aki így tett, de a szerencsejáték a hülyék adója, ha pedig egy új életet akar kezdeni az ember, nem éppen előnyös hendikeppel indítani.

Az első lépés, gondolná az ember, hogy elmegy szépen a munkaadójához, ahol egy szerződést első körben alá kellene írni. Én azt hittem, hogy ha Magyarországon nem is, de itt legalább így megy. Hát nem. Legalábbis velem nem így történt. Hétfőn reggel 6:45-re ígérték, hogy érkezik értem valaki, és majd lesz valami. Ez érdekes, de oké.

Hétfőn reggel, farmer, őszi kabát, reggel 6:45. Emlékszem, marha hideg volt, és 7:05-re meg is érkezett értem az autó. Egy fehér Ford Transit, benne három emberrel. Mindenki munkaruhában. Érdekes. Természetesen az úticél egy építkezésre vezetett, ahol találkoztam is a főnökömmel, illetve néhány kollégámról, akikről később még szót ejtek.

Az elvárások velem szemben azok voltak, hogy igenis, munkaruhába jöjjek dolgozni. Ekkor jeleztem, hogy azért ez nem éppen így működik, aminek nyomására 3 nap múlva kaptam munkaruhát. Heuréka. Nagy nehezen, másfél héttel később, behívnak az irodába is, ahol írj alá egy szerződést. Persze, mint edukált ember, avval kezdenéd, hogy elolvasod. Nem is a nyelv, legrosszabb esetben lefordítózza magának az ember, de mégsem írunk alá bármit, ugye? Nyilván. Persze ment a sürgetés, de nem engedtem, mégiscsak az én nevem van ráírva, had olvassam már el, bitte-bitte.

Itt jön az első pofánvágás. A szerződésben összesen 10 munkanapos megbízás szerepel, bruttó 460 eurós fizettségért. Tehát, ha végülis átbasznak, még a széket is kirúgtad vele magad alól. Persze a főnök győzköd, hogy jaj, csak ezért, meg jaj csak 3 hónap, és kapsz újat, dehát próbaidő, miegymás.

Fejlett nyugat, heh?

Aláírtam, bár mára beismerem, hiba volt. Nem, spoiler alert, nem basztak át. Vagyis nem nagyon.
Talán az első részben már taglaltam, de ha nem, akkor itt is szerepelni fog. 12 eurót sikerült kialkudni órabérnek, illetve ezen felül azt, hogy a szállást ő fizeti. Dolgozol, dolgozol. Eltelik egy hónap. Már kínkeservesen tengeted utolsó napjaid fizetés előtt, és egyszer csak megérkezika hőn áhított.... MICSODA?

Otthon szenvedés megy 8 órában, mindenki hulla fáradt, még az is, aki csak elsétál egy építkezés mellett. Nakérem, itt ilyen nincs. Ennél a cégnél legalábbis. Naponta 10 óra, és számoljál rá, hogy szombaton is dolgozni kell. Ohh. Így történt, hogy az első hónapomban 210 órát sikerült dolgozni. Hohóóóóó, de mennyi lé lesz ez. Hát nem. Keserédes érzés, amikor megérkezik a fizetés. Már jó előre kiszámoltad. 2520 euró. Ehelyett 1470 euró landol a kezedben. Mikor értetlenül nézel, hogy ez nem pont annyi, akkor közli a főnököd, hogy első hónapban 7 euró az órabéred, a második és harmadik hónapban 9. Mert próbaidő.

Mit tudsz tenni? Van szerződésed, hogy többet kellett volna kapnod, vagy egyszerűen csak megbíztál a főnöködben? Jelentem, semmit. Elrakod amit kaptál, amíg el nem veszik tőled, bágyadtan hazakullogsz, és mérgelődsz. Valahol persze érthető az elv, csak úgy gondolná az ember, hogy illene ezt időben jelezni, nem?
És hogy lehet hogy a kezedben landol? Kérlekszépen úgy, hogy bankszámlát nyitni csak úgy tud az ember fia, ha rendelkezik bejelentett lakcímmel, úgynevezett einmeldung. Ehhez a szállásadó hozzájárulása szükséges, amellyel a helyi önkormányzatba kell befáradni, ahol kiállítják az erről szóló dokumentumot.
Megjegyzem, a bejegyzés publikálásának pillanatában sem kaptam meg ezt a hozzájárulást a szállásadótól.

Na de tekintsünk most el az anyagi viszontagságoktól. Nézzük, mi is az, amit itt kell csinálni. Mert dolgozni azt kell. Persze, nem úgy, ahogy azt otthon megszoktad. Otthon ugyanis elvárás, hogy amit csinálsz, ahhoz érts, és önállóan meg is tudd csinálni. Ilyen elvárás itt nincs. Még csak azt sem feltételezi rólad senki, hogy valaha volt csavarhúzó a kezedben. Furcsa, amikor azt érzed, hogy túlképzett vagy az elvárásokhoz képest. Az mégfurcsább, hogy itt bizony az van, amit a főnök mond. Ha ő azt mondja, hogy ott egy kék nyúl, akkor az ott van. Kész. Apelláta nincs. Ha azt mondja, hogy a pirosat a kékkel, a kéket meg a pirossal kösd össze, akkor azt csinálod. Teljesen nyilvánvaló baromság? Lényegtelen. Csináld.

Német precizitás, heh?

Olyan dolgokat láttam itt, amit előtte soha. És ezt nem úgy kell érteni, hogy sokat tanultam, amióta itt vagyok. Inkább úgy kell érteni, hogy azt, amit itt művelnek villanyszerelés címszó alatt, azt az otthoni kókánymester villanyszerelő is telipofával kiröhögni. Gyakorlatilag, mivel ugye azt mondják, minden nap megerőszakolsz minden egyes szabványt, amit ismersz, szembemész minden normatívával, és olyan kókányolásokat követsz el, hogy azt azelőtt még elrettentő példaként sem láttad sehol. Mert bizony itt ez van. Bátran ki merem jelenteni, hogy az otthoni villamossági rendszer kategóriákkal magasabb minőségi szintet képvisel, mint ami itt van. Csak egy egyszerű példa. Hogy a jó istenbe lehet, hogy egy háromszekrényes vezérlőbe 5 kábel fut be, ugyan olyan felirattal? Szakértelem, német precitizás. Persze minek is keresnénk ilyet, az elkészült munkák nagy részének annyi köze van a német precizitáshoz, hogy az is németországban készült.

És kik csinálják ezt? Hát mi. A mi kis cégünk. A teljesség igénye nélkül, néhány alapvető információval kiegészítve, magamat is beleértve, leírom, hogy humán erőforrás tenkintetében hogyan is áll a cég.
A félreértések elkerülése érdekében, a neveket megváltoztattam, vagy eltorzítottam.

Slawek
Összesen 10 éve ennél a cégnél dolgozó, lengyel villanyszerelő. Munkájára amennyire lehet igényes, sajnálatos módon viszont a reggelit nála nem a vajas kifli, hanem a Gorbacsov vodka jelenti. Beszél angolul, és németül is nagyjából.

Én, azaz Beni
4 hónapja a cégnél dolgozó, magyar villanyszerelő. Igyekszem a munkámra igényes lenni, jobban mondva igényesen tákolni. Máshogy nem tudom nevezni. Angolul jól, és németül alapfokon, de folyamatosan fejlődve, beszélek.

Cengo
A főnök kicsi fia, elég régóta dolgozik az apjának. Villanyszerelő tanuló, török srác. A munkájára már kevésbé igényes, ellenben határozottan visszaél avval, hogy a főnök fia, emiatt hajlamos üvölteni az emberrel, néha nem árt helyretenni.

Fatih
Ő Cengo egyik legjobb barátja. Szintén villanyszerelő tanuló. Török srác. Tudása a béka segge alatt kullog, az hogy egy tervet értelmezzen, túl nagy elvárás vele szemben. Ellenben nagyon ügyes szerszámadogató. A legbonyolultabb feladat, amire önállóan képes, hogy egy dugaljat felszerel. Majdnem mindig egyenesen.

Hashem
Szír bevándorló, 3 éve él németországban. Villanyszerelőnek állítja magát, ehhez képest önállóan semmit sem képes megérteni, megcsinálni. Ellenben remek fazon, mindig jókedvű, jó vele együtt dolgozni. Németül egy minimálisan beszél.

Bogdan
Lengyel történelem és földrajz tanár. 2 méter, 120 kiló, és ha azt mondod, hogy döntse ki a falat, 5 perc alatt kész is van vele. A teljes, itt is használható idegennyelvi szókincse kimerül kb 50-60 szóban, amely vegyesen német és angol szavakat takar. Viszont jól beszél oroszul, mondjuk sok haszna nincs belőle.

Marvan
Szír papa. Hashem édesapja. Tüchtig pali, nagyjából 5 szót beszél németül, egy percet nem látod állni, mint a robot úgy dolgozik. Villanyszereléshez nem ért, de ha elmutogatod neki, bármit megcsinál.

Ez tehát a drímtím, amely hivatott kiszolgálni a cég által támasztott elvárásokat. Pedig az van, nem is kevés.

Folytatása következik...