2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Megpróbáltak kirabolni.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Hírdetek egy SSD-t, nem csak itt hardveraprón.

Kaptam egy telefonhívást, miszerint érdekli az SSD, és ma átvenné a Nyugatinál.

Rendben van, megbeszéltünk egy időpontot, ami 16.00 volt. Nyugati pályaudvar előtt.

A megbeszélt időpontban érkeztem, kezemben a bontatlan SSD-vel. Rögtön felismert, egy kisebbségi, elég bunkó, ápolatlan figura volt. De hát bánja a fene, az a pénz is pénz.

Kérdezett, hogy belemegy-e a laptopjába, készségesen válaszoltam minden kérdésére. Majd arra kért, bontsuk ki a cuccot. Kibontottam, annak reményében, hogy tényleg komolyan gondolja. A csomagolásában tartottam, amikor egyszer csak kikapta belőle az SSD-t, és futás.

A váci út felé indult el, és egyből le az aluljáróba, én meg persze loholtam utána. A lépcsőn majdnem utolértem, amikor is egy idős, valószínüleg küldölfi házaspár állta utam, amíg kikerültem, előnyre tett szert. A Westend felé futott. Tudtam, hogy ott leráz, futottam, ahogy tudtam. Szerencsétlenségére PONT szembe jött a Járőr, akinek kiabálva jeleztem, hogy legyen szíves megállítani emberünket.Vagyis hát járőrök, ketten voltak. Emberünket megállították, odaértem. Közöltem, hogy kikapott a kezemből egy értékes elektronikai eszközt, és nála van. A rendőrök persze rögtön kipakoltatták, de nem találták nála. Mondom ez nemigaz. Hát hova a picsába lett.

Ekkor jött az, amire abszolút nem számítottam. Odajön egy faszi, kb 40 év körüli, kezében az SSD-vel, és közli, hogy látta, ahogy a sarkon befordulva gyorsan lerakta, azért hozta utánunk.

A rendőrök kérdezték, hogy szeretnék-e feljelentést tenni. Elmondtam pontosan mitörtént, és hogy a térfigyelő kamerák valószínüleg látták.

Kíváncsian várom a folytatást.

Hozzászólások

(#1) marositech


marositech
senior tag

:Y :Y :Y
Ez nagyon durva...nekem csak 1 kérdésem van, az illető ugye nem a PH!-n keresztül lépett kapcsolatba veled.
Azért érdekel, mert én is eladok valamit, de inkább a megbízható területen adnám el...

Olyat rádverek...hogy megkulázol! :)

(#2) T.G.B


T.G.B
tag

Korrekt volt a csávó hogy utánad vitte +respekt neki :D

(#3) Petyyyyy


Petyyyyy
addikt

Hát ez durva. :S Már ott gyanús, hogy megkérdi belemegy-e a laptopjába. Vásárlás és találkozó előtt tájékozódjon megfelelően efelől. Emiatt tuti nem bontottam volna fel a csomagolást. Mindenesetre örülök, hogy ilyen szerencsével megúsztad a dolgot.

marositech - Most mondanám, hogy nem pont a Nyugatinál kellene megejteni az üzleteket, de akkor bagoly mondanám. Vásároltam már a Blahán nem is egyszer százezres értékben HA-s üzlet keretében.:D
Mondjuk ott az eladó/vevő megbízhatósága nem hagyott maga után kérdést, de akkor is jobb megválogatni az üzlet helyét.

Szemed az úton, pedál a padlón || Whatever, Im the star

(#5) westcoastog


westcoastog
veterán

Szerencséd van hogy nem lett komolyabb gond.

Ha meg esetleg telefonálsz vele üzlet előtt, akkor már a hangjából lejöhet hogy kokeró az illető, legalábbis nem nehéz felismerni a beszédükből..

[ Szerkesztve ]

(#6) sketchifun válasza marositech (#1) üzenetére


sketchifun
senior tag

Valószínüleg nem, ugyanis telefonon keresett, ami itt nincs megadva.

A fickónak, aki odajött, szépen megköszöntem, ő pedig csak annyit mondott, hogy ez a legkevesebb. És vigyázzak ezekkel. Majd angolosan távozott. :D

Az elmúlt pár napról azt tudom elmondani, hogy üzleteltem már Vecés Market Central-ban, Nyugati, Blaha, Rákóczi Tér. :D Mindegyik esetben sikeres volt az üzlet. :D

Nem azt kell megválogatni, hogy hol, azt hogy kivel. :D

Gyerekek! Az a lényeg, hogy van pénz lóvéra! © Jakab Zoltán

(#7) BoB


BoB
veterán

Látom megvolt a napi izgalom ;]

Szerencsés vége lett :K

You may corrupt the souls of men, but I am steel. I am doom.

(#8) Motion_Blur


Motion_Blur
félisten

"egy kisebbségi, elég bunkó, ápolatlan figura volt. De hát bánja a fene, az a pénz is pénz."

Ez alapján nehéz lett volna más kimenetelt elképzelni.

Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section

(#9) westcoastog válasza Motion_Blur (#8) üzenetére


westcoastog
veterán

Ha esetleg sikeres is lett volna az üzlet(egy másik univerzumban), képzeljük el hogy barátunknál bedöglik a motyó valamikor, nem szép szavakkal kérné az ilyen a cserét biztos. :D

[ Szerkesztve ]

(#10) KaiotEch


KaiotEch
nagyúr

Viszont akkor a hirdetést át kéne írni bontottra ;] Ha még a felvételt is megkapod, rámásolhatnád, mert így már története van :DD

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.