2021. április 21., szerda

Gyorskeresés

Amazfit Bip U és Honor Band 5 kevésbé fair összehasonlítása

Írta: | Kulcsszavak: Amazfit Bip U . Honor Band 5 . összehasonlítás

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Tisztelt hallgatóság! Mivel több helyre szeretném eljuttatni a szövegemet, ezért inkább blogbejegyzést készítek róla. Az összehasonlítás természetesen nem fair, mert egy 12k-s fitnesz karkötőt hasonlítok össze egy 22k-s okos órával.

A teszt célja:
1. Meg szeretném állapítani, hogy az új szenzorok, amivel a Bip U is rendelkezik (BioTracker™ 2 PPG szenzor) mennyivel pontosabb az egyik legjobb fitnesz karkötőhöz képest.
2. A Honorok alváskövetése legendásan jó. Kíváncsi voltam, hogy az Amazfit hogyan teljesít ebben a szegmensben.

Nézzük az éjjeli alvást, ami szépen feladta a leckét mindkettőnek, mert új takarót próbáltam és rettentő rosszul aludtam. Nem sokkal alvás után fel is ébredtem arra, hogy majd meggyulladok, olyan meleg van. Forgolódtam, kínlódtam elég sokáig, de nem tudtam visszaaludni, úgyhogy sokkal később felkeltem egy másik takaróért és utána tudtam csak aludni. Persze túl sokat ittam, úgyhogy az éjszaka közepén ismét felébredtem, hogy meglátogassam a mellékhelyiséget. Nem azonnal, de egész gyorsan vissza tudtam aludni. Hajnalban rémlik egy kis ébrenlét, de utána még aludtam valamennyit.
Ezen felül ebéd után ledőltem egy picit. Nem tudom mikor aludtam el, de amikor felébredtem, akkor azonnal az órára néztem és 14:0x volt.

Honor Band 5

Amazfit Bip U

A fenti ábrák önmagáért beszélnek. A Honor Band 5 nagy csalódás, eléggé mellé lőtt kb. minden tekintetben, de még a délutáni alvás ébredési ideje is mellé ment.
A Bip U egyszerűen pontosan eltalálta mi történt éjszaka és a délutáni alvásnál. Kevésbé szépek az alvási grafikonjai, de pontosak. A Zepp külön képernyőn mutatja a délutáni szundit és nem vonja össze a teljes napi alvás idejével. Ez mondjuk jobban tetszik a Huawei Healthben, de minden másban jóval több infót szolgáltat a Zepp. még a pulzusgrafikont is rá lehet vetíteni az alvásra, de azt hiányolom, hogy nem lehet teljes képernyőre kirakni, vagy belezoomolni:

Illetve számmal a pulzust csak akkor mutatja, ha éppen valahova rábökök.

Futás
Elkövettem azt a hibát, hogy mindkettőt a kezemről indítottam el. A Honor nem használta a GPS-t, mert...csak. Van egy régi összehasonlításom GPS és anélküli futásról HB5 tekintetében és elég jól méri a távot, ha a méreteinket pontosan megadjuk.
Jelen esetben nincs jelentősége, mert a megtett idő és pulzus elég a pontos összehasonlításhoz:

Honor Band 5

Amazfit Bip U

Mivel elég nehéz így összevetni a pulzusdiagramot, ezért picit szerkesztgettem Photoshopban:

És így se egyszerű, mert más osztást használtak, de azért kb. sikerült eltalálni és látszik a lényeg:
A HB5 inkább kerekít, a Bip U pedig sokkal jobban követi a változásokat. Még az is szépen kivehető, ahogy az elején megállok a kereszteződésnél, illetve visszafelé megtorpanok 2 másodpercre a lámpánál.

Egyedül az nem tetszik, hogy a maximum pulzusomat picit magasra rakta azzal a 191-el. Régen próbáltam Decathlonos szíjas pulzusmérőt és csak akkor ment 190 környékére, ha nagy sprinteket raktam bele. Persze azóta eltelt 6-8 év...

Lépésszám (habár ezt nem tartom lényegesnek)
A HB5 bőven a valós fölé lőtt. Nem mentem ma sokat és már csomó ilyen eszközt használtam, hogy tudjam kb. mennyi a reális. És egyben megmutatom az alkalmazások kezdőképernyőjét is:

Honor Band 5

Amazfit Bip U

Érdekesség: a napi kalória kb. hasonló, de a HB5 lépésből nagyon fölé lőtt, a futásnál meg sokkal kevesebb kalóriát mutatott. Kíváncsi vagyok futásban melyik kalóriaérték a reális...

A teszt sikeres volt; mindenki leszűri magának, amit akar.
Én azt szűrtem le, hogy a HB5 a Huawei Healthhel együtt nem veszi fel a versenyt semmilyen szinten sem az Amazfit+Zeppel. Ne felejtsük, hogy szintén 12k környékén kapható az Amazfit Band 5, amiben ugyanaz a BioTracker™ 2 PPG szenzor van, mint a Bip U-ban)

Illetve annyit még hozzá, hogy a képek alapján elég erősen próbál felzárkózni a Garminhoz az Amazfit. Én drukkolok; jót tesz a verseny :)

Nemsokára megjön a Honor Band 6: azzal is össze fogom hasonlítani a Bip U-t, hátha jobb szenzort kapott az elődjénél!

Hozzászólások

(#1) Oldman2


Oldman2
veterán
LOGOUT blog

Köszi!
:R

A Lépésszám témához: a lépéshossz be lett állítva rendesen?

Hogy melyik app mennyi lépést mér, sok múlik ezen.
:K

(#2) zagloba válasza Oldman2 (#1) üzenetére


zagloba
aktív tag

Idáig az összes tesztben azt írták ,h pontosan mér a HB5! Árához képest. Távolság , pulzus, még ha kerekít is. Persze egy új érzékelőt azért fejlesztenek ,h pontosabban mérjen.☺️

(#3) SirRasor válasza Oldman2 (#1) üzenetére


SirRasor
őstag
LOGOUT blog

Lépéshossz HB5-höz be lett állítva, a Zepp-ben nincs ilyen lehetőség.
Gondolj bele: hogy mennyi lépést teszel meg, abba nem szól bele a lépéshossz. A megfelelő erejű rázkódásból érzékeli a karkötő, hogy letettem a lábam.

zagloba az összes ilyen irányú teszt, amit láttam úgy indult, hogy a csóka teletette a kezét okosórával/karkötővel, és akkor nézzünk egy konkrét távot, amit mondjuk a térképen is megnézett. Ott pontos.
De az, hogy 1 nap mennyit mászkálok a szobában, autót vezetek vagy biciklizek, na azt már sokkal nehezebb belőni, hogy ne lépésszámnak vegye.

Make Love not war!

(#4) Oldman2 válasza SirRasor (#3) üzenetére


Oldman2
veterán
LOGOUT blog

Ez is egy nézőpont, én azt olvastam valahol régebben, hogy ezek az okoseszközök nem lépést mérnek, hanem a GPS alapján "mérik" (próbálják) az elmozdulást ezáltal a távolságot és a lépés a távolság/lépéshossz alapján számolódik.

Igazából máig sem tudom mi az igazság, bízok benne itt végre megtudom.

(#5) Hieronymus válasza Oldman2 (#4) üzenetére


Hieronymus
őstag
LOGOUT blog

A GPS adatok nem elegendőek. A futás közbeni megfordulás pontos érzékelés irányt nélkül eléggé bizonytalan. Zárt térben nem lehet a GPS adatokra támaszkodni. Giroszkóp és gyorsulásmérő is szokott lenni ezekben az eszközökben. A mért értékek és az idő figyelésével elég jól lehet saccolni a megtett távolságot és lépésszámot.
Van egy fórumtárs aki úszáshoz keres megfelelő eszközt. Mivel bonyolultabb és több fajta mozgásforma lehetséges még kevésbé pontos az úszás mérése.

„Sohase hagyd, hogy az erkölcsi érzéked meggátoljon a helyes cselekedetben!”

(#6) Sweet Lou 6


Sweet Lou 6
addikt

A sima Amazfit Bip-hez képest a Bip U miben változott?

sweetlou6.wordpress.com

(#7) SirRasor válasza Sweet Lou 6 (#6) üzenetére


SirRasor
őstag
LOGOUT blog

Nagyban visszafejlődött :D
-Kiszedték a GPS-t
-lebutították a kijelzőt (nem transzflektív, csak sima IPS...de tény, hogy szépek a színei)
-Nagyítottak a kijelzőn: 1.28" -> 1.43"
-belerakták a jobb szenzort, de ennek cserébe 7 napra esett az üzemidő (folyamatos pulzusmérés esetén)

Tehát minimum a Pro-t kell belőle megvenni, ha szeretnél GPS-t.

Make Love not war!

(#8) Sweet Lou 6 válasza SirRasor (#7) üzenetére


Sweet Lou 6
addikt

köszi. :R

A cikkben bemutatott Zepp alkalmazás nem ugyanaz, mint a Mi Health? Most feltettem próbaképpen és nagyon hasonló, illetve rögtön firmware-t frissített. Amikor utána elindítottam a Mi Health-t akkor pedig az is :DDD Ez alapján gondolom különböző firmware verzió tartozik hozzájuk (tippre a lokalizáció más).

sweetlou6.wordpress.com

(#9) SirRasor válasza Sweet Lou 6 (#8) üzenetére


SirRasor
őstag
LOGOUT blog

Azért, mert a Huami gyártja mindkettőt. Ezért is tud párosodni mind2 brand terméke mind2 alkalmazással.
Az alkalmazás is egy volt, de a Huami elkezdett szépen kiválni. Pont mint a Huawei meg a Honor telefonoknál:D

Make Love not war!

(#10) Arkennys


Arkennys
addikt

Köszönet az írásért, hasznosnak éreztem 🙂

Si vis pacem, para bellum - Ha békét akarsz, készülj a háborúra

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.