2023. február 1., szerda

Gyorskeresés

Ajándék

Írta: | Kulcsszavak: novella . szerelem . élet

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Egy hideg, téli estén ismerte meg a lányt, december 11-én. Pontosan emlékezett, hiszen néhány éve ezen a napon halt meg az apja. Hiába, a rák, az a korcs ízeltlábú nem kímél senkit.
Épp azon volt, hogy a legközelebbi kocsmában leigya magát, amikor meglátta. A hűvös szél eregette hópelyhek között egy kisírt szemű lány arcát pillantotta meg. A buszmegállóban ült, mit sem törődve a faggyal. A fiú próbált nem odanézni, hiszen jól tudta, vannak olyan pillanatok egy ember életében, amikor magányra vágyik, és szégyelli magát bánata, gyengesége miatt.

A lány életében ez egy ilyen pillanat volt. Utálta a világot, utálta magát és utált mindenkit… mert nem szerethetett senkit. Ha valamelyik fiút megkedvelte, nem mert hozzászólni, tudta, hogy néz ő ki, tudta, nem tetszhet senkinek. Őt soha, senki nem fogja megszeretni.
Ezért sírt most itt, miközben várta a hazafelé tartó buszt. Összerezzen, amikor egy fehér anyagzsebkendő lebbent az arca elé. A kendőt egy kéz tartotta, amely egy fiatal, húsz-huszonöt éves fiúban végződött. Az kedvesen mosolygott rá.
A lány nem szólt egy szót sem, csak eltolta maga elől a kezet. Cseppet sem volt most ráhangolva valaki társaságára. Sőt, akár az is lehet, hogy a fiú szatír, vagy mifene, egy őrült, aki védtelen kislányokat erőszakol meg, hogy aztán a közeli folyóba hajítsa azokat.
Újra megnézte a még mindig mosolygó arcot. Nem, az nem lehet, hogy ez a kedves arcú srác ilyen legyen. De mindig így kell állni hozzá.
-Köszönöm, nem kell – utasította el a lány a zsebkendőt, immár szóban is.
-Dehogynem! Látom, amit látok, kérlek, vedd el. Egy ilyen szép lány nem csúfíthatja el az arcát holmi sírással. – mondta, miközben visszanyújtotta a kendőt a lányhoz. Nem tudta, milyen hatást fog elérni, de a következő reakcióra soha sem számított volna.
A lány fürgén ugrott fel a padról, és ugyanezzel a lendülettel fellökte a fiút. Miért gúnyolódik velem, gondolta, hiszen én nem ártottam neki. Méghogy én szép?! Kötve hiszem.
-Megmondtam, hogy nem kell – kiáltott rá a fiúra. Nem akarta fellökni, és most egy kicsit bűntudata volt. Lenézett rá. A fiú megszeppent arccal figyelte őt, bal könyökére támaszkodott, és félve bár, de másik kezével még mindig felé nyújtotta a zsebkendőt. A lány ezt a kezét fogta meg, és felsegítette őt, közben elvette a kendőt.
-Köszönöm, tényleg! De most kérlek, hagyj magamra!
A fiú nem törődött a kéréssel, néhány pillanatig csak állt, és nézte az enyhén molett, de amellett szép lányt, ahogy a kezében szorongatja a kendőt. Majd kivette a kezéből, és ő maga törölte le a lány arcáról az elkenődött sminket. Így tűnt elő a szeplőkkel borított pajkos, szép kis arc, amit a sírástól elcsúfult smink gonoszan elrejtett idáig.
A lány csak állt, kezei tehetetlenül lógtak mellette. Kifárasztotta a sírás, és nem tudta, most mit tegyen. A fagyos szél, melyet eddig nem érzett, álnokul fúrta be magát szővetkabátja szálainak rései között, egész a bőréig. Megborzongott.
-Épp egy kocsmába indultam – kezdte a fiú, miután végzett a munkával -, mikor megláttalak téged. Ha velem jönnél, legalább egy estére elfelejted a bánatod, és nekem is lesz társaságom – és ismét lehengerlően, kedvesen mosolygott a lányra.
-Bocsi, de soha nem iszok – szabadkozott.
-Nem baj – ellenkezett a fiú – Úgy láttam legjobb ideje elkezdeni. De ha mégsem, lehet ott kapni forrócsokit is, ha azt szereted.
-De a szobatársaim a kollégiumban… - folytatta tovább a lány, de elharapta a mondatot. A négyágyas szobát, amiben laktak, hárman birtokolták, ő és két másik csoporttársa. Ők biztos nem aggódnának miatta, hiszen utálják őt. Biztosan érezte. Igazából a másik két lány csak az állandó önostorozás miatt nem kedvelték őt, de ezt nem tudta. Nem akarta tudni. A lényegen semmit nem változtat, csak örülnének, ha nem találkozna velük ma. És amúgy is, mostmár érezte, hogy átfázott, és a forró ital hallatára, egy pillanatra elöntötte a melegség. Habár milyen kocsma az, ahol forrócsokit is kaphat? Nem akart ezen gondolkodni.
-A szobatársaid csak nem halnak bele, ha egy kis időt nem velük töltesz - mondta a fiú – Gyere, vezetlek. Karolj belém, ha nem akarsz elesni a jeges úton! Hidd el, nem kellemes, én már csak tudom – nézett a lányra kacagva.
Az szemlesütve valami bocsánatkérés félét suttogott az orra alatt, majd félve nyújtotta a karját a fiú felé, hogy belékaroljon.

Így mentek végig az utcákon, miközben elhaladtak egy öregúr mellett. Az rájuk nézett, és eszébe jutott, milyen is volt régen szerelmesnek lenni, majd egy könnyet hullajtott a múlt és rég halott felesége emlékére.
A hó lágyan szállt alá a magasból a hűvös szél szárnyain.

Testüket elöntötte a meleg, ahogy beléptek a kocsmába. Sötét kis hely volt, a hangszórókból lágy metálzene hallatszott. Alig néhányan voltak bent, így a fiú könnyen talált asztalt. Leültette mellé a lányt, a saját kabátját is az egyik szék karfájára tette, majd odament a pulthoz.
A pult mögött két férfi vidáman beszélgetett, de mikor a fiút meglátták, régi ismerősként üdvözölték őt, majd kezet fogtak vele.
-Mit adhatok? – kérdezte az egyikük mosolyogva.
-Két forrócsokit össze tudtok kapni? Persze ha még nem ittátok el az egészet. – vigyorgott rájuk a fiú.
-Hát, talán akad a zacskó alján még egy kevés. Szerintem elég lesz.
-Egy újabb csaj? – kérdezte a másik férfi, közben óvatosan pislogva a lány felé.
-Á, csak kicsit átfagyott a buszmegállóban. Elhoztam, hogy legalább melegen legyen.
-Persze, persze – vigyorogtak rá mind a ketten – Mindig így kezdődik. Árulj el nekem egy titkot: hogy csinálod? Az elmúlt hónapban ez a harmadik!
A fiú csak a vállát vonogatta mosolyogva, majd elvette az elkészült italokat és visszament az asztalhoz.

Karácsony szentestéjén hívta fel őt a lány a szobájába. Épp a délutáni moziból jöttek, és megkérdezte a fiút, nem inna-e vele egy kávét. Így neki nem kell a szentestét egyedül töltenie.
Szobatársai, mint szinte az összes kollégista, hazamentek a szüleihez ünnepelni, de ő nem akart. Mikor végre felvették őt az egyetemre, mostohaanyja örült, hogy legalább megszabadult tőle, csakúgy, mint a lány apja, akinek elcsavarta a fejét.
Mikor felmentek, a lány tudta, tudta, ma fog megtörténni. Már majdnem két hete jártak – nem sok, de mihez képest?
Félt is az estétől, mert még nem volt úgy együtt férfival, sőt, még nem is járt eggyel sem. Félt, mégis várta, mert végre szerethetett, és őt is viszontszerették. Végre először életében boldog volt, végre elfogadta önmagát olyannak, amilyen – szeretnivaló.
Megitták a kávét, majd hosszan beszélgettek, végül csókolózni kezdtek, egyre vadabbul, és lassan araszoltak a lány ágya felé.

Lassan, érzékien szeretkeztek. A fiú óvatos volt, a lehető legkevesebb fájdalmat okozta partnerének, és a lány átadta magát a beteljesült szerelemnek.

-Várj egy kicsit! – szólt rá az ajtóban a fiúra – Adni akarok neked valamit.
A lány kisvártatva visszajött a szobából. Istenem, az a szoba!
-Ezt neked hoztam – nyújtott át egy kis becsomagolt dobozkát a fiúnak – Boldog Karácsonyt!
A dobozban egy nyaklánc volt.
-Nem, ez nem nyaklánc – javította ki a lány – Ez egy medál. Egy szerencséthozó medál. – olyan áhítattal ejtette ki a szavakat, hogy a fiúnak nevetnie kellett, de a lány csak értetlenül nézett rá, majd tovább folytatta - Régebben az enyém volt, de már nincs rá szükségem. Megtaláltam a szerencsémet. Rád találtam. – majd egy csókot nyomott a fiú arcára.
-Ezt nem fogadhatom el . nyújtotta vissza az ajándékot – Hisz’ én nem vettem neked semmit.
-Vedd csak el, még megbántasz. Amúgyis – mondta pironkodva a lány -, te többet adtál nekem.
A fiú megcsókolta hosszan, hevesen. Szorosan átölelték egymást, és mindketten tudták, itt ér véget a történetük. A lány sokáig nem akarta elengedni, magához húzta, a fiú fülébe suttogott mézédes szavakat, de az óvatosan kiszabadította magát az ölelésből, majd elköszönt.
A lány hosszan nézte az ajtót, és ha a régi, két héttel ezelőtti énje lett volna, elsírja magát. De azóta sokminden változott. Megfogadta, sosem lesz olyan, mint azelőtt. Örülni fog mindennek. És majd úgyis jön egy új szerelem, ami végre viszonzásra talál. Ebben biztos volt.
Elszakította tekintetét az ajtóról, bement a szobába, és lefeküdt az ágyba. Istenem, az az ágy!

A fiú hazaért, bérlakása ajtaján egy cetli. Megint késik a havibérrel. Szabadidejében írogat, azokat adja el a helyi lapoknak, ezekből fizeti a bérletet. És most is, mint mindig, kihúzza magát a csávából.
Hideg fém nyomta a mellkasát, eszébe jutott a medál, és levette a nyakából, ahová még a lány akasztotta, majd felrakta az egyik polcra, ahol épp akadt annyi hely, hogy az elférjen.
Mert mindegyik polc tele volt. Rengeteg kis ajándék, apróság hevert ott, mindegyik nagy becsben. Szinte csak ezekből állt a lakás, és az asztalából, amint mindig egy befűzött papírral töltve állt az írógép.
Leült mellé, és írni kezdett.

Hozzászólások

(#1) Tybee000


Tybee000
aktív tag

nagyon tetszenek az írásaid. :) respect

(#2) művésznő4


művésznő4
csendes tag

Aj,már nincs időm sajnos elolvasni, de érzem, hogy jó írás lesz. :R Holnap visszatérek ide. :)

(#3) Wictor


Wictor
senior tag

Hát ilyen is csak a mesében van... De szép sztori ettől függetlenül. :)

(#4) művésznő4


művésznő4
csendes tag

Igaz, hogy elvileg happy end-el végződött, de valahogy mégsem az igazi...:( Valami hiányzott... Sajnálom, hogy nem maradt együtt a fiú és a lány. Amúgy szintén nagyon jó írás....bár a befejezés nekem kissé kusza....mintha félbe lett volna hagyva. :F Bár lehet, hogy direkt így lett megírva. Mindegy. Ismét le a kalappal! :R

[ Szerkesztve ]

(#5) Silburg válasza művésznő4 (#4) üzenetére


Silburg
csendes tag

Nincs happy end. Az életben sincs, itt miért lenne az?
Vigyázat, spoiler következik! Tehát az egész az ajándék körül forog. Van aki ad, van aki kap, van, ami megfizethető, van, ami megfizethetetlen. A srác polcain sorra gyarapodnak a lim-lomok, ő ezeket kapja ajándékba a felbecsülhetetlen dolgokért. Van, aki erre lett teremtve, hogy szeretetet adjon, vagy csak egy kis önbizalmat, vagy ki tudja, kinek mit nyújtott a főszereplő. Szerintem sincs vége, és befejezetlennek tűnik, de a novella vége nem a történet végét jelenti. Gondolkodjatok, és fejezzétek be úgy a történetet, ahogy szeretnétek. :)
Köszönöm a pozitív visszajelzéseket.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2023 PROHARDVER Informatikai Kft.