2024 és 2025 során havi 130 ezer megbízási díjért dolgoztam, 2016-2022 között havi 50 majd 75 ezerért. Persze akadtak időnként más kisebb összegű megbízások is, de 2010-2025 között minden jövedelmemet átlagolva az eltelt napokra, napi 2500 forintból éltem. Nekem aztán nem kell bemutatni a takarékos életet avagy a tisztes szegénységet.
Pechemre utolért a teljesen normális természetes amortizáció, hiszen egy ilyen kvázi aszkéta életvitelhez az ember nagyban támaszkodik a saját testére és úgymond a biológiai tőkéjét használja. A testem benyújtotta tavaly késő ősszel a számlát és meglátva az "összeget", ki is égtem.
KÉP
Fél évig tartott decembertől júniusig, hogy félig-meddig összeszedjem magamat. Ehhez februárban fel kellett használnom a közösségi hitelkeretemet is, amit 15 évnyi tartalomgyártással értem el. De ezt a kártyát egyszer játszhattam ki.
Oh, igyekeztem munkát találni, el is jutottam egy állásinterjúra, de ott az utánam érkezett fiatalabb hölgyet választották. Rajtam látszódott, hogy mennyire leharcolt vagyok és tudatosan tartom egyben magamat a kimerültségemet úgy ahogy takargatva.
Életkoromból kifolyólag aktív korúnak számítok. Bár összegyűlt betegségeim miatt beadtam a hivatalhoz a leszázalékolási kérelmemet, de ennek átfutási ideje két hónap és közel se biztos, hogy bármit is kaphatok az államtól.
KÉP
Azt is tudom, hogy középkorú "hátrányos helyzetű" nőként (magamnak köszönhetem, tudom) a világban egyedül kvázi ideális préda vagyok. Én aztán nem szépítem a valóságot. Ha az ember nem tud elég erőt felmutatni, gyakorlatilag halálra van ítélve.
Keserűen mosolygok, mert pontosan tudom azt is, hogy miként hat a blog bejegyzésem, a Ph! dráma királynője ismét előadja magát. Igen, tény, ebben nagyon jó vagyok, de tekintve az összképet, a társadalmat, amiből lettem, a felmenőimet, a terepet, amiben élnem kell, erősen a csoda kategória lenne, ha ilyen felhozatallal másmilyen tudnék lenni. Azért ne gondoljatok már übermensch-nek! Csak akarni kell és máris szárnyam is nő és elrepülök. Ugye? Vagy a természet drasztikus átalakulása, elszegényedése, a Körös-Maros közének wasteland állapotba átcsúszása megáll a pozitív gondolkodásom hatására?!? Vagy egyszeriben akaraterőm megfeszítése árán felülmúlom testi adottságaimat és új életet kezdek egy teljesen más országban és ah, én is egy sikersztori főszereplőjévé válok, amit mutogathatok valamelyik platformon, hogy csak akarni kell.
KÉP
Akartam én sokat, bele is szakadtam.
Segíthetsz, a te döntésed.
Az ekézésre viszont nem vagyok kíváncsi, mert nálam kíméletlenebb ítésze nincs önmagamnak. Kritikus ponton állva az ember alaposan átgondolja a következő lépését. Ha ebben tudsz segíteni, hálás vagyok érte, ha nem, akkor inkább hallgass és keress magadnak más témát.
Segítséget kérek, miközben tudom, hogy nekem kell erősnek lennem
-
Írta:
Algieba
Aktív témák
- AliExpress tapasztalatok
- League of Legends
- Revolut
- Steam, GOG, Epic Store, Humble Store, Xbox PC Game Pass, Origin Access, uPlay+, Apple Arcade felhasználók barátságos izgulós topikja
- MasterDeeJay: A száz dolláros RTX 3060-as kártya tesztje (Jieshuo RTX 3060M 6GB)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- MÁV topic
- Viccrovat
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- További aktív témák...