2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Nokia N82 és a frissítés

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Tegnap frissítettem a telefonom szoftverét. Még a gyárilag rajta lévő v20-ast használtam, jó volt, nem is akartam frissíteni, mert minek. Megvolt hackelve, installserver, egyebek, minden szép volt. Aztán tegnap valahogy rám jött a frissíthetnék. Olvastam, hogy gyorsabb lesz a rendszer, meg a kamera optimalizálás, így rávettem magam.
Annak tudatában, hogy az N82 fórumban is volt róla szó, van egy hibás széria, ahol a készülékek frissítés közben elhaláloznak, 80%os arányban (szervizben is!). Mindegy, megjátszom. Max veszek egy C6-ot előfizetve a Trénél...Kábel elő, PC Suite indít, de nem ám úgy, kell az NSU, mert ez a Suite valamiért semmit sem tartalmaz...Mindegy, leszedtem, de akárhányszor próbálkoztam, soha nem tudta "letölteni a telefon adatait", nem ismerte fel a készüléket. Jó, akkor OVI Suite, bár rühellem, de elkezdődött a procedúra. Persze csináltam komplett biztonsági mentést előtte, biztos, ami biztos.

Letöltötte a laza 115 megás frissítést, és hadd szóljon. A kijelző szépen el is sötétült, és vagy 5 percig láthatóan semmi sem történt. Már kezdtem parázni, aztán egyszer csak megjelent: az új szoftver száma, alatta Test Mode felirat, és a Nokia jelzés. Hurrá, mondom én. Majd közli az OVI, hogy végeztem, a telefon újraindul, állítsam be, amit kell, majd tegyem Suite módba. Oké. PIN kód be, erre a pofámba vágja, hogy: "Készülékindítás sikertelen, forduljon a márkakereskedőhöz." Fordulj fel, mondtam. Párszor próbálkoztam, majd akku ki-be, és újra. Sikertelen. Nem akartam, de akkor nincs más hátra, Hard Reset, hátha. És igen, észhez tért, elindult. Meglepődtem. Új szoftver, új kérdések, sőt, alapból magyarra állítja a nyelvet, miután felállt a rendszer.
Akkor visszapakolom a mentést, és minden jó lesz. De a mentés nem ment vissza, kritikus hibával leállt, a telefon pedig ezt azzal hálálta meg, hogy folyamatosan újraindult...újabb Hard Reset (*+3+zöld, és bekapcsolás, mindegyik nyomva tartva). Majd akkor lepődtem meg, mikor láttam, hogy az SMS-ek megvannak. Megnéztem, és a telefonkönyv is, sőt, pár telepített alkalmazás is. Meglepő, mert hardveres Hard restet volt, ami elvileg mindent gyalul, Ráadásul háromszor csináltam meg. Persze a törés nem maradt fent (régi installserver), így alig bírtam feltenni valamit (még a FreeFSWP sem ment fel). Próbálkoztam az Open Signed Online-al, így legalább lett teljes képernyős hátterem. Igényeltem cer és key fájlt egy minőségi kínai oldalról (Smartnews nyomán), és ma megcsináltam mindent. Kicsit gyorsabb lett, a képernyőforgatás mérföldekkel jobb lett, és a pofám majdnem leszakadt, mikor az Nokia Maps a szobámban, letiltott hálózat mellett alig 20 másodperc alatt képben volt.
Egyszóval: a frissítés szívás. De legalább a telefonom használható, és nem lett papírnehezék. Bezzeg az 5800-t vagy háromszor frissítettem sikeresen...

Hozzászólások

(#1) madstunt


madstunt
addikt

mikor az Nokia Maps a szobámban, letiltott hálózat mellett alig 20 másodperc alatt képben volt.
na én is ilyesmiről álmodok, van mikor 20mp(ritkán) van mikor 2 perc a lock...(jó ez utóbbi is ritka) illetve mindenhol máshol pontos de itthon 2 utcával arrébra rak be. ehezz képest másik ház pincéjében majdnem milliméter pontosság volt, fene se érti ezeket

(#2) Samus válasza madstunt (#1) üzenetére


Samus
addikt

Kipróbáltam ma is, de most a Garmin segítségét kértem. Szintén 20 mp alatt megvolt a 3 "csík", fél perc múlva pedig már 5/5 volt. A ház közepén. Úgy néz ki eddig nem ment a "hálózatalapú" meghatározás. Nem netről kapja le, mert Maps-ban is át van húzva az adatforgalmi jel (mivel megtiltottam neki a netkapcsolatot). Ennyit megért, ha így is marad.

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#3) madstunt válasza Samus (#2) üzenetére


madstunt
addikt

hát mondjuk most szabad ég alattt én is valami 5 mp alatt fogtam, le is fostam a bokám. majd lakásban is kipróbálom
vonaton meg volt lőve még ha max térerője volt is a telónak ami azért jelzi hogy nem egy neodínium völgyben mentem :Đ

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.