2019. június 18., kedd

Gyorskeresés

Nokia N82, az Óriás

Írta: | Kulcsszavak: Nokia . N82 . Symbian . S60v3

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A nyers szöveg elkészült, már csak a képek hiányoznak. Lesznek.

Nokia N82 - Időutazás

Régi idők nagy klasszikusai, szólt valaha egy ma már nem létező rádióadó szlogenje. Valahol ez a helyzet ezzel a készülékkel is.

Akkoriban, mikor az N82 piacra került, még az N95 volt a csúcson Nokiáéknál. Ám cikkünk főszereplője olyan dolgokat tartalmazott, amely ha nem is szorította le a trónról az N95öt, de eléggé megszorongatta. Ezekre szép sorban térek majd ki.

Több, mint két évvel ezelőtt vásároltam a készüléket az Origo GSM-nél, két éves Nokia garanciával, akkoriban szállítással együtt 95000 magyar valutát szurkoltam le a futárnak érte.
Egy bemutatót már akkor szerettem volna írni, de valahogy mindig elmaradt. Most viszont úgy döntöttem, megírom. Volt elég időm ismerkedni a Symbian rendszerrel, mert kezdő lévén mikor bekapcsoltam a telefont, az tűnt fel, hogy ez döglassú. Pedig tudni kell, hogy akkor ez volt majdnem a leggyorsabb okostelefon a piacon. A boot 20 másodpercig tart, és körülbelül 35-40 másodperc elteltével a készülék használatra kész (nem kell várni a telefonkönyv és az üzenetek betöltődésére sem). Tehát volt mit szokni. Sok dologban volt úttörő számomra, az írásban sorban kitérek mindenre.

Kezdjük az elején, vagyis inkább haladjunk kívülről befelé. Mint látható a telefon egy tégla. Nem vicc, tényleg nagy darab, és súlya is tekintélyes 132g. Nem pehelysúly, ez tény, a mai divatba sem illik bele, de egyébként sem divattelefon. Ami már szemből feltűnik, az a másodlagos kamera, ami legalább 3G jelenlétét feltételezi, továbbá itt bújik meg egy fényérzékelő, ami a kijelző háttérvilágítását hivatott szabályozni. Alant fekszik el a 2.4” TFT kijelző, 16.7 millió színnel gazdálkodik 240x320 pixeles felbontás mellett. Képe tű éles, a színek gyönyörűek. Napfényben is jól olvasható, ha az ember nem húzza le a fényérzékelő érzékenységét alacsonyra. Normál állapotban jó, de a színek eltűnnek. Olyan, mintha egy párszinű monokróm kijelzőt csodálnánk (mint a Sony J6/7 volt). De valamit valamiért. Ez alatt szemet szúrnak a rizsgombok, amik eléggé elriaszthatják a kíváncsiskodó tekinteteket. Aggodalomra semmi ok, kezelésük szokást igényel, de használhatóak. De nem kényelmesek, és a megszokás után sem lesznek azok, csak az ember felejti el, hogy fáj az ujja…

A készüléken fent a bal felső sarokban találjuk a nyakba akasztó kis lyukacskáját. Ennek segítségével amolyan „City Rambó” módra a nyakunkba akaszthatjuk a készüléket, de ez manapság már nem divat, régen volt csak az, különben pedig egy ekkora téglával simán elmehetnénk olyan golyós épületbontónak (aki tudja a nevét ennek az eszköznek, írja már bele egy hozzászólásba. Köszönöm.). Mellette egy fontos lyuk tátong, ez nem más, mint a 3.5” jack csatlakozó. Akkoriban ez sem volt általános, szerencsére mára kezd elterjedni. Bal oldalon egy microUSB csatlakozó (ami elvileg 2.0s,de erről lejebb), microSDHC kártyahely ajtaja és egy micro Nokia töltő csatlakozója található. A bővítőkártya helyét kivéve ezeket semmi sem védi a portól, akárcsak a fent található fülhallgató csatlakozót sem. Jó lett volna egy helyre pakolni őket, és egy gumiajtóval lezárni, mint az 5700 esetében.

Lent csak a mikrofon apró rését találhatjuk meg. A többi érdekesség mind jobboldalra költözött. Itt találunk egy rakás pici lyukat két csoportban, a jobb oldal két szélén. Ezek rejtik a sztereó hangszórókat, amik elég nagy hangerővel képesek megszólalni, és a basszus hiányát leszámítva tisztán szólnak, nem torzítanak, bár bizonyos számok esetében néha egy-két recsegés előfordulhat maximum hangerőn (magas hangok esetében). Itt találjuk még a hangerőszabályzó gombokat, a Galéria gyorsgombját és a fényképező háromállású exponáló gombját (igazából benyomva csak két állása van (fókusz-exponálás), az alappal együtt van három).

Most nézzük meg mit lapul hátul. Nicsak, egy nagy keret, rajta érdekes feliratokkal: „Carl Zeiss Tessar 2.8/5.6” „5MP/Xenon flash/AF”. A lencsevédő fedél elhúzása után egy öt megapixeles optikával állunk szemben, (ami khm), Carl Zeiss gyártmány, autófókusszal rendelkezik, sötétben vörös segédfény és Xenon, vagyis gázkisüléses vaku segíti munkáját, akárcsak az igazi fényképezőgépek esetében. A fedél kapcsolóját egyébként az asztalra letett telefon felfekszik, ennek köszönhetően billegni is képes.

Az anyaghasználat és összeszerelési minőség, hát hogy is mondjam, nem a legjobb. Fémet sehol sem találunk (vagyis de, a fő hangszóró vékony rácsa abból készült), a hátlap lötyög (fixálható papírlappal), illesztési hézagok sora fedezhető fel. Nekem vásárláskor a bal softgomb lejjebb volt, mint a kijelző plexije, a jobb oldali magasabban, az első szerviz után mindkettő ugyanúgy magasabban lett, legalább egyforma…A navipad úgy lötyög, mintha ki akarna esni a helyéről (nem fog), van, akinek a billentyűzet fedlap nyomásra (gépelésre) nyikorgott, nekem recsegett, a második szerviz ezt is orvosolta. Más probléma nem nagyon van, bár ebben az árkategóriában ezek kicsit kellemetlenek. Megszokható dolog, így is elég nehéz a készülék, hát még a fémmel.

Ennyit a külsőségekről, nézzük, mi lapul belül. Van egy 333 MHz-es ARM 11 processzorunk, 128MB RAM és 256 MB ROM társaságában, indulás után programok futtatására közel 82 MB áll rendelkezésre. Továbbá a bővíthetőség microSDHC formájában, amely bármekkora kártyát elnyel, nincs korlát, elméletben. Még anno a fórumban sokan 8GB-t tettek bele, gond nélkül kezelte, én 4GB-s kártyával használom. Itt meg kell említenem, hogy az USB kapcsolat elvileg 2.0-s, a gyakorlatban az 1.1 sebességét sem éri el, 700-900kb/s között ingadozik az átvitel sebessége.

Az operációs rendszer Symbian 9.2, Feature Pack 1 társaságában, vagyis S60v3. Ez, a sok RAM és a gyors processzor elég sok lehetőséget biztosít. Voltak vállalkozó kedvűek, akik arra voltak kíváncsiak, meddig bírja a telefon. Több mint 70 (!) futó program mellett is használható volt a rendszer, számottevő akadás nélkül, és még volt szabad memória. Elsőként itt előzte meg az N95-öt, amiben csak 64MB RAM volt található, ez elég limitált mennyiség.

Magáról a rendszerről nem kívánok sokat írni, akit bővebben érdekel, olvassa el a Mobilaréna idevágó irományát. Dióhéjban csak annyit, hogy ez egy mobil operációs rendszer, nyílt, vagyis bővíthető további programokkal, nagyon felhasználóbarát, részletesen testreszabható (az összes ikont kedvünk szerint helyezhetjük el, tetszőleges számú mappát hozhatunk létre, akár azt is megtehetjük, hogy a főmenüben egy ikon legyen csak.), témákkal a kinézet ízlés szerint módosítható, mára több ezer téma közül választhatunk nekünk megfelelőt. Sajnálatos dolog, hogy a témát is telepíteni kell, akárcsak egy programot, tehát nem lehet csak úgy „kipróbálni” telepítés nélkül. Ez a rendszer sajátossága. Hiányosságok vannak. Vizuális szempontból nulla a rendszer. A Feature Pack 1 nem erről szól. A kettő, ami a készülék megjelenése után pár hónappal debütált, már változtatott a helyzeten, sokan vártuk, hogy ez frissítés keretében majd az N82 is megkapja ezeket a funkciókat (animációk, menüátmenetek, függőleges gyorsindító sáv, kontaktsáv (telefonkönyvben szereplő személyeket pakolhatunk ki, mint az S60v5 esetében), de sajnos ez csak álom maradt.

Fő funkciók, avagy lássuk miből élünk.

Zene(bona)

Mivel N szériás modell, ezért a multimédia került fókuszba. A zenelejátszó profi dolog, ID3 tag alapján rendez, de kereshetünk Előadó, Album, Szerző, sőt Stílus alapján is, kezeli a lejátszási listákat, albumborítót is megjelenít, Podcastot is le tud játszani. Található benne Equalizer, öt előre definiált hangképpel, de persze sajátokat is létrehozhatunk, a beállításhoz nyolc sávos szabályzó áll rendelkezésre. Alapértelmezetten nagyon jól szól, megfelelő fülessel (pl.: egy Sennheiser CX500), ami a 3.5 jack foglalatnak köszönhetően tényleg nekünk megfelelő lehet, a basszus is megfelelő (micsoda mondat lett…). Jól hallható, de nem zavaró. Egy jó adapterrel (pl. AD-54) pedig a kezelés is megoldott. A hangerő 10 lépcsőben állítható (10% értékenként), van ismétlés és véletlenszerű lejátszás. Kihangosítva szépen és hangosan szól, mint ahogy már említettem.

Egy apró dolog: a bal oldali sofgomb a billentyűzár része, ezt megnyomva 3 másodpercünk van arra, hogy megnyomjuk a csillag gombot a lezárásához, vagyis bármit, amit erre a gombra állítunk be, 3 másodperc késéssel indul el, ez szintén a rendszer sajátossága, mivel itt vár, hogy mi most billentyűt akarunk zárni, netán az adott funkciót kívánjuk használni. További érdekesség, hogy a zenelejátszó szoftverben a „főképen” nem kilépés, hanem elrejtés szerepel. Ezt megnyomva a lejátszó a háttérbe kerül, nem záródik be. Biztos jó, én a kilépésre szavaztam volna. Az S60v5-ben ez is lett…

Kamera

A kamera 5 megapixeles, autófókuszos, Xenon vakuval felszerelve, amihez vörös segédfény társul, segítve ezzel a fókuszálást kevés fény esetén is. A maximális elérhető felbontás 2592y1944 pixel. Az autófókusz működése a fényviszonyoktól függően nappal gyors, éjszaka már kevésbé…Egy érdekes bugot is észrevettem, ami lehet nem is az. Néha, ha lenyomom teljesen az exponálógombot, először fókuszál, majd ló, néha pedig azonnal lő. Nem találtam benne logikát…Pillanatok alatt el tudná dönteni, hogy az előzőleg használt fókusz megfelel-e? Minden esetre nem lettek homályosak a képek, így lehet tud valamit.
Extra, hogy a mozgásérzékelő ilyenkor is aktív. Vagyis ha egy képet álló helyzetben készítünk (gombsor függőlegesen lefelé van), akkor az visszanézve is álló lesz (és nem kell forgatni a készüléket, hogy állva készült képet állónak lássunk), és számítógépen is, vagyis elve így készíti. Ha gombsor felfelé néz, akkor is álló lesz a kép, csak épp fejjel lefelé.

Tesztképek alant megtekinthetőek, kattintásra nagyok lesznek.

A nagy képek 1600x1200 pixel méretűek, nagyobbat nem fogd el a feltöltő, a képminőség nem romlott láthatóan az átméretezés során.

(még várhatóak, csak egyenlőre elfogyott a tárhely)

A minőség nem rossz. Sajnos a zaj jelen van, akárcsak a zajszűrés. Az elkészült alkotások nyomatva szépek. Éjszaka viszont kiváló képminőséget érhetünk el, ha a fényképezett tárgy nincs messzebb három méternél. Vagyis szobában.

A szoftverről röviden: állítható a vaku (képes vörös szem csökkentésre), kérhető időzítő (2,5,10,20 mp), sorozatfelvételt is készíthetünk (egy gombnyomásra hatot egymás után, az exponáló gombot lenyomva tartva pedig a memória erejéig gyártja a képeket, továbbá beállítható egymás után 10,30 mp, 1,5,10 és 30 késleltetés a sorozatfelvételek között. Használhatunk színtónusokat (szépia, fekete-fehér, stb), kérhetünk segédrácsot, állíthatunk fehéregyensúlyt (napfényben érdemes használni, automatán kicsit kékes lesz a dolog, beltérben lámpafénynél pedig minden melegebb lesz, ha nem állítjuk Izzólámpára. Van expozíció korrekció (2 és -2 között, 0.5 lépcsőben), élesség, kontraszt és ISO érték (sajnos csak Gyenge, Közepes és Erős van az Automatikus mellett, számokkal nem jelzi ezeket)

A videofelvétel a Nokia szerint DVD minőségű, felbontása 640x480 pixel, 30 képkocka/másodperc, 2 mbps MP4-be ment, a hang AAC, 128 kilóbites, a gyakorlatban nappal nagyon szép, éjszaka kissé zajos, de még így is gyönyörű a lehetőségekhez mérten. És nem mellesleg folyamatos, a hang kiváló minőségű. Éjszakai tűzijáték felvétel megtekinthető itt : Youtube.
Felvétel közben az autófókusz vörös segédfénye halványan világít (noha a készülék fix fókusszal dolgozik felvétel közben), ez nem kapcsolható ki semmilyen módon.

Az elkészült alkotásokat közvetlenül feltölthetjük Flickr-re (kép) vagy Vox-ra (videó), amennyiben rendelkezünk ott fiókkal, ha nem, akkor a készülék segít a regisztrációban. Flickr-t kipróbáltam, működik. Továbbá lehetőség van közvetlen nyomtatásra Bluetooth-on keresztül, kompatibilis nyomtatóval. Mivel nincs ilyen eszközöm, ezt nem tudtam kipróbálni, de gondolom ez is működik.

Adatkomminikáció

A telefonban van egy 802.11 b/g sebességre képes Wifi egység is. Kissé érdekesen, de működik. Néha előfordul, hogy a két méterre lévő routert nem látja (és nem segít, ha elé teszem, akkor sem látja :D), de ha megvan, nem dobálja el a hálózatot. Árkádban viszont tökéletesen lehet kockulni. Egyéb esetben van itt minden. GPRS/EDGE/3G/3.6 megás UMTS is akad. A GSM/3G hálózatok közötti váltás elvileg nem okoz gondot a készüléknek beszélgetés közben, ilyen helyzetbe még nem kerültem, így nem tudtam tesztelni.
Videotelefonáláshoz használhatjuk az előlapi kamerát, ami 320x240 pixel felbontású, rettentő zajos képeket produkál, de telefonálni tökéletes. Nemrég kipróbáltam, a kép szép, egyenletes, nem szaggat, a hívott készülék egy 5800 volt (Barátnőmé), a hálózat a Vodafone 3G és T-mobile 3G.

GPS, navigáció

Van nekünk még egy GPS vevőn is, típusa ismeretlen. A Pozícionálás egy helyben állva percekbe telhet. A dolgot lassíthatja a felhős, borult égbolt. Gyalog drasztikusan nő az idő (két-három perc), autóból pedig jó öt perc, mire jutunk valamire. Ha már ment a GPS, és nem sokkal később újra igénybe vesszük, sokkal gyorsabban pozicionál. Van A-GPS is, de én ezt a funkciót nem használom mivel hálózati kapcsolatot igényel, a letöltés pár kb, de egy is jó 10 forintba kerül. Cserébe másodperceken belül tudja mi merre van (erre való ugyanis). Jelet egyébként jól tartja, nem okoz gondot a nagy sebesség sem (120nál tesztelve). Egyedül Pécsen a Zsolnai gyár előtt gyalog és autóból navigálva vesztette el a kapcsolatot ötből ötször, ennek oka szintén ismeretlen számomra. Egy kis update: a legfrisebb szoftverrel (v35) körülbelül fél perc alatt megvan a navigációhoz szükséges műholdmennyiség. Hogy hogy csinálja, nem tudom (biztos nem nettel, mert a kártyám le volt merülve), de lehidaltam.

Navigációhoz használhatunk Nokia Maps-ot (vagy Ovi-t, ahogy tetszik), ez alapértelmezetten fent van, de a kártyafüggetlen verzióban egy darab térkép sincs (ingyen beszerezhető az egész világ!). A hangos navigáció évi 2700 ft, havonta olyan 400 körül lenne. Térképnézés, útvonaltervezés ingyen van. Alternatíva a Garmin Mobile XT, jelenleg az ötössel használom, működik. Bár mostanában eljött egy érdekes dolog, egy felvett kedvencre kattintva kifagyott a program…Csak annál az egynél, ami történetesen Barátnőm helyzete volt. Mérges lettem és fejből mentem. Majdnem el is tévedtem…További alternatíva a Sygic DRIVE és NDrive nevű alkalmazások. iGo nem érhető el Symbian alá.

Lassan befejezem, mert már így is elég hosszú lett az iromány.

Összegezzünk

Mit is írhatnék összegzésképp. Drága dolog, még mindig. Anyag és összeszerelési minőség nem a legjobb, szolgáltatáskínálata árához képest majdnem tökéletes, szinte minden benne van, ami akkoriban elérhető volt (csak FM transmitter hiányzik) és minden működik. Zenehallgatásra (főleg AD-54 típusú távirányítós adapterrel) tökéletes, fényképezésre is alkalmas, kellemes minőségű fotókat készít, videózni élmény vele, navigáció működik. Wifin pedig lehet koculni, ha az ember vár a buszra, és a közelben van nyilvános HotSpot.

Nagyon megszerettem a Symbian-t ezidő alatt. Szinte vissza sem tudnék szokni a sima telefonokra, biztos hiányozna ez-az, ami nélkül megvoltam, míg nem tudtam, hogy létezik.
Nagy hátránya az FP1nek, hogy a hívóképek picik, ezen külsős program beszerzésével lehet javítani. Még egy nagy hiánya van, amit nem tudom, az FP2 orvosolt-e, vagy sem. Anyukámnak van egy S40es Nokiája. Lassú, mint a tetű, de ha volt egy nem fogadott hívás, akkor nem csak azt írja ki, hogy „1 nem fogadott hívás”, hanem „1 nem fogadott hívás. Xyz”
SMS-nél ugyanez. Kiírja, ki a hívó/feladó. Nagyon ötletes. Erre nem találtam programot…

Hogy kinek ajánlanám? Mára már senkinek. Nagy, nehéz, és mára elavult. Mégsem bírtam tőle megválni, pedig többször próbáltam. Most pedig még jobban szeretem. Érdekes egy készülék. Bájosan bumfordi, sokaknak nem tetszik, pedig épp ettől aranyos.

A Nokiát lehet szeretni, és lehet utálni. Jelenleg nincsenek a toppon, de az N82 idejében ott voltak. Olyan dolgokat pakoltak az asztalra, amitől az embernek az összes álla leesett. Az N82 egy ilyen készülék volt.

Extraként egy programlista, amiket én használok, és ajánlok:

Garmin Mobile XT - Navigáció miatt (ha nincs beépített GPS, külsővel is megy)
Nokia Dictionary - Elvileg az újabb készülékeken van csak, későbbiekre nem is telepíthető, de Smartnews oldalán fent vagy E72ről "lopott" verzió. Hátránya, hogy egyszerre kettő nyelvet lehet csak telepíteni, előnye, hogy elég jó a szókincs, a szavakra ad kifejezést és mondatot is példaként, valamint rettentő gyorsan működik.
Youtube kliens, bár ez megy a gyári böngészőben is, programmal sokkal kényelmesebb. Régen működött az emTube is, most valamiért nem tud csatlakozni (404 hiba), le is töröltem.
Gmail alkalmazás - Gyors hozzáférés leveleinkhez, alacsony hálózati forgalmat generál.
Handy Blacklist - Hívásszűrő. Még azelőtt képes adott számot elutasítani, hogy észrevennénk a bejövő hívást. Van fekete lista, ekkor csak őket utasítja el (van rejtett szám tiltás is a listában), van fehér lista, ekkor csak a listán lévők hívhatnak, többiek foglaltat kapnak.
Windows Live Messenger - MSN kliens hivatalos verziója. Alternatíva a Slick és a Fring (ez utóbbi Skype-ot is támogat, de van natív Skype alkalmazás is Symbianra)
X-Plore - Fájlkezelő. Ingyenes alternatívája az Y-browser. Én anno egy akció keretében ingyenesen vásároltam meg, és a régi licenszel mennek az új verziók is (hivatalos, online aktiváltam).
Handy Clock - Komplex óra. Világóra, Ébresztő, Stopper (rengeteg részidőt képes tárolni), Időzítő, feladatlista.
Handy Bestprofiles - Időzített profilváltó.
S60SpotOn - A kijelzőn fehér képet jelenít meg, és a világítást aktívan hagyja. Képes az autófókusz LEDjét is bekapcsolni, sajnos csak halvány fényerőn, ahogy videózás közben világít. De a kijelző jó lámpának, ha muszáj.
Shazam ID - A SonyEricsson TrackID alkalmazás Symbian alternatívája. Mikrofonnal rögzített mintát online analizál, és kiírja ki követte el azt (magyar számokkal sajnos nem megy, de eddig az általam próbált összes számot felismerte (pár kivétellel). Sajnos a beépített rádióból nem képes rögzíteni (bár lehet kihangosítva megy, azt nem próbáltam), a mintákat később is ellenőrizhetjük, ha út közben nem akarunk mobilnetten működni. Elvileg egy hónapig működik ingyenesen, utána vásárolni kell (az én példányom ezt írja a súgóban), ehhez képest közel két éve használom már.
CapsOn/CapsOFF - hack után a rendszermeghajtókhoz/fájlokhoz férünk hozzá egy "kattintással".
PhoNetInfo - A Symbina Everest-je. Segítségével mindent megtudhatunk a telefonunkról. Ingyenes.
Panoman - Panorámaképeket készít. Sajnos elég gyengus. Kevés fényben nem működik megbízhatóan, a képeket agyon tömöríti, amik hihetetlen zajosak tudnak lenni, főleg ha kevés a fény. Maximum 12 képet tud összefűzni, automatikusan működik.
CorePlayer - Mindenféle formátumot ismerő médialejátszó. A Smart Player nem működott. Sajnos a Symbian verzió nem támogatja a hardveres gyorsítást, emiatt néhány nagyobb bitrátájú film hajlamos beszaggatni.
ScreenSnap - A legjobb képernyőlopó Symbianra.
Nokia Sports Tracker - A Nokia edzőprogramja. GPS szükséges a működéséhez.
Bounce Tales - Bounce játék. Sajnos kicsit szaggat...oka érthetetlen.

Pár játék:

Marble Maze - Táblás játék, egy golyót kell a célba juttatni egy labirintuson keresztül. A telefon döntögetésével irányítható. Ingyenes.
Tomb Raider Annyversary - Java játék.
Jenga - Szintén. Tornyot kell építeni fa rudakból, alulról kihúzva felfelé. Gép vagy másik játékos ellen (sajnos csak lokálisan, például haverunkkal.).
Tower Bloxx 3D - Ősi "Nokia" játék. Néhány telefonon fent van, de sokról hiányzik. Várost kell építeni.
Volfied - Klasszikus térfoglalós játék, anno még DOS-ról.
Assassin's Creed 3D - Játék...Valós 3D (bár inkább csak 2.5D, mint a Golden Axe)
Frozen Bubble Twisted- Azonos nevű Linux játék átirata, döntögetéssel működik. Jófél, de néha irtó nehéz.
LightSabre - Fénykand "emulátor", többféle szín közül választhatunk. Star Wars rajongóknak kötelező, egyébként vicces.
WolfenStein RPG - Gondolom nem kell részleteznem.
vNes - Nintendo emulator
Super Stack Attack - Egy régi Siemens-es játék. Ládákat kell tologatni, hasonló a Tetris-hez.

Utólag vettem észre mennyi program is van fent...A Garminon kívül minden a telefon memóriájában van, és még így is szabad 20 mega...(és a témákat még nem soroltam fel)

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.