2019. március 26., kedd

Gyorskeresés

MR2 Petőfi

Írta: | Kulcsszavak: MR2 . Petőfi . rádió . kultúra

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Régebben (az utóbbi időben, akár így is fogalmazhatnék) elég sokat hallgattam rádiót, mivel az autóban csak egy kazettás+rádiós fejegység volt (de legalább Blaupunkt...). Volt egy helyi rádiónk, N-Joy néven futott (az országban már több helyen is fogható regionális jelleggel), eleinte jó volt, mert csak zene ment, reklám nélkül. Később kevés reklámmal, mostanság pedig, mintha a kettő kereskedelmi rádiót hallgatnám a reggeli idiótaságok nélkül. Mivel messze utaztam, így ameddig lehetett, N-Joy-t hallgattam, majd Class FM-et. Rádió1 nem tetszett (egyébként is csak Pécs közelében tudtam volna jól fogni), sok volt a "Disco's Hit". Aztán egyszer hallottam az orvosnál egy eddig ismeretlen számot, nyálas volt, de a szövege tetszett. Az MR2 Petőfin szólt. Érdekes volt az is, hogy amíg vártam (majd' egy óra, nem kommentelném), nem volt reklám. Semmi. Később érdekességképpen áthangoltam a rádiót az említett csatornára, és nagyon jó zene szólt. Egyre többet hallgattam, és egyre jobban megtetszett.
Olyan zenéket hallottam, amit máshol nem. Reklám pedig szinte nincs, ha van, az is a rádió egy saját műsora.
De ami miatt megszületett a bejegyzés, az a Support, vagyis a támogatás. Hihetetlen, hogy ilyen van az országban. Összesen háromszor írtam nekik, zeneszámot kerestem, ebből kettőt megtaláltam a segítségükkel.
Az első esetben a kedvenc műsorom (Selektor) szólt, és egy zene tetszett, de a szövegét nem tudtam megjegyezni. Elkértem a teljes műsorlistát, és megkaptam. Sajnos nem találtam meg rajta az említett számot, bár volt egy hasonló, lehet az volt, annyira nem is lényeges.
A második alkalomban annyit tudtam, hogy olasz szövegű volt a szám, és körülbelül mikor hallottam. Aznap este írtam (a szám kora délután szólt), másnap délelőtt jött a válasz, előadóval-címmel együtt.
Majd tegnap írtam, hogy egy "reklámban" (Akusztik című műsorukról) hallottam egy zenét, egy rövid részlet maradt meg a szövegből, kerestem rá, de nem hozott semmi találatot. Írtam, amit tudtam, felsoroltam. Ma jött a válasz, délelőtt, sajnos a szám címét nem tudták megmondani, de az előadót igen. Megkerestem jútyukon, és láss csodát, 10 perc után (két szám végighallgatása) megleltem az áhított számot.

Tehát aki nem ismeri, és fiatalos csatornát szeretne hallgatni, annak ajánlom eme rádióadót. Régiónként változik a frekvencia, de országosan hallgatható, Baranyában az FM 103.7 frekvencián hallgatható. További információ a rádió honlapján.

Ez nem reklám, nem kapok érte semmit, mielőtt bárki megkérdezné. Ez csupán vélemény.

Hozzászólások

(#1) Jofi81


Jofi81
(őstag)

Én is mr2-t hallgatok munka közben (már ha nem órán vagyok), és a kocsiban is ez van behangolva, bár ott inkább memóriakártyáról megy a zene. Szóval az mr2 jó. :)

(#2) EczkE


EczkE
(PH! addikt)

MR2 Akusztik. :)

Asszem mindenféleképpen!

(#3) vans?


vans?
(őstag)

Ha mar radio, akkor nalam is mr2. :K

(#4) lsebestyen


lsebestyen
(PH! addikt)

én is emerr2 fan vagyok, habár néha le kell némítanom (pl csokidal :O ) de azért respekt, h nem játszanak lady gagát, remélem marad így, egyszóval szeretem:)
mr2 petőfi rádió nagyon zene mogyoródon xx.x :DD

(#5) Jofi81 válasza lsebestyen (#4) üzenetére


Jofi81
(őstag)

Valóban, nekem is vannak olyanok, amiket képtelen vagyok hallgatni. Ilyen volt az általad említett "Csokidal", aztán a "Cookie Jar", amit érthetetlen módon évek óta játszanak, meg még biztos volt pár. Most éppen a Maszkura és a Tücsökraj aktuális slágere ilyen.

(#6) danih


danih
(PH! kedvence)

MR2 - rádió a szó szoros értelmében. Itt mindennel lehet találkozni, nem csak divatszarokkal.
Igazi változatosság (nem úgy, mint a Radio1, amely ugyanezt mondja magáról, oszt tolja ugyanazt a 10 szar tüc-tüct)

(#7) sz4blya


sz4blya
(lelkes újonc)

Ha valami olyat játszok, akkor www.szentkoronaradio.com :P

Cum Deo Pro Patria Et Libertate. Verje meg a mi Istenünk, aki ezt engedte! | Free life, free people, free internet! *See you, space cowboy!

(#8) ferensz


ferensz
(senior tag)

Az MR2 nekem is a kedvenc rádiócsatornám. Nem elég, hogy az akusztikban a magyar underground zene legismertebb, vagy éppen kevésbé ismert, ám annál tehetségesebb zenészeit szólaltatják meg akusztikus hangszereken, a közismertemm számaikat újra hangszerelvén, de még koncertsorozatot is támogatnak. Nagyon örültem neki, hogy a Magyar Rádió kötelékén belül ilyen zenékkel is foglalkoznak, és meg merem kockáztatni, hogy az egyik legsikeresebb csatornájukká nőtte ki magát az emerkettő.

"jah, mert a többi nyelvben a for nem for, hanem kapswagenschmetterling"

(#9) EczkE válasza ferensz (#8) üzenetére


EczkE
(PH! addikt)

Én Supernem akusztikot hallgatok mindennap. Nehezen unom meg. :D

Asszem mindenféleképpen!

(#10) ferensz válasza EczkE (#9) üzenetére


ferensz
(senior tag)

Én kiscsillag, kutyavacsorája, hs7, meg 30y akusztikolok győrbemenet nap mint nap telefonon :DDD

"jah, mert a többi nyelvben a for nem for, hanem kapswagenschmetterling"

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.