2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Hosszú idő után új gépet raktam össze

Írta: | Kulcsszavak: PC . Intel . nVidia . játék

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Mondhatnám úgy is, hogy ez egy mérföldkő az életemben, már ami a szabadidős tevékenységet illeti.

Valamikor régen, mielőtt nyolcadikos lettem (2003 augusztus vége), kaptam meg első számítógépem, ami akkor is egy belépőszintű gép volt, de az öröm nagy, ha ilyesmit tudhat magáénak egy gyerek.

Az akkori konfig:

ABIT IS7-E (SPDIF ki és bemenet volt rajta, azóta sem láttam ilyen lapot)
Intel Celeron 2.0GHz
512MB RAM (Hynix)
40GB Maxtor HDD
Inno3D Geforce FX5200 128MB/64bit
Super Power ház, 300 wattos táppal
17" LG CRT monitor
LG CD író

Két évig maradt egyben, utána sorba cseréltem a komponenseket. Először egy Pentium 4 3.06GHz (Prescott magos) procit kapott, BIOS frissítés után ment rendesen, mivel ez OEM volt, a Celeron gyári hűtője nem bírt vele, ezért került rá egy Asus Silent Knight hűtő (nem kérdezzétek). Így sem ment 60 fok alá, de legalább nem melegedett túl.

Utána 2x1 GB RAM váltotta az előzőt (emlékeim szerint Kingston, de erre már nem emlékszem pontosan), végül a VGA cserélődött egy Gigabyte féle Geforce 7600GS-re, passzív hűtéssel (amire alulról egy 8 centis hűtő fújta a levegőt, maszek felfogatással, nagyon büszke voltam magamra). Moddingoltam is a házat, atomjaira kaptam, és lefújtam fényes fekete akrillal, persze előtte kivágtam az oldalát flex segítségével. Majd be is ragasztottam 2mm vastag plexit. A móka annyira jól sikerült, hogy a festék a mai napig tart.

Következő évben a monitort cseréltem egy 17" 4:3 képarányú Samsung 731BF típusra. A negyedik év vége felé a Maxtor HDD kezdte beadni a kulcsot, sípolt, lassult minden, az Xvid filmek akadtak, muszáj volt cserélni, 250 gigás WD jött, SATA csati, óriási tárhely...Nemsokára a házhoz kapott táp ventilátora kezdte beadni a kulcsot (zörgött, szó szerint), elmentem a helyi számtech boltba, és megvettem az első kezembe akadó tápot, ami egy M-Tech 400W típus volt. Ezzel közel egy időben a lap Északi hídját hűtő kis aktív ventilátor is kezdett furcsa hangot kiadni, és pedig kíváncsi voltam, mi a baja. Működés közben megböktem a közepét, erre az egyik lapátja a fejem mellett repült el. Ezután nem volt kérdés a csere, mert kávédaráló hangja lett. Azt hiszem erre mondják, hogy "...akkor jó ötletnek tűnt." Lehúztam a légkavarót, de a pici borda, ami a chipkészleten volt, nem bírt vele, hamar forró lett. Kapott egy Zalman ZM-NBF47 passzív bordát. Igen, a boltban ez volt a legolcsóbb. Egyébként ez a legszebb szimpla Északi híd hűtő, amit láttam eddig.

Ezzel még két évig elvoltam, majd az egészet leváltotta egy Acer Extensa 5620Z notebook (2009 nyár vége felé), mondván úgysem játszok már, sorozatokat, filmeket néztem, és ezt minél kisebb fogyasztással akartam tenni.

Úgy három évvel ezelőtt már nagyon össze akartam pakolni egy játékos gépet, de anyagi lehetőségeim nem engedték. Hiányzott a játék, na. Néha elővettem valamit, ami eldöcögött a laposon is, hozzá voltam szokva, hogy alacsonyabb felbontás és részletesség mellett futtassam, amit lehet.

***

A gépvásárlást hosszú tervezgetés előzte meg, a keretet meghatároztam, ennyi van, ebből kell egy minél jobb játékos gép.
Egy hétre állandó látogatója lettem a Milyen asztali gépet vegyek? topiknak (és azóta is vissza-vissza járok), megvolt az ajánlat, de egy-két dolog nem tetszett, így kérdezgettem, osztottam, szoroztam.

Az első verzió:

Asrock B85M-Pro4
Intel i5-4440
2x4GB HyperX Fury 1333/CL9 DDR3 RAM
MSI GTX760OC TF vagy Sapphire R9 280 Dual-X
WD10EZEX 1TB HDD
HyperX Fury 120GB SSD
FSP Raider S 550
Xigmatek Spirit M ház (ezt magam találtam, CM N200-at ajánlottak)
LG 22MP55HQ-P monitor

Két hét fórumozás, külföldi tesztek átnyálazása, a PCX és iPonnnal való levelezések után nagyot változott az eredeti összeállítás.

A kész konfiguráció:

Asrock H97M-Pro4
Intel® Core™ i5-4460
Crucial Ballistix Sport 2x4GB DDR3 Kit
MSI GTX960 Gaming 2G
FSP Raider S 550
1TB WD10EZEX (Caviar Blue széria) HDD
Fractal Design Core 1500
LG 22MP55HQ-P
Genius i222 billentyűzet

illetve sikerült használtan szerezni egy Sony-Optiarc (NEC) AD-5200S DVD írót (ragaszkodtam a jól bevált technikához), és a napokban jött mellé egy APC P5BV-GR elosztó is.

A komponensekről

Az alap
Az eredeti elképzelés szerint B85M-Pro4 lett volna, a lappal kapcsolatban nem voltak nagy elvárásaim, tudtam, hogy nem lesz két tucat meghajtó a gépben, se SLI, és bár eleinte szkeptikus voltam az Asrock márkával kapcsolatban, a fórumban megnyugtattak.
Részben a jó marketing miatt (Asrock Full Spike Protection), de gondolva a jövőre, végül H97 chipkészletes verzió lett a befutó. A lap nagyon szép, fekete NYÁK, babakék hűtés. A szerelése nem okozott különösebb gondot, de a SATA csatlakozók a létező legrosszabb helyre kerültek, a VGA pont takarja mindet. Persze ez csak akkor derül ki, mikor már minden a helyén van. Az audió kivezetések is a szokásos helyen, a jack csatlakozók tömbje mögött van. Ami nem lenne baj, csak hát az a lap túloldala, a szép fekete szalagkábel így végigmegy a lapon...Egy kicsit több USB csatlakozót el tudtam volna képzelni, hely lett volna a hátlapon, bár szükségem nincs a többletre.

Processzor
Először 4440 volt, elég is lett volna mindenre. De ahogy telt az idő, egyre közelebb került árban a Haswell Refesh sorozatból való testvér. Viszont a B85 alapból nem támogatja. Ha pedig nem friss BIOS-al jön a lap, nem fog elindulni. Végül úgy voltam vele, hogy veszem az újabbat, úgysem mostanában lesz cserélve. A gyári hűtés nem a leghalkabb, de a hatásfoka jó, a CPU sem egy melegedős fajta.

Memória
Első körben a Kingston féle HyperX családot ajánlották, abból is az 1333as verziót. Nézelődtem a magasabb órajel felé, jónak tűnt a széria, főként, mert négy féle színben kapható (fekete, fehér, kék, piros hűtőbordával). De a CL10 nem tetszett. A RAM topikban kaptam ajánlatot a Crucial Ballistix Sport szériára, ami árban a HyperX alatt volt, teljesítményben viszont felette (még ha kicsivel is).

VGA
Először úgy voltam vele, hogy mindegy, hogy AMD vagy nVidia, a teljesítmény a lényeg. Viszont azt is tudtam magamról, ha választani kell, akkor a zöldek. Nagy szerencsémre nem volt számottevő különbség a két oldal között ebben a kategóriában. Először a GTX760 volt ajánlott, de a huzavona miatt a GTX960 ára elégé leesett, annyira, hogy alternatíva lett. És bár féltem a 128 bites memóriabusztól, mint kiderült, alaptalanul. Maxwell és az alacsony fogyasztás miatt a 960 lett a befutó, az MSI műhelyéből, ezzel magasabb teljesítményt kaptam alacsonyabb fogyasztás mellett (a 760hoz képest), a Twin Frozr pedig garancia a jó, és hangtalan hűtésre.

Táp
Kívül-belül minőségi, 80+ Silver. Amin meglepődtem, hogy a kikapcsolt állapotban szinte nincs fogyasztás. A hűtése hangtalan. Teljesen kihajtott rendszernél már van egy kicsi hangja, de ezt is csak akkor vettem észre, mikor kiléptem a játékból.

HDD
Olcsó, de rendszernek is megfelelő. Alaphangja nincs, a lemezművelet hangja is kellően halk. Sebessége átlagos (a kép alapján a hozzáértők szerint).

Ház
Sajnos mire oda jutottam, hogy megvenném, már sem a PCX, sem az iPon nem forgalmazta (utóbbinál a rendelés után egy héttel újra kapható lett), így döntés elé kényszerültem. Vagy Cooler Master N300, vagy mATX méret, de magasabb árcédula (az N200 nem tetszett). Viszont a Xigmatek háza nyomot hagyott, ekkortájt jött az ötlet, hogy "kicsi" gépet szeretnék. Mivel itt már tudtam, hogy SSD nem lesz, mert a felét elvitte a drágább lap és VGA, így úgy voltam, hogy akkor a házból is azt választom, ami tetszik. Tanácsot kértem, így jutottam el a Svéd gyártó X5 szériájának majdnem legkisebb, de mégis tágas kuckójához.

Monitor
Az ultimate megjelenítő Dell P2314H lett volna, de árban nem fért be, így a közel fele annyiba kerülő, mindenki által csak "legolcsóbb jó" monitor címszóval illetett LG lett. Meg nem bántam, sőt. A méret is elég, a fényerő brutális, a színek gyönyörűek, a fogyasztás nagyon baráti.

Az összeszerelésről

Le akartam fényképezni minden komponenst, ebből nem sok lett, mert ahogy délután hazaértem munkából (délelőtt már meghozta a futár a cuccot, Barátnőm volt otthon), úgy estem neki a három nagy doboznak, mint kicsi koromban a karácsonyi ajándéknak. Két és fél óra múlva már fent volt a Windows. De azért akadtak problémák az összerakás során.

A processzor behelyezése és a leszorító rögzítése jól megijesztett, mikor félúton fémes nyikorgást hallottam, ahogy a leszorítót nyomtam a helye felé. Nem mondom magam rutinos gépszerelőnek, mert jópár konfigot összepakoltam már (jó régen), 775ös szériából csak egyet, a 1150 pedig arra hasonlít nagyon. A hűtő felhelyezésétől féltem, rossz emlékeim voltak vele kapcsolatban, de gond nélkül bekattant a helyére.

Bár igyekeztem nem szétdobálni mindent, a ház csavarokkal teli dobozát úgy elkevertem, hogy tíz percig kerestük. Nem kicsit voltam ideges, hogy ez hátráltat, mikor a lap a CPU és memóriával már csak a rögzítésre várt.

A kábelek elvezetésével is meggyűlt a bajom, mivel a lap mögött nem sok hely van erre a célra. Az igazi persze egy (fél)moduláris táp lett volna, de hát az más árkategória. Annyi a (most) felesleges kábel, hogy az alaplap mögött alig férnek el. Eléggé vakartam a fejem, hogy mit hol rejtsek el. Két hétbe telt, mire rájöttem, hogy ugyan van "árok" a 24 pines csati kábelének, ha ott valami másik kábel keresztbe megy, már nem fér el semmi. Az egész kábelmenedzsment új volt nekem, régen csak beszórtunk mindent, 'oszt jónapot.

A következő meglepetés akkor ért, mikor a Windows felkúszott, de hálózat nem volt...mondom sebaj, kezembe fogtam a lap driver lemezét, és ekkor kaptam a fejemhez, mert nem volt hová betenni, ugyanis optikai meghajtót nem vettem. A notesz és a pendrive segített. 10 perc múlva már jött a közel egy gigányi frissítés, amivel a Windows újabb három órát szöszölt, persze ezalatt sokat nem tudtam csinálni, az nVidia illesztője nem települt, panaszkodott, hogy már fut egy telepítő (csak 182 frissítés jött első körben), így böngésztem addig.

Közben persze bőszen töltötte a Steam az új Wolfenstein-t is, de azért 45 giga az már adatmennyiség. A net meg 30 megás.

Este fél tízre azért végzett minden, és el is indítottam a játékot, hogy mégis milyen a fullHD és maximum részletesség.

***

Egy hónap használat után:

"Pár" játékot ki tudtam próbálni, a konfig nagyon erős, és ehhez képest alacsony a fogyasztása. Bioshock Infinite, Wolfenstein: The New Order, Alien: Isolation, Tomb Raider, Black Mesa, Crysis 3 (tiszta szerencse, hogy épp akciós volt egész hónapban) csak hogy a nagyobbakat említsem, mind nagyon jól futott, az egyetlen játék, amihez majdhogynem kevés a vas, az a Crysis 3, itt azért előfordul 20fps is, az átlag olyan 30 körül van, de így sem tűnik annyira fel, folyamatos a játékélmény, a látvány pedig valami elképesztő.
A egyetlen játék, ami számomra érthetetlen eredményt produkált, az a Metro 2033 (az eredeti kiadás), néhol szó szerint éreztem, hogy egy pillanatra megakad, és a 40fps átlag sem túl erős.

Ami a fogyasztást és a hangot illeti, alapjáraton halknak nevezhető a gép, ilyenkor a fogyasztás 60 Wh (monitorral együtt értendő), teljes terhelésen 170Wh körüli értékkel lehet számolni, ilyenkor a CPU 45-50 °C fok (magok és a tokozás) értékre áll be (a gyári hűtő 1100rpm értéken pörög, "Silent" módban), a GPU stabil 60 fok, 75% TDP és cca. 550rpm (ez olyan 30% körüli érték) ventilátorfordulattal üzemel, nem igazán hallani, a táp viszont hangosabb lesz, bár ezt is csak játék után lehet észrevenni pár percig. A fogyasztást digitális fogyasztásmérővel mértem.

Tervben van még egy 120/128GB SSD, és egy halkabb hűtő a CPU-ra.

Képek az elkészült műről:


Mindenki együtt


A Tüzes Sárkány


Szép. Ha nem is Zero a hőfok, de nagyon jól végzi a dolgát a két független PWM vezérlésű ventilátor


Összerakva, kábelek elrendezgetve


Így sikerült a kábelmenedzsment


Látható a ház beépített szabályzója, három állású, kikapcsolni nem lehet, de alapon nincs hangja

Hozzászólások

(#1) ncc1701


ncc1701
veterán

A rendszernek ssd-t bele! :) Samu 850-est. :)

(#2) D1Rect


D1Rect
félisten

Derék munka, nem igazán tudok belekötni. (mondjuk az alaplap és a vga színe nincs összhangban a házzal ;] )

(#3) Lauda


Lauda
félisten

Jo kis gepet pakoltal ossze, gratulalok! :)

(#4) creation válasza D1Rect (#2) üzenetére


creation
senior tag

Fekete tempera megoldja :DDD

Ha gariztatni kell, akkor majd lemossa vízzel. :R

[ Szerkesztve ]

"Mert Ő küld 100 csodát, csak Benne Bízz!"

(#5) greenity


greenity
aktív tag

Tök jó konfig :) egy darabig elleszel vele :)

Páromnak is az új gépe fractal design, de a típus más, R4, nagyon tetszetős az is :)

"Egy mosolynál jobb a több"

(#6) Luck Dragon

Gratulálok,szolgáljon téged sokáig, majd későbbiekben egy SSD-t vehetnél bele, :)

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#7) Samus válasza greenity (#5) üzenetére


Samus
addikt

Az R4/R5 nagyon szép kuckó, még minimalistább, mint az X5 (Core) széria. Nagyon tetszik nekem is, de egyrészt ATX méret (mindenképp kisméretű házat akartam, amennyire lehet), másrészt az enyém árának duplája.

SSD még kerül bele, remélhetőleg jövő hónapban meglesz rá a keret. Intel 530 120GB vagy ADATA Premier Pro SP920 128GB lesz, még elválik. A Crucial M550 ára nagyon elszállt valamiért.

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#8) greenity válasza Samus (#7) üzenetére


greenity
aktív tag

Hát bizony agy ház, de kell is a hely az alaplapnak, de inkább a leendő videókártyának, pláne a vízhűtésnek :)

Egy élmény volt összerakni :)

"Egy mosolynál jobb a több"

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.