2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Egy bejegyzés

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

"... nem neked hibás a kódod, a világ lett ilyen hülyén boldog ..."

Egy egyszerű történetet vázolok fel. Adott egy lány, nevezzük Sz-nek (aki Alexandra/Szandra névre tippel, jó helyen tapogatózik). És van egy fiú, nevezzük T-nek, és vagyok én, gondolom kitaláljátok, minek nevezzük. Körülbelül másfél hete ismerem Szandrát, tegnap volt az első randink (a bejegyzés ide a fix időpont, onnan tessék visszafelé számolni). Már előtte is tudtam, hogy nagyon kedves és aranyos lány. A randin pedig be is igazolódott minden. Nagyon jól éreztük magunkat, és Boldogok is voltunk. Jókat beszélgettünk, sétáltunk. Egyszóval nagyon jó volt. Én imádom Őt, így, első randi után is. Úgy érzem, végre megtaláltam azt, akivel együtt Boldogok lehetünk. De hogy ne legyen minden ilyen Hello Kitty színű, vannak bizonyos nem kívánatos tényezők. Az engem is érintő, illetve ránk (igen, ránk) kiható tényező: a volt barát, a már említett T. Egy közel két éves kapcsolatnak lett vége nemrégen (két hónap), T tapló volt, de nagyon. Most pedig egy másik lánnyal van. Ez Szandrát "eléggé" megviselte, amit én meg is értek. És sajnos ez a tényező hat ki legjobban a "kapcsolatunkra" (ami még nincs is). Fél egy új kapcsolattól. Az előző fiú két évig az élete része volt, és így ért véget...egy másik lány miatt (bár ez soha nem lett bebizonyítva, de látszik). És igen, ahogy én láttam és éreztem, Szandra ragaszkodó típus, aki valóban tud szeretni. És legjobban ez bánt. Tudom milyen volt a randi. Tudja Ő is. Éreztem, mikor átkaroltam, mikor hozzám bújt, mikor megfogtam a kezét, éreztem az első csók közben is. De állandóan ott lebeg az előző kretén hibája...És ez a De a baj. Magát okolja, de nem csak az Ő hibája. Én sajnos ez ellene nem sok mindent tehetek. Megígértem bizonyos dolgokat, amiket be fogok tartani. Egyiket teljesítettem is, megígértem, hogy feldobom a napját (randi előtt), ez sikerült. Boldog voltam, hogy Boldoggá tehettem. Olyan jó volt Vele, mint még senki mással. Érzem, hogy Ő kell nekem, Ő hiányzik az életemből, Ő az, akire mindig is vágytam. Jó volt átölelni, fogni a kezét, és megcsókolni. Nem tudom, mitévő legyek. Látom rajta az igyekezetet, de látom az ott lebegő rosszérzetet is. Ünnepek, stressz, suli, nem sokára Érettségi...Kellene még jópár alkalom, hogy együtt lehessünk, és megtudjuk, hogy milyen a másik mellett. Biztosan elfogult vagyok iránta, de ezt mindenkinek meg kell értenie. Olyan dolgot kaptam Tőle, amit eddig nagyon, de nagyon kevés embertől. Boldogságot.

...vége lett annak, ami el sem kezdődött...én pedig itt sírok egy lány miatt. Megkért, hogy egy jó darabig ne keressem. Idő kell Neki...Egy darab megint kiszakadt belőlem...Valami, ami Hozzá kötött. Már egy órája itt sírok magamban, a sötétben...Nem feledlek el...És kívánom, hogy minden álmod teljesüljön, úgy, ahogy elképzelted. Köszönöm Neked Szandra, köszönöm a szép estét, köszönök mindent. Csupán annyit kérek, bocsáss meg nekem, amíért megbántottalak és emlékezz rám...Köszönöm. Amit ígértem, Január elsején hajnali kettő órakor felhívlak, tudod, miért...Jövő szerptemberben, vagy októberben is megkereslek, hogy megtudjam, hogy sikerült. Remélem el tudlak érni majd...

"Country roads, take me home
To the place I belong..."

John Denver - Country Roads

Tudod mi a bánat?
Várni valakit ki nem jön el többé,
Eljönni onnan, hol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké!

Szeretni valakit, ki nem szeret téged
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek,
Kergetni egy álmot, soha el nem érni
Csalódott szívvel mindig csak remélni!

Megalázva írni egy könyörgő levelet
Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet,
Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak
Rózsákat őrizni, mik elfakultak.

Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni
Mással látni meg őt és utána fordulni
Kacagni hamis lemondással,
Hazamenni, sírni könnyes zokogással.

Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat
S imádkozni,
Hogy Ő sose tudja meg
Mi is az a bánat.

A szív gyorsan elárulja önmagát,
De mást lát a két szemem,
Messze túl a könnyeken
Hogy még mindig te vagy a mindenem.

Ha az kérdezné tőlem most valaki,
Mondjam meg mit jelentesz nekem?
Tán büszkeségből azt felelném,
Semmit, csak múló szerelem.

Elmegyünk majd egymás mellett,
S a két szemed rám nevet
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom kissé megremeg.

Mosolygok az utcasarokig
Aztán, hogy elfordulok
Fáradt szememhez nyúlok
S egy könnycseppet elmorzsolok.

A válás mindig nehéz,
De rosszul ítélsz,
Nem bántam meg
Bárhogy is volt, nem bántam meg.

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé ,már senki sem néz,
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak mily nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagy sokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem,
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem...

Heinrich Heine

Hozzászólások

(#1) Samus


Samus
addikt

És töröltél msn-ről...Tényleg nagyon sajnálom, hogy nem jelentettem semmit. Kérlek mondd el (válaszolva az üzenetre), hogy szeretnéd-e hallani a hangom...akkor...Ha nemet mondasz, akkor itt mondom el: Nagyon Boldog Karácsonyt, és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok.

:O

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#2) Samus


Samus
addikt

És elvárják tőlem, hogy tegyem túl rajta magam...Nem az zavar, hogy nem jöttünk össze, hanem hogy miért nem...Téged féltelek, Miattad aggódok...Remélem Barátnőid úgy vigyáznak majd Rád, mint ahogy mondták és ígérték.
Talán majd egyszer később...

:O

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.