2022. június 30., csütörtök

Gyorskeresés

Acer Extensa 5620Z Bemutató

Írta: | Kulcsszavak: Acer . Entensa . 5620 . 5620Z . notebook . laptop

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Nem tettem címlapra, mert egyrészt nem csináltam még képeket a gépről, másrészt még nem tekintem megfelelőnek a minőséget (bár láttam már jópár gyenge írást Címlapon, és lusta voltam elküldeni Viszlát-nak korrektúra céljából. A gép három hónapja van meg, így beszélek róla.

Acer Extensa 5620Z

Vajon az olcsó gépek között is találunk jól felszerelteket?

Előzmények

Régóta törten notebook vásárlásán a fejem, és mivel nem volt rá túl sok pénzem, így elég nagy válaszút elé kerültem. Szép legyen vagy erős? Az általam meghúzott 120 ezer forintos határ alatt kerestem gépeket, találtam is jó párat, ezeket mind le is írtam a Notebook mizéria című személyes bejegyzésemben. Ám menet közben kiderült, hogy még a 120 000 forint sem lesz meg, így még lejjebb kellett adnom az árból. Lassan kezdtem belenyugodni, hogy egy Celeron M-el kell beérnem, ám ekkor, mint derült égből villámcsapás, jött egy „új” gép, akcióban 99 900 magyar valutáért (volt ez Augusztus 30-án). Írtam a boltnak, kiderült, hogy a gép Augusztus 31-ig akciós, ám ha kell, szeptember 3-ig megkapom még az akciós áron. Nem is kellett több, szeptember 2-án délután már mentem is érte, így enyém lett az utolsó darab a fentebb említett Acer Extensa 5620Z típusú notebook.

Olcsó?

Bruttó 100 000 magyar forintért az ember joggal gondolja, hogy nem kap jól felszerelt gépet, hanem csak egy gyengébb, a legszükségesebb csatlakozókkal és esetleges extrákkal megáldott masinát. Nézzük, mit tudhat magáénak az Extensa família 5620Z típusú gyermeke. Tudni kell, hogy ez egy gyengébb 5620, Ez annyiban merül ki, hogy gyengébb processzort, kevesebb memóriát, és kisebb háttértárat tartalmaz, mint az előbb említett modell. Továbbá operációs rendszernek egy Limpus Linux volt telepítve a gépre, de mivel már boot közben hiba volt (valami hálózathibára panaszkodott), így lecseréltem XP SP2-re (egyébként is cseréltem volna, szóval mindegy).

Specifikációk és a doboz tartalma:
A dobozban nincs túl sok kacat, maga a gép, szivacsokkal körbeölelve (és hungarocell távtartókkal) (ha megbocsátjátok, a dobozt nem fényképezgetem), és egy külön lapos kartondobozban találjuk a használati utasítást, a Limpus Linux Recovery DVD-jét, még papírokat (gyorstalpaló, stb.) és a töltőt, ami LiteON gyártmány 100-240V-ig működik, tehát a tengerentúlon is használható, megfelelő adapterrel (szétszedhető ugyanis, mi sima 2 villás dugót kapunk, brit barátaink pedig a 3 villás csodát.), teljesítménye 65 Watt, a gépet bekapcsolt állapotban kb. 3 óra alatt tölti fel, kikapcsolva 2 és fél órára csökken az időtartam.

Mi van belül?

A gép belsejét tekintve nagyon nagy elégedettség töltött el, mert igencsak jónak számító felszereltséggel bír, pláne az igazán olcsó kategóriában. Az itt versenyző gépek 90%-a netbook, vagyis pici notebook, maximum 10” kijelzővel, és igencsak gyenge teljesítménnyel (HD lejátszásról ne is álmondjunk). Csak felsorolásképp írom, mi a választék. Asus EEE PC 701, 901 és 1000H, MSI Wind, HP 2133, és házon belül az Acer Aspire One. 15.4” szegmensben HP 530 és Toshiba L300. Közös jellemzők, hogy kétmagos processzor egyikben sincs, az extrák pedig web kamera és SD kártyaolvasó-ban ki is merülnek (jobb esetben). Ellenben az Extensában van egy barátságos Intel DualCore T2390 (1.86GHz, 1MB cache, 533 MHz FSB), 1 GB DDR2 667MHz-s rendszermemória (Hyundai), 120GB-s merevlemez (Hitachi), VGA web kamera, beépített mikrofon, 5in1 kártyaolvasó (olvassa az SD (és SDHC-t is. 4 GB Sandisk microSD-vel tesztelve (átalakítóval persze), MMC, MS, MS Pro és Duo, valamint az XD Picture kártyákat is), Firewire (4 pin-es), S-Video és VGA kimenet, 4 db USb 2. kapu, Kningston zár, és egy LG Super Multi DVD-ró (GSA-T40N típusú, sebességét tekintve 8x DVD írásra képes egyrétegű médiáknál, dupla rétegűt 4x sebességgel égeti, DVD-RAM pedig 5x-en megy neki, továbbá CD-t 24x ír és újraír ZCLV technológiát használva)).

Akkor nézzük.

A billentyűzet érdekes eset. 5 fokkal hajlított, leginkább egy pici mosolyra emlékeztet. Minden betű a helyén, kapunk gyorsgombokat is, ezekre nem térek ki, mert egyelőre nem működnek (kivétel a böngésző és a levelezőprogram, ez a kettő működik, az alapértelmezettet indtíja (nálam Firefox/Thunderbird) . Gépelni kényelmesen lehet rajtuk, a billentyűk leütési útja körülbelül 2 mm. Folyamatos írás közben is stabil, picit hajlik a klaviatúra, de csak erős nyomás hatására, és a gombok halkak munka közben. Az érintőpad állítólag perem nélküli, nos, egyrészt körbeveszi egy vékony ezüst csík, másrészt van pereme, lehet érezni, hogy hol a vége. Kettő + 1 gombot találunk rajta, a szokásos bal-jobb pároson kívül az említett kettő között találunk egy négyzet alakú, 4 irányba nyomható úgynevezett navi gombot, amely a görgetésért felelős, de ugyan ki használja, ha a Synaptics driver telepítése után a touchpadon is lesz vízszintes és függőleges görgősáv is (ami egyébként kiválóan működik). A bekapcsoló gomb egymaga üldögél a gép alsó felének jobb felső sarkában, működik a 4mp-ig nyomom, és kikapcsol opció. Érdekesség, hogy bekapcsolva zölden világít, készenlétben pedig narancssárgán villog, lassan (vele együtt a lent lévő működést jelző LED is narancs lesz, és egy ütemre villog vele). A Power gomb mellett balra 3 LED található, sorrendben: HDD aktivitás / ODD (Optikai meghajtó), CAPSLOCK, és Num Lock. A gép alsó élén találhatóak az állapotjelző LED-ek második csoportja, Power (zöld/narancs), Telep állapot (zöld/narancs) és töltöttség jelző, Bluetooth (fogalmam sincs miért, a gépben nincs) és Wifi LED (narancs). A gép alsó lapján, a felén eső oldalon láthatjuk meg a két szélen üldögélő sztereó hangszórókat, melyekből egész kellemes hangok áradnak ki, teljesen feltekerve érdekes, berezonálós hangjuk lesz, aránylag tisztán szólnak, nincs dobozhangjuk, cserébe persze a basszus teljes hiánya fedezhető fel (vagyis nem fedezhető fel, mert nincs). Itt található a kártyaolvasó továbbá 3 darab 3.5” Jack csatlakozó (kék, nem tudom mi, mikrofon (rózsaszín), fejhallgató (világos zöld), Infra ablakja, ezek mellett a Bluetooth (felette a saját LED-je), és a Wifi (felette szintén a saját LED) gyorskapcsolóját érhetjük el, illetve érhetnénk, ugyanis a gépben nincs Bluetooth. A gép bal oldalán található (fentről lefelé) a Keningston zár, Gigabites LAN (Broadcom), VGA, S-Video, USB, Firewire, PCMCIA és ExpressCard (54) kártyahelyek. A jobb oldalon csupán az optikai meghajtó található. Hátul nézve, balról jobbra haladva találunk érdekességeket. Először is itt van a szellőzőnyílás, mellette 2 nyári szünet, majd a töltő, a modem és a 3 darab USB kapu. Alulról szemlélve a masinát megtalálhatjuk a szellőző párját, itt jön be a levegő, matricát, és az akkumulátort (11.1 Volt, 4400 mAh, 6 cella, Lithium-Ion, a Windows szerint a gyártó a SONY). Anyaghasználatra általánosan általánosan jellemző, hogy árához képest jó minőségű műanyagból készült, nem recseg-ropog, a fedlap is csak erős nyomás hatására hajlandó benyomódni, ez igaz a gép többi részére. Viszont könnyen koszolódik, de az ujjlenyomatokat csak mértékkel gyűjti (mind a fedlap, mind a billentyűzet). Nem esett még szó még a kijelzőről. Típusát nem tudom megmondani, viszont TN+ film típusú panel, CrystalBright technológiával (ergo tükröződik, kikapcsolva illetve nappal alacsony fényerőn (pláne sötét dologgal a háttérben) simán lehet tükörként használni. Fent középen található egy aranyos kis ezüst téglalap közepén a CrystalEye web kamera (ezt a mellé írt név hirdeti), felbontását tekintve VGA (640x480). Minősége kimagasló, nappal nagyon szép, éles, telített színű, kontrasztos képet ad, éjjel is meglepően jól lát, nem lesz nagyon zajos a kép, és kevés fénnyel is beéri (sőt, fény hiányában a kijelző arcra vetődő fénye is elég neki), tőle jobbra a működését jelző pici zöld LED. A kamerától jobbra láthatunk egy marketing matricát, miszerint „Webcam optimized for video conferencing”. Lemaradt, de a kamerától baloldalra van a mikrofon.

Mire elég?

A hosszú körbejárás után rövid tesztidőszak, zajszint és melegedés elemzése maradt csak. Mint kiderült, a gép nem egy erőmű, viszont a proci meglehetősen fürge, ez észrevehető az alkalmazások futtatása közben (legjobban persze multitasking, azaz több program egyidejű futtatása esetén). 1 GB memória elegendő XP alá, az integrált Intel X3100 pedig hozza a formáját. A Speedstepping jól működik, netezés és alacsony kihasználtság (töltögetünk, töltögetünk?) visszaveszi az órajelet 789 MHz-re és 0.9 V-os magfeszültségre, ha szükség van az erőre, egyből visszarakja 1.86GHz-re és 1.3-1.4 V-os magfeszültséget ad. Akkumulátoros teszeredmény: bb. közepes fényerő, Bekapcsolt (és aktív) Wifi és MSN mellett az akku beállt 3 órára, és szép lassan merült, egy óra múlva másfél órát jelzett a Windows. Tehát idle módban vélhetően elketyeg 3 óráig. Következtetve filmezés közben (ha nem HD) kb. 2 óra lehet, full load esetén pedig másfél órát tippelek. Amint leteszteltem, beírom a pontosabb adatokat. Melegedés érdekes dolog. Terhelve a gép bal fele (pont a felétől nézve) iszonyú meleg kezd lenni, a jobb oldal viszont érdekes módon ilyenkor akár hideg is lehet. A billentyűzet is ugyanígy melegszik, felezve. A kijelző invertere halkan muzsikál, transzformátor hangon (búg, halkan, de magasabb frekvencián), és teljes fényerőnél iszonyúan felmelegszik az Acer embléma (szinte éget). A ventilátor 60 foknál kapcsol be, és 50 fokig hűti a processzort, a HDD átlagosan 45-50 fokos. Netezve, chatelve kb 10 percenként teszi ezt maximum fél percre, meghajtva pedig folyamatosan megy, viszont nem figyeltem meg több szintet, ami érdekes. Induláskor (mármint a megfelelő hőfok elérése után) beindul, majd azonnal visszaveszi a fordulatot, és így pörög tovább. Mindesetre 3DMark alatt elég forró levegőt fújt ki magából hátul. A levegőt egyébként alul szívja be, és hátul fújja ki, használható ágyon is. Jah igen, a szintetikus tesztek:

3DMark 2003: 956 pont

Everest Ultimate 4.50:

CPU Queen: 7848
PhotoWorkxx: 4582
CPU Zlib: 24249
CPU AES: 6847
FPU Julia: 2474
FPU Mandel: 1703
FPU SinJulia: 846

Memória irás: 2765 MB/s
Memória olvasás: 3687 MB/s
Memória másolás: 2869 MB/s
Memória késleltetés: 100.9 ns

Most akkor mi van?

Véleményem szerint a gép százezer forintot megért. Nem gamer notebook, de szerintem ez már az árcédulára tekintve látható. Irodai munkára, otthonra, netezni, filmet nézni tökéletesen megfelel. HD filmeket is gond nélkül viszi (igen, 1080p VC-1-t is). Lehet vinni is, bár a súlya (2.9kg) és az akku kapacitás miatt csak mértékkel. Viszont van benne DASP, vagyis az Acer saját rázkódásvédelmi rendszere, ami csak reklám mert annyi, hogy gumitalpa van, és nem zörög menet közben… Arról, hogy mennyire tartós, mennyire bírja a használatot, még nem tudok nyilatkozni, ez a későbbiekben derül ki. Jelenleg stabilak és szorosak a zsanérok, minden jó. Idővel kiderül. Jelenlegi ára 1 év háztól házig garanciával 108 000 forint körül tanyázik. Akcióban nagyon jó vétel volt, de még akción kívül is megér ennyit, tekintve a felszereltségét.

Pro:
+Processzor
+Web kamera, mikrofon, kártyaolvasó (+SDHC és XD), Firewire
+Árához képest elég jó anyagok
+Baráti ár
+Felszereltség

Kontra:
-Bluetooth hiánya
-A tükröződő kijelző nappal nem a legjobb választás (éjszaka viszont szebb, mint a matt)
-A melegedés érdekes jelensége, ami terhelés alatt zavaró

Köszönöm Anyukámnak, aki nélkül nem jöhetett volna létre a beruházás, köszönöm a TMCT Notebook kft-nek, akik akció után is akciós áron adták a gépet, és köszönöm neked, mert elolvastad. A szöveget Word 2003-ban írtam.

Tippek XP felhasználóknak:

-Simán lehet telepíteni az XP-t, nem kell IDE módba rakni a HDD, alapból ez van beállítva a BIOS-ban (visszarakható SATA módra is).
-Miután felrakjuk az alaplapi chipkészlet driverét, az USB megszűnik létezni, ezt orvosolhatjuk Hardver hozzáadásával (Vezérlőpultban található), jó dolog, hogy ez a web kamerát is telepíti, mivel állítólag ez is USB-s (USB Video Device a neve a Sajátgépben, nem kell hozzá külön driver).
-A touchpad alatti 4 irányú gombot használhatjuk görgetésre, de le kell töltenünk a tochpad drivert (Acer support-ról, ahonnan a többi drivert is)., bár nem tudom ki használja, mivel a driver telepítés után lesz görgetősáv a touchpadon, ráadásul vízszintes és függőleges is (ennek külön örültem). Egyébkénr Synatics driverrel megy egyébként.

Kiegészítésként a fogyasztásról: Becsukva, terheletlenül (letöltés pl.) 15 watt, Kinyitva, min fényerőn, netezve 20watt, ugyanígy max fényerőn 22watt, wifi bekapcsolva 25 watt, Max terhelés (3DMark 2003, full fényerő wifi nélkül) 44 watt, töltés közben 50-55watt.

Hozzászólások

(#1) Victoryus


Victoryus
addikt

Gratulálok, jó cikk! Várom a képeket:) Üdv az Acer felhasználók között! Szerintem nem fogsz benne hosszú távon se csalódni, én se csalódtam az enyémben, most 2 éves a kicsike, egy TM2492-es.

A facebook profilnak a valósággal való bármilyen hasonlósága csak véletlen egybeesés. --> Huawei band 6 aprón

(#2) Samus válasza Victoryus (#1) üzenetére


Samus
addikt

Köszi :R Igyekeztem. Képeket gyártok majd. Remélem én is, hogy hosszútávú kapcsolatunk lesz.

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#3) extensa5620z


extensa5620z
újonc

Hello Samus!

Örömmel olvastam a cikked. A hetekben előreláthatólag én is egy Extensa 5620Z- vel bővítem az életem. Amugy most már kicsit erősebb a konfiguráció, 2 Gb RAM és 250 Gb SATA van benne és ezzel párhuzamosan persze az árát is feltornászták: 128e-133e körül mozog.

Na de a lényeg:
Az Extensaval voltak gondok az XP telepítésnél, meg a driverekkel? Több fórumon olvastam, h a Travel Mate és Aspire modellekkel rengeteget szenvednek az emberek. Ha problémás is te meg tudtad oldani?
Még egy. Hogy bírja? Nincs semmi gondod vele?

Válaszod előre is kösz!

(#4) Samus válasza extensa5620z (#3) üzenetére


Samus
addikt

Lásd: Tippek XP felhasználóknak. Egyébként semmi, ismétlem SEMMI baj nincs a géppel XP-t haszálva. Az említett hibát orvosoltam, azóta "semmi baj" van vele. 130ért még mindig jó ár az említett konfog, mert én a 120as HDD-t szűkösnek érzem. Be is szerzek majd egy külső 2.5ös WD-t, olyan +250 giga sohasem árt). Driveroldalon pedig nem tudom az emberek mit idegeskednek. A gyártó oldaláról kell indulni (jah hogy ezt sokan nem tudják...mert annyira egyértelmű). A támogatás alatt kiválasztod a géped típusát, majd az oprendszert és voilá. Annyi még, hogy a Wlan a Broadcom-os meghajtóval fog menni. Ha több van, a magasabb verziószámút választjuk. VGA (integrált X3100) pedig az Intel oldaláról érdemes lekapni a drivert, de az Acer-el is megy. Itt van még egy kis írás, szintén saját. Egyébként ajánlom a gépet, féltem az Acertől, de szerintem megérte az árát, ha szemet tudsz vonni a felett, hogy ez nem magnéziumházas csoda, hanem műanyag (de legalább szép fajta műanyag). Jól bírja, Hálózatról hazsnálom 3 hónapja, NHC (Notebook Hardware Control) szerint az akku elhasználtsága 0%, HDD állapota SMART adatokból 100%, minden rendben. De egy hibája van. Ha beüzemelted a wifit, utánna minden indításkor aktív. Nem tudom miért...Ki lehet kapcsolni a kapcsolóval (csúszó, elhúzod, majd visszaugrik típusú), meg be is, de újraindtíás után függetlenül attól, hogy ki vagy be volt kapcsolva, mindig aktív. Én letiltottam :D Ha kell, akkor engedélyezem.

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#5) csyo


csyo
senior tag

sziasztok!

most élesztek ujjá egy ilyen gépet, és driverek kellenének.
Hol találom meg egy csomagban a hozzávalókat?

:R :R :R

Legyen szép a napod!

(#6) Samus válasza csyo (#5) üzenetére


Samus
addikt

Acer.hu->Szerviz és Támogatás->Driver Download (bal oldali menü) (linkelve, nehogy véletlen keresni kelljen. Itt a boxban Notebook->Extensa->5620Z

Oprendszert választasz. Van XP is, de még Win7 is. XP-re minden kell, kivéve a Fingerprint (nincs ujjlenyomat érzékelő a gépben), Bluetooth (ez sincs), AHCI nekem nem kellett, mert integrálva van a telepítőben, továbbá kamera sem, mert USB alapon felismerte. Fontos, ha felrakod a chipsetet, lehet, hogy megszűnik az USB működése. Nem kell megijedni, Eszközkezelő (Sajátgépen jobb gomb->Kezelés->Eszközkezelő) Az USB gyökérhub-okat törölni kell, majd jobb gomb, hardverváltozások keresése. Felismeri, telepíti, ekkor kerül fel a webcam is. Ha a hang nem működne, MIUTÁN felraktad a drivert, akkor ugyanitt valamelyik résznél (lehet egyéb eszköz, de nem biztos, nyisd le mindet a + jellel), lesz egy PCI eszköz (PCI Device), ami mellett sárga felkiáltójel van, jobb gomb rajta, Illesztőprogram frissítése. Megtalálja, feltelepíti, menni fog. Vista alatt nem kell ennyit szívni, Win7-ről nem nyilatkozom, csak XP-t használtam és használok rajta.

Ennyi. Nem értem sokan miért vannak bajban a driver kereséssel. Még az új gépekhez is van X-s driver, nem is kell kutakodni, csak a gyártó honlapjára elbattyogni, ahol minden esetben a Támogatás résznél ott lesz minden, ami kell.

[ Szerkesztve ]

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#7) csyo válasza Samus (#6) üzenetére


csyo
senior tag

köszi!

felpakoltam, és sikerült.

egyedül a CPU drivert nem tudom feltenni, nem tudom miért. Lehet azt nem is kell installálnom?

Kicsit bajban voltam, mert több változat volt vga-hoz, meg kamerához, de Everestel megnéztem melyik milyen. Amihez nem irta, ot tippeltem. Remélem minden franko lesz vele.

Ugya nem baj, ha a cpu-t nem engedte telepteni?

Legyen szép a napod!

(#8) Samus válasza csyo (#7) üzenetére


Samus
addikt

CPU-t nem kell telepíteni. Az biztos valami diagnosztikai program volt. Ha minden működik, akkor örvendj :)

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.