2019. június 20., csütörtök

Gyorskeresés

A pokoli operátor naplója

Írta: | Kulcsszavak: Pokoli . Operátor

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A teremtés

Rohadtul unatkozom. Tudjátok mennyire tud unatkozni az ember, mikor a meló csak megy, megy a maga útján, semmi érdekes nem történik, aztán hallgatod a benti rádiót, amin csak EGY szerencsétlen URH állomás szól, de az is csak azért, hogy a város leggagyibb adója legyen, mindig csak maximum 5 számot játszik, és ezek közül a „You're so Vain” az egyik; ami ugyan nem egy olyan rossz szám, feltéve, hogy nem hallod egy évig naponta háromszor, ráadásul MINDEN alkalommal, amikor leadják, az a kretén bemondó elmeséli, hogy az egész Warren Beaty-ról szól, no meg hogy most ő kivel szokott lefeküdni, valami olyan tramplival, akinek juice van a lábujjai között, és az ember nemhogy nem esne bele szívesen, de még találkozni is nehezen akarna. És MINDEN alkalommal amikor Warren Beaty terítékre kerül, valami állat megemlíti, hogy azelőtt Madonnával is járt, és hogy látták-e már az „In Bed With Madonnát”…

AZTÁN valaki MÁS benyögi, hogy „Tulképp nem is Warren Beaty-rol van szó, hanem James Taylorról”, mire az első fazon azt mondja „Mi? James Taylor egy ágyban Madonnával?”, mire röhögni kezdenek, én meg előrántom a Magnumomat a fiókomból, amit arra az esetre tartogatok, ha valaki egy olyan száraz viccen nevetne, amibe külön szökőkutat kellene építeni, és a köz érdekében szétloccsantanám a fejét. Látom, erre a mondatra csak valakinek a vérével tehetek pontot.

Szóval mostanság kevés a látogató, a winyók csak telnek, telnek, úgyhogy már csak a teljes backup van hátra mielőtt hazamehetnék.

Hogy feloldjam az unalmat, előkapok egy kis vasreszeléket, beleszórom a terminálom hátuljába, és megvárom míg elszikrázik (ami nem is tart olyan sokáig), majd hívom a szerelőket, és bejelentem a hibát. Néha küldenek olyasvalakit is, aki érti amit csinál, de sokkal jobban szórakozom, mikor nem – ami igaz az esetek 98%-ára.

Meg is jön a szerelő, és ez tuti, hogy új! Ezt onnan tudom, mert a belépőjén a fotó TÉNYLEG úgy néz ki, mint ő. Nem úgy, mint a főmérnöké, akinek a fényképe még fekete-fehér (ő aztán tényleg vén róka).

A szerelőink mindig szépen öltöznek fel: nyakkendő, meg minden, mivel azt hiszik, hogy az emberek már azért is rá mernek bízni egy milliós berendezést, mert nyakkendője van.

Mivel ÚJ és EGYEDÜL van, látszik, hogy csak arra szolgál, hogy valaki a szerződésben kikötött négy órán belül odadugja a hibához az orrát. (Egyre jobban tetszik az ügy). Az ilyenek általában annyit értenek a dologhoz, mint amennyire egy valamire való hacker be tud illeszkedni a társadalomba. A legfőbb munkájuk az szokott lenni, hogy megnézzék, a 220-ba be van-e dugva és be van-e kapcsolva a masina, aztán felhívják a központot „alkatrészért”. Az igazán igyekvők még a gép fedelét is leveszik, hogy úgy tehessenek, mintha ismernék az alkatrészeket.

– Szóval lehalt a terminálja? – kérdi szépen.
– Ja – mondom neki, és beviszem a gépterembe.
– Melyik? – kérdi zavartan, mert csak az egyik füstöl.
– A hármas modell az – mondom, ügyelve, hogy ne segítsek neki.
– Aha! A jó öreg hármas modell! – mondja tudálékosan, miközben fingja nincs mi az a hármas modell, meg hogy melyik az a három gép közül, ami nem meglepő, mivel most találtam ki az egészet. –Rengeteg problémánk van a hármas modellekkel – bólint. – Tehát mi is történt?

Igyekvő, de nem elég jó. Nem mondom el neki.

– Egyszerűen csak lehalt – luser módra váltok.
– Értem. Azért el tudná mesélni, hogy pontosan mi történt és abból talán ki tudom találni, hogy mi lehet a gép baja?

Nagyon ügyes. Azért én még fennhagyom a horgon…

– Nézze, nekem most el kell mennem vécére. Ott van a nyavalyás – mutatok a villanyrezsóra.
– De hát az egy villany… – kezdi, de megakad. Mivel kezdő, elképzelhetőnek tartja, hogy a cégnél van egy pár olyan terminál, ami hasonlít a rezsóra. Bekapja a csalit.
– Bocsesz – mosolyog –, egy pillanatra azt hittem, hogy egy kettes modell!

Elég jó mentség, de ezzel nem ússza meg.

– Nem, a kettes modell egyáltalán nem így néz ki. EZ a kettes modell – mutatok a kávéfőzőre.

Bólint és én otthagyom, ami azt jelenti, hogy darabokra kell szednie, különben tudja, hogy úgysem hinnék neki. Adok neki egy pár percet, hogy szétkaphassa, mint Foki a rongyot, majd visszaflangálok.

– No, hogy áll a dolog? – kérdem érdeklődve.
– Hát, úgy tűnik, processzorhiba… – mondja, miközben csavarhúzóval feszeget egy alkatrészt.

…Annyira koncentrál, hogy nem veszi észre, hogy bedugom a hálózatba.

– Nem kellene valami földelő kábelt viselnie? – kérdem ártatlanul.

Mikor azt hiszi nem látom, megfogja a keretet. – Á nem gond, jól le vagyok én földelve.

– De mi van akkor ha hirtelen egy nagy áramütést kap? – kérdem még ártatlanabbul.
– Ó, semmi gond – mondja – úgysincs bedu…

click

BZZZZZZZZZZEEEEEEEERRRRRRRT!

Plotty…

Felhívom a szerelők diszpécserét…

Juhé, Rhonda az!

– Hé, Rhonda! Szükségem lenne egy másik szerelőre és egy új rezsóra, mert az emberetek valami okból kifolyólag szétkapta a mostanit anélkül, hogy kihúzta volna.

Rhonda ismer engem. Ez idén már a harmadik hívásom, és az ő harmadik emberük.

– De nagy fasz vagy – mondja mérgesen.
– Tudod mit Rhonda? Gyere és megnézzük azt a hármas modellt… ha?

A Pokoli operátor megszületik, 1. rész.

Még mindig unatkozom.

De legalább a rádió már nem megy. Lelőttem, mivel már 12-szer ismételte meg a „wildfire”-t. Ezen a héten. Pedig még csak kedd van.

No gyorsan letisztogatom a szerelőről az ujjlenyomataimat majd valamikor visszaküldöm a FedEx-el, és nekiülök várni a következőt.

Mivel a második szerelőnek már nem kell négy órán belül kiérnie, ráadásul ezért nem is ítélhetik halálra (bár gondolkozom a rendelet bevezettetésén), el kell valahogy csapnom az időt. Ez a szerelő már szakember lesz; az a fajta, akinek gyűrött a nyakkendője, mivel néhány évvel ezelőtt bekapta a sornyomtató, ami 3000-es fordulattal kavart. Az arcán még ott lesznek a csíkok, melyek azt jelzik, hogy nem tudta időben felnyitni a rácsot…

Ismerem a fajtájukat…

Szóval el kell töltenem egy pár órácskát. Kiirtok néhány lusert, letörlöm a file-jaikat, aztán várom a hívásukat…

– Öö, nem találom a file-jaimat – nyafog az egyik nyavalyás.
– File-ok? Milyen file-ok?
– A könyvtáramban. Az elméleteim, a kutatásom – mind eltűnt!
– Eltűnt, he? Mi is a loginneve?
– RANCO.
– RAKO? Mint a koton?
– Nem, RANCO. R-A-N…
– Ó! Ranco, mint RONGY, csak ANCO van az ONGY helyett… Értem. Várjon.

Kattogó zajokat keltek a halott szerelő ujjaival a billentyűzeten.

– Hmm-hmmm <áthúz-visszahúz> – Aha!… <rátenyerelés> – Nincsenek file-ok a könyvtárában!

– TUDOM!
– Akkor meg minek hív fel ENGEM? Mi nem csináljuk azokat az adatokat tudja, csak felügyelünk rájuk. És ahogy <clickety-click> elnézem, egy pár nap múlva le is kellene adnia a dolgozatait…

Lerakom. Úgyis vissza fog hívni. Addig is felcsapom a „VMS POKSI OPSI KÉZIKÖNYVET” és megkeresem benne azt a cikket amit még én írtam arról, hogy miként szabaduljunk meg a problémás felhasználóktól:

„…Aztán változtassuk a luser jelszó hossz minimumát hatról 32-re, adjunk neki 1 napos élettartamot, állítsuk be úgy, hogy mindenféleképpen a jelszó generáló programot kelljen használnia (így a jelszó valami iszonyatosan nehezen megjegyezhető marhaság lesz), állítsunk be egy második jelszót is az előző feltételekkel, írjuk át a CLI táblázatukat úgy, hogy az egyetlen működő parancs a DELETE legyen, és minden más parancs erre mutasson…”

Gyönyörű. Néha meghatódom milyen jó is vagyok…

Visszahív.

– MINDEN FILE ELTŰNT! – sikítja.
– Volt backupja? – kérdem édesen mint az almáslepény.
– De hát azt ti szoktátok csinálni! – nyüfögi.
– Na ja – de aztán áttértünk azokra a 8mm-es szalagokra, és azok meg pont jók a videómba, ezért inkább a szomszédom szex kalandjait filmeztem rájuk…

Hallom ahogy elsül a revolver. De a francba is, már délután 5 van, és ez amúgy sem az én problémám…

A Pokoli Operátor még mindig születik (2. rész)

Hát, előkerült a második szerelő, de a FedEx-es emberke már lement, úgyhogy lekéste a csatlakozást.

Ez a ficere is techno (látszik a nyakkendőn), de okos is mellé (nincsenek az arcán rácsnyomok), ezért óvatosnak kell lennem.

– No mi a gond? – kérdezi mindjárt a lényegre térve.
– A hármas modell – válaszolom (végül is legutóbb bevált a dolog)
– Mi a fasz az a hármas modell? – kérdi zavartan.

Lehet ám, hogy csak próbálkozik, de azért elhatározom, hogy végigviszem a dolgot. Csak nem veszi észre. Kacsázunk egy pár percig ide-oda, majd megmutatom neki a terminált, amibe a vasreszeléket szórtam.

– Egyszer csak lehalt! – mondom. (Persze a vasreszeléket már az előbb kiporszívóztam – nem faszfej a nevem, hanem Simon).

No mindegy, nekiáll a melónak, lecsavarozza a burkolatot, és olyan hangokat ad ki, mintha az alaplapot cserélné ki. Úgy döntök segítek és rámutatok egy elszállt biztosítékra a tápegységnél.

– Ó, sajnos ahhoz nincs semmi alkatrészem, csak egy csere alaplap van nálam – mondja kissé szégyenkezve. Melyik is az a biztosíték?

Megmutatom.

– Nahát! Mit is csinál ez a vacak? Tudja már 6 éve dolgozom ezen a helyen de ilyen biztosíték micsodát még nem láttam. Csodálatos miket nem tanul az ember, nem?
– Mi is a beosztása? – kérdem, sejtve már a választ.
– Főmérnök.
Tudtam.
– Mondja csak, ért a rezsókhoz?
– Egy kicsit…

Click
Fzzzzzzeeet!
Plotty…

A POKOLI OPERÁTOR NAPLÓJA
(Angol eredetiből fordította Benő)

Első nap

Mivel ma mentési nap van, eléggé tele van a hócipőm. De sebaj, elvégre én lennék ugye a pokoli operátor, ezért azt hiszem igazán kellemes a helyzetem. A szalagos egységet nullára irányítom - így sokkal gazdaságosabb minden szempontomból: nem kell a szalagokat ötpercenként cserélgetni, ráadásul még gyorsítja is a mentési folyamatot, tehát csak jó lehet.

Hirtelen egy felhasználó rám csörrenti a telefont.

- Nem tudja, miért ilyen lassú a rendszer? - kérdi.

- Talán... - gyorsan megnézem a mai napra rendelt kifogást - az órajel lehet a bűnös"

- Ó! - (ha nem tudják, miről beszélek, mindig megnyugodnak) - Nem tudja, mikorra fog rendbe jönni?"

- Rendbe??? 275 user van a rendszerben és ezek közül egy vagy te! Ne legyél ilyen önző! Lépj ki, és szerezd meg a többieknek az örömet, hogy gyorsul a rendszer!

- De hát a kutatási eredményeimet ma kell leadnom és csak egy nyomtatásra lenne szükségem!

- (Naná, mindegyik ezt mondja.) Tudod mit? Mondogasd csak magadnak! Ezzel lerakom.

Fújj. Igazán megtanulhatnák már, hogy ne hívjanak állandóan... A telefon ismét csöng. Aha, ez megint ő lesz, érzem. Tisztára kikészít! Felveszem a legszívélyesebb hangom.

- Igen? Beszerzési osztály...

- Ó, bocsi, mellé ment - Iiiiiiigeeen???? Na mi is a neved pajtikám? Tudod, hogy az ilyen elpocsékolt telefonok mennyi pénzébe kerülnek a vállalatnak? HE??? Le is fogom vonatni a fizetésedből a hívás árát! Naná, hogy le! Mire ezt itt befejezzük, komoly pénzekkel fogsz nekünk lógni! Mi is a neved figura? De nehogy hazudj! Tudjuk a login-nevedet!

Hallom, ahogy a telefon kiesik a kezéből, és futólépésben elmenekül. Fogadni mernék, a dékánhoz megy, hogy legyen alibije arra az esetre, ha valami történne. Gyorsan megnézem a login-nevét és megkeresem a részlegét. Fel is hívom a dékán titkárnőjét.

- Igen? - mondja a nő.

- Hali! Az Operátor vagyok. Figyelj! Mikor az a fickó kb. 10 mp. múlva berohan az irodádba, átadnál neki egy üzenetet? - Hááát, nem is tudooom...

- Na, rendben. Mondd meg neki: lehet, hogy elfuthat, de elbújni nem tud!

- Hm. Oké.

- Ja, és ne felejtsd el, nem szeretnék senkinek beszélni arról a fájlról, amiben a meghamisított vizsgaeredményeket tartod...

Hallom, ahogy elkezdene gépelni a terminálján.

- Ne aggódj, van másolatom. Légy csak jó kislány és add át azt az üzenetet!

Hümmög valamit, mikor lerakom. A vicces az egészben, hogy a hamis cuccról csak blöfföltem. No mindegy, ha már így alakult, akkor le is másolhatom ennyi erővel. Talán jó lesz még valamikor elolvasni. Ezalatt a backup be is fejezte. Rekordidő! 2. 03 perc. Hogy mi mindenre jó ez a mai technika!

Egy másik felhasználó.

- Több helyre van szükségem! - kezdi.

- Igen? Költözz az Alföldre!

- Nem, nem! A gépen mondom te bolond!

Bolond?!?... ÓÓÓ!

- Ó, nagyon sajnálom! - mondom olyan udvariasan, mint Rózsa Gyuri a showjaiban - Félreértettem. Mit is mondtál?

Szinte szagolható a félelem a vonalban, de már késő. Ezt már elveszítette, és ezt ő is tudja.

- Hm, azt mondtam, hogy több helyet szeretnék a gépen. "Kééérem!"

- Ó! Persze, semmi akadálya. Egy pillanat!

Hallom, hogy megnyugodva sóhajt, bár letakarta a kagylót.

- Meg is van. Most már rengeteg helyed van.

- Mennyi?

Na neeeee! Ez már aztán tényleg sok! Nem elég, hogy ugráltat, még azt is akarja, hogy leellenőrizzem, és ha neki nem elég, még adjak? Na azt azért már mégsem engedhetem! Nemhogy elég lenne neki, amit kap!

Ismét Rózsa Gyuri stílus.

- Hadd lám csak! Van 4 megád!

- Wow! Akkor az összesen nyolc mega! Szupi! Köszi! - mondja, és fogadni merek, hogy oda van magáért, hogy ennyire tud alkudni.

- Nem, nem! - szakítom félbe negédesen - összesen 4 mega!

- Hogyan??? De hát már négyet elhasználtam. Hogy lehet, hogy csak 4?

Nem is mondok semmit... Majd eszébe jut.

- "AaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaarrrrgggggghhhhhH!"

Juj, de piszok vagyok. Az már egyszer biztos!

Második nap

Épp az asztalomnál ülve szaggatom az x-tankot, mikor valami szívtelen bestia megcsörrenti a telefonomat. Felveszem.

- Igen? - kérdem.

- Ki van ott? - kérdi a valaki.

- Hát, azt hiszem én - mondom neki, merthogy én telefonos tárgyalásokban is otthon vagyok ám!

- Na de ki az az én?

- Mi van? Nem elég, hogy én vagyok? - kérdem tőle, miközben megpróbálom visszafogni magam.

OOOPSZ! Késő! Ennek a pacáknak vége. Most aztán igazán tele a pumpa!

- Mit tehetek önért? - kérdem udvariasan (ez egyike a legfontosabb figyelmeztető jeleknek)

- Nos, csak azt szeretném megkérdezni, hogy egy program rajta van-e a rendszeren...

- Melyikre kíváncsi?

- Ó, a neve B-A-S-I-C

>clickety clickety click d-e-l b-a-s-i-c.e-x-e<

- Sajna nincs meg. Pedig úgy emlékeztem, hogy igen...

- No mindegy. Ja, és még azt szerettem volna megkérdezni, hogy le lehetne-e menteni a login-om alatt található dolgokat szalagra, arra az esetre, hogyha netán megtörténne a legrosszabb?

- A legrosszabb???

- Hát tudja, letörlődne, vagy miegymás...

- LETÖRLŐDNE??? Ó, ne aggódjon e miatt egy cseppet se, vannak biztonsági mentéseink" (HÚ, de pocsék alak vagyok) - Mi is a login-neve?

Megadja. (A kis butus!)

>clickety click<

- De hát nincs egy fájl sem a könyvtárában! - mondom, a meglepettség felhangjaival hangszálaimon.

- De igenis van! Biztos rossz helyen keresi!

Aha! Először tönkrevágja az x-tank játszmámat, most meg hazugnak nevez!

>clickety click<

- Ó, tényleg, hibát követtem el. - mondom neki.

Vajon azt mormogta ez a bajsza alatt, hogy "tipikus"? Medve anyám!

- Azt akartam mondani, hogy ez a login-név nem is létezik!

- Hogyan? - hatalmas nyelés - De hiszen ma reggel használtam!

- Aha! Ez lehet a probléma; reggel szabadult el ugyanis aaa... aaa... De Vinci Vírus, amelyik minden user-t, aki be van jelentkezve, kitöröl.

- De hát ez lehetetlen, a barátnőm is be volt jelentkezve, és én most is az ő neve alatt dolgozom!

- Mi is a login-név?

Megmondja (Hmm, egyes emberek soha nem tanulnak!)

- Látom, ő épp akkor lépett be, mikor felfedeztük a vírust.

>clickety click<

Ő csak a fájlokat vesztette el a könyvtárából. - De hiszeeen...

- Ne aggódjon, minden megvan szalagon.

- Hála az égnek!

- Papírszalagon. Hozzon magával nagyítót meg ceruzát. Viszlát a gépteremben!!!!!

NYAHAHAHAHAHA!

Hát nem vagyok rossz?

Harmadik nap

Megint itt dolgozom, annyi a meló, hogy alig van időm beugrani a városba megnézni egy filmet, mielőtt azt mondanám itt az embereknek, hogy várjanak, míg megkapják a nyomtatásaikat. A sor valami baromi hosszú, túl hosszú ahhoz, hogy én mindnyájukét egyszerre csináljam, rendezzem, kiadjam. A legegyszerűbbnek azt látom, hogy kilövöldözöm a kisebb taszkokat, hogy csak kettő maradjon, amit aztán mindjárt könnyebben tudok rendezgetni; szinte pillanatok alatt. Aztán, mikor mozi után (tudják, az a Bertolucci féle, amiben három órát vesz igénybe, hogy kinyírják a főhőst valami vizuális orgazmus keretében), visszajövök, hogy letisztázzam ezeket a nyavalyás printeléseket. Kb. 50 ember álldogál odakint, nekem meg van két nyomtatásom. Ez már majdnem el is éri a szokásos átlagomat. Bár azt hiszem, most egy kicsit többet lőttem ki. Mindegy. Kirakom a papírokat, majd szép lassan besétálok, kezemben a dossziéval, amire az van írva nagy betűkkel: "TŐRLENDŐ LOGINOK". Valahogy mindenki csöndben van. Mint mindig.

. . .

Éppen hátul üldögélek az operátori főnökszékben, nézem a géptermi zártláncú TV hálózat adását, ami rá van kötve a gépem video-grabber kártyájára, (ami valamikor '93-ban került ide javításra), mikor csörög a telefon. Ma már talán másodjára, ezért eléggé fel is idegesít.

- Igen? - mondom, miközben leállítom a képet.

- Véletlenül letöröltem az önéletrajzomat! - sírja a másik oldalon a hang.

- Igen? Mi a login-neved?

Megmondja. Mi a szösz! Kezd unalmassá válni a tag.

- Á, dehogyis, nem te törölted. Én voltam az!

- Micsoda???

- Én töröltem. Tele volt mindenféle hazugsággal! Még csak négyesed sem volt egy tantárgyból se!

- Huh?

- No meg az az átverés, hogy külföldön tanultál. Az a barátnőd volt te barbár, és ezt mindketten tudjuk!

- Huh?!!

- Ja, és az akadémiai feljegyzéseid?! Leellenőriztem. Hazudtál!!!

- Hogy me... - majd hirtelen kapcsol - NEEE! Ugye nem! Ugye nem a POKOLI OPERÁTOR vagy???!?!?!!!!

- Teljes valóságában, és tövig a könyvtáradban.... Azt hiszem nem kellett volna megadnod a login-nevedet...

>clickety click<

Ráadásul azt a levelet sem kellett volna megírnod, amit a rendszergazdának szántál, amiben látványosan megmondod neki, hogy mit gondolsz róla.

- De hát nem is küldtem semm...

>clickety click<

- Naná, hogy nem. De hát ki a fene tudja ezt a mai világban. De ne aggódj, hamar vége lesz. NAGYON hamar!

>clickety click<

...na vissza is állítom a login-nevemet, és már...

- D-d-d.. - dadogja, mint akinél megakadt a tű.

- Visszhall... - mondom neki szívélyesen - Egy csomó cuccot kell még összepakolnod, és az új életed is el kell kezdened. Szia!

Aztán lerakom.

Két másodperc múlva csörög a piros telefon. Felkapom. A főnök. Bemondja az előbbi pacák login-nevét, majd mondd valamit egy fura E-mail-ről, aztán azt mondja nekem "UGYE tudod, mit kell tenned...", tudják, a pontokkal meg a nagybetűkkel meg mindennel. Aztán, mikor később szerencsétlen alak villanyszámláját megtoldom néhány nullával, elgondolkozom azon, hogy mi a fenének kell ezeknek mindig telefonálni. Majd amikor a fényképét belerakom az FBI online "Élve, vagy halva, fegyveres és veszélyes" bűnöző listájára, rájövök, hogy már soha nem fogom megérteni az indítékaikat. De sebaj! Az élet megy tovább.

Aztán mikor pár óra múlva az FBI kocsijai a lakása előtt leparkolnak, elgondolkozom rajta, hogy sajna nem mindenkinek. De ez már a következő nap története.

Negyedik nap

Csütörtök van, fizetésnap, e miatt ma jó kedvem van. Azt hiszem szóba fogok állni a telefonálókkal. Helyére is rakom a kagylót. Szinte azonnal csörög.

- Már órák óta próbálom elérni! - sikoltozik a másik végen egy hang.

- Neeem, nem lehet órák óta - mondom, miközben egy pillantást vetek a Szárnyas Fejvadász borítójára, "maximum 114 perc lehetett. Tudja épp a főnökkel beszélgettem, hogy maguknak, felhasználóknak beszerezhessek egy pár új programot!

Nyelés, sóhajtás, nyelés...

- Ó, bocsánat.

- Semmi gond, értem én - bár azért megjegyzem magamban, hogy a napokban nem ártana a tag jelszavát lecserélni valami furfangosra.

- Szóval, azt szeretném tudni, hogy hogyan kell egy file-t átnevezni?

Medve anyám! Na várjunk csak, ma van fizu nem? Ma jó kedvem van.

- Persze! Csak annyit kell beírnia, hogy 'rm' és a file neve!

- Á, köszönöm!

- Semmi gond. (Most már teljesen jó a kedvem. Igazán meg kéne már csinálnom azt a scriptet, ami lehetetlenné teszi a mentést. Már régóta tervezem!)

A telefon megint csörög.

- Haló?

- Üdvözlet! - mondom neki.

- Az operátorral beszélek?

- Naná! - mondom édesen, mint egy málnatorta, amiben csörgőkígyók fészkelnek.

- Megkaphatnám a nyomtatásaimat, kérem? Nagyon sürgős lenne, és már öt perce elküldtem.

- Login-neve?

Megmondja, amit le is írok, hátha jó lesz még valamikor.

- Semmi gond! - mondom neki, és már megyek is a printerhez.

Hát ott valami IRRRRRRDATLAN nagy kupac papír van, de azért 90 százalék, hogy az övé van felül. Magamhoz veszem, a többit kidobom, erre meg öntök egy kis szennyezett tisztító alkoholt, néhányszor rácsapkodom a printer ajtaját, no meg egy párszor át is megyek rajta a szalagszállító kocsival.

Gyönyörű.

- Itt a printelése - mondom neki - Bocs, hogy késtem, de volt egy kis printer problémánk!

Ránéz, majd összepiszkítja magát.

- Kinyomtathatnám még egyszer? - kérdi aggódva.

- Persze, persze, de nem ígérhetek semmit, ma valahogy piszkoskodik a printer.

- Hát, nem is tudom. Talán akkor a lézer? Az működik?

- Persze, de az meg pénzbe kerül! - Mondom, miközben mindenféle pofákat vágok.

- Nem érdekes! Fizetem, DE SÜRGŐS!

Visszavonszolom magam a printerekhez, majd behelyezem azt a festékkazettát amit különleges alkalmakra tartogatunk. Azt, amelyik azokat az aranyos kis fekete vonalakat húzogatja keresztbe a lapon, meg olyan halványra csinálja a nyomtatás egyik felét. Elég sokáig tartott, mire ilyen pöpecre meg tudtam csinálni. A printelés pillanatokon belül átrohan a nyomtatón, magamhoz ragadom és már rohanok is. Ezt ugyebár nem akarom kihagyni...

- D-D-d-d-d-de hát mi történt már megint? - gagyogja a képembe.

Még jó, hogy leírtam a login-nevét! Igazán; mintha kezdene kifejlődni bennem egy kis érzék a kínzásokhoz...

- Tulajdonképpen semmi. Igaz egy kicsit furán néz ki, de hát ez a kazetta már negyvenhét-ezer lapot szolgált ki, és már tizenhétszer volt újra töltve. Bár némelyik kazettához képest ez maga a gyönyör.

A fickó kiborul és elkezd nyüszögni.

- Na, ne sírjon már! Van magánál egy diszk, amin a munkája van?

Odaad nekem egy doboz lemezt; visszamegyek a gépterembe, gyorsan lemágnesezem, majd visszajövök.

- Bocs, most jutott eszembe, hogy a gépünk is kifeküdt. Át kell vinnie az egyetem másik gépéhez. Nekik van tuti friss kazettájuk, majd szépen kinyomtatják.

- Nagyszerű! Köszönöm!

- Nincs mit. Ja, és az oda-úton tartsa a feje fölé a lemezeket. Ma valahogy nagyon erős a Föld mágnesessége!

- Huh?

- Ne vitatkozzon, csak csinálja!

Aztán csak figyelem, ahogy elhúzza magát, kezeit a feje fölé emelve. A mindenségit, hogy néha én mennyire utálom magam...

Ötödik nap

Valami eszméletlenül unatkozom ma, ezért a felhasználók leveleiben csemegézek. Mit ne mondjak, nagyon unalmas a mai nap, egy darab szaftos levél, vagy ilyesmi sincs. Legalább egy-két hasznos információt elvárna az ember, de semmi. Ki a fenét érdekelnek a szokásos családi nyavalygások, meg az, hogy milyen idő van itt-ott a világban meg effélék. Hogy megszűntessem az unatkozást, átmásolok egy party-meghívást az egyik felhasználótól, és a küldő nevében feladom az alt.singles.with.severe.social.dysfunctions területre és feljegyzem magamnak a címet, időpontot, hogy ott legyek egy video kamerával. Ez lesz ám csak a buli!

A következő dolgom, hogy végignézem az online orvosi nyilvántartást, amelyikben a dokik a vállalat egészségügyi feljegyzéseit tárolják. Kiválogatom belőle azokat, ahol a herpesz, vagy valami nemi betegség van feljegyezve, majd az eredményt eladom az egyik helyi szennylapnak. Hogy elfedjem a nyomaimat, az egyik orvos számlái közé berakom azt a bejegyzést, hogy "50.000 $, Orv. Feljegy. az Újságnak". Azt hiszem ez elég lesz.

Néhány szalagot átrakok a polcról a kocsira, hogy úgy látsszon dolgozom, majd keresek egy olyan internet címet, ahol pornóképek vannak. Találok egyet, úgyhogy el is indítom az egyik user nevében a letöltést. Csinálok egy kis helyet nála magamnak azzal, hogy letörlöm azokat a fájlokat, amik nekem nem kellenek. Ilyen hülyeségek, mint Doktorátusi Vizsga Feladat meg ilyesmi. Úgyis olyan sok helyet foglalnak az utóbbi hetekben. Már éppen visszakavarnék a levelek közé, mikor elmegy az áram.

Szinte másodperceken belül csöng a telefon.

- Igen? - mondom idegesen, mert a farkas már épp készült elfogni a gyalogkakukkot.

- Mikor lesz a sz ...

Lecsapom a telefont, hiszen ez most itt élet-halál kérdése. Amilyen gyorsan csak tudom kitépem a számítógép kábelét az szünetmentesből, majd bedugom a helyére a TV-t. A francba. Ez a lökött farkas megint elhibázta. Menet közben minden riasztás megszólal, hogy a fő számítógép haldoklik, meg, hogy a lemezek leállnak, de sebaj mert az én gépem külön rá van kötve a szünetmentesre minden eshetőséggel számolva. Különben is. Egész jól állok a DOOM-ban.

A telefon csöng, úgyhogy annak is kivágom gyorsan a biztosítékát. Hogy úgy nézzek ki, mint aki dolgozik, elkezdek körbe-körbe rohangálni a szalagos kocsival. A megfigyelő ablakból minimum olyan effektívnek látszom majd, mint mindig...

10 perccel később visszajön az áram, itt meg két lemez leállt nekem. De a fenébe is! Egy életet sem veszettem, ráadásul az utolsó pályán vagyok! A telefon csöng. Egy felhasználó (micsoda meglepetés)!

- Számítógépszoba. - mondom fontoskodóan.

- Haló! Mikor lesz a számí...

Gyorsan lerakom.

Elég jól haladok, már csak azt a két nyavalyás rakétavetőst kell kinyírnom, és már bent is vagyok.

A telefon megint csöng. Lerúgom, hogy ne kelljen a kezeimet használni.

- Számítógépterem! - üvöltöm, elmélyülve a játékban.

- Elvesztettem a fájljaimat! - hallom a felhasználó vinnyogását.

- Na ebben már biztos lehetsz! - gondolom magamban, mert e miatt a nem is tudom mi miatt eltévesztettem, és lelőtt egy szörny! - Mi is a login-neved? - kérdem, hangom csöpög a kedvességtől.

Megmondja, megnézem, és tényleg. A rohadt... És még csak nem is én tettem. Na, azért, hogy én se maradjak le, gyorsan átirányítom a login-shelljét nullára, az elérési útvonalát lenullázom, majd a "news" parancsára írok egy scriptet, ami szennyes üzeneteket küldözget a főnökének, majd törli magát.

Na, ezt próbálja meg a rendszer lefölözni!! ...

Hatodik nap

Ma péntek van, emiatt korán jövök be a melóba. Még ebéd előtt! A telefon csöng. Affene... Fellapozom a kifogás naptáramat. A "Napfolt tevékenység" bámul vissza rám. Hmmm, ebben érdemes elmélyedni. Két perc múlva felveszem a kagylót. - Igen? - kérdezem.

- HOL A FÉSZKESBEN VOLT??? REGGEL ÓTA PRÓBÁLOM ELÉRNI!

Utálom, ha velem kora reggel üvöltöznek. Ettől csak rossz kedvem lesz. Azt hiszem sejthető, hogy mennyire...

- Ja, persze. Ma reggel nagyon erős a napfolt tevékenység! Tudja, ez mindig megzavarja az elektronikát... - mondom édesen, mint a mézes cián.

- Huh? Hiszen reggel kitűnően tudtam beszélni a barátaimmal!

- Igen, ez teljességgel lehetséges. A napfolt tevékenység ugyanis nagyon kiszámíthatatlan időben és helyen csap le. Például múlt héten is; volt itt egy fickó, akinek a fájljai aközben törlődtek, hogy ő velük dolgozott.

- Tényleg? Ez borzasztó!

- Ugye? Hé, tudja mit? Megnézzem a könyvtárát?

- Ó legyen szíves. Van egy-két nagyon fontos dolgom ott!

- Oké. Mi is a login-neve?

Megmondja. Az igazat megvallva ez arra hasonlít, mint amikor az ember egy halat akar lelőni egy hordóban. Kétszer. Elefántlövő puskával. Fejbe.

(Kell még nekem mondanom azt a "clikety-click" dolgot? Azt hiszem nem...)

- Hány file is van a könyvtárában?

- Hmm, hát van ugye az elméletem kidolgozása, ami kb. 20, akkor ott vannak az adatok, az szintén 20, aztán még 10 a könyvemből amit most írok.

- Hmmm, azt hiszem időben elkaptuk. Még van két file a könyvtárában... Valami .cshrc, meg .login...

- AAAAAAAAAAAAAAAAAAAaaaaaaaarrrrrrrrggggggggghhhh!

Hallom, hogy a könnyei csobognak a telefonba - pfuj, felfordul a gyomrom!

- Most akkor mit tegyek??? - szipogja.

- Sebaj. Le van mentve a cucc floppyra?

- Igen, de az már több hetes!

Begyújtom a lemágnesező egységet... - Oké. Mi lenne, ha leugranék érte, aztán majd felrakjuk a rendszerre, hogy nyugodtan tovább dolgozhasson?

- Nagyszerű lenne, de sajnos otthon van. Azt hiszem majd bejövök este, és majd egyedül felrakom.

- Persze, nyugodtan. De aztán ne felejtse a napfolt tevékenységet. Valahogyan védje le a lemezeit a sugarak elől.

- Hogyan? Csomagoljam alufóliába?

- NE!!!! Az alufólia a legrosszabb a világon! Tudja, hogy mit csinál a mikróban, nem?

- De...

- Na látja. Akkor ne azt használjon. Csak egy dolog mentheti meg a lemezeit a napsugaraktól... A mágnes. Csomagolja a lemezeit egy mágnesekkel megrakott zacskóba, a napfoltok azt nagyon utálják!

- Wow! Köszönöm!

- Nem gond, szívesen!

A fene essen abba a jó szívembe...

Hetedik nap

Végre el tudok menni egy pár órácskát ebédelni, de mert nem hagyhatom az asztalomat gazdátlanul, előrángatom a takarítót, hogy figyeljen oda, nehogy véletlenül lerakja valaki a telefont. Beleegyezik, ezért nyugodtan el is megyek.

Első megálló a bank. Felváltom az ötven dolcsimat negyed dollárosokra, aztán megkérdezem, hogy mennyi van a számlámon. Ezután észrevétlenül kitépem a nő termináljából a tápot. Naná, hogy lepusztul. Természetesen sietek, ezért követelem az igazgatót.

Úgy gurul ide, mint egy túlméretezett úthenger, és megkérdezi, mi a gond. Mondom neki, hogy csak a számlámról szeretnék egy kimutatást. Keresztbe fonom az ujjaimat. IGEN! Megtalálja a kihúzott vezetéket, bedugja, majd az IGAZGATÓ login-nal lép be!!! Végre itt az alkalom - gyorsan odacsapom magam a pulthoz, és az a rengeteg pénz szétfröccsen rajta, meg a környéken. A diri nem néz oda, de a pénztárosok mindnyájan buknak az apróra. Tehát innentől kezdve minden figyelemtől megszabadulva, nyugodtan nézhetem, mit ír a pacák az észveszejtő percenkénti egy karakteres tempójával. Ennyi erővel akár milliomos is lehetnék itt... befejezi. "MONEY". Wow! De okos! Na mindegy. Legalább ma este gondot viselhetek a jelzálogomra!

Hirtelen egy felhasználót látok meg, akit valamikor még '89-ben töröltem. Azt hiszem beszélni akar velem. Még a bankigazgató is rázza a fejét. De már késő. Az ürge idejön!

- Um, elnézést, meg tudná mondani, hogy melyik a legjobb számítógép arra, hogy a diplomamunkámat megírjam rajta?

- ?????!!!! Iiiigeeeen... Hallott már a C64-ről? - kérdem.

- Igen...

- Na azt kerülje, mint a leprát! Nem sok ember tudja, de a számítógépek nem arra készültek, hogy ennyi memóriát kezeljenek; tudja, néha akár 64000 dolog is egyszerre benne van. Ez egyenesen katasztrofális tud lenni egyes esetekben!

- Ó!

- Próbáljon ki mást, ami sokkal biztonságosabbnak bizonyult eddig. Egy ZX-81 duplakazettás egységgel; az a jó, már ha tud szerezni. Az 1K-s modell. Írja fel. Nehogy véletlenül diszket vegyen hozzá - maga is tudja milyen megbízhatatlanok, de a hagyományos audió kazetta örökké tart.

- Hé! Köszönöm!

- Nincs gond. Mi is volt a maga login-neve?

Megmondja. Ezt idén is törölni kéne. Az ember igazán azt hinné, hogy tanulnak a dolgokból.

Visszatérek a melóba. A takarító ott alszik a terminálnál. Megkérdezem, hogy akar-e itt dolgozni, de azt mondja, hogy ő jobban szereti rátépkedni az emberekre a vécéajtót.

Visszarakom a telefont a helyére, és az egyből csörögni is kezd. Utálom, mikor ezt teszi, hiszen így hetekbe telik, míg fel tudom tenni a fejemre a fejhallgatót. HOPPPÁ! Ez a legjobb nő, akivel eddigi pályafutásom alatt találkoztam, és éppen számítógépes problémája van. Imádom!

- Mi is a login-neved? - kérdem.

Megmondja (mintha nem tudnám már rég...)

Amilyen gyorsan csak tudom, végignézem a postáját (elég unalmas anyag), aztán megnézem, hogy ki írogat neki levelet. Senki. Kiváló!

- Mi a probléma? - kérdem mosolyogva, édesen.

- Nem tudom elmenteni a dokumentumomat, és valamit a helyről dumál gép.

- Már nem sokáig! - mondom, és gyorsan letörlök mindenki mást, aki azon a lemezen dolgozik. - Mostanra már rendben kell lennie...

- Köszönöm szépen! - búgja a kagylóba.

Meg is jegyzem magamnak, hogy holnap is kéne valamit tenni a könyvtárába.

- Nincs mit! A felhasználókért vagyunk...

A telefon szinte azonnal csöng, amint leteszem.

- A könyvtáram kiürült! - sikolt rám egy hang.

- Mikor történt az eset? - kérdem.

- Épp az előbb... - hallatszik a könnyeken keresztül.

- Látom. Hát, én nem aggódnék a helyedben. Még három nap van hátra a szemeszterből. Ha éjjel nappal dolgozol, talán futja még egy kettesre...

Még csuklik egy párat, aztán lerakja. A bolond.

A TELEFON ÚJRA CSÖRÖG!!!

- A számítógépem képernyője nagyon homályos. Nem kéne vajon tekernem a fényerő szabályzón?

- NEHOGY! - sikoltok fel - Hozzá ne nyúljon! Tudja mekkora sugárzást okoz azzal, hogy feltekeri a fényerőt???!!!

- Nos, én... - mondja teljesen bizonytalanul.

- Fogadja meg a tanácsom! Csak egy módon lehet meggyógyítani, és az a módszer a meghajtók sokkterápiája.

Azok a szavak, hogy meghajtó, meg az, hogy sokkterápia így együtt, valószínűleg készületlenül érték. Az emberek, amikor ilyesmiket hallanak, tisztára kikapcsolnak, olyannyira, hogy bármit megtennének, amit mondok nekik. Ha azt mondanám neki, hogy fusson körbe az udvaron egy szál 220-as vezetékbe öltözve, akár még azt is megtenné! Hmm...

- Nincs véletlenül egy felesleges 220-as kábele?

- Nincs.

- Hm, na mindegy. Akkor mégis csak a sokkterápia... Oké. Tehát, amilyen gyorsan csak tudja, kapcsolja ki és be a gépet egymás után harmincszor.

- Kivegyem a diszkeket?

- NE! El akarja az összes adatát veszteni??! - Ó, nem... oké, kezdem...

Figyelmesen hallgatózom.

...clicky..clicky...clicky.. .. .. ...clicky. ...clicky.. . . BUMMM!

Csodálatos, majdnem huszonhét - pedig a táp általában tizenötnél összepiszkítja magát...

- A GÉPEM FELROBBANT!!!

- Tényleg? Akkor biztos a tápegység volt a hibás. Még szerencse, hogy rájöttünk. Garanciális még a gép?

- Nem!

- Ajjaj. Na mindegy. Azért meg kéne javíttatni... Lementette a dolgait?

- Igen. Még tegnap. A nagygépre, de a mai munkám már elveszett.

- Ajjaj. Mi is volt a login-neve? Megnézzem, hogy sikeres volt-e a mentés?

Megmondja...

Nyolcadik nap

Az asztalomnál ülök, mint rendesen, mikor egy felhasználó telefonál.

- Hello, számítógépterem, Simon vagyok, mit segíthetek? - mondom.

- Nem tudok bejelentkezni! - nyögi kétségbeesetten egy felhasználó.

- Mi is a login-neve, kérem? - kérdem tőle.

Megadja.

- Nem gond, mindjárt megnézem! Semmi baj, csak egy rosszul megírt login fájl. Már meg is csináltam, akár már be is léphet!

- Jé, köszönöm!

- Semmi gond, mihamarabbi viszonthallásra!

"MI EZ???"- kérdezhetik maguktól. Talán a pokoli operátor megtért? Megőrült? Netán szerelmes? Nem, nem. Egyik sem. A pokoli operátor tevékenységét napló fájlba irányítják. És ha már ez történik, akkor én is be vagyok poloskázva. Tehát, amíg meg nem találom a bogarat, addig kedves vagyok. Nem tart sokáig. Ezt én mondom...

Aha! Egyet találtam a telefonkagylóban. Alapvető. De tudom, hogy a főnök egy trükkös fazon, ezért tovább keresek. Igen! Egy a telefon alján, és egy a billentyűzeten. Ideje egy kis kávé fröcskölésnek. Elég nagy adagnak kell lennie, ezért az egész kávés edényt idehozom, és egy szemtanúra várok. A rendszergazda jön be.

- Hol van a nyomtatásom? - kérdi savanyúan. Biztos mérges, hogy még nem kompromittáltam magam. Oké, bűnös azonosítva. Mint azt a pokoli operátor (azaz én) kimondja, "Nincs a világon akkora probléma, amit ne lehetne megoldani egy felhasználó kiölésével, a fájljaik letörlésével, login-juk megszüntetésével, valamint a VALÓDI keresetük adóhatósághoz való bejelentésével."

Kihúzom a nyomtatását a kávé alól, ahová tettem, és naná, hogy a kávé végigfröccsen a telefonon és a billentyűzeten, amik valahogy egymásra keveredtek.

- Hoppacsek... - mondom, rémülettel arcomon. Az arca elárulja, hogy okfejtésem helytálló volt.

- Ne hidd, hogy ezzel megúsztad! - röffen rám, és elrobog.

Átkapcsolok a hálózati figyelőre, és nézem, hogy mi jön ki az ürge PC-jéből. Aha! Egy kis feljegyzés arról, hogy engem felfüggesszenek épp igyekszik a diri lézerprinterére. Teszek egy-két változtatást bele, majd engedem tovább. Gyorsan még elindítom egyik kis programkámat, amire a nagy gép összepiszkítja magát.

Később, miközben a rendszer boot-ol, letörlöm azt a csúnya kis naplófájlt. Ezután átmegyek a kommunikációs részlegbe, és rákapcsolódom a főnök irodájában lévő RS232-es csatimra. Csodálatos, hogy milyen könnyen le lehet hallgatni embereket, ha már egyszer adatkábel megy be az irodájukba...

Igazgató: Biztos benne? Rendszergazda: PERSZE!" I: Nem akarja meggondolni magát? R: SOHA! I: Rendben, akkor faxolom a személyügyiseknek... R: CSODÁLATOS!!!

Két perc múlva a rendszergazda begörög hozzám, mosolyogva.

- Hát, azt hiszem hiányozni fogsz nekünk, Simon... - mondja, eltelve magától.

- Ó! - mondom neki, édesen, csöpögve a kedvességtől - És hová megy?

- Nem Simon - vigyorogja az arcomba - TE fogsz elmenni!

- ELŐLÉPTETÉS! - kiáltok fel - Végre megírta azt a levelet a főnöknek, amiben talpnyaló vén banditának hívja, és hogy kilép a cégtől?

- Nem...

- Biztos benne? Pedig sokkal jobban hangzik, mint az, amit a kirúgásomról írt...

- T... - kerekednek el a szemei.

Mintha egy fókát csapkodnék halálra egy fürdőkefével. Odarohan, hogy leállítsa a faxot, de mivel most rúgták ki, ...

>clicky clicky<

... a kártyája nem működik többé. Amatőrök...

A telefon csöng. Ugyanaz a fickó, aki az előbb.

- Most már be tudok jelentkezni, de kifogytam a helyből.

- Egy pillanat, mindjárt megnézem!

>clicccky<

rm -r " ....

Kilencedik nap

Épp autózgatok befelé a munkahelyre, mikor megragadok e mögött a vén pacák mögött, a klasszikus Pokoli Lassú Sofőr mögött, akinek az autóján csak a huszasig van kikopva a kilométer óra, a sarkokon meg kettővel fordul be. Kidudálom a lelkem is, de valószínűleg a hallókészüléke le van tekerve nullára, úgyhogy itt ragadtam mögötte.

Megjegyzem a rendszámát. Az igazat megvallva, már hatvanszor megjegyeztem az elmúlt negyed órában. Affene... affene... Azt hiszem megint bele kéne turkálnom a rendőrségi adatbázisba, és be kéne raknom az öreg kocsiját, mint frissen lopottat amit a városszéli fegyverkereskedők vittek el. Beérek a melóba. Felcsapom a kifogás naptárt. "ELEKTROMÁGNESES SUGÁRZÁS AZ ŰRBELI SZEMÉT MIATT." Elég kellemes. Azt hiszem jó nap lesz ez a mai. Belépek a "ROHADÉK" loginra, (a segítségkérő loginnév), és megnézem a postát. Három új levél. Az első 117 soros, valószínűleg tiszta nyavalygás. A mindenit. Ezt utálom. Ahelyett, hogy elmondanák, hogy szükségük van egy kis helyre, leírják, hogy miként oldják meg a hülye feladataikat a tanáruknak, és hogy már tegnapra kellett volna, és már rég kész lenne, de a nagybácsikájuknak most szedték le a herpeszét, és túl sok vért vesztett, e miatt be kellett rohanni a kórházba... stb, stb. Letörlöm.

A második üzenetet az az emberke küldte, aki még nem tudja igazán kezelni a levelezést, ezért teljesen üreset küldött. Válaszolok rá, hogy: "Semmi gond, jövő csütörtökre meglesz." Remélem fontos volt...

Az utolsó üzenetet meghagyom holnapra, elvégre a szombat egy unalmas nap, legyen egy kis munkám akkorra is.

Csöng a telefon. Pedig azt hittem, mára már ennyi elég. Kihangosítom, majd berakok egy pizzát a mikróba.

- Igen! - kiáltom.

- Valami gond van a boot diszkemmel. Nem tudok belépni a rendszerre.

- Magánál van a lemez?

- Persze!

Leugrom érte, majd berakom a pizza mellé öt percre, ULTRA-NUKE fokozatra. Hat perc múlva visszatelefonál.

- Még mindig nem működik, ráadásul kerreg amikor beteszem, még büdös is!

- Ó, A FRANCBA! Már megint az elektromágneses sugárzás, amit a szemét okoz az űrben!

- Tényleg? Azt hiszem hallottam már erről. - Ez nem normális!!!

- Hát igen, azt hiszem új lemezt kell vennie!

- Ó semmi gond, a régi már úgyis kezdett kopni. De azért köszönöm!

- Persze, nincs baj. És ne feledje, hogy futtassa rajta az FDISK-et, mikor sok adat van rajta, a vírusvédelem érdekében...

- Persze, meg fogom tenni! Köszönöm!

- Nincs mit - ez a munkám!

Az xcbzone nagyon lassan fut, ezért kiirtok egy csomó felesleges adatbázis-kezelő processzt és visszatérek a játékhoz. Na így már sokkal jobb. Nem egyszerű az élet itt a fronton, mindig csak a meló, meg a szakadás... Leugrom a kávézóba egy kis kétórás uzsira - olyan kedvesek ott hozzám. Azóta legalábbis, mióta valahogy bejelentődtek a köjál gépére... Fura.

Felkapok egy pár doboz kokát, valami sajtosat, aztán visszarobogok az irodámba, egyenesen át az elsősökön, akik a számítástechnika alapjait tanulják. Végignézek az osztályon, és valami feldereng bennem. Itt egy elsős osztály és egy árva tanár nincs velük. NEKEM ITT SEGÍTENEM KELL!! Megállok az osztály előtt.

- Rendben, én vagyok a maguk helyettes demonstrátora és ma félre fogjuk tenni az előzetes terveinket fél órára, hogy a REMARK, vagy ahogyan azt a számítógépes rövidítések világban ismerik, az "rm" funkcióról meséljek...

Tanárnak kellett volna mennem - mindig olyan jól megtalálom a helyem ezekkel a diákokkal.

Tizedik nap

Ma meghívtak egy órára, hogy vendégként tartsak előadást a "Számítástechnika Alapvető Műveletei"-ről, ezért miután Sam, a szemetes kezeiben hagyom a géptermet, lemegyek.

Az óra megkezdődik és rendben lemegy, majd a végén a diákok kapnak tíz percet arra, hogy kérdéseket tegyenek fel egy igazi operátornak. Magamhoz ragadom a tollam és papírom.

- Kérem, mielőtt ezt elkezdenénk, megkérnék mindenkit, felszólalás előtt mondja meg a loginnevét, hogy minél jobban, hatásosabban tudjak a kérdéseikre válaszolni. Köszönöm!

Az óraadó hálásan rám néz. A személyes érintkezés valahogy mindig meghatja őket...

- Első kérdés? Maga ott!

- Mit gondol a megosztott rendszereken lévő felhasználók egyéni titoktartásáról?

- Mi is a login-neve?

- CMS1103

>Scratchy scritch<

- Számítógépes titkok... Hmmm. Ez tényleg fogós kérdés. Arra gondol, hogy nem szabadna elolvasni azokat a szexuális indíttatású leveleket, amiket az osztályfőnökével váltogatnak?

- AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAGGGGGGGH!

- Ah. Nos, Úgy tűnik barátunk távozott - biztosan rossz TÖKÉLETESEN VÉLETLENSZERŰ példát választottam. Maga ott?

- CMS1136. Arra lennék kívá...

- Ó igen, 1136 az egyetlen az egyetemről akinek jár a alt.sex.buggery.by.sailors.dressed.in.mums.clothing terület!

- Csakis, és kizárólag kutatási célból!

- Ebben biztos vagyok. Bár azért elég sok történetet mesél el, ahhoz képest, hogy kutat...

- NNGGGGGAAAAAAAAAAAAAAAGGGHGH!

- A következőt kérem!

Két perccel később az előadóterem üres.

Az a baj ezekkel a nyavalyás tanulókkal manapság, hogy nem akarnak tanulni. Visszamegyek a gépterembe, ahol Sam alszik. Azt hiszem a munkámra pályázik. Megjegyzem magamnak, hogy beleturkáljak a bérlistájába, és töröljem a biztosítási befizetéseit. Az ember soha nem lehet elég óvatos.

Visszarakom a telefont a helyére. A mai napon először. Ez a retek azonnal elkezd csörögni. Ebből elég ennyi, gyorsan átirányítom a 07-re, hogy ott folytassa. Ez majd megtanítja őket. HOPPÁ! Majdnem elfelejtettem a mai napra rendelt kifogást. "Statikus elektromosság a nylon alsónemű miatt". Nem jó, kikerülhető - bár egyes esetekben hajlamos lennék helyszíni kiszállásra. Á, nem éri meg a fáradságot!

Választok egy másikat. "STATIKUS ELEKTROMOSSÁG, MŰANYAG VONALZÓ MIATT." Na EBBEN aztán van kihívás! Visszakapcsolom a telefont, majd a szemetest a printer kimenete alá tolom. Még egy meló letudva.

A telefon felcsörren. Végre! Ez nagy fogás lesz...

- Helló?

- Szia, meg tudnád mondani, hogy miként kell helyesírás-ellenőrizni a dokumentumomat?

- Persze, csak írd be azt, hogy "spell", majd a fájl nevét!

- Köszönöm.

Hű, de nagyon kedves vagyok ma reggel. Persze, mivel tudom, hogy az általam írt spell inkább hibákat tesz be a szövegbe, ahelyett, hogy kivenné őket! Ilyesmit, hogy azt, hogy "kedves", "te dög"-re fordítja, meg ilyenek. Jó, mi?

A telefon csöng - már megint ő.

- Valami gond lehet az ellenőrző programmal!

- Ezt miből gondolod?

- Mert a fájlom tele van hibával!

- Szerintem pedig nem a program a hibás. PC-ről vagy bejelentkezve?

- Igen, de...

- Kérlek, hagyd meg nekem a technikai diagnózist... Na, van műanyag vonalzó a közelben?

- Umm - nyelés - igen...

- Na látod. Statikus elektromosság keletkezett a merevlemezeden, amit a vonalzód váltakozó elektrosztatikus mezeje gerjesztett - ugyanúgy, mint amikor a papírfecnik ráragadnak a vonalzóra, ha megdörzsölöd!

>BUTA MÓD BEKAPCS<

- Ó. És most mit kell tennem?

- Azt tudod ugye, hogy hogyan kell a papírt leszedned a vonalzóról, nem? Néhányszor odaütögeted az asztalhoz. Na, ugyanezt kell a PC-vel is tenni. Néhányszor, mondjuk hússzor, kb. 30 centiről ejtsd az asztalra!

- Ó, Oké.

>crash< >crash< >crash<

- Um, a monitor elsötétült.

- Persze, azt kell tennie - csak így tovább. És ha végeztél, akkor ugyanezt tedd meg a képernyővel is. Az elektromosság oda is felmászhatott a vezetékeken át.

>crash< >crash< >crash<

Leteszem. Felkelek, és lemegyek a külső laborba, hogy mézet tegyek a floppy meghajtókba, mikor egy Lee Harvey Oswald kinézetű ürge rohan oda hozzám, és lelő. Az egyetlen hang, amit hallok, az az ex-rendszergazda vihogása...

Később, a kórházban eszembe jut, hogy elfelejtettem megkérdezni a pacák loginnevét.

Majd minden elsötétül...

Tizenegyedik nap

Mikor a sötétség kitisztul és én kiérek az alagútból, feltűnt, hogy meg sem vagyok sérülve. Aztán mégiscsak. Lehetséges. Ezért még valaki megfi...

Meghaltam.

Persze egy igazi operátor ezt nem halálként könyveli el, hanem egy kiadós otthon töltött szabadságként.

Öt másodperccel később megkapom azt a csekély 15KV-ot a tüdőcsúcsom környékére. (Ezek a kórházi fiúk aztán tudják, mi a buli!)

A POKOLI OPERÁTOR ÉLETBEN VAN!

Három héttel később, mikor már le tudok ülni a fenekemre, visszatérek a konzolhoz. A pihenés jót tett nekem, egyszerűen "nagyszerűen" érzem magam. Bepótolom lemaradásomat a posták terén, majd értesítem a diákokat, hogy visszatértem, úgy, hogy egy jelzés nélküli karbantartási leállást hajtok végre azzal, hogy belerúgok a reset gombba. (Ezt igazán szeretik).

Felcsapom a mára rendelt kifogást. "Globális felmelegedés" IGEN IGEN IGEN!!

Micsoda fogadtatás!

Hónap vége van, amikor általában az automatikus, levélben figyelmeztető programok elkezdenek csipogni a gazdáiknak. E miatt visszaállítom a rendszeridőt négy nappal, hogy csend legyen, aztán lecserélem a printerben lévő friss szalagot egy három évesre, amiben lyukak vannak. Végignézem a saját csigapostámat, és megnézem a Pokoli Operátorok havilapját, a "kill -9"-et, és végigolvasgatom a cikkeket. Van itt egy kis aranyos arról, hogy miként tegyük az OS/2-t lassúvá, unalmassá, de ez nekem tisztára úgy néz ki mint az OS/2 saját installációs utasításai... Na, de sebaj. Átlapozok a PokOp varázsló rovathoz, hogy leadták-e a cikkeimet. Mindegyik itt van! Még az is, amelyikben arról a C fordítóról írok, amelyik véletlenszerűen sorokat töröl a forráskódból.

A telefon csöng.

- A PC-m képernyője elsötétült!!!

- A hálózati kábel... - mondom neki.

- Nem lehet, azt már megnéztem. Mikor bekapcsolom, nem csinál semmit!

- A hálózati kábel... - mondom neki.

- Nem, azt már leellenőriztem, és rendben van. De a billentyűzeten nem villannak fel a fények, meg máshol sem.

- A hálózati kábel... - mondom neki.

- Ó, most veszem észre a kábel nincs jól bedugva!

- A hálózati? - kérdem.

- Igen... bocsánat.

- Sebaj. Legalább rendesen működik?

- Igen, azt hiszem. És sajnálom, MAGÁNAK volt igaza végig!

- Persze, mostanában rengeteg ilyen hibával találkozunk, a globális felmelegedés miatt. Véletlenszerűen hőtágulást okoz ugyanis, és ez a szilárd halmazállapotú tárgyakban hőindukált mozgást eredményezhet.

Gondosan figyelek. Semmi. Más szóval: >BUTA MÓD BEKAPCS<

- Bár ezt véglegesen meg tudja javítani. - mondom neki.

- Igen, És hogyan?

- Egyszerűen csak sót kell kicsapni a fém érintkezőkön!

- Ó! - (A BUTA MÓD egyre keményebben érvényesül).

- Csak annyit kell tennie, hogy egy kis folyékony ásványi anyagot kell rá juttatnia. Van magánál oldott ásványi só ugye?

- Ó, nincsen.

- Oké, sebaj. Csak vegye be azt a kábelt a szájába, ami a PC-be megy és nyalogassa meg. De ne felejtse el megpucolni, hogy ne nyeljen szennyeződést. És a monitort kapcsolja ki!

- Oké, csinálom!

>Fzzzt< >clunk!<

Hallom, ahogy a hallgató a földre esik. Kár beléjük a szabad kapacitás...

Tizenkettedik nap

Beérek a munkába, de egy kissé fáradt vagyok, ezért bedugok egy kis rezet a konnektorba, hogy levágjam a biztosítékot. A szoba sötétségbe borul, és végre, a helység csendes.

Ez tetszik nekem.

Melléteszem a telefont, és behúzom a függönyöket a megfigyelő ablakon. Most már igazán sötét van. Nem lennék meglepve, hogyha valaki balesetet szenvedne.

Kiemelek néhány ál padlókockát, majd felhívom a szerelőket, hogy a kisgép megint leadta a kulcsot. Ezután kicserélem a biztosítékot egy pár szögre, és leföldelem a rendszert. Az embernek nem csak várnia kell az eseményekre ugyebár, hanem elébe is kell mennie...

Tizenöt perc múlva a mérnök megérkezik, és beleesik a lyukba. Visszarakom a padlót, épp mielőtt a rendszergazda megérkezik - egy új, kedves egyén -, aki azt mondja nekem, hogy figyeljek oda, még a végén valakinek baja esik a sötétben.

Bólintok, majd mondom neki, hogy igazán nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyit álljon a rendszer, és mi van akkor, hogyha csak felkapcsolom a biztosítékot, remélve, hogy nincs nagyobb gond. Miután felhívom a figyelmét a negatív publicitásunkra, megteszi rövid karrierjének utolsó döntését; azt mondja, csak csináljam nyugodtan. Később, mikor a füst eloszlik, megnézem a kisgép füstölgő romjait. Nem valami kellemes látvány...

- Furcsa, hogy a biztosíték beragadt - mondom az ürgének később, mikor a csomagjait pakolgatja a szobájában. - Az esély csak egy a millióhoz volt! Kár, hogy valaki látta az egészet és feladta levélben a világnak. Még szerencséje lesz, ha egyáltalán autó-számítógépekkel engedik majd dolgozni.

Visszamegyek a gépterembe, és visszakapcsolom a többi biztosítékot, hogy életre keljen az egész, majd nekiállok törölgetni a felhasználók levelei között. Kiszúrok magamnak egy szexuális jellegű levelet, amit az egyik kollégista lány írt a férfi úszócsapat egyik tagjának. Azt hiszem ez jó lesz. A feladó nevét átjavítom a dékánéra majd átmásolom a /etc/nologin névre, aztán a boot logint megváltoztatom "Winker"-re és a jelszavát "lsdfjhsdf"-re,, ezután felhívom a nagyfőnököt, hogy rendszerbetörésre gyanakszom. Legalább egy pár órába bele fog telni, míg helyretesszük, ez idő alatt a népek meg csak azt a levelet fogják olvasgatni...

Mikor hallom a lövést a dékán irodája felől, rájövök, hogy ő már elolvasta. A hívásokat átigazítom a rendszergazda irodájába. Biztos fog örülni annak a sok telefonnak ezekben a szomorú időkben.

Még egy lövést hallok, és rá kell jönnöm, hogy ő ma már nem fog több hívást fogadni.

Visszairányítom a hívásokat, és megnézem a mai kifogást. "GYENGE ÁRAMELLÁTÁS". Túl nyilvánvaló. "STATIKUS ÁRAM". Még mindig egy kicsit túl gagyi, de nem akarok kifogyni a kártyákból még az év vége előtt, ezért jó lesz. A telefon szinte abban a pillanatban csörög, mikor beteszem a Top Gun-t a videóba. Leállítom a képet, és kihangosítom a telefont.

- Azt hiszem roszz floppylemezt vásároltam...

- Igen? - Kíváncsi vagyok, hogy mióta lettem vásárlói tanácsadó szolgálat.

- Itt van ez a lemez és nem tudom megformattálni. A dobozból az összes többit igen, de ezt nem. E miatt gondolom, hogy hibás.

- Igen? De akkor miért engem hív? - kérdem tőle.

- Hát, a dobozra az van írva, hogy garanciális. Hol kaphatok cserét?

Aha! Persze.

- Na lássuk csak. Biztos, hogy a lemez a rossz, nem pedig csak a statikus elektromosság okoz problémát?

- Hogyan???

- Statikus elektromosság. Tudja, az, ami magáról szokott átpattanni a gépre.

- Pedig le vagyok földelve a csuklómnál!

Cirka mostanra rájöttem, hogy valami szakbarbárral akadtam össze. A csuklószalag nem igazán divat errefelé a városban...

- Persze, persze, de egy átlagos csuklószalag csak egy 1 megás ellenállás, ez pedig egy igazán rossz föld. Amire magának szüksége van az egy direkt földelés. Csak markoljon rá valami fém tárgyra, ami a közelében van!

- A fém íróasztalom jó?

- Kiváló! No mármost, van magánál valami gemkapocs, hogy levezesse az áramot?

- Egy pillanat, igen!

- Oké, a másik kezével nyúljon be a kapoccsal a ventillátoron keresztül és érintse meg a vastag piros drót végén a csatlakozást.

- Azt, amelyik a táphoz kapcsolódik?

- Igen, ez az...

- Hé, ez nem a >kzzzzt!< >clunk<

Még egy hívás, amit a pokoli operátor sikerrel megoldott...

Tizenharmadik nap

Nagyon el vagyok foglalva az új login scriptemmel. Már majdnem bolondbiztos. Mondjuk mi lenne, ha így indulna be: "Az IGEN azt jelenti, hogy NEM, a NEM azt, hogy IGEN. Töröljek mindent? ?" Kezdek igazán aggódni azok miatt a fura login betörések miatt... bár a rendszergazda nem annyira. Őt úgy tűnik inkább azok a rejtélyes számítógépes halálesetek foglalkoztatják mostanság. Fura dolog ez az élet.

Kiválasztom a kifogásomat mára. "DOPPLER EFFEKTUS". Elég tudományosan hangzik - természetesen egy kis rásegítéssel. A telefon, létezésem egyetlen kínja, megszólal.

- Igen, gépterem! - mondom, segítőkésznek mutatkozva.

- A szerelővel beszélek? - kérdi a hívó.

Fura, hogy mennyi a süket ember manapság. Mi a szösz, tisztára unalmasak!

- Igen, vele. - hazudom (Még Nixon is ráfázott volna velem...)

- Valami baj van a floppy meghajtómmal. Úgy tűnik nem mindig tud olvasni.

- Hmmm, milyen idős is a meghajtó?

- Hát, kb. egy éves...

- És néha hibázik, de néha meg működik, de egyre többet hibázik?

- IGEN!

- Igeen, ez bizony a magnetikus doppler effektus.

- Pedig én azt hittem, hogy ez csak a fénnyel és a hanggal történik...

>SZENNYES MÓD BEKAPCS<

- Igen, de kiderült, hogy a forgó felületeken, mint a lemezeken is, a részecskék magnetikus elrendeződése állandóan változik, különösen, mikor a fej enyhén bemágneseződik.

- Daah, Ó!

- Tehát, annyit kell csak tennie, hogy lemágnesezi a fejet. Van fejlemágnesező hurokja?

- Ó, nem, sajnos nincs.

- Oké, akkor a bonyolultabb módszer kell. Megvannak a programjának az eredeti lemezei?

- Igen!

- Oké, akkor dugja be őket egyenként a meghajtóba, és formattálja meg őket.

- MICSODA!?!?!?

- Ne aggódjon, nem fog működni - emlékszik, hogy rossz, nem? Csak annyi fog történni, hogy a lemezek szűz mágneses mezeje visszaállítja a fej mágnesességét, mert azokat nem a rossz meghajtó doppler effektusos feje írta fel."

- Ó, nagyszerű!

- Tehát, mikor íráshibát ír ki, akkor csak folytassa. Ezt tegye meg az összes eredeti lemezzel, aztán, hogy biztos legyen a hatás, még egy tisztítólemezt is rakjon be, ami majd felszedi a lehullott mágneses részecskéket.

- Ó, köszönöm!

- Ne köszönje meg - EZ A MUNKÁM!

Lerakom a telefont, ami egyből csöng is. A nagyfőnök.

- Simon, feljönnél az irodámba egy kávéra?

>RIADÓ!<

Amilyen gyorsan csak tudom, megnyomom a pánikgombot a LAN-Analizálón, hogy precíz legyek a "Generálj 90%-os forgalmat" gombot.

- Persze, persze, most menjek, vagy ké...

A másik telefon felcsöng. Kihangosítom.

- Igen, gépterem, Simon vagyok. Mit segíthetek?

- A HÁLÓZAT MEGHALT, A GÉPEINK ÖSSZERONGYOLTÁK MAGUKAT! - a kihangosított hang beleüvölt a másik kagylóba. Szuper...

- Értem - mondom nyugodtan. - Igen, a monitoromon látszik az eset. Valószínűleg egy rossz kábel a hibás, mindjárt megnézem! Kérem tartsa a vonalat!

Megnyomom a "felmentést kaptam" gombot (AKA "Forgalom Állj") az analizálón, és a felhasználó szinte azonnal felordít: "Kiváló, már működik! Köszönöm!"

- Rendben, szóra sem érdemes. Viszont hallásra!

A nagyfőnök mindent hallott, ezért azt hiszem ez a kis kiruccanás nem is lesz annyira rossz. Meg is mondom neki, hogy azonnal ott leszek, miután a hálót biztosítom. Miközben megyek felfelé, kitalálok egy új szlogent, ami boldoggá fogja tenni a vezetést. Komplett Betörő Kizárás. Jobban hangzik, mint az, hogy kihúzom a dugót. Ugyanúgy, ahogy a Fő Reset Kapcsoló is jobban hangzik, mint egy egyszerű kikapcs gomb.

Odaérek az irodához, ahol a személyisek főnöke is ott van. O-Ó...

- Simon! Mit szólna, ha maga lenne a rendszer-adminisztrátorunk?

?!!!

- Nem is tudom... Szeretem, hogyha a dolgok a kezemben...

- Extra tíz rongy havonta, plusz egy Ford...

- Transit?

- Rendben.

- Oké, benne vagyok.

....

És itt véget ér a történet, ahogy a tizedik napon kellett volna, mert Simon a pokoli operátor elutazott Angliába egy kis továbbképzésre.

Ám ekkor hirtelen megjelent ő, egy hordozható lemágnesező egységgel kezében...

- Szeretném, ha komolyan venné ezt a hívást...

- Hogy micsoda? - Nem tehetek róla, de a fickó hanghordozása meglep egy kicsit.

- Szeretném kihangsúlyozni, hogy fontos ügyben telefonálok. Biztos vagyok benne, hogy önnek a maga helyzetében nagyon nagy a felkészültsége a nemzetközi szabványokból, amik a hibakövetésre és javításra vonatkoznak.

Ez nem normális. Más okot nem tudok elképzelni arra, hogy ilyen kora hétfő délután zavarjon, rögtön azután, mikor beérek a munkába.

- Mi is a login-neve?

Megmondja, ezért egy kis ideig csak az a túl ismerős clickety-click hallatszik. Látom, hogy az accountjára be van állítva a perverz jelzés, de egy darab gif file sincs nála. Ez pedig csak egy dolgot jelenthet...

- Aha, na ami azt a fontos ügyet illeti. Azt szeretné, hogy megnöveljem a prioritást, amivel ezt a hívást kezelem?

- Igen!

- Tudja mit? Megduplázom! - mondom kedves, megnyugtató hangon.

- Nagyszerű! - motyogja.

- Namármost, mivel kétszer semmi az még mindig semmi, és mivel ez egy kiemelt hívás volt, ezért a PIROS szemétládámba fog kerülni, a barna helyett!

- MI??? - sikolt fel - TUDJA MAGA, HOGY KIVEL BESZÉL?!?!?!?

- Hát, megkereshetném a loginnevét és kitalálhatnám, de hát annyi emberrel foglalkozunk mi itt. A neve semmit sem jelentene nekem. Legalábbis, ha nem csinált valami "tényleg" perverz dolgot valamelyik rejtett biztonsági kameránk előtt - tudja, azok előtt, amik a laborokba voltak szánva, hogy megelőzzék a kalózkodást, de véletlenül a vécékbe kerültek, miután az utasítás megkeveredett a beszerzők és a szerelők közötti úton. Talán valami elektromos vihar lehet a bűnös...

Mindenesetre, hacsak nem csinált valami tényleg undorítót a kameráink előtt... ...mint... - utánanézek a zsarolásra szánt füzetecskémben - ...mint amikor valaki női fehérneműkbe öltözött és olyasvalamit táncolt ami (legalábbis a felkészületlen néző számára) a "Mary Poppins" egyik főszerepének tűnhetett; nem, azt hiszem a neve semmit sem mondana nekem.

Hallom, ahogy sípolva levegőt vesz - és ő is tudja, hogy meghallottam, ráadásul azt is, hogy neki vége.

- Na persze, ha maga is olyan lenne, mint azok az emberek, akkor emlékeznék a nevére, főleg, ha az előléptetési bizottságról van szó, tudja, azokról a bűvöskocka fejűekről. De jelenleg feledékeny kedvemben vagyok. Remélem nem bánja, hogy ha elfelejtem a hívását, ugye...

- Persze, természetesen... - mondja, önbizalmának utolsó leheletével.

- Akkor viszhall mostanra! - kiáltom vidáman - De mielőtt leteszi, megkérném, hogy küldjön már egy kis pénzt az Operátorok Jótékonysági Egyletének számlájára, legyen szíves. Igen hálás lennék - sőt, talán még a lemágnesező egységgel sem takarékoskodnék annyit, már ha érti mire gondolok, ... Mary...

Valami irdatlan mennyiségű ígérgetés után leteszi, és én meg is tartom az egyezség rám eső felét. A backup anyagai immáron csak halvány emlékek. Ezután végignézem a kérdéses filmet (a címkéjén: Archív-26/5/93), majd odadobom a főnöke postájához... Tényleg a legjobbat akartam neki. Elvégre csak a nagy feszültség okozott nála problémákat.

A nap következő hívása a Felhasználók Szövetségétől jött, ami valami olyasféle csoportosulás, amit néhány felhasználó hozott létre, mert azt hiszik, hogy igazságtalanul bánnak velük. Néhány embernek semmi sem jó. No mindegy. Hogy levakarjam őket a hátamról, meghívom őket, hogy lássák, milyen nehéz az operátorok élete, majd gyorsan előkészítek egy pár villogó lámpát és figyelmeztető berregőt, hogy elbolondítsam ezeket az agyatlan kreténeket... Mindnyájan bezsúfolódnak az irányító szobába, kb. tízen, abból a szaglász fajtából, amelyik mindenhová csoportosan jár. Vécére is. A dolog egész jól halad, telefonokra válaszolgatok, figyelmeztetéseket állítok le, mikor az egyik savanyúarcú floppy-zsoké elszúrja az egészet.

- Tudja, ezek a csengők, és fények nem vernek ám át engem. Valaha mérnök voltam jómagam is, azokban az időben, mikor ezek a kicsik kijöttek. Ez a riasztás nem igazi. Olyan hibaüzenet meg egyszerűen nem létezik, hogy 00-10-03-15-E. Ez nem lehetséges. Maga biztosan csak átprogramozta a kijelzőt, hogy ezt mutassa! Ez az egész csak egy színjáték!!!

A fene sem gondolta volna, hogy jön egy okos tojás, és tönkrevágja a napom. Akkor már csakis a B terv marad, bár az egy kicsit rázós...

- Igen, ez így igaz - ismerem el szégyenkezve - ez az egész hamis. Csak nem akartam, hogy lássák mi van a gépteremben...

Bekapják a csalit. Amint úgy tűnik, hogy valamit rejtegetek odabent, lecsapnak, mint a kiéheztetett piranhák.

- MIÉRT, MI VAN A GÉPTEREMBEN??!?!?! - kiáltanak fel, rágódva a husin.

- Nos, - mondom az én legjobb na-látjátok-pupákok hangomon - azt hiszem, legjobb, ha megnézik...

......... ... ..

Később, még aznap, segítek a rendőröknek betörni, és megpróbálom velük együtt összerakni a megrázó eseményeket.

- Ez rémületes! - mondom, hangomban az elfojtott szörnyülködéssel. - Egyszerűen félelmetes!

- Igen, igen - mondja a rendőr egy kicsit idegesen. - Menjünk csak ezen az egészen végig még egyszer. Azt mondja, hogy maga ott hagyta őket a gépteremben, mert el kellett rohannia valami papírért, mikor ők valahogyan beindították a halonnal oltó berendezést?

- Igen, igen, hát nem rémítő?

- És bár van egy harminc másodperces figyelmeztető periódus, mégsem tudtak kijutni az ajtóig...

- Igen micsoda tragédia.

- Ráadásul az a két ember, aki állítólag dohányzott, és ezzel beindította az oltószerkezetet, nem is volt dohányos!

- Igen, milyen szerencsétlen dolog ilyenkor rászokni!

- Aztán, akárhogy is nézzük, az ajtó tele van kaparásnyomokkal, és az egész úgy néz ki, mintha az ajtó beragadt volna, vagy el lett volna torlaszolva... - Valószínűleg beragadt. Már többször szóltam ezidáig, amint az látszik is a rengeteg E-mail-ből, hogy az ajtó zárjával valami gond van, de egyik szerelő sem tudta megmondani, hogy micsoda.

- Ráadásul valaki odakintről az irányító szobából látta, hogy maga megnyomta a halon kézi kioldóját...

- PERSZE, hogy megpróbáljam leállítani a rendszert és megmentsem azokat a szegény, ártatlan szerencsétleneket!

- És ezek után még mindig azt várja, azt higgyem, baleset volt ez az egész?"

- Hát, nem is tudom, hogy mit várjak öntől, de azt hiszem az arca nagyon ismerős nekem valahonnan. Járt már errefelé valamelyik vécében, ugye?

- Hááát, egyszer, vagy kétszer - mióta maga itt van elég sok hívást kapunk innen - főleg öngyilkosságok miatt!

- Á, igen? Nem volna kedve eljönni velem, megnézni egy kis videó filmet arról, hogy egyes emberek mit meg nem tesznek egy vekni kenyérrel?

Hohó! Javulnak a dolgok!

Második nap

- Ó, Simon, köszönöm, hogy eljött. Kérem foglaljon helyet!

Az előléptetési bizottság ma valahogy nagyon csendes. Általában nem különböznek egy falkányi csaholó kutyától, ráadásul magabiztosabbak is szoktak lenni. Biztosan valami jó hír.

- Simon, ugye tudja, hogy az operátori hely megüresedett amiatt a tragikus baleset miatt, ami a személyzeti öltözőben történt.

- Igen - suttogom - tragikus.

- Hogy miként kerülhetett az a kenyérpirító a zuhanyzóba, nem a bizottságunk feladata kideríteni. Nekünk mihamarabb utánpótlást kell találnunk. Normális körülmények között kívülről töltenénk be az állást, de sajnos az a szörnyű eset, ami a lifttel és a jelentkezőkkel történt, meghiusítja ezt a lehetőséget...

- Rémítő - húzom el a szám, szívemben teljes sajnálattal a jelentkezők iránt, miközben elképzelem, ahogy azok a szerencsétlenek a halálukba zuhannak liftestől, mindenestől. Baleset volt, remélem értik.

- Ugyan nagyon különösek a körülmények; a rendőrök szerint a lift gyorsabban zuhant, mint azt a gravitáció indokolná. De azt hiszem, ezt már nem fogjuk megtudni, mivel az irányító egység leégett abban a nagy tűzben.

Tulajdonképp ezt a dolgot érzékenyebben kéne felfognom, de látom, hogy a teremben egy kicsit sok az ellenséges pillantás. A bizottság némelyik tagja még nem tudja eldönteni, hogy megengedje-e, hogy én legyek az operátor, vagy esetleg áldozatául essen egy titokzatos balesetsorozatnak. Eldöntöm, hogy átvágom a szalagot, és döntök helyettük.

- Szóval, minden ellenkezésüket félretéve, úgy döntöttek, engem fognak megválasztani operátornak...

- Nos... - mondja az elnök, kétségbeesve nézegetve segítségért - ...igen.

- Oké. Rendben. Szükségem lesz egy pár tízezres fizetésemelésre a megnövekedett felelősség miatt, valamint még egy pár tizesre a költözködéshez.

- DE HISZEN CSAK KÉT IRODÁNYIRA VAN ONNAN!

- Nem rossz ötlet. Kétszer tíz elég lesz a költözésre. Ja, és új irodabútor is kell. Talán egy bőrfotel meg fog felelni. Ó, és ne felejtsék el a kávéfőzőt!

Felkelek a székről.

- Nos, egyenlőre csak ez jut eszembe, majd később még jelentkezem. Most vissza kell mennem dolgozni!

Miközben egymás között pusmognak, visszatérek a szobámba. Mivel lassan vége a munkanapnak (3 óra), írásvédetté teszem a lemezeket, majd elindítom a shutdownt 1 perces beállítással.

Cseng a telefon.

- Nem tudom elmenteni a munkámat! - sírja egy hang.

- Talán jobban kéne próbálnia!

- De a rendszer nem enged. Nem tudja megállítani a rendszerleállítást?

- Hát, szívesen megtenném, de sajnos ez teljességgel lehetetlen. Senki nem tudja, hogy ilyenkor mi történhetne. Talán még az összes munkáját is elveszíthetné. Ki tudja?

- Um... - szinte hallom, ahogy forognak a kerekei - ... uh...

Lerakom. Nagyon határozatlan volt.

Mostanáig a shutdown már befejezte, én bootolok egy nagyot, majd úgy határozok, hogy beleviszek egy kis mulatságot az életükbe. Kihúzgálok véletlenszerűen egy-két terminálkábelt, majd ugyancsak véletlenszerűen máshová dugdosom. A diákok termináljait általában a tanári gépekre, és vice versa. Ezután kiválasztok egy szerencsétlent a panaszládából, hogy az e-heti "Külső Behatoló" lehessen, majd letörlöm az összes fájljukat. Kitaláltam egy új mókát. Előkaparom a telefonszerelők kézibeszélőjét, majd átsétálok a kommunikációs szobába, hogy belehallgatózzam az emberek beszélgetéseibe. Többnyire semmiségek, de a dolog ad nekem egy ötletet. Az egészet áteresztem egy hangfelismerő egységen, hogy figyeljen az én nevemre (biztonsági szempontból), a szexuális témákra, és ahol élő csirkékről van szó. A lehetőségek végtelenek.

Egy felhasználó telefonál.

- Ó, jó napot. Meg tudná mondani, hogy mi a jelszavam? - kérdi.

- Sajnálom - mondom ezredszerre - A jelszavak titkosítva vannak a rendszeren, e miatt sokkal könnyebb új jelszót beírnom, mint megmondani a régit. - Ami butaság, mivel a jelszótitkosító rutinban van egy kis házi változtatás, amivel a fejlesztők fogadni merek nem számoltak!

- Ó, oké! Meg tudná változtatni "homok"-ra, kérem? Ez volt a régi jelszavam.

- Sajnálom, de nem változtathatjuk meg a jelszavakat olyanra, amit a felhasználó mond. Ez ellenkezik a biztonsági előírásainkkal!

- Ó, akkor tudna nekem új jelszót adni?

- Persze. Mit szólna mondjuk a "homok"-hoz?

- Hogyan? ... Ja, oké, ez megfelel!

Lerakom. Ő is. Tíz perc múlva megint telefonál.

- Megváltoztatta már a jelszavamat?

- Megváltoztatni??? - kérdem - Csak azt kérte, hogy adjak új jelszót, szó sem volt változtatásról!

- De... Ó, na mindegy. Meg tudná esetleg változtatni "homok"-ra, kérem?

- Sajnálom, de ahogy azt már korábban megmondtam, a biztonsági előírások ezt nem teszik lehetővé. Ugye ha én tudnám a maga jelszavát, akkor minden további nélkül be tudnék magához lépni. Nem így van?

- Hát, igen...

- És ha ez történne, a maga adatai máris nem lehetnének megbízhatóak, ugye?

- Uhh, igen, azt hiszem.

- Más szóval, ha már két ember tudja egy felhasználó jelszavát, akkor a biztonság a felére csökken, ugye?

- Igen, azt hiszem igaza van.

- Persze, hogy igazam van. Én vagyok az operátor. És nem csak akkor van igazam, ha igazam van, hanem akkor is, ha véletlenül tévedek...

- Uhh...

Azt sem tudja, hogy helyeseljen, vagy ne. Balek.

- Namármost - mondom megszakítva kínlódását - mindjárt megváltoztatom azt a jelszót!

- Köszönöm.

- Semmi gond. Visszhall...

- D...

>click<

Visszatelefonál.

- Nem mondta meg nekem a jelszavam!

- Persze, hogy nem. Már megegyeztünk abban, nem, hogy ha két ember tudja a jelszavát, akkor kevésbé biztonságos a rendszer, nem?

- Na igen, de...

- Semmi de. A biztonság az biztonság. Visszhall!

Az az egyetlen baja ennek a melónak, hogy nem magától megy - az embernek "DOLGOZNIA" kell rajta.

Tizenhárom + kettő + x. nap

Visszatértem Angliából, és újra a régi birodalmamban járok, hogy rendszergazdaként dolgozzak. Ezzel a poszttal sajna az jár, hogy reggel kilenctől este ötig kell dolgoznom. Elég fura. De egyáltalán nem tetszik. Lemegyek a gépterembe, hogy megnézzem kedvenc gépeimet, de mivel már nem én vagyok az operátor, nincs belépési engedélyem. Fel is hívom a jelenlegi viperátort.

Felveszi. Rossz jel.

- Bejuthatnék a gépterembe? - kérdem, tisztelettudóan.

- Hááát... - habozik - ...mit akar tenni?

Határozatlan. Egyre rosszabb. Egyenesen ki kellett volna vágnia a farbát, hogy az a nap, mikor egy felhasználó be fog jutni az Ő géptermébe, az az a nap lesz, amikor őt dobozba teszik és felszáll a nagy Égi Gépterembe, hogy találkozzon a Legfőbb Operátorral.

- Csak szeretnék egy pillantást vetni a gépeimre.

- Um, Hát nem szoktunk senkit beengedni ide, hacsak nem vészhelyzetben! - nyögdécseli.

Medve anyám! Mintha bocsánatot akarna kérni! Nem bírom tovább, ezért gyorsan elmenekülök. Bocsánatkérően utánam szól és ez felfordítja a gyomrom. Látom, hogy elpocsékolnak valamit, amit évek gondos munkájával építettem fel. Esztelen pusztítás folyik a szemem előtt!

Nem hagyhatom, hogy így legyen vége. Valamit tennem kell! Visszatérek a szobámba és magamhoz ragadom a borítékot, amit nyugdíjazásom boldog napjaira tettem félre. Átfésülöm azt a néhány papírt, fotót, diktafon szalagot, míg meg nem találom amit keresek. A fénykép egy kicsit fakó, egy kicsit homályos, de az alakok még mindig felismerhetők rajta.

- Igen? - a Nagy Főnök maga veszi fel a kagylót.

- Jó napot, Simon vagyok a gépterem mellől. Azt hiszem van valami nálam, ami a magáé.

- MICSODA?!?!?

- Egy fénykép. Egy a huszonnégyből.

- MIRŐL BESZÉL? ELFOGLALT EMBER VAGYOK - NE PAZAROLJA AZ IDŐMET, JÓ?!

- Nos, ez egy fotó, amin néhány nőnemű barátjával látható, amint éppen mintha valami fura dolgot művelnének!

- Ó, tényleg, kíváncsi voltam hová tűnhetett! Remélem be tudja tenni egy borítékba, hogy feladja nekem...

- Hát, azt nem hinném!

- Biztos hamisítvány. Honnan a pokolból tudna maga ilyet szerezni?!

- Az irodájából. Egyik éjjel nyitva hagyta az ajtaját.

- Ki van zárva, az ajtómat elektromosan zárom minden este!

- Számítógéppel?

- Ó. Mit akar?

- Az új operátorokat.

- Oké. Ki vannak rúgva.

- NE! Akkor majd másikakat vesz fel, ami még rosszabb is lehet!

- Akkor mit akar?

- KIKÉPEZNI ŐKET!

Pár nap múlva megkezdődik a kiképzés. Sajnos csak egyet kezelhetek, mert a másik megszökött, mikor hallotta, hogy én akarok vele beszélni. Na mindegy, egy is jobb a semminél.

Az alapoktól kezdjük.

- Oké, akkor ugorjunk bele. Mit gondolsz a felhasználókról?

- Részemről okék, azt hiszem. - válaszolja.

- OKÉK?

- Hát néha tudnak fájni, az biztos!

- Néha?

- Hát, elég sokszor...

- Elég sokszor?

- RENDBEN! MINDIG! ÚTÁLOM ŐKET, ÚTÁLOM! MINDIG IDETELEFONÁLNAK, HELYET KÖVETELNEK MAGUKNAK, VAGY BE AKARNAK JELENTKEZNI, VINNYOGNAK AZON AZ UNDORÍTÓ HANGJUKON, HOGY LASSÚ A GÉP. ÚTÁLOM ŐKET!!!!

- Na ez az. Ugye. Látod, tudtad te a választ. Második kérdés.

- Mit csinálunk a felhasználóknak?

- Amit akarnak?

- Nem,

- Amit mi gondolunk, hogy ők akarnak?

- Nem,

- Amit mi akarunk?

- Nem,

- NEM TUDOM!!!

- Látom. Nos, mi semmit nem csinálunk a felhasználókNAK. Mi csak a felhasználókKAL csinálunk dolgokat. Finom csak a különbség, de lényeges. Na most akkor, mit csinálunk mi a felhasználókKAL?"

- Amit akarunk?

- Pontosan. És miért tesszük azt?

- Mert megérdemlik?

- Nem...

- Hogy meggyőzzük őket, hogy ne hívjanak?

- Ismét nem. Azért csináljuk, mert ez nekünk jól esik. És meg tudjuk úszni.

- Ó! Lehet, hogy igazad van?

- Én TUDOM, hogy igazam van. És ha nincs is, akkor is NEKEM van igazam, mert én vagyok az Operátor. Ennyi! Ha erre a mondatra emlékezni fogsz, akkor nincs az a dolog, amit ne tudnál megoldani. És most az utolsó kérdés. Mit csinálunk pontosan a felhasználókkal?

- Letöröljük a dolgaikat, tönkretesszük a mentéseiket, elolvassuk a leveleiket...

- Nem, nem ügynökpalántám, ez csak bagatell. Nekünk össze kell törnünk őket! Mi értelme, ha letörlöd a dolgait, ha soha nem használja? Mi értelme, ha a privát levelezését elolvasod, ha nem mondod el a dolgait se a barátainak se a rokonainak. Minek tönkretenni a mentést, ha nincs rá szüksége? Nem, nem. Össze kell törni őket. Rá kell jönniük, hogy ők csak egyszerű birkák, akikről mi tudjuk, hogy azok.

- Értem.

- Persze. Na én most elmegyek, és meg ne lássam magamat még egyszer itt!

- Köszönöm uram.

- Uram?

- Ja! Na tűnés a géptermemből!!!

- Ez az, ezt már szeretem!

Az átok elmúlt.

- Ó - szól utánam az operátor - nem emlékszem, hogy hogyan nézett ki a mentésed. Nem ez a szalag az, ami itt van a lemágnesezőn?

>HMMMMMMMMM<

AAAAARRRRGH!

Még nincs vége, mert A POKOLI OPERÁTOR ÚJRA KÍSÉRT

Ne kérdezzétek, hogy hogyan kerültem újra ide. Egyszerűen csak itt vagyok és kész. Legyen elég csak annyi, hogy a vezetés nem nézte jó szemmel azokat az információkat amiket összeszedtem a legráfizetésesebb felhasználóinkról. Főleg miután megtalálták a poloskákat a főnök irodájában. A fene se tudta, hogy ez azzal szórakozik, hogy állandóan kutat a helységben!

Na száz szónak is egy a vége, újra itt vagyok a nyeregben. Sajnos ez azt jelenti, hogy eggyel több operátor van a gépteremben. Miután bezárom a szalagtár ajtaját, ez a probléma is megoldódik. A kopogás és kiabálás abbamarad egy pár óra múlva. Azt hiszem ez a helység "tényleg" légmentesen zárt.

Hogy köszöntsem magam újra a hivatalban, körbeküldök egy üzenetet, hogy a rendszer tíz perc múlva leáll, majd öt perc múlva lekapcsolom a gépet. Imádom ezt csinálni. Boldogan figyelem a gép merevlemez-aktivitást jelző lámpácskáit, miközben a gép az indulás hibajavítási fázisába lép, ahogy letörli az összes journal fájlt. Érdekes, hogy minden indulásnál mennyi szabad helyünk van....

Épp elindítom a DOOM-ot, mikor a telefon csöng. Mi a szösz, már tisztára hiányzott, míg nem voltam itt. Fel is veszem gyorsan!

- Gépterem, - mondom.

- EZ NEM VOLT TÍZ PERC!!! - üvölti a kagylóból egy hang.

- Mi nem volt tíz perc? - kérdem a legnyugodtabb hangomon. Látom, hogy a távollétem alatt a dolgok nagyon elfajultak. Pedig ahogy mindig is mondottam volt, az ember jobban teszi, ha ritkán kényeztet és sűrűbben szórja az "rm -r" parancsot...

- TUDOD TE AZT! Azt írtad, hogy tí... >szünet< ...Ummm, kivel is beszélek?

- Itt az Operátor beszél; miért, kit várt?

- Darren? Darren te vagy az?

- Nem, nem. Darren sajnos jelenleg nem elérhető!

- Ó. És nem tudja véletlenül, hogy mikor jön vissza a gépterembe?

- Valószínűleg a következő biztonsági mentésre itt lesz - valamikor 2007 felé, ha jól sejtem.

Azon gondolkozik, hogy megkérdezze-e tőlem, hogy viszza állítanám-e az elveszett dolgait. Érzem. Hagyom, hogy rágja magát egy kicsit.

- Csak ezt akarta kérdezni? - kérdem édesen, mint a cukrozott epe.

- Hát... nem, nem számít!

- Persze, hogy nem. Megnézzem, hogy a könyvtárában minden rendben van-e?

- Megtenné? Kicsit még új vagyok a rendszeren, nem tudom, hogy hogyan kellene csinálnom.

- Persze mi is a login-neve?

Hallom, hogy mindene azt sikoltozza, hogy ne mondja meg - a körülötte lévő emberek is sikoltoznak, hogy ne mondja meg. Megmondja.

- Oké. Ahogy elnézem minden rendben van a könyvtárában! - mondom neki.

- IGEN? NAGYSZERU!

A hangjából csöpögő megkönnyebbülés szinte undorító.

>clickety< >clickety<

- Igen. Mind az xdefaults, mind a newsrc rendben van.

- De ... De mi van a megfigyelési adataimmal?

- Tessék?

- Körülbelül tíz fájl volt a kutatási könyvtárban. Olyan adatok, amit évek alatt gyujtöttem össze.

- Ó. Hát, én semmit sem látok. Lementette valahová?

- Tettem egy másolatot a barátnőmhöz...

- Login-neve?

- Hmm... (szünet)...

Megteszi? Meg. Mint amikor úthengerrel versz be egy szöget.

>clickety clickety<

- Nem, ott sincs semmi. Ó! Egy pillanat, van itt valami, ami akár az is lehet; elég nagy. Azt hiszem meg kéne próbálnia bejelentkezni és megmenteni.

Összehúzok cat-tal vagy ötszáz oldalnyi szemetet és bevágom a barátnője könyvtárába kutats.j névvel. Hogyan tudom megtenni...

- Oké; be tud már lépni?

- Igen, azt hiszem .... rendben, beléptem.

- Tuti, csak annyit kell tennie, hogy a mailer programon keresztülfuttatja, hogy az lecsippentse a nyolcadik bitet, különben a visszaállítás logikai hibával kiakadhat!

>BUTA MÓD BEKAPCS<

- Ó... Tehát mit kell tennem?

- Be kell írnia azt, hogy 'mail root < kutats.j'

- Rendben, csinálom!

- ÁLLJ! Az orrával kell gépelnie!

- Mi...? Micsoda???

Felcsapom a kifogásnaptárt: "HARDWARE NYOMÁSHIBA"!

- Ezt amiatt kell csinálnia, mert a gép rosszul viselheti, ha túl erősen gépel. Tudja ez, ha szárazak a maga izületei, elektromágneses indukciót eredményezhet.

>BUTA MÓD VÉGÉRVÉNYESEN BEKAPCS<

- Ahha. Oké...

- Namármost. A parancsot húsz alkalommal kell beírnia.

- Persze, persze...

Leteszi. Gyorsan felhívom a biztonságiakat.

- Hé! Van egy őrült a laborban. Az orrával gépel. Azt hiszem fegyver is van nála....

Három perc múlva hallom a lövéseket. Törlöm a könyvtárát, elvégre már úgysincs szüksége többé rá.

A telefon ismét csöng. Anyu az.

- Szassz anyu, mi a gond?

- Simon, van egy kis problémám a munkámmal. Azt hiszem a floppy amin a személyes dolgaim vannak, hibás.

- Aha. Oké. Ugye van nálad egy kis körömlakk lemosó, meg olyan a kis vattacsomócska, amivel az ember a fülét pucolja?

- Igen.

- Na, akkor húzd ki a lemezt, és pucold le azt a barna valamit, ami a benne lévő izén van; ez piszkítja be a fejet. Addig csináld, amíg egy csinos kis tiszta fehér lapocskát nem látsz benne.

- Ó! Köszi Simon!

- Nincs mit. És anyu, emlékszel mikor nem engedtél át a szomszédba videózni öt éves koromban?

- Igen, miért?

- Á semmi...

A pokoli operátor végérvényesen legeslegutolsó, folytathatatlan, befejezett, lezárt naplójának utolsó napja.

Elég meleg a mai délután itt a gépteremben. Nem t'om miért, talán vissza kéne kapcsolnom a klímát, de a fenébe is, tisztára meg vagyok fázva, melegnek kell lennie, ha be akarok menni. Kikeresem a mai napra rendelt kifogást: "Hitelkártya által gerjesztett mágneses interferencia." Elég misztikus ahhoz, hogy ne tudjanak belekötni.

A telefon csöng.

- Haló, gépterem - mondom.

- Szia! - kézi a hívó - szeretnélek megkérni benneteket, hogy rakjatok be legyetek szívesek négy mega RAM-ot a gépembe. Most vettem a városban egy fickótól, és gondoltam ti meg tudnátok csinálni nekem.

- Nos, rendes körülmények között meg tudnánk, de sajnos most a műszerész fiúk el vannak foglalva azzal, hogy lángvágóval kinyissák a szalagtárolót, mert valami bűz szivárog onnan. De szerintem te is be tudod tenni!

- Igen? Én azt hittem veszélyes! - mondja.

- Ugyan már, csak annyira, mint házban lakni! Csak ne felejtsd el, hogy kivedd a chipeket abból a műanyag zacskóból, mielőtt összeragadnának.

- Igen? Miért tennék azt?

- Ugye hallottál már sztatikus RAM-ról, nem?

- Igen...

- Namármost, mi a fenének rakják ezeket antiszatikus zacskókba? Elég gyanús, nem? Lehet, hogy a tieid már rég összeragadtak, szerintem jobban jársz, ha azonnal kiveszed őket.

>BUTA MÓD BEKAPCS<

- Ó! >crinkle crinkle< Oké. Most mit tegyek?

- Csak annyit, hogy meg kell szabadulnod a töltéstől, amit valószínűleg már a RAM-ok is megkaptak; végül is nem akarod a gépedet felrobbantani, ugye? Vegyél le minden gyapjút magadról, és cseréld ki nylonra. Utána fésüld meg magad egy párszor, és rakd a chipeket a fésűbe, hogy ott készenlétben legyenek. Kapcsold be a géped, aztán a bent lévő memóriát húzgáld ki-be körülbelül tízszer, hogy a dugasz bemelegedjen. Aztán rakd be az újat, kapcsolgasd be a gépet egy pár tucatszor, és ezzel minden meg van oldva.

- Hé, köszi!

- Szóra sem érdemes, értetek vagyunk!

Elindulok ebédelni - elvégre már vagy tíz perce folyamatosan dolgoztam -, miközben elhaladok a tanulók laborja előtt. Masszív csipogás hallatszik az egyik gép felől. Vagy egy image fájlt nézett meg a gazdája szövegesen, vagy pedig ráeresztette a fingert az accountomra, amivel magára szabadította azt a core fájlt, amit átneveztem ".plan"-re. Mire kiválogatja a dolgait addigra már az egész gépideje letelik. Ej, de kár.

Visszatérek az ebédből egy pár óra múlva, és becsusszanok a Usenet hírei közé, az alt.binaries.pictures.erotica területre, majd letörlöm az igazán hosszú képek harmadik és negyedik részét. Persze csakis azután, hogy lementettem őket magamnak és rámásoltam a legutolsó felhasználó backup szalagjára. Aztán felkészülök, hogy megnézzem a frissen kivett videó filmeket, azzal, hogy kikapcsolom a nyomtatókat, kihúzom a telefonokat, mikor észreveszem, hogy a videómat valaki eltüntette. Hmm, valaki itt kutakodott, míg nem voltam itt...

Diszkréten utána érdeklődöm néhány helyen az esetnek, "rm -r"-rel fenyegetőzve, és ki is derítem, hogy főnök titkára orozta el. Le is suhanok, hogy visszakérjem. Csakis akkor, mondja, ha aláírom a "KÖNYVET", amiben megmondom, hogy mikor viszem vissza, hány percnyi filmet akarok vele megtekinteni, és vajon PAL, vagy NTSC-t fogok-e nézni, satöbbi. Azután ő majd ezt felviszi az ő "személyes" számítógépére (amihez hozz sem nyúlhatok, mert nem tartozik hozzánk), amiből színes grafikonokat tud arról készíteni, hogy ki nem dolgozik az osztályon. Megmondom neki, hogy ez soha nem fog visszakerülni - elvégre én voltam az, aki korábban belevágta a kalapácsát, ezért nekem kell, hogy a tulajdonomban legyen az a nyavalyás masina. Azt mondja nekem, hogy ez teljességgel elfogadhatatlan, és nekem másik videót kell magamnak találnom, mert erre neki huszonnégy órán át szüksége van, hátha kell valakinek. És mivel minden este a PC-jét hazaviszi magával, ne is gondoljak semmiféle hamis kölcsönigazolásra. Ebből már látom, hogy valójában mi folyik itt - egy alig álcázott próbálkozás arra, hogy a hatalom székét (az operátori szobában), megszerezze a Pokoli Titkárnő.

Úgy döntök, ezt a pontot neki adom. Elvégre elég jó titkárnő. Általában húsz százalék alatt van azon levelek száma, amit a megfelelő leveles dobozba tesz, mikor a posta megérkezik. Következő reggel, mikor kettőre beérek három figyelmeztetést találok az asztalomon, amikben további dolgok iránt érdeklődnek, amik a gépteremben vannak javításra váróként elkönyvelve. Az a lökött technikus szigorúan titkos információt juttatott ki, aziránti törekvésében, hogy lefektesse a titkárnőt. Kár érte, pedig már kezdtem megkedvelni. Találok még egy kis papírkát, amiben a nagyfőnök felhatalmazza a nőt, hogy nyomozzon.

Mindezek mellett látok még egy kis fecnit, amin kijelenti kedvenc billentyűszagú boszorkányom, hogy huszonnégy-órás belépési kulcs kell neki a gépteremhez.

ISMÉTELTEN rájövök, hogy ezeknek még egy icipici pontocskát sem szabad hagyni. Utánanézek a csaj RS232, Ethernet, Appletalk és telefon port címeinek, és kipakolom a hub-ból. Lerúgom a biztosítékot a hálózatán csak úgy mint a világításáét. Aztán már csak egy pár drót lecsupaszítása van hátra, és már lehet is bedugni...

Pár perc múlva csörög a telefon.

- MI TÖRTÉNT A SZOBÁMMAL?! - nyikorog titkárnőcském.

- A szobájával? - kérdem ártatlanul, kedvesen, miközben a telefon alapján leellenőrzöm, hogy hová költözött. Aha! Csak ide a folyosó végére.

- Igen, az ÉN SZOBÁMMAL. Elment az áram és minden lehalt!

- Uram atyám! Mit csinált, mikor elment az áram? Csak nem valami butaságot?

- Nem! Dolgoztam a PC-men!

Ahogyan kihangsúlyozza, hogy a PC az övé, tisztára megőrjít.

- Az ön "saját" PC-jén? - kérdem.

- Igen!

- Az ön "saját" "nagyon személyes" PC-jén?

- Igen...! - Ez még nem tudja mit akarok...

És most megmutatom neki a Pokoli Operátorok egyik alapvető törvényét, miszerint a Pokoli Operátor nem csak győzni szokott. Győzni bárki tud. A pokoli Operátor győz, és totálisan DEMORALIZÁL. Ez az igazi győzelem.

- Remélem a gépét kikapcsolta, mielőtt felhívott!

- Miért? - kérdi, egy kissé bizonytalanul.

- Csak azért, mert az ön saját, különbejáratú, személyes tulajdona nem része a cég biztosítási elképzeléseinek. Teszem azt véletlenül egy kis túláram lépne fel, isten tudja csak, hogy mi történhetne egy ilyen értékes, érzékeny "személyes" szerkezettel mint...

Hallom, ahogy "nagyon" halkan melléteszi a telefont és lábujjhegyen visszasprintel a szobájához. Miközben többször levágom a biztosítékát, elgondolkozom azon, hogy mit is fogok délután a videón nézni. Mivel még mindig a telefonon csüngök, hallom a háttérből a nagy durranást. A PC-je összepiszkította magát.

Tíz perccel később csöng a telefon a kontrolszobában. Persze ő az, bár mintha már egy kis kétségbeesés is beférkőzött volna a hangjába. Nagyjából lefordítom elcsukló szavait, miszerint azt szeretné, hogy a terminálját kapcsoljuk be a hálózatba. Persze, semmi akadálya; mondom is neki, hogy addig nyugodtan hetyeghet a technikusával. Lerakja.

Semmi humorérzéke sincs.

Megint tíz perc múlva a szerelő szól ide, hogy a szoba összes vezetéke halott. Mondom neki, hogy mindjárt megnézem, majd visszadugom az ethernetét, telefonját és Appletalkját. Így már csak az RS232 maradt... A következő tizedik percben ismét a telefon kelt fel szunyókálásomból. Megint a szerelő az, amint a titkárnője előtt hatékonynak akarja feltűntetni magát. Panaszkodik, hogy az RS232 még mindig nem jó. Kivágom magam, azzal, hogy biztos tönkrement a vezeték vége, és megkérem, hogy rakjon fel újat. Hallom a >snip!< hangot mikor letépi a régit, majd a recsegést, ahogy férfiasan a fogaival tisztítja a vezetéket.

Rákapcsolom az áramot a vezeték felém eső végére. Amint meghallom, hogy >ERRRRRREEEERRKKK!<, máris tudom, hogy a "leltárhiány" többé nem fog problémát okozni. Ismét egy gond, amit a Pokoli Operátor távirányítással és véglegesen megoldott.

Nos, igen. Piszkos, büdös, sintérmeló, de valakinek ezt is élveznie kell, nem?

.........................

Egyenlőre ez az utolsó rész amit Simon, a Pokolból Futtatott Operátor megírt. Állítólag egy még pokolibb rendszeradminisztrátort láttak a környéken, bár a hírek nem vehetők megalapozottnak, mert számítógépen keresztül terjedtek el.......

Az eredetiért hálával tartozom Simon Travagli-nak (spt@waikato.ac.nz)

A Pokoli Operátor Naplója -- kiegészítések
Első nap

Semmi sincs, amit annyira utálok, mint a hétfő reggel, de egy ilyen felelősségteljes állásban, mint az enyém, nem engedhetek meg magamnak egy csekély lustálkodást sem. A tegnap előre odakészített kalapácssal lecsapom a csörgőórát, majd pár pillanat múlva már sietve robogok is a céghez.

A Nagy Főnök fenyegetően áll az ajtóm előtt. A kezén pirosló égési sérülések arról tanúskodnak, hogy már megpróbált bejutni. Üdvözlő szavak helyett azt kérdi, hogy miért késtem már megint. A hosszú évek alatt begyakorolt bamba arckifejezésemmel a karórámra nézek, és azt válaszolom, hogy:

-- De hiszen csak hajnali 11 óra van. Van valami probléma ezzel?

-- Igen!

Kinyitom az ajtómat, és behívom:

-- Fáradjon be, ezt a szobámban kényelmesebben megbeszélhetjük.

Belép. Ordításra nyílik a szája, amikor eszébe jut, hogy be kéne csukni az ajtót. Az ezután következő tízperces rángatózást azóta sem heverte ki. Így járnak azok, akik a nagyfeszültségű oldalon fogják meg a kilincset...

Már-már megesik a szívem a szerencsétlenen, és hívnám a mentőket, amikor egy jobb dolog jut eszembe. Bekapcsolom a nagyteljesítményű mikrohullám-adót, amit a hétvégén barkácsoltam, és megnyomom a vészcsengőt. El fog tartani egy darabig, amíg a biztonságiak ideérnek. Sebaj, addig elolvasom a csütörtök óta gyűlő leveleket, ugyanis szerda estétől péntek délutánig hegyet másztam, így elég tekintélyes méretű lett a postám.

Az első levélben egy gyanútlan felhasználó arról panaszkodik, hogy már vagy két órája foglalt a vonalam, ezért e-mailben írta le a problémáját. Szép dolog az elektronikus levelezés, de van egy nagy biztonsági hibája: minden levélben akarva-akaratlanul szerepel a feladó login-neve. Pár klikkelés, és a jövő év eleji account-osztásig nem lesz sok bajom ezzel a user-rel. Ezután a rend kedvéért visszahelyezem a telefonkészülékre a szerdán gondosan félrerakott kagylót.

A következő levél írója valahogy nem ismerős. Ezen persze nem is csodálkozom, hisz' naponta cserélődnek a felhasználók, s az erősebb idegzetűek sem húzzák tovább egy hónapnál. Felütöm tehát a fekete listámat a kérdéses névnél. A bejegyzés szokatlanul rövid: mindössze pár új Quake-pályát akart tavaly felrakni a rendszer nemhivatalos, fő játékkönyvtárába (ami egyébként az én kedvenc területem). Előveszem a grafit-ceruzát, és feljegyzem a mostani panaszt: ,,nincs elég hely a lemezen''.

Ezután -- mi sem természetesebb -- letörlöm az általa kért pályákat, majd belenézek a könyvtárába. Nicsak: érettségi tételek, a zöme kidolgozva. Valószínűleg a fia írta be, ami persze azt jelenti, hogy többen használják ugyanazt a login-nevet. Erre a szabálysértésre egy levélben felhívom az előléptetési aktakukacok figyelmét, ugyanis nekem nincs szívem fekete pontokat tenni az illető karrier-kartonjára. Most kivételesen nem az egész home könyvtárát törlöm le, hanem csak az igényesebben kidolgozott tételeket. A levelére pedig azt válaszolom, hogy a szabad hely problémáját sikerrel megoldottam.

Tovább lapozva egy unalmasnak ígérkező üzenetet találok az önjelölt operátorpalántámtól. Nem képes beletörődni, hogy a rendszergazdai feladatok sikeres ellátásához szív és gyomor kell, amivel ő egyszerre sosem rendelkezik. Így folyton az újítási marhaságaival zaklat, azt remélve, hogy a tanítványommá fogadom. Meg kell hagyni, ügyes a fickó, mert a levelei szinte kivétel nélkül átjutnak a mesterséges intelligenciával felszerelt hülyeség-selejtező szűrőmön, amit két éve dobtam össze egy esős délutánon, amikor belefáradtam a sok tolakodó panaszlevél kézzel való kitörlésébe.

Most egy hálózatgyorsító szoftverrel lepett meg kedvenc stréber tanerőfárasztóm. Azt állítja, hogy ha felrakom a routerekre a mellékletben küldött programját, akkor két-háromszorosára nő a helyi háló sebessége. Érdekes, és egyben kimutathatatlan tulajdonság ez, pont a statisztikusoknak való, akik bármilyen sebességadat mögött ugyanúgy tudják meglátni a fejlődést és a hanyatlást, ha elég jól megfizetik őket.

A biztonság kedvéért teszt módban végigfuttatom egy debuggeren a kódot. Ej-ej, vétett pár durva hibát, bár kétségtelen, hogy egész jól elrejtette őket, de hát engem, aki a fordítóprogramot írta, nem könnyű átrázni. Megnézem a könyvtárát, érdekes módon üres, még a leveleit is törölte. Ugyanez a helyzet a biztonsági mentések területén. Meg kell hagyni, derekasan felkészült rám, nem hagyott támadási felületet. Hirtelen ötlettől vezérelve felállok, és berakom az olvasóba a ,,felhasználók összes billentyűleütései'' feliratú szalagot, és ebből rekonstruálom, hogy hova rakta a fontos fájljait. Ismét pár klikelés, és fájhat a feje az újraírásukkal.

Kikapcsolom a mikorohullámú generátoromat, és berakom a gondosan leárnyékolt, öntöttvas-szekrénybe, s magamra erőltetek egy ártatlan mosolyt. Egy percen belül benyitnak a biztonságiak (ők már óvatosabbak, vastag, áramálló bőrkesztyűt viselnek). Nem győznek sajnálkozni, hogy ilyen későn érkeztek:

-- Elnézést kérünk, de az egész kommunikációs rendszer elszállt, a rádióink teljesen megbénultak. Mi a probléma?

Én megvetően a még mindig kocsonyásan remegő Nagy Főnökre mutatok, ők pedig az utolsó erejüket összeszedve kérdezni akarnak valamit?

-- És hogyan...?

-- Rossz végén fogta meg a vasalózsinórt. És most siessenek, mert lehet, hogy belső vérzése van.

-- Uhh...

A főnökkel a kezükben sietve távoznak. Arra számítottam, hogy ennyi idő alatt lokalizálják a rádiózavaró generátoromat, és nehezebb lesz lerázni őket, de -- mint mindig -- a kellemes csalódások az élet apró örömei. Ilyen biztonsági szakemberek mellett nem csoda, hogy több hétre való konzerv és hidegélelelem, no meg egy nagy hatótávolságú, tűzálló ejtőernyő található a szekrényemben.

Most jut eszembe, hogy a szomszéd néni, akivel eltartási szerződést kötöttem, nemrég azt mondta, hogy a fél életét odaadná, ha egy teljes napon át Mozartot vagy Beethovent hallgathatna. Felhívom tehát a vállalati könyvtárat, hogy szükségem lenne a bécsi klasszikusok összes műveire CD-n, hozzák fel lehetőleg 5 percen belül:

-- Sajnálom, uram, a nyilvántartási rendszer épp a feje tetején áll, amíg meg nem javítjuk, nagyobb igényeket nem tudunk kiszolgálni.

Jó kis kamu duma, azt hitte, hogy átlagfelhasználó vagyok. Megnézem a processzeit, és a sejtésem beigazolódott: hextris-ezik. Az egy dolog, hogy munkaidőben tilos játszani, de hogy még izélese se legyen az embernek... Gyorsan írok egy scriptet, ami félpercente minden hextrist kilő, majd leveszem a termináljának a sebességét 600 baudra. Ja, majd' elfelejtettem lekapcsolni a magasfeszültséget a kilincsemről, hátha személyesen jön el. De nem; elég lusta ahhoz, hogy telefonon próbálkozzon:

-- Hé, mi a fene történt a programjaimmal???

Minimálisra tekerem a hangerőt, majd belekeverek egy kis zúgást:

-- Mondja kicsit hangosabban, nagyon rossz a vonal.

Még jobban ordítva megismétli. Még párszor megjátszom, hogy nem hallok semmit, majd megszánom szegényt:

-- Ön jó számot hívott, csak nem a megfelelő időben. Ez itt az automatikus operátori hibaelhálhárító program. A sípszó után egy perce van rá, hogy elmondja a login-nevét, hogy melyik terminálnál ül, a pontos időt (GMT-ben), végül pedig azt, hogy mi a hiba.

Egy kis szünetet tartok, mert valahova elkeveredett az erre a célra fenntartott sípom, de nem baj, így is jó... Max-ra tekerem a hangerőt, halk motyogás szűrődik át:

-- Sípolj már, te szar rögzítő, nincs időm órákon át tökölni veled. Majd én megmondom annak a *** operá...

Nyugodtan beleszólok:

-- Úgy hallom, megjavult a vonal. Tessék mondani a problémákat, csak szépen, sorban. Nyugodtan térjen ki rögtön a részletekre, mert a készülék az összes szavát rögzíti.

-- Kivel beszélek?

-- Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Simon vagyok, az Ön operátora. Miben segíthetek?

-- Ööö... Eee...

Na, ez hatott. A felhasználóknak egyszer és mindenkorra meg kell tanulniuk, hogy ne legyenek türelmetlenek.

-- Csak a CD-k miatt hívom. Már felküldettem őket, és a formaságokat is elintéztem, júliusig magánál maradhatnak.

-- És a leltározás?

-- Azt holnapra halasztottuk.

-- Egyébként minden oké odalent?

Nagyot nyel, de biztosra megy.

-- Igen, tökéletesen. Majd hívom, ha van valami.

-- Viszhall.

Megvárom, amíg a CD-k felérnek, majd végleg kihúzom a telefonját.

1998. február 6--7.

Második nap

Kedd, szép májusi napsütésre ébredek. Újra megcsodálom az ébresztőórám maradványait, és úgy érzem, soha az életben nem végeztem ilyen hasznos munkát. Elmegyek borotválkozni, de megvágom magam, mert a szomszéd néni kutyája túl hirtelen kezdett ugatni a postásra. Amint a postás belép a kapun, az egetverő lárma ínyenc csámcsogásba megy át. Úgy hallom, megint magamnak kell menni a leveleimért. Persze várok addig, amíg a kutya már jóllakik.

Most kivételesen nincs forgalmi dugó, mert déltájban kevesen tartózkodnak az utakon, a legtöbben a gyorséttermek klímáját rontják. Nekem ilyen bajom nincs, mert minden nap délután egy órára (kivéve a hegymászós napokat) rendelek magamnak pizzát. Tökéletesen meg vagyok elégedve a minőségével, főleg, amióta megadtam az étterem címét a Köjál-nál dolgozó haveromnak.

Benyitok a gépterembe, ami az ebédidő miatt üres. Néhány szerencsétlen felhasználó elfelejtett kilépni. Odaülök az egyik ilyen terminálhoz, letöltök néhány szexképet, és mielőtt felállnék, a létező legnagyobb betűkkel begépelek pár obszcén mondatot. Egy másik gép előtt egy tanuló éppen a házi dolgozatát írta programozásból: valami bonyolult, többismeretlenes numerikus algoritmus. Gyorsan átrakok pár zárójelet a BASIC program közepe táján, és pár konstanst (egy többsoros utasításban) véletlenszerűen megnövelek. Végül felírom a táblára, hogy ma reggeltől kezdve délben a gépidő ötször olyan gyorsan telik.

Szobám ajtaját nyitva találom, éppen a takarítónő tesz-vesz. Azt nem állíthatom, hogy precíz ember vagyok, de ez a nő azzal, hogy mindent helyre rakott, totális káoszt csinált a szobámban. Mikor rárivallok, hogy miért tette a lemezeket pont az elektromágnesre, kedvesen mosolyogva csak ennyit mond:

-- Sokkal szebben mutatnak így, elrendezve. A főnök úr mondta, hogy nemsokára ellenőrök jönnek, és úgy kell tenni, mintha minden a helyén volna.

Ez a nap is rosszul kezdődik. Kizavarom, és utána dobom a felmosóvödröt is. Azt hiszem, mehet zuhanyozni, és a folyosót is kezdheti előről. Nem baj, az ellenőrök látni fogják, hogy milyen szorgalmasan dolgozik... Kicserélem a zárat (mindig akad 5-6 db mechanikus zár, kulcssal együtt a zsebemben), majd üzembe helyezek egy riasztókészüléket. Az átmágneseződött lemezek miatt nem aggódom nagyon, azokon csak a user-ek legutóbbi mentései voltak...

Hanem ezeket az ellenőröket valahogy le kéne rázni. Ha egyszerű felhasználók lennének, könnyen megmutatnám nekik, mi a rend, de mivel egy független állami bizottság tagjai, (viszonylag) kesztyűs kézzel kell bánnom velük. Először is minden felhasználónak adok plusz tíz mega helyet (persze csak papíron), a panaszleveleket gyorsan kitörlöm, a videókazettáimat a megemelt padló alá rejtem, a géptermekben kinyitom az ablakot, és berakok párat a frissen szerzett Mozart CD-imből.

Kiállok a folyosóra, és kezet rázok minden szembejövővel. Ettől szörnyen kezdem érezni magam, de legalább jól begyakorlom a csalfa mosolyt. Persze egy külön cetlire feljegyzem, hogy ki nem mosolygott vissza. Az előbbi formaságokra csak azért van szükség, mert a legutóbbi fulladásos balaset óta az ellenőrök átlagos felhasználónak álcázzák magukat.

Két óra múlva rögtön kiszúrom őket. A hangulat kedvéért várok öt percet, majd a tőlem telhető legnagyobb kedvességgel odamegyek egy user-hez, és segítek neki kijavítani a BASIC-programjában lévő zárójelhibát. Valaki másnak megmutatom, hogyan kell rekurzívan könyvtárat törölni (persze a home könyvtárán illusztrálom a törlés menetét), és udvarisan figyelmeztetem az egyik ellenőrt, hogy ne a teremben cigarettázzon.

Eddig egész jó, de már kezdem únni a színjátékot. Az irányítóteremben eljátszok pár kapcsolóval, mire megszólal tűzsziréna, mindenkinek el kell hagynia az épületet. A hangosbemondón keresztül megnyugtatom a gépteremben lévőket, és kijelölöm a javasolt haladási irányt. Az ellenőrök végre felfedik magukat, őket személyesen kísérem le egy ,,rövidebb'' úton. Végülis ők jártak jól, mert a többieknek előszappanozott márványlépcsőn kellett fegyelmezetten vonulniuk. Biztosítanak, hogy semmi kivetnivalót nem találtak, és hogy a balesetről igazán nem én tehetek. Búcsút intek nekik, majd mélyen a szemükbe nézek, ugyanis ritkán lehet látni ilyen ügyefogyott társaságot.

A tüzet hamar eloltják (igazából csak egy gyertya égett, és az érzékelők bolondultak meg, de hát a tűzoltó nem abból él, hogy az ilyesmit beismerje), a felhasználók kezdenek visszaszivárogni a gépterembe. Végre elérkezett az én időm. A kvótákat csökkentem tizenöt megával, megcserélek néhány terminálzsinórt, bevezetek egy újfajta korlátozást, és a panaszleveleket visszaküldöm azzal a megjegyzéssel, hogy öt példányban iktatásra kerültek, és amennyiben a hardverfeltételek lehetővé teszik, a problémák megoldást nyernek. Bejelentem az azonnali shutdown-t, majd mosolygok azon, milyen lélekszakadva igyekeznek elmenteni a munkájukat. Két perc múlva átszólok, hogy a kikapcsolást mégis egy óra múlva fogom megejteni.

Így már mindjárt más. A user-eknek meg kell tanulniuk, hogy ki itt a főnök. Elkezdem kicsomagolni a kihűlt pizzámat, mikor megszólal a telefon. Várom, hogy csörögjön ötöt, és csak akkor veszem fel:

-- Az ön által hívott számon előfizető nem kapcsolható.

Újra csörög, újra megismétlem. Ez mindig bejön. Legalább addig békénhagynak, amíg meguzsonnázok. De nem, épp, amikor az utosó falatot nyelem le, s már kezdeném mondani, hogy a hibás belső telefonközpont, a szavamba vág:

-- Good evening. Do you speak English?

-- Ja.

Rövid szünet.

-- Haben Sie bitte ein Englisch-Ungarisch Wortbuch in dem Computer?

-- Was?

-- Haben Sie bitte ein Englisch-Ungarisch Wortbuch in dem Computer??

-- Nein. Können Sie das auf Englisch sagen?

Most végleg megkavartam szegényt. De hát ha van képe a mi vállalatunknál rontani a tiszta, magyar levegőt, akkor igazán tisztelhetné a szokásokat, és kifejthetné mondanivalóját a helyi meghatározó nyelvjárásban. Kicsit lámpalázam is van a rossz angol kiejtésem miatt, ezért a biztonság kedvéért belekeverek egy kis zúgást a vonalba. Végre kinyögi, mit akar:

-- Do you have a digital English-Hungarian dictionary?

-- Oh, yes. What's your login name?

-- What do you mean by ,,login''?

Na, ez se az informatikai szakszótárak tanulmányozásán nőtt fel.

-- Never mind. If you'd like to translate from English to Hungarian, you have to type 'rm -rf foo *', where foo is the expression to translate.

-- And if from Hungarian to English?

-- Put the asterisk just in front of foo.

-- Thank you. Good bye.

Hát igen, rettentő nagy hátrányok származnak belőle, ha az ember nem tud elég nyelvet. Mialatt ő a fordítással vesződik, én vérbeli városlakó módjára komótosan megtörlöm a kezem, összegyűjtöm a pizzám csomagolását egy nylon-zacskóba, és az egészet kidobom az ablakon. Ezt csupán (ismét csak) emberbaráti szeretetből teszem, ugyanis az ilyen jócselekedetek nélkül a közterületfenntartók állás, pénz és jövő nélkül maradnának.

Mérem az időt. Pontosan négy perc múlva megnézem, hogy melyik felhasználónak ürült meg az imént a könyvtára. Végül is nem okozott nagy időkiesést, hogy nem árulta el a login nevét. Befejezem a félkész munkát: törlöm az egész könyvtárat, meg az accountját is. A napló ,,kitiltás oka'' rovatába a support pazarló igénybevételét írom.

Egy újabb levél érkezett a túlbuzgó leendő operátor-gyakornokomtól. Most megyegy olyan programot külött, amely automatikusan csökkenti a rendszert túlságosan leterhelő felhasználók processzoridejét. Elküldte a forráskódot is, azt nézegetve először a sorok számán akad meg a szemem: 23145. Ezt igazán részletesen kidolgozta, nem kispályázott. Jutalomból, mivel egy ilyen komplex szoftver fejlesztése terheli le igazán a rendszert, a saját programját először rajta próbálom ki. Igazából nem tehetségtelen ő, csak nem tudja megtalálni a megfelelő arányokat.

Az utolsó levél, amit mára beütemeztem, a Nagy Főnöktől jött. Ne essék félreértés, ő tegnap óta kórházban van, ezt még pénteken küldte, de én a felülről jövő, irodaszagú küldeményeket mindig nagy becsben tartom -- három napig, ugyanis annyi időt már csak bürokráciai okokból is várok a kibontásukkal. Szóval azt írja, hogy szerdán értekezlet, bizottsági ülés és miegyéb, melyeken feltétlenül számít a jelenlétemre. Nem húzom fel magamat azon, hogy kifelejtette azt megemlíteni, hogy szeretettel vár, de cserébe rendelek neki egy pollengazdag páfránycsokrot a kórházba.

Gyorsan átmegyek a tárgyalóterembe, és rendezem az elektronikát, hogy holnap ne érjen váratlan meglepetés. Mivel azalatt, amíg távol voltam, nem jött új telefonhívás, nyugodtan és kényelmesen leülök Quake-elni többjátékos-üzemmódban. Azoknak a nevét, akiket lelövök, természetesen felírom a feketelistámra a ,,munkaidőben az idegekre káros játékot futtat'' rovatba. Nem győzöm elégszer hangoztatni, hogy a munkahely nem erre való.

1988. február. 8--11.

Harmadik nap, délelőtt

Egész éjjel nem tudtam aludni, mert a szomszéd néni azokat a CD-ket bömböltette, amiket tegnap adtam neki. Hiába kiabáltam át, hogy hagyja már abba, rám se hederített. De ha rossz a hallása, akkor meg miért hallgat CD-t?! No nem baj, a nyáron úgyis ideépítik az autópálya nyolcsávos elkerülőszakaszát, és abba a füstbe egy fiatal tüdő is belerokkanna. Azt a pár éjszakát pedig kibírom valahogyan füldugóval.

Megnézem a naptáramat: mára semmi sincs beírva. Nem csodálkozom ezen, ugyanis nem használok naptárt, még a névnapi üdvözlőlapokat is egy script rendeli meg és küldi el automatikusan, s csak akkor szól nekem, ha valami hiba történt. Arra az esetre, ha a script elromlana, mindig magamnál tartom a feketelistámat, de ekkor a lap mellé egy kisebb halkan ketyegő csomagot is kap az illető...

Szóval a naptárban nincs semmi. Nézzük csak... Ja igen, ma van az értekezlet. Kivételesen korán kelek, hogy én legyek az első az ülésen. A forgalom kifejezetten jól alakul, nem is kellett megbolygatnom a közlekedésirányító rendszert, hogy mindig telizöldet kapjak. Teli életkeddvel érkezek meg. Kicsit kényelmetlen ez az öltöny, de mindennek meg kell adni a módját. Beállok az ajtóba és minden érkezővel kezet fogok:

-- Jó reggelt, Mr Brown! Ugye, emlékszik még rám?

Nem értem, miért kell egy kedves üdvözlésre ilyen fancsali képet vágni. Mr Brown a hardverrészleg beszerzési vezetője, és azóta néz rám ferde szemmel, hogy csodával határos módon sikerült montíroznom egy, a feleségének címzett képeslapot, amin ő és a titkárnője volt látható. A cselekmény nem éppen munkakapcsolatra utalt. Érdekes, hogy azóta én kapom meg a legjobb cuccokat (a minap -- hogy, hogy nem -- hozzám került a 8-processzoros gép, amit eredetileg biztonsági szervernek szántak), de az ipari kamerákat sajnos sáját magamnak kell beszereznem.

A Nagy Főnök helyére most a helyettese ült, akit egyáltalán nem kedvelek. Törtető alak, aki egyszer és mindenkorra rendet akar csinálni a cégnél; valamikor az én szobámba is bejött felmérni a helyzetet. Sajnos ráömlött egy adag tinta a feljegyzéseire (és egy fél adag a fejére). Már régóta le akartam venni az ázó festékszalagokat a szekrény tetejéről, de azon a délutánon rájöttem, hogy jó helyen vannak. Szóval a helyettes úr, akit Rettegett Ivánnak becézünk, fog elnökölni.

Csörög a mobiltelefonom. Na, ilyen se volt még.

-- Halló, lefagyott a számviteli program.

-- Tessék? Mi van??

Ezt meg hogy tudta kinyomozni? Sosem hordom magamnál ezt a telefont, csak ha magukat befolyásosnak gondoló emberek közé megyek, és főleg nem említettem senkinek, hogy mi a számom. Majd csak kivágom magam:

-- Mi a login-neve?

-- Hát... Többen is vagyunk itt, akik használni szeretnénk.

Egy pont oda.

-- Pontosan mi a baj?

Kb öt percig beszél, külön kitérve arra, hogy milyen sorrendbe kapcsolta be a gépet, a monitort és a nyomtatót. Azt is elmondja, hogy az összes lehetséges sorrendet kipróbálta, és mégse megy. Igazából nem érdekelnek az egyéni, szociális problémái, úgyhogy öt percre lehalkítom a mobilomat és az értekezletre kezdek figyelni. Rettegett Iván kap szót:

-- A közelmúltban az általam vezetett általános innovációs részleg által készült mélyreható, átfogó, korunk modern problémáit és előrehaladási törekvéseit a megfelelő súllyal figyelembe vevő felmérés szerint elérkezett az ideje vállalatunk digitális információtechnológiai hiányosságianak a kiküszöbölésére, és az infrastruktúrális felépítési rendszerintegráció újragondolására mind alanyi, mind hardware oldal vonatkozásában.

Elismerő bólintások, mérsékelt taps. Iván rövid szünetet tart, és azoknak, akik nem értik (rajta kívül mindenkinek) egy színes, képekben és grafikonokban gazdag, ismeretterjesztő jellegű propagandabeszámolót oszt szét a résztvevők között. Többen bele-bele lapoznak, és úgy teszik, mintha értenék. Bár ennek -- ha jobban belegondolunk -- semmi jeletősége nincs, mert a végső szavazást úgyis az ismeretségek és a kenőpénz síkossága döntik majd el. Iván folytatja, én újra fülemhez emelem a mobiltelefonomat:

-- Azt hiszem, tudom, hogy lehet ezen segíteni. A dolog olyan egyszerű, hogy Ön ott, helyben megjavíthatja. Csak a kétrendű logkai kamatkönyvelési modul romlott el. Eddig tud követni?

Buta mód bekapcs.

-- Iiigen, ez gyakran megesik.

-- Ahogy mondja. Szóval egy rövid restabilizációs kóddal a dolog megoldható. Válassza a kézi futtatás menüpontot, és gépelje be a következőket: 'reopen general'...

-- Nagy vagy kis r-rel kezdjem?

-- Az mindegy.

-- De nem, mert a férjem mesélte, hogy egyszer órákig próbálta megkeresni a hiba okát, s csak később jött rá, hogy az első szót nagybetűvel kellett volna kezdeni. Szóval ön a nagy- vagy a kisbetűt javasolja?

-- A nagybetűt. Feltéve, hogy nem bikommunikációs módban vagyunk.

-- Jaaa... Erre magamtól is rájöhettem volna. És azután?

-- Tudja mit, elküldöm magának a javítóprogramot a telefonon keresztül. Semmi más dolga nincs, minthogy egy soros kábellel a készüléket a géphez köti, és a probléma megoldódik. Elég új az elem az átvitelhez?

-- Várjon mindjárt megnézem. Így kívülről nem látható a márk...

Pukk. A vonal megszakadt. Valószínűleg kivette az elemeket. Gyorsan kikapcsolom a saját telefonomat, hogy ma már ne zavarjon. Vissza a megbeszéléshez. Még mindig a helyettes beszél a maga összefüggőnek hangzó érthetetlen nyelvhalandzsájával. Nem csoda, hogy mindenki fészkelődik, ásítozik, vagy egyszerűen elbambul. A dolog titka az, hogy nem a mondatkora, hanem a mozdulatokra kell figyelni.

Én például észreveszem, hogy már nem bírja sokáig, előbb-utóbb innia kell. Az asztal alatt lévő kapcsolótáblához nyúlok és várom a hatást.

-- Kérem, nézzék meg a 38. oldalon lévő kimutatást.

Matatás a papírok között. Leül, felelmeli a poharát, és inni kezd. Bárcsak ne tette volna. Szeme-szája szikrázik, kezéből kiesik a pohár, de nagy nehezen lenyeli a 70-fokos vizet. Azt hiszem, ma már nem nagyon fog beszélni. Várok még egy percet, a hatás kedvéért, hogy mindenki fölfigyeljen rá, majd megkérdezem:

-- Elnök úr, kíván még valamit mondani?

Röpke dadogas, kínos erőfeszítés, de a hangszála már nem a régi.

-- Akkor, ha megengedi, én következem.

Eljött a Bürokratikus Operátor ideje.

-- Tisztelt Bizottság! Büszkék lehetünk magunkra. Idén több, mint kétszer annyi terméket adtunk el, mint tavaly. Egy nagyobb, szebb és kényelmesebb épületben dolgozhatunk, amely csak úgy csábítja a vevőket. Kétszer annyi a bevétel is, míg a kiadások nem növekedtek számottevően. És ezt a fejlődést Önöknek köszönhetjük.

Kis szünet, pár korty víz -- a sajátomat persze nem melegítettem fel.

-- Az Önök összehangolt, lelkiismeretes munkája vitte odáig a céget, ahol most tartunk. Nem tagadom, vannak kisebb, megoldásra váró feladatok, de biztos vagyok benne, hogy ezek nem gördíthetnek akadályt a fejlődés útjába. A Nagy Főnök megkért rá, hogy részletesen térjek ki a hibákra. Mindenkinek küldtem a főnök listájáról egy másolatot e-mailben, most nem kívánom ilyen apró-cseprő dolgokkal az olyan fontos emberek idejét rabolni, mint Önök.

Kopognak. Kiváló időzítés, de 20 másodpercet még várhattak volna.

-- És még valami. Büszke vagyok arra, hogy itt, egy ilyen jól menő cégnél dolgozhatok, mint a miénk. Köszönöm szépen.

Leülök, és elégedetten nézem, amint egy titkárnő étkezőkocsit tol be, kávéval, sós mogyoróval és üdítővel. A taps elmarad, de a villámló szempárok megenyhülnek, és ez éppen elég. A hosszú és unalmas megbeszéléseknek a kulcsa: Légy rövid, dícsérd a hallgatóságot, adj enni. (Ja, és kapcsold ki a mobiltelefonodat.)

1998. február 11.--április 10.

Harmadik nap, délután

Rettegett Iván, miután széke -- merő véletlenségből -- izzani kezdett alatta, kénytelen volt elhagyni a termet, megint elszalasztva az alkalmat, hogy kirúgjon a cégtől, és teljesen átszervezze az épület számítógéprendszerét. A Nagy Főnök feljegyzéseiben is voltak ilyen irányú törekvések, de mivel sikerült Iván elől biztonságba helyeznem, pozícióm nem rendült meg.

Mint ahogy szokott lenni, csörög a telefon. Lehalkítom a Quake-et, és várom, hogy végre kinyögje a problémáját:

-- Halló, emlékszik még rám? Tudja, a számviteli program...

-- Nem, nem igazán. Mi is a login-neve?

Megmondja. Két billentyűlenyomással bent vagyok az adminisztrációs programban, két kattintás, és eltűnnek a számviteli adatok.

-- Ja, igen. Hát nem jött még azóta rendbe?

Buta mód újra.

-- Nem, de a mobiltelefonom elemeit megnéztem. Két DVJ-654-E van benne, és a voltmérő azt mutatja, hogy az egyik 24, a másik 46%-ban merült ki. Ezek jók lesznek?

-- Igen, feltéve, hogy megfelelnek az Energy Star előírásoknak. Ja, és nézze meg a gyártási számot is.

Abszolút buta mód be.

-- És azt hogyan kell?

-- Ne is törődjön vele, viszonylag egyszerűen újra lehet tölteni őket. Van a közelben mikrohullámú sütő?

-- Igen, van.

-- Rakja be három percre, négyes fokozatba. Ha nem forgótányéros, akkor kétszer másfél perc, közben fordítsa meg.

-- És ez használ??

-- Igen, mert a rotáció miatt elég nagy feszültség indukálódik, és a GSM kétirányú visszacsatolás segítségével ezt át tudjuk adni az elemnek.

-- Köszönöm, majd hívom, ha kész.

-- Nincs mit.

Leteszem a kagylót és eltöprengek azon, hogy mai dolgozók közül miért lógott mindenki háztartási alapismeret óráról. Egyszer hallottam egy nőről, aki télen belerakta a macskát a mikróba melegedni, és csodálkozott, hogy egyetlen cicuskája nem nyávogott soha többé. Persze ennek a nőnek szerencséje volt, mert a macskában nem volt számottevő fémalkatrész, így biztosítékcsere és tűzoltás nélkül megúszta.

De várjunk csak. Összesen 1 helyről tudok az épületben, ahol mikrohullámú sütő található: a titkárirodán. Megnézem, hogy még ki dolgoznak ott, és törlöm az ő számviteli adataikat is. Így jár az, aki nem titkolja elég ügyesen a login-nevét. A biztonsági mentést tartalmazó szalagot átküldöm a mosodába, hogy súrolják végig. Ja, és felírom a telefonáló személyi adatait a ,,szándékos rongálók'' listájára.

Most jut eszembe, hogy délelőtt az oktatási főtanácsadó emlegetett valami új, független, multimédiás géptermet, ahová mindenki csak az ő személyes felügyeletével teheti be a lábát. Akkor nem kívántam vele ilyen lealacsonyító témában vitatkozni (rontott volna ugyanis a presztízsemen), de most felébredt bennem a kiváncsiság. Takarékra teszem az automatikus hibaérzékelő és generáló programomat, és szólok a gyakorló operátoraimnak, hogy akadna egy kis munka a számukra.

Egyenként jönnek be a szobámba.

-- Hello, főnök!

-- Hello. Gyere, ülj le. Hogy haladsz a tananyaggal?

-- Most tartok a törlés cí... brrr zzz ccc brrr

Körülbelül eddig bírta a vasszékébe vezetett váltakozó feszültséget. Akármilyen jól halad, azt még nem sikerült megtanulnia, hogy vizsgákon és meghallgatásokon mindig vastag, jól szigetelő ruhában érdemes megjelenni. Ha rossz kezelőorvost választott, elég hamar a pokolra kerülhet.

A második már ügyesebb volt, ő hozott magával fából készült kisszéket, tollat és terminált. Kesztyűben jelent meg, nemrég történt balesetére hivatkozva.

-- Nem találtam meg a kézikönyvben az rm parancs összes kapcsolóját, de pár felhasználót bevonva a kísérletezésbe, pár perc múlva sikerült rájönnünk.

-- Nagyszerű. Most térjünk át a Bánásmód a felhasználókkal c. fejezetre. Ki is az a felhasználó?

-- Ööö... hát az egy olyan lamer ... izé, ember, akinek nincsenek root jogai.

-- Szociális szempontból?

-- Köszöni, jól van.

-- Nem! Látom, nem érted a lényeget: A felhasználó az a személy, aki a hozzá nem értésével és a folytonos telefonos sipákolásával szükségessé teszi az operátor jelenlétét. A jelenlét még nem jelenti azt, hogy segítünk is neki, csupán annyit tesz, hogy azért kapjuk a pénzt, mert jelen vagyunk. Érted már?

-- Azt hiszem.

-- A következő kérdés: Mit teszünk a felhasználókkal?

-- Megoldjuk a problémáikat.

-- Nem.

-- Segítünk nekik?

-- Nem.

-- Megtanítjuk nekik, hogyan boldoguljanak egyedül...?

Honnan szalajtották ezt a félőrültet?! Ha már nem figyelt olvasás közben, legalább rögtözni tudjon.

-- Egyáltalán nem. Koncentrálj.

-- Letöröljük a leveleiket, a képeiket, az adataikat, a biztonsági másolataikat, szétkapcsoljuk termináljaikat, mielőtt elmentenék a munkájukat, tönkretesszük vagy elkobozzuk a lemezeiket. Kihagytam valamit?

-- Mindez így van, de nem ez a lényeg. A Pokoli Operátor feladata idegileg, érzelmileg és szellemileg összetörni a panaszkodókat. Totális diadalt kell aratni felettük, egyszer és mindenkorra rá kell venni őket, hogy maguk oldják meg a problémáikat, de a legeslegjobb az, ha nem csinálnak semmiből problémát. Kezdetben elég azt a célt magad elé tűzni, hogy a telefonáló kedvét elvedd attól, hogy másodszor is próbálkozzon.

-- Miért hívtál, főnök?

-- Csak azért, mert felveszlek magam mellé gyakornoknak. Kérlek, hozd ide a kapcsolótábla leírását a szekrényből.

Nem haladt valami jól az anyaggal, talán azért, mert nem fogékony rá. Mint minden más művészethez, az ilyesmihez is tehetség kell. No sebaj, lesz még ideje gyakorolni. Brrr zzz ccc brrr. A szekrény kilincse vasból volt.

A telefonkagyló nyugodtan pihen, itt az idő levelet olvasni. A Nagy Főnök furcsa #%|)+#@$:{ jeleket küldött válaszul arra, hogy jobbulást kívántam neki. Nem tudom, mit izgul, jövő héten újra munkába állhat. Rettegett Ivántól fenyegetés érkezett az esedékes menesztésemmel kapcsolatban, de mivel most az igazgatótanács nagy része mellettem áll, semmi esélye. A biztonság kedvéért levelét kinyomtatom és beteszem az ,,antiszociális monopolista törekvések a vezetőségben'' nevű dossziémba.

A harmadik gyakorló operátorom azt üzente, hogy nem tud eljönni, mivel tegnap beiratkozott egy multimédia-tanfolyamra. Máskor a frász kerülget, ha ilyeneket hallok, és egyre kevésbé tudom elképzelni, hová süllyedhet még ez a világ. De most kifejezetten örülök ennek a fejleménynek, és beírok neki egy jó pontot (még kettőt kell összegyűjtenie, hogy lekerüljön a fekete listámról), mivel lépése egybeesett a tervemmel.

1998. április 10.
folytatása következhetne
Budaörs, Magyarország.

A Még Pokolibb Rendszeradminisztrátor Feljegyzései

Beérek az irodámba, és mivel ez az első napom - szeretnék jó benyomást kelteni - a bejövő leveleimet kidobom a kukába. Na, ez az, amit én hatékonyságnak nevezek.

Felhív a nagyfőnök és közli, hogy mostanában nagyon sok a panasz a gyakorló pokoli operátorra. Megkérem, hogy az összes hívást továbbítsa nekem, majd én foglalkozom az üggyel. Felhívom az operátort, hogy sürgősen jelenjen meg az irodámban.

Két héttel később előkerül, mikor is megmutatom neki az eddig felgyülemlett bejelentéseket.

- Hetvenhárom panasz az első három hét alatt! - Üvöltöm - Ez persze jó, de NEM ELÉG jó! Naponta legalább tíz panaszt akarok hallani rólad! LEGALÁBB!!! Na, most akkor hadd lássam, mit csinálsz rosszul.

- Ha felhív egy felhasználó - mit teszel?

- Kiölöm? - kérdi a PO.

- NEM! Hogyan ölhetnéd ki, ha egyszer nem tudod a loginnevét. Az első feladat: megszerezni a login-nevét. Aztán mit csinálsz?

- Kiölöm?

- NEM! Először meg kell kérdezni, hogy mi a problémájuk.

- Miért?

- Mert akkor később hivatkozhatsz arra, hogy nem magyarázták el rendesen. Nagyszerűen véd - mindig bejön. Teszem azt, egy felhasználó felhív, hogy panaszkodjon. Én meghallgatom a problémájukat, majd azt mondom "Ó, én azt hittem, hogy mikor azt mondta a PC-je nem működik, azt gondolta, hogy miként tehetné meg a PC-jével azt, hogy az soha többé ne dolgozzon, és az összes adatát is letörölje. Mindig ez történik. Aztán mikor vinnyog, csak megmondom neki, hogy nagyon sajnáljuk, majd ha végeztem, hamisítok neki egy kis CPU használati időt, hozzácsapom a számlájához, hogy az ne legyen kisebb, mint a perui nemzeti adósság. Tehát, miután meghallgattad a problémájukat, mit teszel?

- Kiölöm?

- NEM! Ezután ki kell találni valami kifogást. Van kifogás naptárad?

- Ó, nincs...

Uram atyám, és még ez mondja, hogy képesített operátor! Jobb lesz, ha mihamarabb beszerzel egyet. Addig is, itt az enyém. Odaadom a sajátom, miközben felcsapom az első lapot: "ENTRÓPIA"... Ezt nagyon szeretem.

- Tehát, miután elmondtad a kreténnek a kifogást, mit teszel?

- Kilövöm?

- IGEN! - (Azt hiszem ennek rögeszméje van) - "És azután?"

- Lerakom a telefont?

- NEM! Akkor mindig vissza fognak hívni, amint a probléma újra fellép. A te feladatod az, hogy féljenek a telefontól. Miként tudnál dolgozni, ha állandóan hívnak. Tehát, meg kell fizetniük a telefonért. Mit tennél ezek után?

- Letörlöm a dolgaikat?

- Igen, kezdetnek nem rossz, de akkor meg azért hívnának, hogy újabb dolgokat rakjál fel nekik. Te azt akarod, hogy többé ne hívjanak. Mit teszel?

- Szidom az anyjukat?

- Nem. Azt hiszem bemutatót kell tartanom. Van nálad tollbetét?

- Igen.

- Látod azt a fali csatlakozót? Dugd bele a betétet.

- De áram van benne!

- Azt hiszed, hogy bedugatnám veled, ha lenne benne?

- Ó >fiddle< >fiddle< >BZZZZZZZEEEEERT!<

Hát persze, hogy be. Nem volt jó semmire a figura!

Második feljegyzés

Ma hallgatom meg az új operátori állásra jelentkezőket, s mivel én vagyok a Pokoli Rendszeradminisztrátor, magasak az igényeim. És mint Ex-Pokoli Operátor, az igényeim még magasabbak!

Behívom az első jelentkezőt.

- Oké! - mondom - Akkor most felteszek néhány kérdést, hogy felmérjem a tudásod a számítógépek és a hálózatok terén, különös tekintettel a gyakorlatra!

- Persze.

- Rendben. Első kérdés. Hogyan tudod megakadályozni, hogy valaki a levelezésbe csúnya leveleket juttasson be?

- Lezárom az accountjukat.

- Jó. Részletesebben?

- Kiürítem a könyvtárukat, megváltoztatom a jelszavukat, és az összes mentésüket letörlöm.

- Kiváló. Mi az a killfile?

- Hmm. Ez egy olyan lista, amiben login-nevek, levél tárgyak, news címek vannak feltüntetve, amit az olvasó program automatikusan átugrik, így nem kell szemetet olvasnom.

- Nem. Emlékezz vissza, engem a gyakorlati oldal érdekel. A killfile arra szolgál, hogy a kiölendő login-neveket tárold.

- Ó, persze, bocsánat.

- Sebaj. Mi a DCE?

- Delete, Close, Erase.

- Jó! Mi a DTR?

- Don't Try to Ring. Az operátorok jelszava.

- Nagyszerű! DBMS?

- Don't Bug My Supervisor. Talán az egyik legfontosabb rövidítésünk!

- Naná, hogy az! Oké. Egy felhasználó felhív, és arra panaszkodik, hogy egy másik felhasználó szexuális indíttatású leveleket írogat neki. Mit teszel? - Lementem a leveleket, törlöm a panaszkodó loginját (véletlenül), majd megzsarolom a küldőt azzal, hogy elküldöm őket a szüleinek.

- Jó, azt hiszem meg fogsz felelni. Fogd csak meg ezt a drótot!

- Köszönöm, inkább nem.

- Kiváló. Átmentél a vizsgán. Holnap kezdhetsz is. Légy szíves azon az ajtón menj ki, hogy ne zavard a többi jelentkezőt!

BZZZZZEEEERETTT!

Áram a kilincsben. Erre mindig ráfutnak. Talán a "Panasziroda" felirat vonzza őket mint a lepkéket a lámpa... Kilököm a hullát az ablakon.

- KÖVETKEZŐ!!!

Eredeti forrás: szabilinux.hu
A neten többfelé fel lehet lelni, de itt találtam meg teljes terjedelmében. Árpi kalandjain felbuzdulva, ha valaki nem ismerné, és elég kocka ahhoz, hogy megértse.
Nem lesz címlapos, mert rettentő hosszú, és nem is saját. Akinek tetszik, nevessen egy jót :)

Még nincs vége, mert a A POKOLI OPERÁTOR ÚJRA KISÉRT

Ne kérdezzétek, hogy hogyan kerültem újra ide. Egyszerűen csak itt vagyok és kész. Legyen elég csak annyi, hogy a vezetés nem nézte jó szemmel azokat az információkat amiket összeszedtem a legráfizetésesebb felhasználóinkról. Főleg miután megtalálták a poloskákat a főnök irodájában. A fene se tudta, hogy ez azzal szórakozik, hogy állandóan kutat a helyiségben.

Na száz szónak is egy a vége, újra itt vagyok a nyeregben. Sajnos ez azt jelenti, hogy eggyel több operátor van a gépteremben. Miután bezárom a szalagtár ajtaját, ez a probléma is megoldódik. A kopogás és kiabálás abbamarad egy pár óra múlva. Azt hiszem ez a helyiség tényleg légmentesen zárt. Hogy köszöntsem magam újra a hivatalban, körbeküldök egy üzenetet, hogy a rendszer tíz perc múlva leáll, majd öt perc múlva lekapcsolom a gépet.

Imádom ezt csinálni. Boldogan figyelem a gép merevlemezaktivitást jelző lámpácskáit, miközben a gép az indulás hibajavítási fázisába lép, ahogy letörli az összes journal fájlt. Érdekes, hogy minden indulásnál mennyi szabad helyünk van…

Épp elindítom a DOOM-ot, mikor a telefon csöng. Mi a szösz, már tisztára hiányzott, míg nem voltam itt. Fel is veszem gyorsan.

– Gépterem – mondom.
– EZ NEM VOLT TÍZ PERC!!! – üvölti a kagylóból egy hang.
– Mi nem volt tíz perc? – kérdem a legnyugodtabb hangomon. Látom, hogy a távollétem alatt a dolgok nagyon elfajultak. Pedig ahogy mindig is mondottam volt, az ember jobban teszi, ha ritkán kényeztet és sűrűbben szórja az rm -r parancsot…
– TUDOD TE AZT! Azt írtad, hogy tí… >szünet< …Ummm, kivel is beszélek?
– Itt az Operátor beszél; miért, kit várt?
– Darren? Darren te vagy az?
– Nem, nem. Darren sajnos jelenleg nem elérhető.
– Ó. És nem tudja véletlenül, hogy mikor jön vissza a gépterembe?
– Valószínűleg a következő biztonsági mentésre itt lesz – valamikor 2007 felé, ha jól sejtem.

Azon gondolkozik, hogy megkérdezze-e tőlem, hogy visszaállítanám-e az elveszett dolgait. Érzem. Hagyom, hogy rágja magát egy kicsit.

– Csak ezt akarta kérdezni? – kérdem édesen, mint a cukrozott epe.
– Hát… nem, nem számít.
– Persze, hogy nem. Megnézzem, hogy a könyvtárában minden rendben van-e? – súgok neki.
– Megtenné? Kicsit még új vagyok a rendszeren, nem tudom, hogy hogyan kellene csinálnom.
– Persze mi is a loginneve?

Hallom, hogy mindene azt sikoltozza, hogy ne mondja meg – a körülötte lévő emberek is sikoltoznak, hogy ne mondja meg.

Megmondja.

– Oké. Ahogy elnézem minden rendben van a könyvtárában! – mondom neki.
– IGEN? NAGYSZERŰ!

A hangjából csöpögő megkönnyebbülés szinte undorító.

>clickety< >clickety<

– Igen. Mind az xdefaults, mind a newsrc rendben van.
– De … De mi van a megfigyelési adataimmal?
– Tessék?
– Körülbelül tíz fájl volt a kutatási könyvtárban. Olyan adatok, amit évek alatt gyűjtöttem össze.
– Ó. Hát, én semmit sem látok. Lementette valahová?
– Tettem egy másolatot a barátnőmhöz…
– Loginneve?

– Hmm… >szünet< …

Megteszi?

Meg.

Mint amikor úthengerrel versz be egy szöget.

>clickety clickety<

– Nem, ott sincs semmi. Ó! Egy pillanat, van itt valami, ami akár az is lehet; elég nagy. Azt hiszem meg kéne próbálnia bejelentkezni és megmenteni.

Összehúzok cat-tal vagy ötszáz oldalnyi szemetet és bevágom a barátnője könyvtárába kutats.j névvel.

– Hogyan tudom megtenni?
– Oké; be tud már lépni?
– Igen, azt hiszem… Rendben, beléptem.
– Tuti, csak annyit kell tennie, hogy a mailer programon keresztülfuttatja, hogy az lecsippentse a nyolcadik bitet, különben a visszaállítás logikai hibával kiakadhat.

>BUTA MÓD BEKAPCS<

– Ó… Tehát mit kell tennem?
– Be kell írnia azt, hogy 'mail root < kutats.j'
– Rendben, csinálom!
– ÁLLJ! Az orrával kell gépelnie!
– M..? Micsoda???

Felcsapom a kifogásnaptárt. „HARDWARE NYOMÁSHIBA”

– Ezt amiatt kell csinálnia, mert a gép rosszul viselheti, ha túl erősen gépel. Tudja ez, ha szárazak a maga ízületei, elektromágneses indukciót eredményezhet.

>BUTA MÓD VÉGÉRVÉNYESEN BEKAPCS<

– Ahha. Oké…
– Namármost. A parancsot húsz alkalommal kell beírnia.
– Persze, persze…

Leteszi.

Gyorsan felhívom a biztonságiakat.

– Hé! Van egy őrült a laborban. Az orrával gépel. Azt hiszem fegyver is van nála…

Három perc múlva hallom a lövéseket. Törlöm a könyvtárát, elvégre már úgysincs szüksége többé rá.

A telefon ismét csöng. Anyu az.

– Szassz anyu, mi a gond?
– Simon, van egy kis problémám a munkámmal. Azt hiszem a floppy amin a személyes dolgaim vannak, hibás.
– Aha. Oké. Ugye van nálad egy kis körömlakklemosó, meg olyan a kis vattacsomócska, amivel az ember a fülét pucolja?
– Igen.
– Na, akkor húzd ki a lemezt, és pucold le azt a barna valamit, ami a benne lévő izén van; ez piszkítja be a fejet. Addig csináld, amíg egy csinos kis tiszta fehér lapocskát nem látsz benne.
– Ó! Köszi Simon!
– Nincs mit. És anyu, emlékszel mikor nem engedtél át a szomszédba videózni öt éves koromban?
– Igen, miért?
– Á, semmi…

A pokoli operátor végérvényesen legeslegutolsó, folytathatatlan, befejezett, lezárt naplójának utolsó napja

Elég meleg a mai délután itt a gépteremben. Nem t'om miért, talán vissza kéne kapcsolnom a klímát, de a fenébe is, tisztára meg vagyok fázva, melegnek kell lennie, ha be akarok menni.

Kikeresem a mai napra rendelt kifogást. „Hitelkártya által gerjesztett mágneses interferencia” Elég misztikus ahhoz, hogy ne tudjanak belekötni.

A telefon csöng.

– Haló, gépterem – mondom.
– Szia! – kezdi a hívó. – Szeretnélek megkérni benneteket, hogy rakjatok be legyetek szívesek négy mega RAM-ot a gépembe. Most vettem a városban egy fickótól, és gondoltam ti meg tudnátok csinálni nekem.
– Nos, rendes körülmények között meg tudnánk, de sajnos most a műszerész fiúk el vannak foglalva azzal, hogy lángvágóval kinyissák a szalagtárolót, mert valami bűz szivárog onnan. De szerintem te is be tudod tenni.
– Igen? Én azt hittem veszélyes – mondja.
– Ugyan már, csak annyira, mint házban lakni. Csak ne felejtsd el, hogy kivedd a chipeket abból a műanyag zacskóból, mielőtt összeragadnának.
– Igen? Miért tennék azt?
– Ugye hallottál már sztatikus RAM-ról, nem?
– Igen…
– Namármost, mi a fenének rakják ezeket antisztatikus zacskókba? Elég gyanús, nem? Lehet, hogy a tieid már rég összeragadtak, szerintem jobban jársz, ha azonnal kiveszed őket.

>BUTA MÓD BEKAPCS<

– Ó! >crinkle crinkle< Oké. Most mit tegyek?
– Csak annyit, hogy meg kell szabadulnod a töltéstől, amit valószínűleg már a RAM-ok is megkaptak; végül is nem akarod a gépedet felrobbantani, ugye? Vegyél le minden gyapjút magadról, és cseréld ki nylonra. Utána fésüld meg magad egy párszor, és rakd a chipeket a fésűbe, hogy ott készenlétben legyenek. Kapcsold be a géped, aztán a bent lévő memóriát húzgáld ki-be körülbelül tízszer, hogy a dugasz bemelegedjen. Aztán rakd be az újat, kapcsolgasd be a gépet egy pár tucatszor, és ezzel minden meg van oldva.
– Hé, köszi!
– Szóra sem érdemes, értetek vagyunk.

Elindulok ebédelni – elvégre már vagy tíz perce folyamatosan dolgoztam –, miközben elhaladok a tanulók laborja előtt. Masszív csipogás hallatszik az egyik gép felől. Vagy egy image fájlt nézett meg a gazdája szövegesen, vagy pedig ráeresztette a fingert az accountomra, amivel magára szabadította azt a core fájlt, amit átneveztem „.plan”-re. Mire kiválogatja a dolgait addigra már az egész gépideje letelik. Ejj, de kár.

Visszatérek az ebédből egy pár óra múlva, és becsusszanok a Usenet hírei közé, az alt.binaries.pictures.erotica területre, majd letörlöm az igazán hosszú képek harmadik és negyedik részét. Persze csakis azután, hogy lementettem őket magamnak és rámásoltam a legutolsó felhasználó backup szalagjára.

Aztán felkészülök, hogy megnézzem a frissen kivett videófilmeket, azzal, hogy kikapcsolom a nyomtatókat, kihúzom a telefonokat, mikor észreveszem, hogy a videómat valaki eltüntette. Hmm, valaki itt kutakodott, míg nem voltam itt…

Diszkréten utána érdeklődöm néhány helyen az esetnek, „rm -r”-rel fenyegetőzve, és ki is derítem, hogy a főnök titkára orozta el. Le is suhanok, hogy visszakérjem. Csakis akkor, mondja, ha aláírom a KÖNYVET, amiben megmondom, hogy mikor viszem vissza, hány percnyi filmet akarok vele megtekinteni, és vajon PAL, vagy NTSC-t fogok-e nézni, satöbbi. Azután ő majd ezt felviszi az ő személyes számítógépére (amihez hozzá sem nyúlhatok, mert nem tartozik hozzánk), amiből színes grafikonokat tud arról készíteni, hogy ki nem dolgozik az osztályon.

Megmondom neki, hogy ez soha nem fog visszakerülni – elvégre én voltam az, aki korábban belevágta a kalapácsát, ezért nekem kell, hogy a tulajdonomban legyen az a nyavalyás masina. Azt mondja nekem, hogy ez teljességgel elfogadhatatlan, és nekem másik videót kell magamnak találnom, mert erre neki huszonnégy órán át szüksége van, hátha kell valakinek. És mivel minden este a PC-jét hazaviszi magával, ne is gondoljak semmiféle hamis kölcsönigazolásra. Ebből már látom, hogy valójában mi folyik itt – egy alig álcázott próbálkozás arra, hogy a hatalom székét (az operátori szobában) megszerezze a Pokoli Titkárnő.

Úgy döntök, ezt a pontot neki adom. Elvégre elég jó titkárnő. Általában húsz százalék alatt van azon levelek száma, amit a megfelelő levelesdobozba tesz, mikor a posta megérkezik.

Következő reggel, mikor kettőre beérek három figyelmeztetést találok az asztalomon, amikben további dolgok iránt érdeklődnek, amik a gépteremben vannak javításra váróként elkönyvelve. Az a lökött technikus szigorúan titkos információt juttatott ki, az iránti törekvésében, hogy lefektesse a titkárnőt. Kár érte, pedig már kezdtem megkedvelni. Találok még egy kis papírkát, amiben a nagyfőnök felhatalmazza a nőt, hogy nyomozzon.

Mindezek mellett látok még egy kis fecnit, amin kijelenti kedvenc billentyűszagú boszorkányom, hogy huszonnégy-órás belépési kulcs kell neki a gépteremhez.

ISMÉTELTEN rájövök, hogy ezeknek még egy icipici pontocskát sem szabad hagyni. Utánanézek a csaj RS232, Ethernet, Appletalk és telefon port címeinek, és kipakolom a hubból. Lerúgom a biztosítékot a hálózatán csakúgy mint a világításáét. Aztán már csak egy pár drót lecsupaszítása van hátra, és már lehet is bedugni…

Pár perc múlva csörög a telefon.

– MI TÖRTÉNT A SZOBÁMMAL?! – nyikorog titkárnőcském.
– A szobájával? – kérdem ártatlanul, kedvesen, miközben a telefon alapján leellenőrzöm, hogy hová költözött. Aha! Csak ide a folyosó végére.
– Igen, az ÉN SZOBÁMMAL. Elment az áram és minden lehalt.
– Uram atyám! Mit csinált, mikor elment az áram? Csak nem valami butaságot?
– Nem! Dolgoztam a PC-men!

Ahogyan kihangsúlyozza, hogy a PC az övé, tisztára megőrjít.

– Az ön saját PC-jén? – kérdem.
– Igen!
– Az ön saját nagyon személyes PC-jén?
– Igen… – Ez még nem tudja mit akarok…

És most megmutatom neki a Pokoli Operátorok egyik alapvető törvényét, miszerint a Pokoli Operátor nem csak győzni szokott. Győzni bárki tud. A pokoli Operátor győz, és totálisan DEMORALIZÁL. Ez az igazi győzelem.

– Remélem a gépét kikapcsolta, mielőtt felhívott.
– Miért? – kérdi, egy kissé bizonytalanul.
– Csak azért, mert az ön saját, külön bejáratú, személyes tulajdona nem része a cég biztosítási elképzeléseinek. Teszem azt véletlenül egy kis túláram lépne fel, isten tudja csak, hogy mi történhetne egy ilyen értékes, érzékeny személyes szerkezettel mint…

Hallom, ahogy nagyon halkan melléteszi a telefont és lábujjhegyen visszasprintel a szobájához. Miközben többször levágom a biztosítékát, elgondolkozom azon, hogy mit is fogok délután a videón nézni. Mivel még mindig a telefonon csüngök, hallom a háttérből a nagy durranást. A PC-je összepiszkította magát.

Tíz perccel később csöng a telefon a kontrollszobában. Persze ő az, bár mintha már egy kis kétségbeesés is beférkőzött volna a hangjába. Nagyjából lefordítom elcsukló szavait, miszerint azt szeretné, hogy a terminálját kapcsoljuk be a hálózatba. Persze, semmi akadálya; mondom is neki, hogy addig nyugodtan hetyeghet a technikusával. Lerakja.

Semmi humorérzéke sincs.

Megint tíz perc múlva a szerelő szól ide, hogy a szoba összes vezetéke halott.

Mondom neki, hogy mindjárt megnézem, majd visszadugom az Ethernetjét, telefonját és Appletalkját. Így már csak az RS232 maradt… A következő tizedik percben ismét a telefon kelt fel szunyókálásomból. Megint a szerelő az, amint a titkárnője előtt hatékonynak akarja feltüntetni magát.

Panaszkodik, hogy az RS232 még mindig nem jó. Kivágom magam, azzal, hogy biztos tönkrement a vezeték vége, és megkérem, hogy rakjon fel újat. Hallom a >snip!< hangot mikor letépi a régit, majd a recsegést, ahogy férfiasan a fogaival tisztítja a vezetéket. Rákapcsolom az áramot a vezeték felém eső végére. Amint meghallom, hogy

>ERRRRRREEEERRKKK!,

Máris tudom, hogy a „leltárhiány” többé nem fog problémát okozni. Ismét egy gond, amit a Pokoli Operátor távirányítással és véglegesen megoldott.

Nos, igen. Piszkos, büdös, sintérmeló, de valakinek ezt is élveznie kell, nem?

Egyenlőre ez az utolsó rész amit Simon, a Pokolból Futtatott Operátor megírt. Állítólag egy még pokolibb rendszeradminisztrátort láttak a környéken, bár a hírek nem vehetők megalapozottnak, mert számítógépen keresztül terjedtek el…

A Pokoli Operátor utolsó utáni napja

Büdös egy forró nap ez a mai. Itt ülök az én kis nem-légkondícionált szobámban és ideges vagyok. Az ilyenre szokták mondani eléggé elítélhetően, hogy vörös az idegtől. A helyes szín persze a fehér.

Beloginolok az accountomra, ahol három segélykérő levél árválkodik. A sorsuk előbb-utóbb a kiöregedés lesz, majd újra elküldik őket, majd megint, majd írnak utána egy másik levelet, aztán azt is elküldik újra, aztán a harmadikat is, majd megpróbálnak egyszer-kétszer telefonálni, aztán újabb levél, utána már sűrűbb hívások, majd végül, szomorú, de az erőszak következik. Ami nem olyan szomorú, hogy én előbb jutok el idáig…És ezt ők is tudják.

Mivel azelőtt én voltam a…

POKOLRÓL SZALAJTOTT OPERÁTOR !!!

…aztán meg néha esténként rámjönnek ezek a rángatózások. Mint néha a hullákra (Vagy ahogyan a kifejezést én jobban kedvelem: a tökéletes felhasználókra).

Néha reggel is elkap. Pl. amikor a telefon csöng. Meg e-mail-t kapok. Meg amikor valaki hozzám szól. MEG amikor egyesek hörgetik azt a rohadt kávéfőzőt, hogy habos legyen a kávéjuk. De azért kigyógyítottak. Egy új ember vagyok.

Elmosolyodom a gondolatra és elérzékenyülve nézek végig múltam maradványain. Egy pár 8mm-es backup szalag, amin rajzfilmek vannak, 23 köszönőlevél, amiért részt vettem azokon a temetéseken ahol a számítógépközpont emberei voltak a főszereplők. Aztán azon a kis vicces 220-as kábelen, aminek a végére az ethernet csatlakozót buheráltam. Ezt még ki sem tudtam próbálni, úgyhogy azt sem tudom mit csinálna ha…

Unatkozom.

Bizony. Abszolúte, rohadtul, MEGÁLLÍTHATATLANUL unatkozom. Felkelek és egy ujjlenyomatmentes mágnest teszek a fölé a piros kapcsoló fölé amit a Főnök szereltetett fel amíg odavoltam szabin, majd kifeszítem az üvegajtót egy csavarhúzóval. Amennyire tudom, a kapcsolónak az a feladata, hogy beindítson egy riasztót, amennyiben nyitva van az ajtó.

Ezerszer elmondtam, de mintha soha nem hallották volna – „Az olcsó megoldás nem megoldás.”

Kinyitom az ajtót és felharsan a … csend. Na jó, a csend és John Lee Hooker „Mr. Lucky”-ja a CD-mből. Felmarkolom az előbb említett ethergyilkosomat, elsétálok a folyosó végére, és miután ott is felrakok egy kis mágnest, halkan kinyitom a kapcsolószekrényt.

Egy dolog hiányzik ebből a társadalomból manapság. A bizalom.

Kiszedem a tárgyaló biztosítékát, majd sétálgatok egy kicsit és bedugom az ethergyilkost egy olcsó időzítőbe, amit mostantól számított 5 percre állítok. Miközben haladok visszafelé, már kezdem hallani a mormogást, amiből a „csomagok ütközése” hallatszik ki. Bedugom jogvédetlen szögbiztosítékomat (kb. 200-300 A a tűréshatár) egy igen jól leszigetelt kombinált fogóval, majd elcsoszogok a teázóba és elkezdem a kávéfőzést. A gép csak félig jut, mikor leáll. Na EZ az amit én csomag ütközésnek neveznék.

Vadul körbepillantok, ahogy körülöttem kitör a pánik, egy fél kávéval kezemben. Kilépek a folyosóra, ami a pokol előszobájává vált. Két programozó harcol a poroltóért, azon igyekezve, hogy kioltsák lángokban álló termináljaikat. Elsétálok a fülkémhez, ahol az a trágya X terminálom az utolsó lángokat eregeti, majd letargikusan hamukupacba omlik.

– A fülkém!! – kiáltok fel rémülten, majd hallom hogy a poroltóért folyó harc hirtelen véget ér, és a két izgatott programozó a vállam fölött bámul a helyiségbe. Nem sokkal később a főnök is odaér.
– Hát ez a mágnes meg mit keres itt? – kérdem, miközben felkapom és hallom, hogy a messzeségben megszólal egy csengő.
– Te gazember! – nyögi az egyik programozó.
– Tessék? – fordulok hozzá.
– TE tetted, ugye?
– Mit? A betörést? De hát nekem van kulcsom…

Ez a pokoli dolog, hogy mindig alibit akarnak – ebben a mai világban mindig kéznél kell, hogy legyen egy hihető mentség.

Befut egy hír miszerint az egyik fickó a hálózati PC-jük CD-jét szokta hallgatni fejhallgatón. Többé már nem. Hirtelen van egy szabad hely az osztályon. Szerintem az Ethernet specifikáció az oka az egésznek. Majd biztos 3 kV…

Mielőtt kimondhatnák, hogy „Válaszolna egy pár kérdésünkre”, már válaszolok is a rendőrök kérdéseire.

– Mi ez? Meg tudná mondani? – kérdezi egy göndör zsaru, kezében a mágnessel, amit az arcomba nyom.
– Egy mágnes. Volt egy a fülkében is! – sikkantom.
– Igen. És honnan szerezte őket? – ragadja magához az irányítást…
…majd elveszti. – Hát a fülkében! Most mondtam!
– Nem, nem ezt. A többit. Hol szerezte őket?
– Többit? Milyen többet? Azt mondja hogy nem csak ez volt amit én találtam? Hogyhogy??! (A hülyeséget akár örökké is folytathatjuk, nem véletlenül tanultam évekig a luserektől.) Más csapást próbál.
– Mi is mondott honnan szerezte?
– Hát a fülkéről! Mondtam, nem? Az előbb vettem le… és azt hiszem, egy csengő is megszólalt akkor valahol…
… .. .

Pár óra múlva ismét ott ülök Mr. Lucky mellett, vádak nélkül. Bezárom a fülkét, végre boldogsággal eltelve oly hosszú idő után.

Aztán egyszer csak megcsörren a telefon…

Hozzászólások

(#1) Pukkancs


Pukkancs
(fanatikus tag)

Az eleje olyan déjli rutinnak tűnik, a végén jól bekeményít :D meg a kifogáslistája sem rossz.

(#2) kenwood3


kenwood3
(PH! addikt)

Vazze van aki ezt tényleg végigolvassa ? :U Én megijedtem milyen hosszú :DDD

[ Szerkesztve ]

Az esetek 99%-ban mobilról vagyok fent, ìgy a helyesìràsom nem tökéletes, és ékezeteket se hasznàlok mobilról soha!

(#3) danih


danih
(PH! kedvence)

Régi ismerős, a Pokoli Operátor.
Tízévente előjön az írás :)

(#4) ferensz válasza kenwood3 (#2) üzenetére


ferensz
(senior tag)

Én bizony végigolvastam :DDD

"jah, mert a többi nyelvben a for nem for, hanem kapswagenschmetterling"

(#5) Samus válasza ferensz (#4) üzenetére


Samus
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Na igen, "kicsit" hosszú...Összeszedtem, amit csak tudtam, a kiegészítésekkel együtt.

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#6) Pukkancs


Pukkancs
(fanatikus tag)

Egyébként ti milyen arcot tudnátok elképzelni a pokoli operátornak? Mert én egy Dr. Csernust borostával.

(#7) Cerebellum


Cerebellum
(őstag)

Kb a második napon lőttem volna agyon az illetőt.

A harmonika nem hangszer. A harmonika egy életforma.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.