2019. május 19., vasárnap

Gyorskeresés

Metallica Budapesten – World Wired Tour 2018.

Írta: | Kulcsszavak: Metallica . 2018 . koncert . Tankcsapda

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Pár nap telt el a fantasztikus koncert óta, és a média – hozzáteszem nem érdemtelenül – az eljátszott Tankcsapda nóta köré fonja a történteket. Erről szólnak a hírek, ezzel van tele a sajtó (valahonnan de ismerősek ezek a szavak :) ). Viszont itt a PH!-n máig nem olvastam e jeles eseményről. Van ugyan két vonatkozó topic, de sajnos halottak, sem a koncert bejelentésekor, sem a jegyvásárlási mizéria során, sem pedig a koncert kapcsán nem éledtek fel.
Ennek apropóján gondoltam orvosolni a helyzetet, lássuk már meg, mennyi olvasottságot hoz, kik voltak ott a PH!-sok közül, hogyan élték meg, mik a meglátásaik…
A saját élményemről az alábbiakban tudok beszámolni Nektek:

Magamról:
Életkoromat nagyjából be tudjátok határolni, ha azt mondom, 4 koncertjükön voltam eddig. Kicsit fiatalít rajtam, hogy ebből az egyik Bécsben volt :)

1999. Június 3. MTK Stadion
Erejem teljében, közvetlenül a színpad előtt. Előzenekar a Monster Magnet, ami külön öröm volt számomra, hiszen ismertem a munkásságukat. Metallica alatt iszonyat zúzás, darálás, küzdelem a levegőért, időnként a túlélésért, a kordontól 3-5 sornyira, tehát a felpréselődést éppen elkerülve, de maximálisan a veszélyzónában.

Örökkévalóságnak tűnő szünet után... 2010. Május 14. Népstadion, kb. 40.000 ember
Megint szerencsém volt az előzenekarral, hiszen a Volbeat jött, és nagyon odatette magát. Emlékeim szerint gyenge volt a kihangosításuk, de a számokat ismertem, így jelesre értékeltem a bulijukat. Metallica alatt jóval hátrább tudtunk pozíciót fogni a színpadtól, tekintve hogy nem Front of Stage jeggyel rendelkeztünk, valahol a kordon utáni 5. sorban próbáltunk szerencsét, de messzinek tűnt, melyet azonban az óriási kivetítők kárpótoltak.

2014. Július 9. Krieau, Bécs, érzésre kb. 60.000 ember
Előzenekar már akkor is a Kvelertak. Sokan alig ismerték, nekem is fel kellett készülni belőlük. Másik “előzenekar” az Alice in Chains, nekem anno fénykorukban valahogy kimaradtak, így a koncert alkalmára velük nulláról kellett megismerkednem, de sikerült, sőt mondhatom megérte, mivel azóta is előveszegetem őket. A koncert légköre viszont merőben ellentétes volt a Magyarországiakkal. Akkor arra gondoltam, ez már a Nyugat, más a mentalitás, máshogy szórakoznak, máshogy tombolnak. Helyünk hagyományörző módon a színpad előtti feláras részt hátulról határoló kordon mögött kb. 10 embernyire. Lökdösődés nulla, tombolás sehol, vasfegyelemmel szemlélés, helyben ugrálásban, csápolásban kimerülve minden energiafelhasználás. Mint kiderült, az előttünk húzódó kordon nem egysoros volt, hanem egy “folyosó”, ahol biztonságiak figyeltek hátrafelé, és szó szerint kiemelték a renitenseket. Előfordult olyan, hogy valaki elkezdett őrjöngeni, a körülötte lévők azonnal jeleztek a kápóknak, akik kiemelték a tagot és kivezették. (Természetesen a rosszul lévők kimentését is ezen a kordon-folyosón oldották meg.) A tömeg fegyelmezettségét azzal tudom még szemléltetni, hogy a sörárusítás oly módon zajlott, hogy a sorok között hátukon sörcsapoló gépes staff vígan tudott közlekedni, csapolni, árulni a teljes koncert alatt. Tulajdonképpen minden testi kontaktus, balhé nélkül lement a 4 zenekart felvonultató kis fesztivál, a maga cca. 8 órájával. Érdekes volt ezt megélni nekünk, magyaroknak.

...és akkor 2018. Április 5. Papp László Aréna

Hogyan jutottam a jegyhez
A többséghez hasonlóan az online jegyvásárlásról lemaradtam. Heves anyázások ellenére sem engedett be a LiveNation, pedig 9:55-től belépve vártam böngészőben és mobilon egyaránt. Aztán hála az extra lassú munkahelyi netnek, várólista után bejutottam - persze már nincs jegy… Még élt a remény, hogy “biztos rendszerhiba, túlterheltség, nem fogyhatott el”, hiszen - gondoltam naívan - senki más nem tudott belépni. A haverokkal 5 helyről próbáltuk, de egyikünk sem jutott el a “kosárig”. 10:15-kor azonban már tudtuk, hogy nagy a baj... 1 óra múlva a friss híradásokat olvasva pedig már el is engedtük az eseményt…
Nemsokra rá következett a szülinapom, amelyre egyik barátom meglepett egy jeggyel, amit máig nem tudom honnan vadászott le. Ő maga nem érdekelt a témában, de tudta, hogy én lemaradtam. Valószínűleg már jegyüzértől vette, és gondolom nem listaáron…Üröm az örömben, hogy a koncertlátogató haverok nem tudtak jegyet szerezni, illetve nem voltak hajlandóak megadni a kétszeres árat érte, mint ahogy egyébként én sem tettem volna meg.

Pozíciófoglalás
Fél órával az előzenekar előtt értem be az Arénába. Rögtön a lelátóra igyekeztem, hogy lepillantsak a színpad elhelyezkedésére, felmérjem a lehetőségeket. A középszínpad körül körbe 15-20 sornyi ember már megállapodott, de még lazában. El nem ítélendő módon a koncert előtt a “felkészülési időszakban” ránéztem a színpadképre a bécsi és a prágai videók alapján. Eldöntöttem, hogy a dobtól balra fogok elhelyezkedni, de már akkor sejtettem, hogy amúgy is forgatni fogják a dobszerkót. Gyorsan egy csapolt sör birtokában irány a küzdőtér. Kinéztem a helyet, ahol én és a színpad között a legtöbb gyenge láncszem álldogál, úgymint lányok, párok, alacsonyak, fiatalok, tornacipősök, barátnő-oltalmazók. Három mikrofontól egyenlő távolságra jó helynek tűnt, gondoltam az első percben úgyis megindul a tömeg hátulról, elkezdenek kimenekülni az első bálozók, én meg rutinosan majd jól beslisszanok a helyükre. Sajnos ez a taktika nem jött be, de ne szaladjunk ennyire előre.

Előzenekar és átszerelés
Kvelertak, ismét. Új albumukból próbáltam előzetesen felkészülni, de nem nagyon tudtam megemészteni. A régi számok rendben voltak, a hangulat is. Pont elég volt belőlük az a 35 perc. Máshol úgy tudom, 50 perc körül nyomtak. Mindegy, lengett a baglyos zászló, menjenek a skandináv istenek hírével. A bécsi koncertbeszámoló alapján egy gyors, max. 10 perces átszerelésre számítottam, ami érthetetlen módon 50 percig húzódott...ezalatt megmosolyogtató emberi problémákkal szembesültem magam körül.
Nagy dilemmákal, mint pl. “kimenjenek-e mégegy sörért, vagy WC-re”. Nyilván mindkettő nagy úr, de ide visszajutni nem biztos, hogy sikerül. Nem értettem, hogy gondolják egyesek, kézben tartott sörrel vagy vízzel talpon lehet maradni ebben a zónában, de sebaj, majd pont az ő helyükre fogok előrejutni. Szokásomhoz híven Morricone előtt felhúztam a kapucnim, hogy ne köpködjenek nyakon, illetve az előrerepülő poharakból sem szeretek elázni. Felvettem a kesztyűm, hogy a bírkózás, támaszkodás közben az izzadt testeket ne kelljen éreznem. Mindezt az acélbetétes bkancsom társaságában, ami a lábtaposás ellen hűségesen védelmez. Mondanom sem kell, ezek mind tök fölöslegesek voltak … :)

The Ecstasy of Gold
Végre felcsendült...még egy nagy levegő, hogy “na most indul meg a hátulja”...de semmi. Mi vaaan?
Őrület helyett mindenki a helyén maradt, és békésen felemelte a telefonját, mintha James vezényszavára tette volna, és két kézzel elkezdte filmezni a színpadot. Ettől persze semmit nem lehetett látni, a kijelzők vakítottak hátrafelé, a kezek takartak....Ekkora baromságot, hogy az élmény helyett kamerázunk! Úgysem adja vissza a felvétel a “feelinget”! Ez nekem teljesen új szitu volt. Én is videóztam később, hogy legyen emlékem, de könyörgöm...tombolni, ugrálni mentünk, nem telefont magasba tartani, minél mozdulatlanabbul.
A bevonulás, első pár szám a zúzás ideje, aztán lehet később pihenni, amikor ők is azt teszik a színpadon...Nem értem, nem értettem, de utólag rájöttem: teljesen más a hallgatóság, és teljesen más az érdeklődés szintje és formája ma, mint 20, vagy akár 10 éve.
A hallgatóság ugyanis 3 generációt ölel fel. Voltak 14 év alattiak, voltak 50 felettiek.
A 18-30 közötti fiatalokat pedig jóval több zenei inger éri ma, mint minket ilyen korunkban. Szeretik az alap zenéket, zenekarokat, de ilyenből sokkal több van, többől tudnak meríteni, kedvencet választani, több élő koncertre jutnak el, nekik mást jelent a Metallica, mint nekünk. Persze, nem zárom ki hogy bálványok az ő számukra is, de biztosan nem kizárólagosak. Pedig a színpadon játszó bácsik fénye alig kopott meg, mióta utoljára láttam őket :) Nem rajtuk múlott, hogy nem alakult ki darálás a kordonnál. Ez inkább korunk sajátsága.
De mondjátok el, Ti hogyan látjátok…

Színpadkép és setlist
Mint írtam fentebb, előzetesen megnéztem a színpadképet korábbi koncertfelvételeken. Élőben a dobozos móka nagyon látványos volt, szinte a fejem fölött közlekedtek fel-le a dobozok. Messziről az összhatás biztosan jobb volt, de a kivetítőn lévő részletek szerintem messziről mér nem voltak láthatóak. Érdekes, hogy korábbi koncerteken a LED-falat figyeltem többet, most viszont szinte csak a színpadot - persze ehhez kellően közel voltam.
A megelőző koncertek setlist-jeit is megnéztem, mely alapján elég egyszerű volt a képlet. Nem sokat variáltak a turné alatt, de én azért titkon vártam valami extrát, böngészgetve a rövid- és hosszú távú statisztikát. A Tankcsapda dallal az extra mondjuk bőven teljesült, de maradjunk egyelőre a saját dalaiknál:
A magam részéről simán el tudtam volna engedni a Fekete Album alapműveit, mint pl. “Nothing else…”-t, vagy akár az “Enter Sandman”-t is. Nyilván aki nem ismer minden számot, annak ezek valóban encore kategóriások. Kedvencem az “Atlas, Rise!” nagyon ütős volt, az új számok közül a “Dream No More” nekem nem különösebben bejövős, a “Now That We're Dead”-et ezzel szemben feldobta a közbenső extra dobos produkció. A remélt és várt kedvenceim közül nem maradt ki a “Sanitarium” és a “Tolls”. A “Breadfan” helyett más feldolgozást vártam, mondjuk az én kedvencem az “Astronomy”, amit ezen a turnén még nem játszottak, tehát sok reményt nem fűztem hozzá. Viszont nyugodtan jöhetett volna a “King Nothing”, vagy a “Whiskey.” A “Fuel” helyett a statisztika szerint a turnén kb. ugyanannyiszor játszott “Creeping Death” vagy “Battery” jobban esett volna.
A “Halo On Fire”-t nem játszották minden alkalommal, szerencsére itt jött, és brutálisan hangzott. A ráadásban a “Spit Out The Bone” nagyon a helyén volt. Ne tűnjek telhetetlennek, de egyik kedvencemet szerettem volna hallani, de a “The Day That Never Comes” nem jött, mint ahogy két instrumentális kedvencem, az “Orion” vagy a “Ktulu” egyike sem került sorra. Mondjuk az egész turnén eddig ezeket alig játszották. Ami viszont bejött: a “Pulling Teeth” téma nem maradt el. Előző este pont hasonlítgattam Cliff és Rob előadását, kár hogy a katarzist Rob ezúttal elspórolta :)
Összességében persze nem panaszkodhatok, mindenkinek megvannak a kedvencei, mindenkit nem lehet kiszolgálni.
Mindezt csak tetézte a “Legjobb méreg”, mely sok embernek könnyet csalt a szemébe. Prágában a cseh népdal szövegéhez képest ez sokkal nehezebb volt, de Rob keményen megküzdött vele, le a kalappal. Bécsben a “Falco - Amadeus”-ban csak a refrént nyomta, itt pedig egy kőkemény gyors szövegelésre volt szükség. Nyilván lefordították neki, azért tolta ilyen nagy kedvvel :)
Tovább ne is ragozzuk, legközelebb 07.06-án megyek TCS koncertre, remélem játszanak valamit majd a Metallicától :)

Összegzés:
Hatalmas élmény volt, többszörös libabőr effekt. A hangulat merőben más volt, mint amihez korábbról szoktam, és nem is mondom, hogy feltétlenül hiányzott a régi - én sem fiatalodom. A kamera-erdő pedig napjaink sajátossága, nekem nincs FB-om, és nem streamelem a koncertet Live-ban, de ha ez ma a trendi, akkor hagy menjen...csak ne előlem takarja ki a színpadképet :)

ruti

Saját készítésű hangulatvideók:
Kvelertak intro
Halo On Fire
Pulling Teeth

Setlist.fm - itt található a turné statisztikája

Hozzászólások

(#1) MineFox54


MineFox54
(őstag)

Majdnem minden szavaddal egyetértek. Creeping Death, Call of Ktulu valóban jöhetett volna. Mindegy.
"Messziről az összhatás biztosan jobb volt, de a kivetítőn lévő részletek szerintem messziről mér nem voltak láthatóak" ezt viszont cáfolom.

ltt van ez a napszemüveg. Ezt 2500-ért vettem. Boltban mennyi? 300, mondjuk, ezzel pont {átvertek}.

(#2) Met


Met
(PH! nagyúr)

Összességében jó volt.
Jó volt a hangzás, jó volt a setlist nagy része, látvány is rendben volt.
A színpad mögött voltunk (ahogy bementünk megkerültük) a mikrofon előtt 3-4 sorban, utána elsodródtunk.
A pogozás nem jött be, nem tudtam élvezni a zenét mert azt lestem mikor repül nekem valaki :(
Elég vegyes volt a korosztály. Ez volt a 4. koncertem a 91-es M.O.R sajnos kimaradt. 42 vagyok.
Telefonok, hát ilyen kort élünk.

Pengetője nincs valakinek felesleges?:)

"If in doubt, flat out!" Colin McRae

(#3) ruti válasza Met (#2) üzenetére


ruti
(Közösségépítő)

"Pengetője nincs valakinek felesleges?:)"

vicces, de ahol én álltam, a buli legveszélyesebb szituja a pengetőkért menő harc volt, touch-down értékű bevetődések, egymás kezének taposása, öldöklő küzdelem bontakozott ki :)

én ehhez már öreg vagyok, meg amúgy is csak a zenészek által ténylegesen használt ereklyékért küzdök, repianyagért nem :)

Session Closed << BlueGift - Magyarország első digitális PC játék sorsoldája <> http://logout.hu/cikk/bluegift_logout_hu/teljes.html >>

(#4) Met válasza ruti (#3) üzenetére


Met
(PH! nagyúr)

Előttem is szórták csak már messze voltam :(
Mint a tyúkok, szerintem direkt szórják így hogy tudjanak fentről röhögni :D
Volt aki többet is markolt, azért kérdezem.
Annyira nem mozgat meg csak emléknek lenne.

"If in doubt, flat out!" Colin McRae

(#5) ruti válasza Met (#4) üzenetére


ruti
(Közösségépítő)

előttem a legelső sorban valaki egész koncert alatt tartogatott egy nagy fehér táblát, amin Lars-tól kérte a verőjét. A végén az osztáskor direkt figyeltem, de rá se pillantott, sőt kínosan elkerülte ezt a zónát, és szétosztotta máshol.
ha mégis kapott az illető, és PH-s, és olvassa ezt, jelezze már, mert egész éjjel nem aludtam emiatt :)

Session Closed << BlueGift - Magyarország első digitális PC játék sorsoldája <> http://logout.hu/cikk/bluegift_logout_hu/teljes.html >>

(#6) Kergeboci


Kergeboci
(kvázi-tag)

Én "hátul", a színpadtól 5-8 méterre lehettem, így kényelmesen ráláttam a színpadra, közel éreztem magam a tagokhoz (főleg Kirk járkált arra sokat), de jó élmény volt a látvány show is (a kockák, fények, a tűzek, a kis drónok tánca). A hangosítás remek volt, a számokat még a populárisakat is rendkívül élveztem, és Ulrich is csak egy kicsit idegesített. Remek koncert volt, profi, hosszú, a legjobbak közé simán befér(beférne).

De a közönség az bennem is mély (keserű) nyomott hagyott. Pont jó helyet foglaltam, előttem kisebb, oldalt nagyobb emberek. 45 percet álltunk a helyünkön, majd az utolsó 5 perce kisétált a 3 kisebb figura, hogy eddig birták, gondolom mentek ledőlni aludni. Persze hogy a szélső melákok meg bevonultak a helyükre, amíg én kiengedtem az előzőket.

Kezdődik a koncert, takarják a kilátás, szóval jöhetett a tolongás. Ami csak azért is volt kényelmetlen, mert körülöttem belátható területen mozgás, tánc, ugrálás, ne adj isten pogó nem volt, így én éreztem magam parasztnak. De előbbre meg nem akartam menni, mert pont jó helyen votlam, mindenre megfelelően ráláttva. Mindegy, ezen kevésbé húztam fel magam. Azon már inkább, hogy fél tucat ember, csak videózik, pont az arcunk előtt. Aztán meg vagy elfárad a kezük, vagy nem tudom, de tapsolni, éljenezni már luxus. Inkább elkezdik visszanézni a felvett videót!!!!!, meg lökik facebookon hogy éppen hol vannak és mennyire jó nekik. Faarccal, egy helyben.

Ki kellett volna használnom a körszínpadot és odébb állnom, de olyan jó helyem volt..

Mekkora kontraszt volt az előtte heti Triviumhoz képest. Irtózatos profi show volt az is, olyan remek, élettel teli közönséggel, hogy azóta is vissza sírom.

De ez csak a keser szájíz az esemény egy bizonyos része miatt, de mint ahogy írtam, maga a koncert, a zenekar és a zene, megérte a pénzét!

[ Szerkesztve ]

Os Iusti meditabitur sapientiam et lingua eius loquetur iudicium - Az Igazság ajka bölcsességet kell hordozzon, és a nyelve ítéletet kell szóljon http://bociazujkapura.blog.hu/

(#7) vaki


vaki
(fanatikus tag)

Üdv!

Ugyan teljesen más zenét kedvelek, de engem is folyton az agyfasz kerülget a koncerten videózóktól meg szelfizőktől. Könyörgöm, csináljon egy fotót hogy ott voltam oszt csá. Na de az, hogy nem látom a fellépőt a telefonoktól, meg ha véletlenül tánc közben meg merem lökni, akkor neki áll feljebb - hát ez azért már kicsit sok.

A felhasználóbarát felhasználó

(#8) Met


Met
(PH! nagyúr)

Amúgy nekem a hely volt csalódás, kívülről nézve azt hittem nagyobb, bementünk és mint valami gyerekszínház, azt néztem hogy zárták le a felső lelátósorokat.
Nem voltam még ott.

"If in doubt, flat out!" Colin McRae

(#9) Dilikutya válasza Kergeboci (#6) üzenetére


Dilikutya
(PH! félisten)

Egy Metallica koncert társadalmi esemény. Sajnos oda az is elmegy, aki amúgy nem hallgat ilyen zenét. Én meg dolgoztam, amikor elindult a jegyértékesítés, délutánra meg már csak valami WC ajtó mögötti ülőhelyek maradtak.

Anno a Black Sabbath-on ugyanez a kameratenger volt.

[ Szerkesztve ]

Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)

(#10) R-O-B-I


R-O-B-I
(újonc)

Nekem ez volt az első. A 215-ös szektorban ültünk a feleségemmel mivel alacsonyak vagyunk, és ott nem takartak be még a telózók sem, mert elég meredek a lelátó. Az előzenekart 10 perc után untam, a Metallica előtt viszont már kezdtem izgulni, pedig betéve tudtam a programot. Aztán ez hamar elmúlt, amint rázendítettem a Morricone dalra, majd megkezdődött a headbangelés. A hosszú hajam miatt a közelemből hamar el is hajoltak, és ez nagyjából így is maradt végig. Sokszor éreztem úgy, hogy csak én üvöltök, pedig mint utólag megtudtam mások is énekeltek, még néha a nejem is. Amikor Kirk először megpengette a meglepi nótát, egyből felugrottam és hatalmasat öklözve, teli torokból ordítottam, hogy "A legjobb méreg", de csak rövid csend után kezdtek rá rendesen. Hasonlót tettem a Master után is, csak "Spit! Spit! Spit!"-et ismételgetve és nem is kellett sokat várni, hogy lenyomják. A végére kicsit leizzadtam, de sikerült bizonyítani, hogy ülve is lehet tombolni. Egyáltalán nem érzem paraszt dolognak, hogy kilógtam a környezetemből, inkább a többieknek is jobban oda kellett volna tenniük magukat. Szerintem a koncert leggyengébb része pont a passzív közönség volt.
A Dream No More nekem sem jön be, de itt még az is királyul szólt. A kockák, drónok különösebben nem izgattak, azonban a fények, tűz, stb. nagyon ott voltak. És Hetfield is kiválóan bánt az emberekkel, legalábbis azokkal, akik hajlandók voltak kicsit is megerőltetni magukat. Amúgy az amatőr, gagyi videók tömkelegén is jól le lehet mérni mennyi idióta volt, még közvetlenül a színpad körül is. Remélem hamarosan kitiltják a telókat a koncertekről, és főleg azért, mert akkor a léhűtők helyett majd azok veszik meg a jegyeket, akik valóban élvezni akarják a műsort, a tömeggel és a bandával együtt.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.