2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Hibás készülék hirdetése a Hardveraprón

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Mivel meg lettünk megint fenyegetve, hogy majd egy nagyobb közösség elé fog lépni az illető (fórum? Homár? passz..), ezért elébe megyek a dolgoknak.

1. A vevő vásárolt egy iPhone 6S készüléket. Személyes átvételnél az eladó egy sima 6-os* készülék dobozát adta át, nem egy 6S-ét. A vevő ezt elfogadta, hiszen megvette, az eladó pedig a vevő szerint (ezt nem tudhatjuk, nem voltunk ott) azt mondta, hogy majd átadja a 6S dobozt is.
2. A vevő később 2 darab pixelhibát vett észre a készülék fotóin (tehát a sokmillió pixeles képeken 2 hibás pixel van).
3. A vevő jelentette a hardveraprón, hogy szerinte át lett verve, mert a dobozt nem kapta meg és hibás a készülék, az eladó kitiltását kérte.
4. Válaszomban hosszasan próbáltam megértetni vele, hogy vevőként elfogadta a másik dobozt (az,hogy szóban miről egyeztek meg, azt nem tudhatom). A két darab hibás pixel sem egy vérbeli csaló ismérve, és nem tudhatjuk, hogy mikor keletkezett. Az eladó értékelését természetesen engedélyeztem neki.

5. Kiderült, hogy a vevő árulja a készüléket. Hibátlanul. Mivel a hirdetésben hazudott (hibás készüléket hibátlanként árult, ráadásul más kitiltását kérte ez miatt), ezért a hirdetési jogosultságát egy rövid, jelzésértékű időre megvontam.

A vevő azzal támad, hogy ő az áldozat, és ugyanazt a készüléket hirdette mint az eladó, mégis ő lett megbüntetve.

Több tucat üzenetet váltottunk, de a vevő nem képes megérteni, hogy nem egy ügy van, hanem kettő (amikor ő vett és amikor ő hirdetett), és hogy nekünk a tényekből kell kiindulni:
a.) a másik dobozt elfogadta (a szóbeli megegyezéssel nem tudunk mit kezdeni)
b.) a pixelhiba keletkezési ideje ismeretlen
-> és még ha a+b állításban a vevő igazat is állít és tényleg megígérte az eladó a másik dobozt valamint pixelhibásan adta el a kamerát, akkor is ezek olyan nüansznyi dolgok, hogy nem ezekre, hanem a valódi csalásokra koncentrálunk.

c.) ő viszont egy biztosan hibás (ráadásul amiért mást ki akart tiltatni) készüléket akart eladni hibátlanként
-> hibás készüléket hibátlanként hirdetni, ez viszont csalás

Kalandor

* Nem iPhone 6 és 6S volt a valóságban, de ilyen közeli termékek.

Hozzászólások

(#1) twollah1976


twollah1976
őstag

Menjen nyugodtan nagyobb közösség elé, akár perelje is be a PH!-t.

A leírtak alapján vesztésre áll.
Átvette, elfogadta a feltételeket, innentől kezdve nincs miről beszélni.
Ha valaki nem fogadja el, fogja fel ésszel, hogy a használt készülékek piaca egyenlő a zsákbamacskával akkor ott bizony mentális problémák vannak.

Ahogy a faterom szokta mondani, "Ennyi pénzért mit akarsz? Selyemhernyót?".

[ Szerkesztve ]

\m/ Minden lehetséges, kivéve forgóajtón átsíelni... \m/

(#2) 8th


8th
addikt

Ez most komoly? Már megint a farok csóválja a kutyát?

A vallás akkor keletkezett amikor az első csaló találkozott az első ostobával

(#3) Bird válasza 8th (#2) üzenetére


Bird
addikt

Az aláírásod baromi találóan, de pont "véletlenül" ide illik..... :R

[ Szerkesztve ]

.:A konzolozás körülbelül olyan, mint a Canon / Nikon: amelyiket előbb veszed a kezedbe, azt szokod meg.:.

(#4) #57527808


#57527808
törölt tag

általában amelyik kutya ugat, az nem harap. szóval fenyegetőzéssel próbálta palástolni az amúgy korrektnek semmiképpen sem mondható viselkedését.

van egy másik alfaja az ilyen jellegű észlényeknek, azoknak mindenkinél több joguk van, vagyis csak nekik van joguk bármihez is, de szerintem az előbbi lesz a "sértett".

[ Szerkesztve ]

(#5) tope


tope
addikt

Ez most komoly?, valakit feljelent, hogy hibásat ad el, erre ő maga meg hibátlanként felteszi azután, és neki áll feljebb, hogy miért lett tiltva, hát jujj. :Y

(#6) elithun


elithun
őstag

Hát szerintem jól megruházza majd a nagyobb médiaközösség is. :))

„Minden egyes tapasztalat közelebb visz a megértéshez.”

(#7) ivana


ivana
Ármester

Ezek után szerintem nyugodtan repülhetett is volna, ki akar ilyenekkel üzletelni? :U

(#8) Viktor77


Viktor77
titán

A feljelentést ott bukja el, hogy hibátlanként árulja. Mikor bemegy a rendőrségre, hogy átverték, hibás telefont vett, a bíróságnak majd meg lehet mutatni, hogy ő ugyanazt a telefont hibátlanként árulja. És akkor ennyi volt, fizetheti a perköltséget is.

Észlény...

Csinálni kell. Kész. Pont.

(#9) twollah1976


twollah1976
őstag

Ahogy pár hozzászólással előbb írta vki, amelyik kutya ugat az nem harap.

Leesett neki, hogy hülyeséget csinált a vásárláskor, a fenyegetőzéssel próbálta a tüzet oltani, leesett neki, hogy azzal se jut előrébb, most meg megpróbál túladni a "problémás" árun.

\m/ Minden lehetséges, kivéve forgóajtón átsíelni... \m/

(#10) bitpork


bitpork
veterán
LOGOUT blog

Az ilyet kibszni egy szégyenfalra (mármint a pH regjét) Ha perelni akar, akkor veszek megint egy év prémium tagságot h beszálljak az ügyvédi költségbe, de utána minden adatot kérünk róla, hogy tudjuk kit kell elkerülni.

https://hardverapro.hu/apro/audi_q7_hibrid_2016/hsz_1-50.html

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.