2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

"A készülék két év eredeti [nem GSM] garanciával rendelkezik"

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ez a történet arról szól, hogy ugyanazok a fogalmak mennyire mást jelentenek egyes embereknek.

1. Eladó (páréves tag, nem kevés értékeléssel) meghirdetett egy több mint negyedmilliós készüléket szinte újként, minden tartozékkal. A garanciáról ezt írta: "A készülék két év eredeti [nem GSM] garanciával rendelkezik".
Ez gyakorlatilag szó szerinti idézet, annyit változtattam rajta, hogy keresővel se lehessen megtalálni, mert itt nem célom senkit sem pellengérre állítani, hanem ügyeket bemutatni, hogy abból mindenki tanulhasson.

2. Vevő megvette, azonban szerinte nem kapta meg a szerinte eredeti garancialevelet, hanem valami "papírfecnit", ezért jelentette az eladót, mert azóta sem kapta meg, pedig az eladó ígérte (a készülékkel gond nem volt). Az eladót tehát figyelmeztettem, hogy a helyzetet oldja meg.

3. Eladó ezután jelezte nekem, hogy ő márpedig a helyzetet rendezte egy hete, átadta az eredeti szériaszámos garancialevelet.

4. Itt valaki tehát hazudik, elsőként a vevőhöz fordultam vissza, hogy a másik fél azt állítja, odaadta már egy hete az eredeti szériaszámos garancialevelet, akkor miért jelenti mégis az eladót?

5. Vevő ekkor kérés nélkül átküldte (nem szoktunk ilyet kérni, elég ha körülírja), hogy mit kapott: egy A/4-es papíron pár sor nyomtatva és tollal kitöltve. Az eladó egy név és egy lakcím volt, a készülék típusánál KÉSZÜLÉK (így!) volt rajta. A garancia sorban egy harmadik hardveraprós személy (akitől az eladó is vette) szerepelt nicknévvel(!) és telefonszámmal, hogy ő vállal garanciát.
A vevő sor ki sincs töltve, alá sincs írva, nem mintha le tudna vonni az értékéből még bármit is.

6. Miután felocsúdtam, megpróbáltam elmagyarázni az eladónak, hogy egy eredeti, nem GSM-es garancialevélről nem egy sajtpapír jut eszébe az átlagembernek, amin a készülék típusa KÉSZÜLÉK, a garanciát pedig "feketeharcos1543" vállalja, hanem egy olyan garancialevél mint alant.

7. Az eladó válaszában csak arra hivatkozott, hogy ezt ő így kapta és így is adta tovább (csakhogy az eredeti hirdetésben, ahol ő vette, az eredeti eladó nem fényezi a terméket eredeti garancialevéllel), illetve rendkívül sérelmezte, hogy milyen értékelést kapott.

8. Az eladó végül nem tudom, hogy hogyan, de a vevő számára is megnyugtatóan rendezni tudta a helyzetet, a hirdetési jogát mindenesetre 1 hónapra felfüggesztettem, hogy ne legyen a jövőben ilyen félreértés.

Hozzászólások

(#1) Fáraó


Fáraó
őstag

Félreértés? Ez hazugság, átverés, mismásolás. Mindenki tudja/tudnia kellene hogy néz ki egy garilevél. Ha nincs, vagy rosszul van kitöltve, vagy sajtpapír, akkor kvázi nincs gari. Ekkor vagy alkuszik még az ember vagy eláll a szerződéstől.

Tetszik ez a homáros új blog. :)

VIGYORRRGAZMUS.....

(#2) BoB


BoB
veterán

Mekkora homárok vannak. Ez mind az eladóra mind a vevőre vonatkozik.

You may corrupt the souls of men, but I am steel. I am doom.

(#3) #57527808


#57527808
törölt tag

ha már homár.

a közelmúltban jelentettem egy hirdetést, miután az eladóval nem sikerült dűlőre jutnom.
újként hirdetett, egy amúgy minimun 5 éves alkatrészt, ami a korához képest is retkesebbnek tűnt. ki tudja milyen dolgok vannak rászáradva, és szemmel látható porréteg fedte az egészet. mivel hardverapró fossá tömöríti a képet (még prémium mellett is), így valós használati nyomokat nehéz kivenni, de pl.: a dsub csatlakozón szerintem látszik kopás. szóval a fos tömörítés ellenére sem mondható újnak az alkatrész.

alapvetően a vevőt szerettem volna védeni, hiszen ha ilyen állapotú portékát adnának újként, ráhajtogatnám a gazdájára. de az eladót is védtem volna későbbi kellemetlenségektől.

jelentés után azt a választ kaptam, hogy ezt így ebben a formában hirdetheti újként, mivel használati nyom nem látszik rajta. ami amúgy az apró kép tömörítési technikájának köszönhető szerintem.

úgyhogy megfordítom a dolgot:
ha az eljáró kolléga újként vásárolt portékája így nézne ki, akkor maximálisan elégedett lenne?
egyáltalán meg merné fogni olyan ki tudja milyen rászáradt cseppekkel és retek réteggel?
illetve külön megkértem, hogy kérdezzen rá a többiekre is, mert szerintem vannak ilyen téren rutinosabb kollégák is arra fele, de válaszra nem méltatott.

képek:
1
2
3

[ Szerkesztve ]

(#4) Met válasza #57527808 (#3) üzenetére


Met
nagyúr

Ez használt.
Lehetne még rajta porréteg ha új korában felteszi a szekrény tetejére és ott hagyja viszont a második képen látható por lerakódásokat a processzor hűtő eredményezte.

"If in doubt, flat out!" Colin McRae

(#5) #57527808 válasza Met (#4) üzenetére


#57527808
törölt tag

igen, az említett csavaron látható porréteg nagyon jellemző a használt lapoknál gyári hűtő használata esetén.
ps2 porton lévő cucc eléggé bizalomgerjesztő. a mellette lévő csavarhely mindkét oldalán karc látható, és lehetne sorolni holnapig, de a tömörítés miatt csak a retek látszik. ezért sem raktam fel galériába képet az utolsó hirdetésemnél, inkább linkeltem a hirdetésbe.

[ Szerkesztve ]

(#6) Kalandor válasza #57527808 (#3) üzenetére


Kalandor
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Látszik a képeken, hogy koszos, akinek nem tetszik, nem veszi meg. Én nem tudom megítélni, hogy új-e vagy sem. Nem látszik használati nyom, csak az, hogy tiszta kosz. Ha rálépek arra az útra, hogy porréteg alapján én innen 100 kilométerről kijelentem, hogy mi új és mi nem, az messze visz, úgyhogy nem jelentek ki róla semmit, amíg más ki nem derül.

Válaszra pedig azután nem méltattalak, miután elkezdtél baromságozni. Beszélgess így, akivel akarsz, velem nem.

(#7) #57527808 válasza Kalandor (#6) üzenetére


#57527808
törölt tag

ha nem tudod megítélni a látottak alapján, akkor miért nem kérdezted meg a többiektől, ahogy azt kértem.
illetve elnézést kérek, amiért őszinte voltam, és nem találtam más jelzőt arra, amit válaszként kaptam tőled. én sem értek mindenhez, tőled sem várom el. ezért kértem külön, hogy kérdezd meg a többieket.
milyen jelzőt kellett volna használnom, hogy őfelsége válaszra méltasson?
a baromság akkor is baromság, ha te írod. ezen nem változtat, hogy kinek és minek hiszed magad.
részemről lezártam, nem írok több jelentést.

[ Szerkesztve ]

(#8) Kalandor válasza #57527808 (#7) üzenetére


Kalandor
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

ha nem tudod megítélni a látottak alapján
Nem fogunk ilyet mikromenedzselni, hogy képekről ítéljünk meg ilyen nem egyértelmű dolgot. Szerencsére van kép, mindenki eldönti maga.

milyen jelzőt kellett volna használnom, hogy őfelsége válaszra méltasson?
Nem dolgom téged megtanítani normálisan kommunikálni.

részemről lezártam, nem írok több jelentést.
Nagyon örülök, ha nem fárasztasz a jövőben olyanokkal, hogy szerinted nem létező dolgot (az előrendelhető iPhone X) hirdetni csalás, mert akkor majd te is meghirdeted az Eiffel tornyot.

(#9) Redneck


Redneck
veterán

Szép aprós történet, sajnos sok ilyen van, csak egy részét nem jelentik szerintem.

Kalandor:
Egy új alaplap miért lenne koszos? Vagy miért lenne kibontva ha újként el akarja adni?

Play Hard GO pr0! - A bugfix, a hiba véglegesítése a programban.

(#10) Kalandor válasza Redneck (#9) üzenetére


Kalandor
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Nem azt írta a hirdető, hogy új állapotú, hanem, hogy új (=nem használt). Lehet valami új attól, hogy koszos, attól, hogy bontatlan, ha nem használt, új. Egy alaplapnál a por nem sokat számít, a sokéves használat annál inkább. Hogy az a por használattól vagy a szekrénytetejei tárolástól került rá, nem lehet megítélni.

Ha azt írja, hogy új állapotú, akkor megkérem, hogy javítsa, de nem ezt írta.
Ha azt írja, hogy új, de 5 évet használt, akkor is megkérem, hogy javítsa, de nem ezt írta.

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.