2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Monster Hunter Stories (3DS, iOS, Android) Bemutató

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A napokban mobilokra is megjelent a közel 1 éves 3DS Monster Hunter installáció: a Stories. Enyhe szemöldökfelhúzással konstatáltam a tényt, majd egy kicsit utána olvastam a játéknak, mivel a mobilos felhozatalban egyértelműen kitűnt mind megjelenítésében, mind árazásában. Szeretem a MH játékokat, anno a PS2-es és PSP-s részekbe több száz órát gyűrtem, ahogy a nem túl régi World-be is beleszaladt nem kevés nap. Ettől a résztől viszont picit tartottam, mivel nem tradicionális MH játék, sokkal inkább egy történetközpontú mellékszál.

De még milyen mellékszál! Ahogy végigböngésztem a 3DS verzió értékeléseket, szemet szúrt, mennyire egyöntetű pozitív fogadtatást kapott. A legtöbb értékelés 8 és 10 pont között van, Metacriticen is 80 százalék körül tanyázik. Még a 3DS címek között is a felső ligában játszik, ahol -megjegyzem- elég erős a mezőny, nemhogy a mobilos ligában, ahol ritka a prémium minőségű konzoljáték, mint a fehér holló, és ezek portja sem mindig kielégítő.

Ezen infók birtokában úgy gondoltam, megérheti a 5000 forintos vételárat (Google Play), ami egyáltalán nem megszokott a mobilos piacon, viszont így is jóval olcsóbb, mint a 3DS-es megfelelője. Itt jegyezném meg, hogy a játék rendelkezik egy demó változattal, ami gyakorlatilag a játék bevezető küldetése. A küldetés végén választhatunk, hogy folytatjuk-e a megkezdett kalandot, és benevezünk a fullos változatra, vagy pedig köszönjük a lehetőséget. Fontos, hogy a Square játékokhoz hasonlóan a játék igényli, hogy indításakor ellenőrizze a licenceket, úgyhogy mielőtt repülő módba váltanánk, indítsuk el, majd hagyjuk a memóriában. Az ellenőrzést követően fut offline módban is.

És akkor most beszélek magáról a játékról is. Elragadó. Talán ez a legjobb szó rá. Annak idején, amikor megjelent a Final Fantasy III és IV Remake NDS-re, már akkor is bejött ez a fajta, kissé elnagyolt grafikai stílus, de itt ez sokkal részletgazdagabb, mégis, van egyfajta bája, ami nagyon jól áll neki. Elsőre furcsa volt, hiszen a Monster Hunter játékok mindig is realisztikusabb settinggel dolgoztak, viszont legnagyobb meglepetésemre a bájosabb stílus egyáltalán nem ártott neki.

Senki ne ringassa magát illúziókba: a kedves, rajzfilmszerű grafika ellenére ez is ugyanolyan, hardcore Monster Hunter játék, mint az eddigiek, csak a játékmenet változott.Hogy mi is a MH Stories? Alapvetően egy Monster Hunter keresztezve Pokémonnal keresztezve Zeldával, mindezt amolyan jrpg-s körökre osztott stílusban. Iszonyat jó koktélt kevertek a Capcomnál, magam sem hittem, hogy ennyire jól működik a formula. A játéktér megfelelően tágas, sok a gyűjtögetnivaló, és ugyanúgy szörnyekre vadászunk, mint eddig. Még a tárgyak is ugyan azok, mint eddig, csak más a szerepük. Alapvetően sokat fogunk barangolni, felfedezni, gyűjtögetni, harcolni (körökre osztott módon), hátas-harcos szörnyeket felkutatni és szelidíteni, és mellékküldetéseket teljesíteni. Engem teljesen lenyűgözött a játék, és annak ellenére ezzel játszom elsősorban, hogy PS4-en folyamatban van a Dragon Quest XI és a Destiny 2 Forsaken DLC is.

A játék gyönyörű, remekül fut (S7E-n), viszont szeret harapni az akkumulátorból. Ezt a fejlesztők is észre vették, úgyhogy játékon belül is van mód a felbontás visszavételére. Van lehetőség multiplayer mókára is (1v1 aréna harc), viszont nekem még nem sikerült ellenfelet találnom. Biztos mindenki maxra húzza magát, mielőtt belevág. Amúgy jó lenne, mert van több szörny is, akiket csak így lehet kioldani. Az irányítás teljesen élhető, egyedül akkor lehetnek apróbb zökkenések, amikor "lovagolunk", de pár óra után ez is megszokható.

Összességében egyáltalán nem túlzás a borsosnak tűnő vételár mobilon. Ennek simán elkérik a három-négyszeresét 3DS-en, és igazából ugyan azt a verziót kapjuk, némi Nintendo- exkluzív tartalom nélkül. Cserébe itt jóval magasabb a felbontás, és a játék sebessége is szintet lépett (a harcok immár gyorsíthatóak is), nálam nyoma sem volt lassulásnak. A Google Play szolgáltatások integrálva vannak, vagyis csak a számomra legfontosabb: a mentések feltöltése.

Egy igazán minőségi és remekül portolt játékot kaptunk a Capcomtól.

9/10

Hozzászólások

(#1) Kasya


Kasya
nagyúr

Csodálkozom hogy a Capcom hogy tudja ilyen olcsón adni, úgy, hogy gondolom nem olcsón licenszelte. Ha a Nintendó készítette volna, tuti drágább lenne.

(#2) Rigormortiis válasza Kasya (#1) üzenetére


Rigormortiis
addikt

Ugyanez igaz volt a Final Fantasy III, IV. After Years részekre is. Anno ezek DS exkluzívok voltak, biztos nem keveset kellett a Square-nek csengetnie, hogy elhagyhassák a platformot (vagy említhetjük a Dragon Quest VIII-at, ami meg ps2 exkluzívként lépett kultstátuszba).

Viszont furcsa módon a "sóher" androidos közösség ellenére nagyon szép számban elkelnek ezek a játékok. Most néztem rá a DQ8-ra, valahol 50 és 100 ezer között lehet, holott ez is olyan ársávban mozgott, mint a Monster Hunter (én legalábbis anno még annyiért vettem, azóta nem látom, mennyibe kerül).

De a Final Fantasy-k is valahol 100 és 500 ezer között vannak (ugye csak annyit ír a store, hogy 100E+), de még a IX is, aminek az árát még én is húzósnak tartom (7500 Ft).

Ja, és ezek jó része még a KitKates időkben vagy korábban jelentek meg, és a mai napig, Oreón is működnek szemben pár nyugati társukkal (csak ami engem érint: Jade Empire, Fahrenheit, az előbbi Nugáton még elment, az utóbbi már azon sem, és egyik sem volt olcsó, hogy a nyakuk nyúlna meg)

Galaxy S23U, S21FE 8/256, Buds 2 Pro, Watch 5, Tab S8+, Playstation 5, Switch Oled

(#3) Dr.F.E.R.I.


Dr.F.E.R.I.
addikt

Ezt a mondatot nem értem: Ennek simán elkérik a három-négyszeresét 3DS-en, és igazából ugyan azt a verziót kapjuk

Fentebb írtad, hogy 5ezer Ft volt, a 3DS verzió fénykorában volt ennek a duplája. Időközben viszont akciózták is vagy egy hónapig mindenhol, akkor 6500 Ft körül volt ha jól emlékszem. Mondjuk az eShop ára valószínű maradt a régi, nem néztem. Amit a 3DS verzió tud (de a mobil nem): dupla képernyős megjelenítés, 3D kép, fizikai gombok, normális üzemidő. Ez egy kinek a papné eset, szerintem.

Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.