2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Makaó

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Addig amíg meg nem írom a címlapra, kicsit megvágva itt a családnak küldött levelem

Ma Makaóba (Macau) mentem, mert bár éjszaka dolgozni fogunk, az időjáráselőrejelzés szerint szombaton rossz idő várható, felhős, esetleg esős, én pedig Makaót nem szerettem volna kihagyni. Most ugye két éjszakát dolgozunk majd át, így attól féltem, hogy csütörtökön és pénteken túl álmos leszek majd a sok mászkáláshoz, szóval csak a mai nap maradt.

Tegnap még megnéztem a kikötőt, hogy honnan indulnak a kompok, reggel korán keltem és a fél nyolcas járattal már indulni is tudtam. Normálisan nem szoktam metrózni a szigeten belül, a villamos sokkal érdekesebb meg olcsóbb, de az este villamossal mentem haza, és jó háromnegyed óra volt a kikötőtől a hotelig, így reggel inkább metróztam, így mindössze negyedóra kellett.

A hajó csalódás volt (mármint részben ezt is vártam, de akkoris), azzal hogy nem volt olyan fedélzete ahova ki lehetett volna menni nézelődni/fényképezni, az ablakok pedig csupa vizesek voltak, így nem igazán van fényképem, és az egy-két videó sem sikerült jól, amiket a sebesség bemutatására csináltam. Mert ezek a hajók amik Makaóra mennek, mind nagysebességű katamaránok (kéttestű hajók). Akinek több pénze van, háromszor ennyiért mehet szárnyashajóval is, ami 1 óra helyett 45 perc alatt ér oda, és pluszban kap még italt és valami ennivalót is az úton (olyan, mint a "rendes" repülőtársaságok a fapadosokhoz viszonyítva).

Nekem jó volt az olcsó jegy is. A hajó teljesen zárt, ugye, kétszintes, felül az első osztály volt, alul a "pórnép". De ezzel se volt semmi gond, ablak melletti ülést kértem, nézelődtem. Mellettem egy kínai lány betolta a mekis menüjét a fejébe, aztán végigaludta az utat, csak a leszálláskor ébredt fel. Amúgyis sokan aludtak, nem ringatózott vészesen a hajó, lehetett pihenni. Még az öbölben ringatózott egy rendeset miután kifordultunk a kikötőből, mielőtt felvettük volna az utazósebességet (ezek olyan gyorsan mennek, amilyen gyorsan nem szabad az öbölben, szóval induláskor egy darabig araszolunk normális sebességen, aztán később gyorsítunk be rendesen), ott vicces volt.

Két társaság üzemeltet kompjáratot Hongkong és Makaó között, én mindkettőt kipróbáltam, egyikkel mentem, másikkal jöttem. Egyrészt mindkettőre kíváncsi voltam, másrészt viszont bár Hongkongban közös a kikötőjük, Makaóban már két különböző kikötőbe érkeznek, elég messze egymástól: a CotaiJet (ezzel mentem, ráadásul kártyával fizetve kaptam 15% kedvezményt a jegyárból) a déli szigeten, Taipán köt ki, a repülőtér mellett, a TurboJet pedig a félszigeten, közel a városhoz.


TurboJet katamaránok a makaói kikötőben

Taipa, a déli sziget úgy tűnik igazából most épül ki, korábban ipari terület volt, de egyre több rajta a hotel, meg ott is lesznek kaszinók talán. A leghíresebb hotel a Venetian ("velencei"), de nem néztem meg végül, amit kicsit azért sajnálok is. Viszont reggel rögtön ahogy megérkezett a komp és átmentünk a határellenőrzésen, felszálltam az első ingyenes buszra ami arra jött, azt hittem hogy a hotelek (és a Venetian) felé visz, aztán kiderült hogy átvisz a félszigetre, az egyik legnagyobb kaszinóhoz, a "Sands"-hez. Hát, így jártam, innen természetesen már nem mentem vissza.

A Sandsben fordultam egy kört az első emeletre, a mozgólépcső közvetlenül a játékterembe visz fel, de a következő lépcsőn már jöttem is le :D Reggel kilenckor voltam ott, és már voltak játékosok az asztaloknál, még ha nem is sokan. Azt itt sajnáltam mondjuk, hogy nem hétvégén mentem, mert szombaton lett volna időm sokáig maradni, éjszaka biztosan fantasztikusan ki van világítva minden, nagyszerű képeket lehetett volna készíteni. :( Így viszont még nappal vissza akartam jönni Hongkongba, hogy még alhassak is kicsit a munka előtt.

A Sandsből kijőve mentem egy kört a parton, lefényképeztem még az ottani kaszinókat és a Rocks hotelt, lementem a partig hogy lefényképezzem a hosszú (és érdekes) hidat is, amin a déli szigetről áthozott a busz. Három híd köti össze a két szigetet, a középsőn elvileg járda is van, a másik kettőn nincs, de végül nem mentem el arrafelé, mert - habár jó meleg volt és sütött a nap végig - nagyon párás volt a levegő, elég rossz látótávolsággal, féltem hogy annyi gyaloglás után nem látok majd semmi érdekeset, vagy legalábbis nem eleget.

A part után bementem a városba, próbáltam valami régi portugál negyedet keresni (ahogy Hongkong brit, úgy Makaó portugál gyarmat volt korábban elég hosszú ideig), de nem nagyon sikerült. Házakat itt-ott igen, de nem túl sokat. Kínai templomokba mentem be meg fényképezgettem őket, aztán felmentem két dombra is, az egyiken a Makaó múzeum állt, de mivel pénzt nem feltétlenül akartam váltani, meg se néztem hogy mennyibe kerül a belépő (illetve hogy van-e). A másikon világítótorony áll, de sajnos most renoválják, teljesen be van állványozva. Illetve itt a második dombon van egy nagy zászlórúd is, ide szokták felhúzni tájfunveszély esetén a megfelelő jelzőkosarakat, állítólag még manapság is.

Voltam piacon is, benéztem boltokba is (Makaó olcsóbbnak tűnt Hongkongnál), de még mindig nem akartam pénzt váltani, így nem vettem semmit, még képeslapokat sem. Arra gondoltam, hogy ha esetleg a napsütésben felszárad, eltűnik a pára és növekszik a látótávolság, akkor esetleg felmegyek a Makaó Toronyba ( http://macautower.com.mo/ ) a kilátóba, és akkor majd váltok pénzt, addig nem feltétlenül. Aztán végül nem jött össze, úgy jöttem vissza hogy nem kellett váltani, még a visszafelé jegyet is meg tudtam venni HK dollárért a kikötőben. Aztán visszasétáltam a kikötőbe (nem abba ahova érkeztem, hanem a másikba), közben még fényképezgettem, és elértem a 4 órai hajót. Reggel pont fél kilenckor érkeztem Makaóba, sőt kilenckor már leszálltam a buszról is a kaszinónál, így ez utóbbit véve figyelembe összesen hét órát töltöttem a városban. Ezalatt kb. 13 kilométert gyalogoltam, és közben háromszor ültem le hosszabb időre pihenni, meg enni. Egyre jobban érzem a lábam, ez mégsem egy túracipő. Sőt a nap végére mondjuk már nem csak a talpam fájt, hanem mintha izomlázam lett volna (ebben a 13 kilométer mellett az is benne van talán, hogy két méretesebb dombra is felgyalogoltam, meg amúgyis eléggé dimbes-dombos a város).

Makaó sokkal kevésbé zsúfolt, mint Hongkong. Egyrészt sokkal kevesebben is lakják (tizedannyian sem, mint Hongkongot), másrészt habár már a hajnali komp is tele volt, a kínai turisták jelentős része szerintem maximum a bevásárlóközpontokat látogatja a kaszinók mellett (kiöltözve jöttek a hajón nagyon sokan, a csajok magassarkúban, kifestve, azok biztosan nem várost nézni készültek). Autóból is kevesebb van, amit leginkább talán az jelez szerintem, hogy alig volt gyalogosoknak lámpa, a legtöbb zebránál nem volt, míg Hongkongban (a nagyobb forgalom miatt) szinte mindenhol van. Ami viszont megdöbbentett, az az, hogy a portugál örökség ellenére Makaón is jobbkormányos (baloldali) közlekedés van. Egyszerűen nem tudott az agyam ráállni: míg Hongkongon normálisnak tartom a brit örökség miatt, és lassan már megszokom hogy melyik irányba kell nézni, Makaón egyszerűen mindig a másikat (a "normálisat", mint otthon, Magyarországon) vártam, hiába tudtam agyilag hogy ugyanaz a rend mint Hongkongban.

A másik jelentős különbség, hogy - a szűk belvárosi utcák miatt - Makaón tömegek robogóznak. Szinte minden utcában tömegével parkolnak a robogók, az összes piros lámpánál ott tolakodnak előre, egyedül vagy ketten egy robogón, férfiak és nők vegyesen. Vietnámtól vagy Kínától eltérően itt szigorúan mindenkin volt sisak, még ha csak kerékpáros sisak is egyszer-kétszer. :)

Az autók sokkal kevésbé voltak csili-vilik mint Hongkongban, túlnyomó részük régebbi típus volt, míg Hongkongban az abszolút zöm vagy luxusautó, vagy valamilyen nagyon új modell. Voltak persze Makaón is luxus- vagy sportautók, a kaszinók és hotelek saját limuzinjait nem is számolva, de összességében inkább szegényesebbnek tűnt. Kevesebb is volt a forgalom, leginkább ahhoz viszonyítva hogy most éjjel fél tizenkettőkor, amikor jöttünk a hotelből a melóba, majdnem elkéstünk, akkora dugó volt az alagútnál. És nem volt baleset, vagy útlezárás, semmi csak a szigetről annyian akartak átjönni abban az időben [mármint Hong Kongról Kowloonba], hogy összetorlódtak egy méretes dugóba.


A jobbkormányos, baloldali közlekedés előnye, hogy ide is közvetlenül importálhatók a japán belpiacra készült modellek

Ja, és láttam és fényképeztem kerékpáros riksákat, de sajnos csak parkolva, menet közben egyet sem láttam egész nap. Metró és villamos nincs (elég kicsi a város amúgy, Taipát is beleszámítva), csak a buszok alkotják a tömegközlekedést.

A zavaró párát leszámítva nagyon szép idő volt, délután 1-2 között 25 fokot mutatott a hőmérő a botanikus kertben. Ja igen, ott is voltam, mert ingyenes volt. Itt sajnáltam hogy nincs nálam makaói pataca, mert a második dombról ("hegyről") lejöhettem volna kabinos felvonóval is rongyos 70 forintért (2 pataca volt az út egy irányba, sőt lent láttam a táblán, hogy valami speciális retúrjegy is csak 2 peták). Ez kimaradt, viszont így lefelé átsétáltam a botanikus kerten, ahol még madár- és állatketrecek is voltak. Nem volt igazi állatkert, mert a madárketrecben igazából akárhogy néztem, egy pár (2 darab) madárnál többet nem láttam, lejjebb pedig csak pávák, majmok, és egy darab szerencsétlen medve árválkodott, semmi más.

Körülbelül ennyi volt egy fél nap Makaóban. :D

Hozzászólások

(#1) celafat


celafat
tag

Szinte mindenhol fizethetsz Macaon is hong-kongi dollárral 1:1 arányban. Ha esetleg valami hivatalos helyen mégsem fogadnák el, akkor az arra járó helyiek biztosan becserélik neked, ha megkéred őket.
A beszámoló pedig ismét remekül sikerült.

(#2) rgranc válasza celafat (#1) üzenetére


rgranc
aktív tag

Köszi! Nem próbálkoztam, nem volt létszükséglet, most meg már mindegy. :)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.