2022. szeptember 28., szerda

Gyorskeresés

Eddigi telefonjaimról

Írta: | Kulcsszavak: telefonjaim . Blackberry . Nokia . Sony Ericsson . Ericsson . Apple . Sony . Motorola . Sagem . Alcatel . Siemens . Orange . LG . i-mate . HP . E-TEN . HTC . T-mobile

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Gondoltam ebben a bejegyzésben megemlékezek arról, honnan indultam és hová jutottam telefonügyben. Lehet hogy pár telefon az idő homályába veszett, de igyekeztem megerőltetni az agyam :)

1. Nokia 3410: Az első telefonom. Nem túlzottan szerettem, talán a jellegtelen formája miatt. Viszont sokáig bírta, és tudtam vele WAPozni (addig az öt percig amíg le nem vitte a pénzemet).

2. Sony Ericsson T300: Imádtam ezt a telefont, mert viszonylag jutányos áron jutottam hozzá (10k), és ahhoz képest elég sokat is tudott (infra, játékok telepítése, szines kijelző).

3. Sony J70: Szerettem ezt is az elegáns megjelenése miatt, de megbántam hogy lecseréltem, hiányzott a T300 hangulata.

4. Nokia 5510: A formája nagyon bejött, és volt benne MP3-lejátszó is, ráadásul tudott felvenni a rádióról. Elég sokáig használtam, és szerettem is nagyon, igaz csak mono headsetem volt hozzá..

5. Motorola T720: A nagy szerelem. Akkoriban nagyon lehetett vele menőzni, és szép, elegáns darab is volt. Nagyon szerettem, kár hogy el kellett adnom. Alig bírtam letenni, pedig akkoriban nem is szerettem ennyire a Motorolát.

6. Sagem myX-5: A t300at cseréltem erre, mert vágytam valami változatosságra. Bár ne tettem volna. Nem vette fel a töltést, a boltban csak hümmögtek. Kicsit mérges lettem.

7. Ericsson R380: Hirtelen felindulásból vettem meg, később derült ki hogy rossz a háttérvilágítás. Elhasználgattam, de nem nagyon tetszett.

8. Nokia 8850: Igazi kis feelinges mobil volt, körülbelül akkorát lehetett vele villantani mint egy V3mal 3 éve...sajnos végül nem lett az enyém, de jó volt használgatni.

9. Motorola MPx200 (3): A második nagy szerelem, imádtam használni mert régen nagyon Windowsos voltam. Kitűnő állapotban vettem, mindent tudott ami akkoriban nekem kellett.

10. Alcatel 715: Az Alcatel első és utolsó jó telefonja. Második telefonnak tökéletes volt, nem is értem miért adtam el.

11. Sony Ericsson F500: Főleg játszottam vele, szép kis telefon volt. Ez volt a kedvenc verzióm a K500/K508/F500 triumvirátusból.

12. Mio 8380: Sajnos a szervízben sem tudtak mit kezdeni vele, inkább odaadtam nekik alkatrésznek...

13. Sony Ericsson K700: A kijelzőjének nagyon éles képe volt, és akkoriban amúgy is nagyon SE-mániás voltam. Főleg rádiót hallgatgattam és fotózgattam vele. Szerettem.

14. Nokia 6230: A harmadik nagy szerelem. Tetszett az elegancia, a kijelző és a hangja is. Egész szép képeket csinált, és még bővíteni is lehetett...

15. Siemens SX45: Nagyon nagy gép volt, de mindent tudott, még Winampot is tettem rá. Sajnos a mérete miatt nem tudtam sehogy sem használni. Kár érte.

16. Orange SPV-C500: Nagyon ritka volt itthon. Főleg játszottam vele és zenelejátszónak használtam. Sajnos a bluetooth néha rosszalkodott, de alapvetően elégedett voltam vele.

17. Nokia 3100: Alig használtam, alaptelefonnak ideális volt.

18. Sony Ericsson T630 (2): A kijelzője nem tetszett, ahogy a kamerája sem, de akkoriban tökéletesen megfelelt az igényeimnek.

19. Motorola K1: Főleg zenehallgatásra használtam. Nagyon tetszett a forma, és a tudása is rendben volt. Sajnos a külseje elég gyorsan kopik.

20. Sony Ericsson T290: Éppen nem volt telefonom, a haverom vágott hozzám egy ilyet. Telefonálásra tökéletesen megfelelt, másra nem is tudtam volna használni.

21. Motorola F3: A Tescóban vettem Domino csomagban kétezer forintért. Nagyon bejött a formája, és telefonálni is ideális volt.

22. Sony Ericsson K200: Ismét egy SE-őrület. Rossz minőség, alacsony tudásszint. Azért szerettem.

23. Sagem my411v: Nagyon-nagyon szerettem, főleg a mélyhangszóró miatt. Nagyon olcsón jutottam hozzá, ahhoz képest hatalmas tudása volt (MP3, bluetooth, VGA-kamera).

24. LG M4410: A tudása nem volt rossz, de az akksik nagyon is, ez lett a veszte. A külső menü viszont nagy ötlet benne. Zenehallgatásra megfelelt. A kamerája nagyon rossz.

25. Nokia 1208: Nagyon sokáig bírta, és jó volt a hangminősége. Kényszerből kezdtem el használni, az LG-t ellopták. Elhasználgattam...

26. Nokia 2630: A formája nagyon bejött, főleg játszani szerettem rajta, bár nem volt egy gyors telefon, de nagy memória volt benne, és az akksi sem volt olyan vészesen rossz, meg persze az is számított valamit hogy egy nagyon fontos embertől kaptam..

27. Sony Ericsson W300: Imádtam zenét hallgatni rajta, játszani is tökéletes volt és egész emberi képeket csinált, egyszóval szerettem.

28. Blackberry 7100g: Csak a formája miatt vettem meg, nekem nagyon bejött. Amúgy nem volt valami jó telefon, ebook-olvasásra és telefonálásra megfelelt. A szoftver döglassú...

29. i-mate SP2: Zenét hallgatni, és játszani tökéletes telefon volt. Sajnos a méretével és az anyagminőséggel nem tudtam sehogyan sem kibékülni..

30. Nokia 6103: Telefonálni tökéletes, másra nem nagyon használtam.

31. Motorola V3 (3): Negyedik kedvenc. A formája nagyon bejött, igazi bulizós telefon volt. Az akksi hosszú ideig bírta, és a kamerája nagyon jó éjszakai képeket csinált.

32. Motorola C155: Szerettem mert pici volt, és a kijelzője elég jól olvasható. Buliba annak idején ezt vittem inkább a V3 helyett.

33. Motorola V3i: Ötödik kedvenc. Apróbb váloztatások, javítások, bővíthetőség. Megtartották a régi formát, de sokkal szebb a színösszeállítás, és jobb a minőség is.

34. Motorola a920: Sajnos az akksija nagyon gyenge volt, pedig a GPSt szívesen kipróbáltam volna. Korához képest meglepően sokat tud, viszont hatalmas.

35. Motorola V3x: Sajnos az anyagminőség visszalépés a V3/V3i pároshoz képest, de a tudás kárpótol. Ezzel fotóztam Egerben, és egész jó képeket csinál. A kijelzője nagyon szép.

36. Motorola W388: Pozitív hogy van benne rádió és MP3-lejátszó, viszont a hangkimenet elég vérszegény, és az akksi sem bírja túl soká.

37. Motorola V8: Ha van lehetőségem, ezek után csak JUIX platformos telefont veszek, annyira megtetszett. Meg lehet vele jelenni, és sokat is tud. Az eddigi legjobb.

38. Nokia 6303c: Egy igazi sokat tudó és megbízható Nokia, szerettem használni viszont hiányzott belőle a wifi és az egyediség.

39. HP IPAQ Voice Messenger (2): Sokat tudó (WM6, wifi) és megbízható készülék, eddig sosem hagyott cserben. Az akksija aktív használat mellett kibírja a 3 napot..

40. i-mate K-JAM: Egy komolyabbnak tűnő Windowsos mobil, ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (gyenge akku), egy napig volt meg.

41. E-TEN m600+: Sokáig használtam, ebben főleg az akku üzemideje nem tetszett, de legalább rengeteg tartozékom volt hozzá és sokat tudott.

42. HP hw6910 (2): Külsőleg nagyon bejött, de sajnos ennek sem volt túl jó az akkuja és az sem tetszett hogy az 5.0át nem lehetett rajta frissíteni. GPSnek viszont nagyon jó volt. A második készülék szinte új volt mikor megkaptam, ennek már jó volt az akkuja és fel sikerült rá varázsolnom a 6.1et is.

43. HTC TyTN: Körülbelül egy hónapig használtam, erre már tudtam 6.5öt is tenni és az akkuja is jobb volt mint az eddigiek, viszont a mérete és az állapota nem tetszett.

44. Nokia E51: Csak üzleti megfontolásból tettem, a Symbian sosem volt a kedvenc rendszerem. Az akkuja viszont kiváló volt.

45. T-mobile MDA Vario II: A TyTN T-mobilos kiadása. Zenehallgatással körülbelül fél órát bírta az akku, ezért gyorsan túl is adtam rajta. Szebb állapotban volt mint a TyTN, de drága volt hozzá az új akku.

46. HTC Kaiser (2): Minden téren tökéletes telefon volt, nagyon szerettem használni, bár a kijelzőjén fokozatosan elkezdett feljönni az érintőfólia.

47. Samsung i900 Omnia: Egy hónapig használtam, kitűnő készüléknek ismertem meg. A kamerája nagyon szép képeket csinált és a tudása csúcskategóriás volt még ekkor.

48. T-mobile Shadow: Szinte újként kaptam meg, kis hazánkban alig pár darab van belőle. Tetszett benne az egyéni menürendszer és színhasználat, nagyon sokáig használtam.

49. T-mobile MDA Touch: Már régóta vágytam egy Touchra, ezért cseréltem el a Shadowt. Kaptam hozzá új házat és amúgy is gyönyörű állapotban volt (fóliás kijelző). Ezt is sokáig használtam.

50. Vodafone VPA III: A barátnőmtől kaptam születésnapomra, nagy mérete ellenére szeretem. A kijelzője fóliás és minden tartozék meg is van hozzá. Simán elfut rajta a WM 6.5.5 + Manila 2D 2.0..

51. O2 XDA Orbit: Nagyon elégedett voltam vele. Az akku az eddigi egyik legjobb volt és a funkciói is rendben vannak, igaz, a GPS sokáig keresi a jelet..

52. T-mobile MDA Vario: A mérete kezd közelíteni az ideálishoz, viszont vannak benne idegesítő problémák (szörnyű hangzás a sztereó hangszóróhoz képest, viszonylag rövid üzemidő)

53. Sony Ericsson W995: A hangja nagyon jó és a kamerája is elég szépeket csinál. A készülékház minőségi anyagokból van összerakva. Nem tetszett viszont a viszonylag gyenge üzemidő és a régimódi rendszer.

54. Samsung D900: Második telefonnak nem rossz, szolgáltatáskínálata kiegyensúlyozott, jó a kamerája, sokáig bírja és a mérete is barátságos.

55. O2 XDA mini II: Az anyagminőség példás, és a tudása sem olyan rossz, külön kiemelném a választható órajelű 416 Mhz-s processzort. Persze wifi nincs benne, de második telefonnak ideális.

56. Asus P525: Kellemes kis készülék jó anyagminőséggel, szép kijelzővel és kellemes képet készítő kamerával, sajnos az akkuteljesítmény már nem ennyire fényes.

57. LG GT540 Optimus: Vegyes nyomokat hagyott bennem, nekem nem igazán tetszett a külseje, és néha az akku is elég furcsán viselkedett, de a sebesség és a kijelző nagyon ott van, ennyiért jó vétel.

58. QTEK 9000: Nagy mérete ellenére kellemeset csalódtam benne, jelenleg is ezt használom. Az akku teljesítménye eléggé átlagos, de a teljes billentyűzet és a gyönyörű kijelző sok mindenért kárpótol..

59. Sony Ericsson Xperia X8: Szerethető telefon, a sebessége nagyon jó, a kijelző szép, a hangereje jó és a hangszóró szépen szól a középtartományban is. Az akku sok használat mellett kissé gyenge, de összességében nagyon meg vagyok vele elégedve.

60. Sony Ericsson Cedar: Szinte új volt mikor megvettem és nagyon jó áron jutottam hozzá. A kijelzője nagyon szép, a formája is elég jó és sokat tud. Sajnos az audiokimenete messze van az X8éhoz képest de legalább szabványos.

61. PumaPhone M1: Egy igazi különlegesség, az X8 után jutottam hozzá. Tudásban eléggé középkategóriás viszont a menüje nagyon egyedi és szép képeket csinál.

62. Nokia X3-02: A wifi hiánya kezdett el egy kicsit zavarni, részben ezért váltottam. A készülék tudása és a külseje is nagyon tetszik, viszont sajnos a kamera (hiába 5 MP) és az akku csak átlagos. Viszont zenében nagyon ott van..

63. iPhone 3G 8GB (2): Egyszerűen imádom :) Nincs karcmentes állapotban (ettől még nagyon szép), de nem tudom megunni, imádom a formáját, a felületét, mindent. Lehetséges hogy ezután a GS jön (a 4 a formája miatt nem tetszik). A második iPhone már olyan mint az új, külsőleg is hibátlan.

64. iPhone 3GS 8GB: Az új szerelem, jobb akkuüzemidő, hangerő, kamera és sebesség, megérte befektetni rá. Új állapotban van, látszik hogy a gazdája végig tokban tartotta, én sem fogom másként. iOS5 fut rajta.

65. LG Optimus 7: Sokáig szemezgettem a Windows Phone rendszerrel mire mertem váltani. Tetszik a készülék, igaz az iPhone-hoz képest kissé sérülékenyebb de az akku jobban bírja és lejátssza a HD filmeket is.

66. LG Arena: A GT540-et cseréltem le erre, a fő ok a kapacitív és részletesebb kijelző, illetve a szebb állapot volt, nem csalódtam benne, jó kis telefon de jelenleg nem igazán használom az Optimus 7 mellett.

67. Blackberry 9900 Bold: Mindig is előítéletekkel viseltettem a Blackberryk iránt, ebben a modellben kellemesen csalódtam. Prémium anyaghasználat, gyors szoftver, kiváló hangminőség. Alkalmazásokból viszont nincs túlkínálat..

68. Nokia N8-00: Kicsit féltem az elavult rendszertől, de nem kellett csalódnom, főleg a Belle miatt. Gyors, a kamerája nagyon jó, az akku is sokáig bírja, külön pozitívum számomra az AMOLED kijelző és a HDMI kimenet. Pozitív csalódás.

69. HTC Desire HD (2): Minőségi és szép ház, szép kijelző és kellemes felület (ezt elsősorban az Android 4.0.4 + Sense 4.1-re értem, ezzel használom), engem meggyőzött hogy van élet az iPhone után is. Tetszett.

70. Google Nexus One by HTC: Stock Android, nagyon szép kijelző és jó anyaghasználat, elég normális akkuidővel, hála Istennek ez már az S-LCD-s modell. Az ICS azért még kijöhetett volna rá, elbírta volna.. (közben Jelly Beant tettem rá, gyors és szép vele)

71. HTC HD7 16GB: Ekkora kijelzőn egy élmény a WP7, viszont a kamera pocsék és az akku sem bírja túl sokáig. A hangkimenettől sem voltam elragadtatva, bár egy jobb fülhallgatóval sokat javul a helyzet. A 7.8-as rendszerrel pedig egyenesen élvezet használni (igaz, ezzel egy hétig szenvedtem).

72. Nokia Lumia 800: Kiváló formaterv, minőségi anyagok, nagyon szép kijelző. Megéri Nokiában gondolkozni WP7-fronton, a támogatottsága is átlagon felüli, bár nekem kissé kicsi ez a képátló.

73. Dell Streak Mini: Nagyon komoly megjelenés és minőség, erőteljes akku és átlagos hardver jellemzi, emellett a kijelzője is csodaszép a viszonylag kis felbontás ellenére is. Egy hihetetlenül jó ajánlat miatt váltam csak meg tőle.

74. Motorola Photon 4G: Közepes anyagminőség, bivalyerős hardver és szép kijelző, viszont csak átlagos akku jellemzik. A hangkimenete viszont valami hihetetlenül jó és szinte mindenben kiemelkedőt nyújt.

75. Samsung Xcover 271: Céges telóm, a jack csati hiánya miatt kaphat csak négyest, a többi funkcióban hibátlan (bár picit lassú a szoftver)

76. Samsung Galaxy Mini 2: Tetszik a külseje, a viszonylag gyors sebessége és hogy végre kapok 3.5-ös csatlakozót, egész korrekt minőségben szólal meg fülessel.

77. ZTE Open: Mindössze három óráig volt a birtokomban, éltem a próbagaranciával. A zenelejátszó nem akart elindulni, akadozott és a kijelző sem akart nagyon érzékelni. Kár érte mert sok mindenben viszont elnyerte a tetszésemet. Talán majd az 1.1 segít rajta.

78. -közben jutott eszembe- Samsung R210: Aranyos volt a többféle színű villogó, mást nem igazán tudott szegény. A külseje szerintem szerethető volt (az antennán kívül).

79. Motorola Milestone: - Ezért jó régi csúcsmodellt venni: Prémium anyagminőség, jó akku, szép kijelző. ROM-ból elfért volna több is, de alapvetően képességeihez mérten elégedett vagyok vele.

80. HTC Wildfire S: Kissé talán túl pici, de minőségi, jó az akkuja és a felszereltsége is megfelel. Jó érzés újra egy HTC-t kézbe venni..

81. LG GS290: Szinte tökéletes a mindennapokhoz. Szabványos csatlakozók. kellemes felület, jó hangerő. Negatívumok: Kissé darabos sebesség, rezisztív kijelző.

82. Samsung Galaxy Pocket Neo: Kellemes működési sebesség (néhol azért kissé nyúlós), viszonylag friss rendszer, kellemes formaterv. Sajnos beázott házibuliban..

83. Blackberry 8900 Curve: Patika állapot, számomra pont tökéletes funkciók, életem egyik (top3) legjobb telefonja. Marad egy darabig..

84. Blackberry 8800: Gyűjtői állapotú, jó áron találtam, ezért is vettem meg de kb. 2 órát ha használtam eddig.

85. Blackberry 8520 Curve: Szintén jó áron jutottam hozzá egyik egri utam során. Ahova sajnálom elvinni a 8900-át oda használom, funkcionalitásuk lényegében megegyezik.

86. Navon Mizu M500: Nagy kijelző, gyors proceszor, 1 GB RAM.. Sajnos nem sokkal karácsony előtt eltűnt..

87. Sony Xperia E1: Nem tökéletes (512 MB RAM, 3.2 MP FF kamera LED nélkül), de abszolút vállalható belépőszintű készülék.

88. Samsung Galaxy S Duos 2: Ennek a készüléknek sikerült annyira megszerettetnie velem a Samsungokat, hogy a következőt már ennek a hatására vettem, szóba sem jött más márka.

89. Samsung Galaxy A5: Számomra a tökéletes készülék, nagy és gyönyörű kijelző, kiváló teljesítmény, rengeteg memória, kiváló kamera, fém ház. Egy darabig nem lesz másik..

90. Samsung Galaxy S7 edge: Kiváló kamera, tűéles kijelző, pont elegendő RAM, kicsit kevés ROM. A vízállóság kiváló extra és a fém ház is kiváló minőségű. 2,5 évig használtam mikor ellopták.

91. Huawei P30 Pro: Életem eddigi legjobb kamerás telefonja. Ezen kívül szélvészgyors, szép nagy a képernyő, természetesen ez is vízálló. A kezelőfelület kicsit gagyi egy Samsung után de ezen kívül semmi hátrányt nem tudnék mondani, hacsak nem az ár, ugye..

92. Samsung Galaxy Core Prime LTE: Telefon nélkül maradtam, egy jó barátomtól kaptam. Az éles váltás ellenére arra tökéletes amire én használom (jó üzemidő, néha fotózás, egyszerűbb játékok, zenehallgatás bt-n). A kamera nem a legjobb de hát mit is várunk, nem mai darab. Azért szeretem.

93. Samsung Galaxy Note 10 Lite: Mindig is akartam egy "tollas" telefont, még ha csak egy Lite példányhoz is jutottam, nem kellett csalódnom. Három teljes értékű hátlapi kamera, óriási és gyönyörű kijelző, nagyon jó üzemidő, és a mára már kissé elavult (ettől függetlenül csúcskategóriás) hardver + bőven elegendő (6 GB) RAM és memória (128 GB). A ceruzás funkciók már csak hab azon a bizonyos tortán..

*. Samsung Galaxy S Player 5.0: Bár nem telefon de azért megemlékeznék erről a modellről is. Nagy kijelző, brutális hangerő, 2500 mAh-s (!) akku, viszont az Androidra jellemző kisebb akadások (egy 3GS után már észrevehető) rontják az összképet.

*2. Samsung Gear S3 Frontier: Az első és eddig egyetlen okosórám. Bár nagyon nem tudom mihez hasonlítani, jó szolgálatot tett a mindennapok során, bár az nem túl szimpatikus benne hogy telefon nélkül szinte semmire sem használható.

89 féle mobil, összesen 98 db.

Eddig tartott a történet (vagyis inkább ennyire emlékszem) a mai napig.

Hozzászólások

(#1) madstunt


madstunt
addikt

Respect a listáért :C :R . Az a920 és az MPx miatt meg jó értelemben írigyellek:)

(#2) rep3at válasza madstunt (#1) üzenetére


rep3at
őstag

Igen, ezek igazán jól sikerült modellek, mondjuk az MPx200at jobban szerettem (3 volt belőle összesen, tuningoltam is). Sajnos az a920 akksi gondokkal küszködött, és nem volt pénzem bele akksit venni. Amúgy egy hete adtam el, és szinte gyári állapotú volt.

Forward thinking. كرر

(#3) rep3at


rep3at
őstag

Már egész impozáns a lista :)

Forward thinking. كرر

(#4) máyköl


máyköl
veterán

Nekem sem tetszett az iPhone 4, mikor megjelent, és még iPhone 3G -m volt. Majd váltottam 3GS -re, és valahogy uúgy megtetszett az iPhone 4, hogy még mindig csak gyönyörködök benne. Vettem is majdnem egyet, de nem sikerült egyik vétel sem, ezért inkább egy iPad + iPhone 3G kombot választottam. Hiányzik a 3GS gyorsasága, de nagyon.

(#5) rep3at válasza máyköl (#4) üzenetére


rep3at
őstag

A gyorsaság és a nagyobb tárhely miatt váltanék én is 3GSre, remélem összejön a dolog. Bár mondjuk egy Omnia 7et is szívesen kipróbálnék WP7es mobilom még úgysem volt és a videók alapján jó cuccnak tűnik.

Jelenleg az iPhonet használom netezésre, jól bevált a gyári böngészővel.

Forward thinking. كرر

(#6) máyköl válasza rep3at (#5) üzenetére


máyköl
veterán

Miután Karma váltott az iphonejáról WP7 -re, elég keményeket írt erről a WP7 -rő, én tuti nem veszek ilyet, elég volt, amiket ő írt.

(#7) rep3at válasza máyköl (#6) üzenetére


rep3at
őstag

Hát én valami hasonló rendszernek képzelem el mint az iOSt (a rendelkezésre álló információim alapján), egyszer ki szeretném próbálni, bár az iPhone nagyon bejön.

Forward thinking. كرر

(#8) Weißturul


Weißturul
senior tag

szép kis gyűjtemény :Y én csak most fogom megvenni a harmadikat (a blade egy hetes pájafutására nem térek ki)

Hass, alkoss, gyarapíts és a Logout fényre derül! | 3dfx rulez | "... úgy szórtad a hedshátokat, mint S3 VGA a hardveresen gyorsított kékhalált" - bacsis | http://bit.ly/tBBPzG <--- Dreamcast topik

(#9) Fancy-boy


Fancy-boy
addikt

X8: Kijelző rossz, fakó

3410: külseje elég egyedi szerintem ( tintapacára hasonlító gombsor )

Kaiser: Már a megjelenésekor sem volt túl jó a kijelzője, főleg napfényben

6230: Ugyanaz. Kijelzője éppen, hogy a gyenge pontja volt.

[ Szerkesztve ]

(#10) Weißturul válasza Fancy-boy (#9) üzenetére


Weißturul
senior tag

meg kell hogy cáfoljalak, az x8nak nem fakó meg gyenge a kijelzője, látszik hogy nem is volt a kezedben :U

Hass, alkoss, gyarapíts és a Logout fényre derül! | 3dfx rulez | "... úgy szórtad a hedshátokat, mint S3 VGA a hardveresen gyorsított kékhalált" - bacsis | http://bit.ly/tBBPzG <--- Dreamcast topik

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.