2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Forza Horizon 2 Xbox 360 Teszt

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Bevezető:

A szimulátorosabb vonal mellékága ként megjelent árkádosabb első rész 2012 Október 23-26 között debütált a konzolon, mely Colorado sivatagos helyszínét tárta elénk egy fesztivál hangulatával karöltve. Nagyon jó és igényes játék volt, sokan a mai napig szeretettel veszik elő, közöttük én is. Sikeres debütálását elkönyvelve jött is a folytatás, melyet a régi konzolra 2014 október 3.-án adtak ki, melynek fejlesztését nem a Turn 10 csinálta, hanem egy alvállakozásba kiadott cég (Sumo Digital). Őszintén megvalva meg is látszik! De mivel ez még csak a bevezető, így a kifejtést későbbre tartogatnám. Megemlíteném az eddigi legjobb munkáját a Turn 10-nek ez pedig vitathatatlanul a Forza Motorsport 4-ben teljesedett ki, mely a Xbox 360 konzol teljesítményének csúcsa. 2011 óta mondhatni napi szinten játszok vele, mert folyamatosan tud benne fejlődni az ember, annyira sok rétűek a beállítások és az autó irányíthatóságának nehézségi szintjei, hogy megszámolni is nehéz. A Hard Core szinttől egészen a csukott szemmel is elvezetem nehézségig lehet bekalibrálni mindent, így mindenki megtalálja magának a megfelelő kihívást. Nos ennyi bevezető után lassan elkezdem kivesézni a játékot.

Irányítás:
RT: Gáz
LT: Rükverc/Fék
RB: Nincs funkcionalitása
LB: Nincs funkcionalitása
A: Kézifék
B: Váltás fel
X: Kamera váltás/ Verseny kihívás
Y: Visszatekerés
Bal oldali analóg kar: irányítás
Jobb oldali analóg kar: Kamera mozgatása

Játékmenet:

Hát hirtelen nem is tudom hol kezdjem, mert a játék több akar lenni, mint ami valójában és ez nagyon rosszul áll neki. A legjobb lesz ha az elindításától kezdve vesézem ki. Mint a sorozat legelső tagjánál, itt se maradt el a Sandbox stílus, de előre lépés helyett hármat hátráltak. Nem az Xbox One-s verzióval fogom összehasonlítani, mert szerintem jobban ki fognak tünni a dolgok, ha mindenki aki ismeri a Horizon 1-et, ahhoz a mércéhez hasonlítja részt. Nagyon pofásnak, és lazának tartom a Marketingre szánt videót, mely annyira jól sikerül, hogy az ember akarva, akaratlanul sokkal jobban lázba jön még a játékot várja. Ízelítőnek be is ágyaznám ide:
Ez után a kis ízelítő után alig vártam, hogy elkezdhessem a karrier építést. Indításkor bejön egy képernyő rajta a Press Start felirat, majd a profil választás, meg a mentési hely, és a fényerő állítás utána már dob is a sűrűjébe. Meseszép opening videót kapunk, mely szegényesebb mint az új generációsra szánt, de attól még jó. Egy Lamborghini Huracan-al kezdjük az adrenalin löketet, mellyel el kell menni a fesztiválig. Nos a kocsi irányítása borzalmas, a grafika olyan hullámzó, mint a tenger. Van mikor a kocsi poligonáradatban lubickol, de sokszor olyan matt és fénytelen, hogy rosszul esik rá nézni, és ez már a kezdő versenynél feltünik, mire beérünk a fesztiválhoz. Ha odaértünk, már búcsúzhatunk is a "Lambótol" és válaszhatunk 3 kocsit, hogy melyikkel akarjuk elkezdeni a pályafutásunkat, de mielőtt ezeket felfedném, pár dolog már leszűrhető az első 5 perces futamból:
1. Az autó irányítása annyira árkádos, hogy még a Need For Speed (nem a Shiftek) is szimulátorosabb ennél (és ez nem szarkazmus volt!)
2. Belső nézetben az autó kidolgozottsága hagy némi kívánni valót, a soför keze a régi Counter Strike ember karjára emlékeztet.
3. Azok a szikrák melyeket becsapódás, vagy ütközés során kapunk dúrvább mint a tűzijáték a játékfesztiválján. Nekem a köszörülés ugrott be róla erőteljesen.
4. Az autónak a hangja halk, gyenge és valamiért erőtlen, meg nem is annyira dobhártyya izgató mint a Forza Motorsportok vagy Forza Horizon 1 alatt volt.
5. A legkissebb fa kerítés se hajlandó törni, és az ideális ívbe belógnak a kocka házak melyek olyan szépen meg fogják a kocsit vagy dobják el keresztbe, hogy lehetetlen korrigálni.
A kezdeti lelkesedésen sokat rontottak ezek a dolgok. Tudom sokan mondják, hogy ne panaszkodjon az ember, örüljön, hogy megjelent erre a konzolra is, de bár ne jelent volna meg, mert ez az első rész meggyalázása és sárba tiprása, minden téren. Azonos grafikus motor alatt csúnyább, igaz nagyobb terület van de az nem indokolja a minősíthetetlen irányítást és fizikát. Mivel nem vagyok grafika mániákus, így elfogadtam, a konzolom ennyire képes vagy ennyit kapott és kész, számomra fontosabb a játékélmény, az autó duruzsolása, a géppark felhozatal és a testreszabhatóság, valamint az autók különböző viselkedése. Ezekért a felsorolt extrákért, még egy Carbon szintű grafikát is beáldoznék, mivel a lényeg a szórakozás, melyet a nagyszerű első rész olyan lazán garantált. Elértünk a fesztiválra, besötétedett, felkapcsolódtak az autók lámpái, kapunk egy kevés átvezető videót, bejön egy Forza Horizon 2 ablak és kezdődik a játék/karrier. Választhatunk 3 járgányból, amelyikkel elkezdjük a karriert ezek pedig:

Chevrolet Camaro SS Coupe:

BMW Z4 sdrive28i:

Toyota Supra:

Teljes autópark: Kocsik

Én Az SS-t válaszotttam, 4 versenyt kell legyűrni vele, utána bead egy repülőgép elleni harcot, ott már Lee tábornokot(Dodge Charger R/T) kapjuk meg, és ha megnyertük a versenyt nekünk adja a kocsit. Van GPS rendszerünk mellyel elnavigáltathatjuk magunkat az adott versenyekhez. Horizon 1-hez hasonló felépítésű a pont rendszer, és a szintlépés. Lehet csúnyán fog hangzani, de én egy Horizon 1 Béta verziójának nevezném ezt a béta verziót. Elahgyták Colorádót és áttértek Európába, mely nem nézne ki rosszul (Rockstar Gamesnak kellett volna kiadni a fejlesztést...) ha tényleg több figyelmet fordítottak volna rá. Az autó felhozatal elégséges, és reménykedjünk, hogy a DLC-s plusz gépek erre a konzolra is megvetik lábukat. Az előző részhez képest nem látok a fejlődési rendszerben se újítást. Ismét fel kell fedezni az útszakaszokat, vannak sebesség mérő kamerák, ahol gyorshajtási fotót szerezhetünk/zsebelhetünk be. Egyetlen újítást még is ki tudnék emelni ezen a vonalon, még pedig a finom hangolás lehetőségét, mely a szimulátoros részekben volt fellelhető. Tuningolás és átalakítás terén is meg kell elégednünk a minimálisnál is karcsúbb lehetőségekkel. Megemlítést érdemel még a részletesebben megjelenített törés, mint próbálkozás. De megint következik a fekete leves, mely a játék időt érinti, ami borzalmasan rövid, mondhatni Demó szintű. Ha csak a versenyekre koncentrálunk, a kihívásokhoz való elvezetéssel együtt,10-15 óra, utána csak kóborolhatunk a kihalt területeken. Hamar monotonná és unalmassá válik a játék, ezen még a vonat/repülő verseny se dob sokat pluszba. Ha ez lenne az első rész, elődje meg a második, akkor mondhatnám, hogy szép próbálkozás és jól kiforrott a második részre, de sajnos ez fordítva van. Verseny közben Checkpoint rendszereken haladunk át, melyeket ha kihagyunk, vagy a gép szerint kihagytunk visszatekeréssel tudjuk eszközölni (ha ez a funkció ki van kapcsolva, szépen fordulhatunk vissza, hogy áthaladjunk rajta). Verseny típus nem sok van de a táj legalább változatos, még ha minden apró pálya részlet is úgy dobja el a kocsinkat, mintha aknára hajtottunk volna. Sérülő tárgyelemek listája csekély, mondhatni csak azok az elemek lépnek interakcióba, melyek az út mellett vannak elhelyezve, de azok se mindig. Körversenynél, ha első körben kiborítunk egy jelző oszlopot, a következő körben már sértetlenül ott áll, ez végül is nem akkora hiba, rengeteg játék gyakorolja, de aki szemfüles és figyelmes annak egyből szemet szúr. A fesztivál hangulatos, a zenék elmennek, de az első rész színvonalát és hangulatát meg se tudja közelíteni. Ez nem az a minőség, amit eddig képviselt a Forza, vagy megengedett magának. De a konklúzió levonását majd az összegzés menüben olvashatjátok.

Érdekesség:

A játékban minden segítséget kikapcsolva, irányítás szimulátorra állítva, abs, menetstabilizátor off állapotba helyezése után is olyan, mintha a fejlesztők fognák a kezünket, nehogy elrontsunk valamit. Ez lehet a kezdő játékosoknak nem zavaró, de aki hosszabb élvezetet keres benne, mint az előző részben, vagy a Motorsport szériákban azoknak nagy arcon csapás lesz, és hamar visszatérés a régi verziókra.

Egy kis összehasonlítás:

Nos úgy érzem az összes megjelent Forza játék(természetesen csak X360-ra) megérdemli, hogy a cockpilot nézetet, megjelenési sorrendben szemléltessem, hogy lássátok ti is a fejlődést. Az 5.rész csak az új generáció és a Turn10 tiszteletére került bele, ő nem jelent meg az X-Box 360-on. A 2. részt kihagyom a felsorolásból, mert abban ha jól emlékszek nem volt még belső nézet. Sajnos nem sikerült egy márkára lehozott belső nézetet össze ollózni, így mindenhol feltüntetem a típust is.

Forza Motorsport 3 (Lamborghini Reventon):

Forza Motorsport 4 (Ferrari Italia 458):

Forza Horizon 1 (Ferrari 430 Scuderia):

Forza Motorsport 5 (Ferrari 458 Italia):

Forza Horizon 2 (Mazda RX7):

Összegzés:

A játék minőségén, játszhatóságán meglátszik, hogy a fejlődés vissza fele történt, de nem meglepő, mivel nem a Turn10 stúdió csiszolgatta ezt a játékot. Engem nem zavarna az eső hiánya, a grafikai gyengeség, a belső nézetes kidolgozattlanság. Ami nagyon fájó volt, az autók hangja, az irányítási problémák, a tereptárgyak merevsége és az autók minden irányba történő "repkedése". Inkább nevezném repülő szimulátornak, mint autós játéknak. Én nagyon pozitívan ültem le a játék elé, tényleg próbáltam elnéző lenni vele, de nem sikerült. Pozitív dolgokat, esetleg újítást alig találtam benne, pedig nagyon kerestem, de még Remake-nek is gyenge. Inkább ne jelent volna meg, mert ezzel sikerült meggyalázniuk az első részt, sőt megerőszakolták inkább. De az új konzolnak is fogynia kell, ezért a legjobb megoldás az ha az új generációra tökéletest adnak ki, a régire meg akarva is direkt csúnyábbat, rosszabbat. Ha ilyen szögből vizsgáljuk a dolgokat, valóban sokakat sarkallhat az új generáció beszerzésére. Xbox 360 játék ára, Xbox One játék ára
Egy Xbox360 és One összehasonlító videót is behelyeznék ide zárásként, pedig az elején kikötöttem, hogy nemlesz ilyen, de már szerintem ilyen kritika után sokat nem ront az összképen:

Pozitívumok:
+ Autók mennyisége (talán)
+ Gondoltak a régi generációra (de milyen árat fizettünk érte)
+ Törés (talán pozitív)

Negatívumok:
- Effektek
- Autó hangok
- Grafika
- Tereptárgyak interakciójának teljes hiánya (ami nem gond, csak akkor ne tegyék a vezetési holttérbe)
- Vezetés
- Ingadozó látvány
- Csúnya Cockpit nézet
- Turn10 fejlesztői szakértelem hiánya
- Nyitott világ kidolgozottsága
- Fejlődés az elődhöz képest (vissza fele történt)
- Aminek neki megy a gépjármű, ott szikratenger keletkezik
- Teljesen "kiherélt" irányítás
- Játékidő

Grafika: 5/10
Játszhatóság: 2/10
Autók száma: 6/10
Irányíthatóság: 4/10
Tartalom: 3/10
Játékidő: 4/10
Sandbox minőség: 4/10
Szabadság érzet: 3/10
Autók hangja: 6/10
Nehézség/kihívás: 5/10
Összesítve: 4,2/10

Miért lett ilyen alacsony az értékelés? Nos az összes rész ami megjelent nem produkált ekkora minősíthetelenséget. Mindegyik rész nálam 9-es minimum a 10-es skálán. De nem a Turn10 hibája, mert biztos vagyok benne, ha kaptak volna külön időt, hogy ez is az ő kezük munkáját dicsérje, álleejtős lett volna. Így egy középszerű, felejthető alkotás, melyet kiakasztva, többszöri elővételt nem fog eredményezni. Nem lesz szórakozás a városba, vagy randalírozás, mert megunásához elég annyi idő, még ki nem akasztjuk.

Köszönöm, hogy elolvastad a tesztet, ha tetszett olvasd el az előző bejegyzésemet is: [link]

Hozzászólások

(#1) mcsabee


mcsabee
senior tag

Nem a Turn10 fejleszti a Forza Horizont, hanem a Playground Games, a Turn10 pusztán csak besegít kicsit, de a teljes játék a Playground Games munkája. Kivéve az Xbox 360-as verziót, amiről ugye le is írtad, hogy azt a Sumo Digital készítette.

Kb úgy segít be, mint ahogy az Irrational Games tette a BioShock 2 esetében, vagy ahogy a Gearbox Software a Borderlands: The Pre-Sequelnél.

[ Szerkesztve ]

Stay a while and listen...

(#2) rdt89 válasza mcsabee (#1) üzenetére


rdt89
addikt

Köszönöm a plusz információt, mindig jó okosodni/fejlődni ilyen téren. :) Majd ha már lesz rengeteg játék az új generációra is, akkor beszerzem és azon is kiakasztom, nem csak kipróbálom a FH2-t :)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.