2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Videójátékos... válság?!

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Mondhatni... bár hónapok óta tartó dolog ez, és már az elején megfejtettem, hogy miről van szó. Na, de azé' csak leírom. :)

Mi't'omén... 8-9 éves lehettem ugye mikor először közöm volt bármiféle digitális játékhoz, és hát mit ne mondjak, elég szépen magával rántott az érzés. Rengeteg mindennel játszottam, volt, hogy napokig a gép előtt ültem, mert játék... A 11.-es évem középsuliba szépen rá is ment, mert World of Warcraft... Az csak természetes volt akkoriba, hogy kicsi RawrrSoul nappal alszik, éjszaka meg gémel, suliba nem megy és hasonlók. Konkretice nevezhető voltam függőnek. Na, de hát tagadni nem fogom szeretek játszani. Kikapcsol, ellazít, elfoglal.

Az évek során elég szép játékgyűjteményt is felhalmoztam, vannak vett tételek, vannak ingyenes tételek, túlzásba ezzel viszont sose estem. Addig nyújtóztam amíg a takaróm ért. Megvárom én, amíg valami elfogadható árú lesz, viszonylag kevés amit azonnal teljes áron megveszek. Fel is tudom sorolni:

Előrendelt tételek:
Diablo II Resurrected (Xbox)
Cyberpunk 2077 (PC és kár volt)
The Division 2 Warlord of New York DLC (PC)

Amit teljes áron megveszek egyből:
bármilyen Euro Truck Simulator 2 kiegészítő amit kiad az SCS Software és nem festés

Bármi másról van szó, türelmes vagyok, évente megannyi sale van, időm mint a tenger - nem -, megvár az a digitális világban. Mégis azért ott tartok, hogy ha össze szedem az összes platformot ahol jelen vagyok egy fiókkal, Steam, Origin, Uplay, Epic, GoG, Xbox azért egy jócskán 1000 db-os játék"gyűjtemény"ről beszélünk, szóval játszani akad mivel. Mellette pedig ott van a folyamatosan élő Xbox Game Pass Ultimate előfizu.

Viszont rengeteg játék csak olyan digitális porfogó, van, de minek, vagy nem is érdekelne, se most, se máskor. Sőt szaladtam már bele párszor olyanba, hogy megvettem valamit azt' 3-4 óra játék után rájöttem, hogy nem is zsánerem az ilyen. Tudnék párat ide is felsorolni. Mindegy, van nekem egy képzeletbeli kategóriám, amit amolyan "majd a gyereknek jó lesz, ha már engedjük neki esetleg, hogy játszon videójátékkal" névvel illetek.

Na, de a fő témája az irománynak, hogy ilyen válság szerű állapot lépet fel, nyilván erős túlzással. Van mindig egy adott kis idő, pár óra, naponta egy óra, vagy most pl. téli szüneten vagyok melóból, így jócskán akadna idő szentelni kicsit ennek az elfoglaltságnak. Elővenni a már rég kipróbálásra, végig játszásra váró szerzeményeket, amiket félbe hagytam befejezni, valami újba belekóstolni. Mint írtam, volna miből válogatni, akár a ténylegesen birtokolt könyvtáram nézem, akár csak gondolok a Game Pass-re amibe saccra van vagy 300 játék. Mégsem történik ez meg.

Észrevettem az utóbbi pár hónapban, hogy semmi új nem köt le, nem is igazán akarok belekezdeni semmibe, vagy folytatni. Pedig hányszor megnyitom a Game Pass alkalmazást, böngészem 5-10 percig, találok valamit ami érdekelNE, olvasgatom, meglesem a trailert, screenshot-okat, és inkább bezárom. Önismétlően előveszem a jól bevált kedvenceket és azokkal eltöltöm azokat a kis időket amikor játékra adom a fejem. Szám szerint ebből van 4 játék.

Tom Clancy's The Division
Egy barát végett elővettem újra, és hát, szeretem, szerettem, úgyhogy párszor hozzányúltam mostanság.
Tom Clancy's The Division 2
Fanatikusan szeretem. Xboxon vagy 3/4 éve újra kezdtem, most ismét rákaptam.
Euro Truck Simulator 2
Szintén szenvedélyem, kormánnyal, pedállal remek kikapcsolódás.
Forza Horizon 5
Új, meg csilivili meg szeretjük a Forza szériát. Különösen várom az új Motorsport-ot.

Úgy őszintén?! Ezek így bőven elszórakoztatnak. Nincs már rá annyi időm, mint anno. Annyi főleg nincs, hogy bármi nagy volumenű játékba belekezdjek. Bár nem vagyok még vén, így 26 évesen, de bőven több dolgom van, mint például a megemlített középiskolai években.
Házas élet, fontosabb, jóval fontosabb, mint az, hogy az Xbox előtt dögöljek teszem azt 4-5 órát is egy huzamba. Egy jó beszélgetés, filmezés, közös dolgok sokkalta fontosabbak. Teszem hozzá, 2012 óta vagyok együtt a feleségemmel, ő még bőven tapasztalta azt, mikor éjszakákba nyúlóan ültem a gép előtt. Még akkor is, mikor 2015-ben össze költöztünk. Közelébe nem vagyok már annak, játék szinten.
Itthoni feladatok, kertes ház, fa fűtés, mindig sz*r valami, házi munka.
Munka? Bár azt hittem miután felmondok az előző cégnél, egy darabig itthon leszek, ám nem így lett. Azon a napon mikor bementem aláírni a papírokat, meg elbúcsúzni a csapatomtól, már hívtak is egy új helyről, hogy mennék-e interjúra?! Mennék, persze. Voltak közbe eső dolgok, covid, halál eset, de relatíve november vége óta dolgozok újfent. Habár az új meló kevésbé stresszes, ezelőtt 2-3 hónapja az is megbélyegezte a játékos órákat, hogy agyilag tompa voltam teljesen mire hazaértem.
És akkor még hol a gyerek?! Tekintve, hogy tervezzük, hogy ideje lenne trónörökösnek jönnie, az egy másik tényező lesz ami még inkább elveszi még a szikráját is a játéknak. Játszok majd, a lurkóval, mittomén... Teadélutánost.

Ezek összessége összehoz egy olyan napirendet, hogy a végletekig kiszorítkozik az, hogy játszak. Illetve... Hát már nem is köt le annyira. Nincs meg az a nagy hév, amivel régebben bele lendültem, abba, hogy leüljek, és végig vigyek valami újat, folytassam amit abbahagytam. Talán a Rise of the Tomb Raider volt amit utóljára végig vittem. Bár az nagyon magával ragadott, a 2013-mas első résszel együtt. Illetve az It Takes Two-t nagyon jó volna folytatni, de ahhoz meg asszonypajti is kéne, neki meg még kevesebb passziója van game-elni. Szóval, ha játszani akarok átlagban bőven kielégít az, ha valami olyat előveszek amit ismerek és leköt. Pedig félig vágyom rá, hogy ugyanaz legyen mint régen, de pont azt terveztem, hogy a téli szünetbe végig kéne rohanni a Resi 8-at, elindítottam, járkáltam benne egy 10 percet, majd rájöttem, hogy nincs energiám gondolkozni rajta, hogy most mi merre. Inkább átváltottam a Division 2-re, 1 órába vagy 1.5-be csináltam ezt azt, majd pihi.

Mit is mondhat erre az ember? Bár volt kollégáktól feszt azt hallgattam - átlag életkor ott olyan 50+ volt, csapatomba is -, hogy szemtelenül fiatal vagyok, mégis öregszek, meg csak felnőttem azért. Gyerekként, tiniként is más volt az értékrend, meg most a felnőttek világában is más. Nem arról van szó, hogy teljesen levetkőztem, vagy lekellene vetkőznöm ezt a kikapcsolódási formát, inkább csak rákellett ébrednem, már rögtön a legelején, mikor ezt megfigyeltem, hogy kisebb prioritása van, mint más dolgoknak. El kellett fogadni, ha jut rá idő, akkor jut, ha nem, hát nem. Vagy éppenséggel energia. Jajj, hányszor volt, jött a hétvége, "óóó most odab*szok neki, szombaton asszony dolgozik, éjszakás lesz, este úúúúú nagyot megyünk". Ahha, addig tettem vettem, hogy 10-kor bedőltem az ágyba, eszembe nem volt, hogy én játszak. Hát figyeljetek... Ez volna. :)

Igaz ami igaz, tegnap előtt sikerült összehoznom egy olyat, hogy este 9-től hajnal 2-ig játszottam... 5 óra bazzeeee. Hónapok óta nem volt ilyen. :DD Asszony éjszakásba volt, és hát elkapott az a ritka pillanat, hogy na játszunk, és ezúttal bevált. Megvolt engedve. Illetve, csak hogy valami új legyen ezúttal... Áh, dehogy, Division 2-ztem.

Először is, ha eljutsz idáig! Nem ez nem egy gyerekes hiszti akar lenni. Nem szokásom hisztizni. Egy kis önfelismerés, amit úgy gondoltam megosztok veletek. Hátha mondtok még jó gondolatokat ezzel kapcsolatban. :) Másodszor pedig:

Sikerekben, nyugodtságban, boldogságban gazdag boldog új évet kívánok
a lapcsalád teljes közösségének. Illetve, hát annak aki ezt a blogot most teljesen, idáig elolvasta. :)

Hozzászólások

(#1) icemad


icemad
nagyúr
LOGOUT blog

Jó kis írás. Én csont ugyanígy vagyok vele, azt leszámítva, hogy nekem a fiaim már nagyok és velük is tudnék játszani. Sokszor hívnak is, de olyankor olyan szinten lealáznak, hogy az csak mégjobban elveszi a kedvem. :) Egyedül a Quake első részében vagyok még jobb, mert ismerem a pályákat. Rocket League, Plants vs Zombies, Fifa, Mortal Kombat stb. esélyem sincs. De közben azért jókat szórakozunk. Feleségemet kb esélytelen hagyományos játékok mellé leültetni. Őt csak a dance central, just dance, meg ilyen Kinect/wii játékok érdeklik. Abban viszont ő a bajnok. :DDD

Én az utóbbi fél évben főleg olyan játékokat vettem elő, amik 4-5 óra alatt végigvihetők. Pl: Donut Country, Rain on your parade, The Gunk, stb. Ezek adtak egy kis sikerélményt.

(#2) RawrrSoul válasza icemad (#1) üzenetére


RawrrSoul
csendes tag

Köszönöm, csak írom ami fejbe van, eddigieknél is ez volt... :) :)

Feleségem kedvencei meglepően:
- Quake
- Quake II
- Serious Sam első két része
- It Takes Two

Ő inkább mobilon játszik mondjuk. :D

Nálam nem is a sikerélmény volna a gond, multizni pl. nem multizok, abba elpicsáznak gyorsan. Csak úgy az általános kedv hozzá. Pont azt keresném, ha újdonságba megyek bele, hogy sokáig kitartson - értsd, 10 óra játékidő azé' legyen benne -, de annyi kedv meg energia nincs, hogy bele is menjek ilyen volumenű történet orientált játékokba... :D Főleg, hogy amit a nagy átlag 10 óra alatt végig visz, nekem az eltart 5-6 órával tovább... :D

[ Szerkesztve ]

n o p e !

(#3) Jack Hunter


Jack Hunter
csendes tag
LOGOUT blog

Csatlakoznék. Bár van időm játszani, ill.amíg otthon voltam, addig volt a kertes ház és az asszony mellett is, de az utóbbi időben nem köt már annyira le.Vagy hogy úgy mondjam, már más,jobb dolgok kötnek inkább le.Kijátszottam a Forza motosport 6-ot, meg is undorodtam tőle.Néha előveszem a Horizon 4-et,csak azért,hogy fél óra után felidegesítsen.Far Cry 3:örök kedvenc.Volt.Ugyanúgy undorodom már tőle.Resident Evil 4.Pont a kiutazásom előtt fejeztem be ismét.Jó volt,változatos. Ráfüggtem picit a. Snowrunnerre is.Hasonló az Euro truck simulatorhoz,cssk terepen játszódik.Ahogy haladok a vége felé,egyre kicseszősebb.Sok a potya kör.Elmegyek egy isten háta mögötti szerelvényért,és az utolsó pár méteren kénytelen vagyok feladni,mert olyan derékszögű kanyar van,hogy nem férek el.Vagy épp az adott kamion nem passzol a feladathoz.Ilyenkor vissza a garázsba, végigülsz 3 töltőképernyőt, és elcseszel háromnegyed órát a kamioncserével,de a küldetésből még nincs semmi.Újdonságot meg már nem tudnak mutatni.Viszont megígérem, amint valakinek eszébe jut remasterelni az eredeti NFS Most Wanted-et rögtön szaladok a boltba és megveszem,ha kell, konzollal együtt.

(#4) Somatom


Somatom
veterán

Most jövök rá, hogy milyen mázlista vagyok. Csomó pénzt fizetnek azért, hogy játszam a truckot és még a kormányt, pedált, meg az ülést is adják hozzá. Ráadásul olyan grafikával nyomom, amilyet semmilyen videókártya sem tud. :)

Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

(#5) Jack Hunter válasza Somatom (#4) üzenetére


Jack Hunter
csendes tag
LOGOUT blog

Ennyi! :D

(#6) RawrrSoul válasza Somatom (#4) üzenetére


RawrrSoul
csendes tag

Uram, csak nem kamionsofőr tetszik lenni? :D

n o p e !

(#7) icemad válasza RawrrSoul (#2) üzenetére


icemad
nagyúr
LOGOUT blog

Én is elkezdtem jópár játékot, amik felvoltak/felvannak hypeolva, de sajnos hamar megunom. Nálam az a gond, hogy felnőtt fejjel már nem tudok úgy belemerülni a játékba, mint 20 éve. Pl leülök a nemrég megvett cyberpunk elé, de nem az jár a fejemben, hogy hogy oldjam meg a következő missziót, hanem az, hogy holnap melóban hogy fogjuk behúzni a 150 méter hosszú, jó vastag kábelt két emberrel. De mondhatnék bármi mást, a ház felújítástól kezdve, az esti iskolán át bármit. Azt viszont én is észrevettem, hogy a régi kedvenc játékokat bármikor szívesen előveszem pár órára. Szerencsére a wow meg a hasonló játékok engem nem kötöttek le. :D Ismerek pár embert, akiknek ráment az élete.

(#8) Somatom válasza RawrrSoul (#6) üzenetére


Somatom
veterán

:K
Őszintén szólva egyáltalán nem vágom, hogy ennek a játszásán mit lehet élvezni. A lényeg az, hogy úton, mozgásban van az ember. Egy szobában ülve pont a lényeg veszik el.

Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

(#9) RawrrSoul válasza Somatom (#8) üzenetére


RawrrSoul
csendes tag

Tekintve, hogy soha nem tudnám valóban csinálni, és csak egy kis relaxációs játékként tekintek rá... Kb. ugyanúgy elszórakoztat, mint anno a Nokia-n a Snake.. :) Csodálom az összes kamion sofőrt, és örökké egy plátói szerelem lesz, mint állás, de nem, nem tudnám csinálni. :) Sem belföldön, sem nemzetközibe. :)

Viszont megértem, hogy egy valódi kamionsofőr nem látja, hogy mi jó ebbe, te ott vagy, benne vagy, látod minden jó és rossz oldalát, én meg... Én meg csak játszok, kis hülyeként. :D Ha én megtöröm a kamiont nincs baj, vagy ha elkések... :D

n o p e !

(#10) RawrrSoul válasza icemad (#7) üzenetére


RawrrSoul
csendes tag

Szerencsére nekem csak 11.-ben a kémia meg a biológia ment rá.... Amit pótvizsgán hoztam vissza, de a WoW-ot meg akkor töröltem, mikor megtudtam, hogy bukó van 2 tárgyból is... :U

Fhu, az a baj régieket sem nagyon tudok már elővenni, nyár elején próbálkoztam a HL2-vel... Úgy voltam vele, mint Jack Hunter, elhánytam magam, annyiszor játszottam már vele... :D

Most a Division széria ami tarol, pedig öööö 2019 óta játszom, a 2. részt most viszem végig második alkalommal, az elsőt meg azért raktam fel, mert barát alacsonyabb szintű és egyedül nem győzi... :) Én meg nagyjából kenem azért! :D

n o p e !

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.