2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Asus g751jy laptop megmérkőzik lenovo laptopok ellen, és egy gamer pc ellen.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Szóval volt már pár lenovo laptopom amit játékra is szánt a gyártó. y500 y510p és y50 70.
A y510p sli-s volt két darab gt 750m vga karival, az egyik kivehető ultrabay-os volt.
Itt nagyon jó volt ennél a gépnél minden, a hőfokok is, mert 80 fokra nem ment fel semmilyen belső alkatrész.
Azért bukott el nálam a cucc, mert az sli mikroszaggatásokat produkált. Ez volt az első kétkártyás rendszerem, és egyben az utolsó is.
A y50 70 bírta legtovább nálam a nyüstölést. Szerintem jól volt megtervezve a hűtése, de a processzor nem tudott terhelés alatt csak alapórajelen futni, és a zsanér környékén bármikor eltörhetett volna a műanyag mert gyenge minőségű volt ezért döntöttem hogy váltok felfelé, hisz jól megfigyelhető lesz a tesztekből hogy szinte minden esetben megérte nekem másik gépre váltani, a y500 után a y510p majdnem duplázott teljesítményben, aztán ezt a teljesítményt majdnem hozta 1 vga karival a y50 70, karcsúbb szebb kivitelben, és végül ami jelenleg van laptop az egy Asus g751jy.

Szerettem volna a y510p illetve a y50 70-es laptopról egy részletes blog bejegyzést írni mint ahogy tettem azt anno a y500-as modellel, de inkább a hangsúly a g751jy-n lesz mert itt nagyobb az ugrás, jobban megérte a váltás és ezért a fókuszban inkább ez a notebook lesz ezúttal.

A gépek specifikációja:

Lenovo y510p

Processzor Intel Core i7 - 4700MQ – 2,4/3,4 GHz (Haswell)
Lapkészlet Intel Lynx Point HM86
Memória Ramaxel RMT 2x 4096MB DDR3 – 1600MHz
Kijelző 15.6" HD (1920x1080) Antiglare / matt
Grafika Intel HD Graphics HD4600 + Nvidia GeForce GT750M SLI
Merevlemez Seagate Momentus 1000GB HDD / 5400 rpm
Optikai meghajtó Opcionális (ultrabay)
Protok és csatlakozók 2 db USB 3.0, 1 db USB 2.0 (töltős), HDMI,
D-sub, audio ki/és bemenet, SD kártyaolvasó, ulrabay, LAN
Egyéb WiFi b/g/n, Bluetooth 4.0, Webkamera High Sense 720p
Akkumulátor kapacitása 62 Wh Lithium-Ion, 6 cellás (10,8V 5800mAh)
Méret 385 x 255 x 35,7 mm
Tömeg 2,7 kg

Lenovo y50 70

- Intel Core i7-4710QH QuadCore CPU (4x 2,5 / 3,5 GHz Turbo, 6MB cache)
- 8GB DDR3 RAM
- 1TB HDD+120 gb kingston v300 SSD
- nVidia GeForce GTX 860M VGA 4GB GDDR5 RAM-mal
- JBL hangrendszer mélynyomóval
- világító billentyűzet
- nVidia GeForce GTX 860M VGA 4GB GDDR5 RAM - nagy teljesítmény
- Intel HD4600 graphics - alacsony fogyasztás
15,4" FullHD (1920x1080) LED képernyő gyönyörű képpel
- webkamera
- HDMI
- memóriakártya-olvasó
- JBL Prémium hangrendszer beépített mélynyomóval, SPDIF kimenettel!
- wifi, bluetooth, LAN, 1xUSB 2.0, 2xUSB 3.0
- Akkumulátor 4 cellás lítiumion (Li-Ion)
- Méretek 387 x 264 x 23,9 mm
- Tömeg 2.4 kg
- vörösen világító billentyűzet numerikus paddal és kurzormozgatókkal
- Tartozékok:dobozos összes tartozékkal, külső dvd íróval!

Asus ROG G751JY

Processzor típus
Intel Core i7-4720HQ
Processzor frekvencia
2,5 GHz
Processzor FSB frekvencia
5 GT/s
Chipkészlet
Mobile Intel® HM87 Express
Memória
8 GB DDR3
Memóriahelyek száma
4 db
Memória max. bővíthetőség
32 GB
Merevlemez kapacitás
1 TB
Merevlemez fordulatszám
7200 RPM
Kijelző méret
"17,3"""
Kijelző típusa
FHD LED ips
Kijelző felbontás
1920 x 1080 pixel
Grafikus vezérlő
nVidia GeForce GTX980M
Grafikus vezérlő memória
4 GB
Optikai meghajtó
SuperMulti
Hálózat
Bluetooth 4.0 + HS, Gigabit LAN, WiFi
Csatlakozók
4x USB 3.0, audio, D-SUB, HDMI, LAN, mikrofon bemenet
Audio csatlakozók
fülhallgató kimenet, mikrofon bemenet
Kártyaolvasó
2in1
Operációs rendszer
FreeDOS
Operációs rendszer kompatibilitás
Windows 8
Akkumulátor típus
Li-ion
Akkumulátor teljesítmény
max. 8,5 óra
Akkumulátor cellaszám
8
Billentyűzet kiosztás
magyar
Szín
Fekete
Méret (HxMxSz)
416 x 318 x 43 mm
Súly
3,8 kg

Tehát íme az asus ROG sorozatba tartozó, de nem a legfrissebb modellje a g751:

Ha össze kellene foglalnom miért érzem úgy hogy ez a gép jobban megérte mint az előző három lenovo akkor:
17,3" ips kijelző, asztali pc szerű teljesítmény a gtx 980m-nek köszönhetően, tartja a cpu terhelés alatt a turbo órajelet, jó zsanérok, gumiszerű borítás ami nem karcolódik annyitól hogy rálehelek, 4 usb port, thunderbolt csatlakozó, könnyen cserélhető belső optikai meghajtó, ami lehet akár blue-ray író vagy esetleg egy 3. tárhely hiszen akár három meghajtót is belezsúfolhatunk ebbe az erőgépbe.
Aztán ott van még a három fázisban változtatható világító billentyűzet, a 7200-as fordulattal rendelkező hdd, ami nem parkoltatja állandóan a fejet, terheléskor egészen halk működés, és hűvös wsad gombok, a dupla ventis hűtés, +PCI E SSD Slot amivel gyors ssd-t is lehet alkalmazni, Bang & Olufsen ICEpower® 2.1 hangrendszer ami jól szól, akár 32 gb-ig bővíthető memória, és végül a design.

Igyekeztem nagyjából azonos körülmények között mérni, tehát a vizsgált három laptop ugyan azokkal a programokkal lett letesztelve, azonos beállításokkal.


3dmark


3dmark 03


3dmark 11


3dmark vantage


Aida64 stabilitás teszt


Lost planet 2 benchmark


Resident evil 6 benchmark


Sniper elite v2 benchmark


Stalker call of benchmark


Avp dx11 bench

És akkor adós vagyok még a két lenovo laptop eredményeivel.

Szerintem ez a méret még éppen a hordozhatóság határait feszegeti ami az asus notebookot illeti, egy kis utánajárással lehet találni hátizsákot neki és akkor már egy hordozható multimédia, tervező, munka, és gamer gép simán.

A korábbi amd-s gamer gépemet is lelépte teljesítményben ez a laptop, az fx 8320-as r9 290-es konfigom tesztjét itt lehet elolvasni.
Egyelőre nem találtam hibát, nem tudok belekötni jobban semmilyen részébe, a lenovonak kicsit jobb a billentyűzete de ennyi. Később aktiválható a g-sync ebben a modellben is. Aztán még lehet bővíteni memóriával, ssd-vel és majd egy másik optikai egységet is kapni fog. Megérte.

Hozzászólások

(#1) Dhampir


Dhampir
félisten

Jók azok a Stalker Benchmark eredmények. :C

(#2) ->Raizen<- válasza Dhampir (#1) üzenetére


->Raizen<-
veterán

Szinte kiszalad a világból a gép. :D

(#3) ->Raizen<- válasza Dhampir (#1) üzenetére


->Raizen<-
veterán

Azért sokat változott a világ 2-3 év alatt. 120w körüli vegyes fogyasztása van ennek a laptopnak, és erősebb mint az fx 8320as r9 290es konfigom volt. Az meg evett 500w-ot húzva. :D

(#4) Mikulásbá válasza ->Raizen<- (#3) üzenetére


Mikulásbá
nagyúr

Üdv!
Azt még feltétlen írd bele,hogy a kijelző PWM mentes!Ez lényeges info.A színhűsége gyárilag is majdnem tökéletes,de van kalibrált színprofil hozzá.
A gép Windows 10-el is kompatibilis,sőt,az az ajánlott.

[ Szerkesztve ]

ASUS ROG Zephyrus GX703HS-K4008T eladó!

(#5) ->Raizen<- válasza Mikulásbá (#4) üzenetére


->Raizen<-
veterán

Tudnál linkelni egy színprofilt? Használok egyet a notebookcheck oldalról kaptam le, de ha a tied jobb akkor kellene.

(#6) Mikulásbá válasza ->Raizen<- (#5) üzenetére


Mikulásbá
nagyúr

A rog.asus.com fórumon van,én azt állítottam be,valaki linkelte a gép topikjába is,de szerintem ugyanaz lehet,mint a notebookcheck-es.

Nekem ez van,ezt kell keresni : G751JY_10DE_E430046C.icm

[ Szerkesztve ]

ASUS ROG Zephyrus GX703HS-K4008T eladó!

(#7) Mikulásbá


Mikulásbá
nagyúr

Innen van : [link]

G751JY Color Profile Download

[ Szerkesztve ]

ASUS ROG Zephyrus GX703HS-K4008T eladó!

(#8) ->Raizen<- válasza Mikulásbá (#7) üzenetére


->Raizen<-
veterán

Köszi tesztelem!

(#9) Mikulásbá


Mikulásbá
nagyúr

Sőt,erre is alkalmas a gép!

ASUS ROG Zephyrus GX703HS-K4008T eladó!

(#10) ->Raizen<- válasza Mikulásbá (#9) üzenetére


->Raizen<-
veterán

Ezt hogy? Beltéri egységet lehet a laptop kijelzőjével működtetni? upc-s hdmi porttal.

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.