Szokásosan kutyasétáltatásra készültünk mi és a barátaink. Tudni kell, hogy a vizsláink (Argo - a miénk (3 fő), kan -, és Sába - a barátainké (3 fő), szuka) kezdettől fogva együtt vannak, egyazon alomból valók, és minden hétvégén együtt sétáltatjuk őket a Duna érdi partszakaszán. Tehát szoros a kapcsolat köztünk.

Lényeg a lényeg, a barátaink autója elromlott, így egy autóval, két körben szállítottuk le a csapatot. Az első körben Sábával indultunk be az erdőbe hárman. Gondoltuk, amíg jött a második kör, legalább úszik egyet. Amint elindultunk befelé az erdőbe, megjelent egy vizsla (kan volt, ez fontos lesz később). Teljesen barátságos volt, de már messziről érezhető volt a jellegzetes szaga. Meg is lett a szag forrása, a kutya hátán oda volt száradva egy tenyérnyi méretű ürülék. Amikor azt is megláttunk, hogy nincs rajta nyakörv, biztossá vált, hogy kóbor ebről van szó. Ettől függetlenül teljesen jól nézett ki, izmos volt, tetoválás is volt a fülében (M3354 vagy valami ilyesmi), látszott, hogy nemrég szökhetett el/rakták ki otthonról.

Gondoltuk annyi baj legyen, fürdessük meg, hátha lejön róla a "cucc", később megkeressük a gazdáját. Egyébként is barátságos volt. Nosza, induljunk befelé az erdőbe (arra különösen figyelve, hogy Sábának ne legyen szaga séta végére), irány fürdeni. Közben adtunk neki ideiglenesen nevet, ami végül Mocsok lett (innen a cím). Hallgatott is rá valamennyire, tudta, hogy róla van szó, ha szólítottam.

Elértünk a vízhez. Villámsebesen rohant be Sába a vízbe, Mocsok pedig közvetlenül utána. Valamennyire sikerült őt megtisztítani, de azért még nem volt makulátlan. A gondok ott kezdődtek, hogy Argo a közelbe ért. Szerencsére nem volt elengedve, pórázon ismerkedett az új jövevénnyel. Igen ám, de hirtelen összekapott a két kan, és Mocsok Sábára is ráugrott - aki Argot próbálta védeni, úgy kellett lefogni mindhármat.
A következő jelenet játszódhatott le bennük, amikor megérkezett Argo:
A: Szia Sába, megjöttem!
M: Mi, egy másik kan?! Mit keresel te itt?!
A: Csak idejöttem...
M: Hagyd békén, ez az én szukám!! (verekedés megkezdődik, Sába szól közbe: )
S: Hagyd békén Argot!!
M: Ne szállj szembe velem!! (belökte a vízbe Sábát, ott támadt rá, ekkor fogtam meg.)

Vége lett a jópofizásnak, megfogtam a grabancánál Mocskot, és elrángattam onnan, minél messzebb a többiektől. Körülbelül 15 métert haladtunk, amikor megálltam. A farkát teljesen behúzta maga alá, és lefeküdt. A hátára fordult, a mellső mancsait behúzta. Megadta magát.

Teljesen lenyugodott, volt időm a telefonommal fellépni az internetre állatmentőket keresve - természetesen nem engedtem el közben, nehogy meginduljon. Net kilőve, a Google-t se tudtam behozni a gyenge lefedettség miatt. Körbetelefonáltam, az ötödik hívás célt ért, egyik barátom végre felvette. Megkértem, hogy segítsen keresni egy közeli menhelyet vagy állatvédőket vagy valamit. 5 perc keresgélés után talált nekem egy telefonszámot az érdi (?) állatmentőkhöz. Nem vették fel. Találtunk egy másik számot. Felhívtam a második számot, majd közölték velem, hogy hétvégén nem dolgoznak (WTF?! ), hétköznap is csak 16 órától tudnának érte jönni. Szóval burkoltan elküldtek egy bizonyos "p" kezdőbetűs helyre, a hozzáállás részemről is hasonló volt. Igaz, csak akkor szabadultak ki belőlem a szavak, miután letettem a kagylót.

Miután 1 órát vesztegeltünk ott, kitaláltuk, hogy az ellentétek miatt mégse visszük haza és zárjuk be a kihasználatlan kennelbe (ez volt eredetileg a terv), hanem otthagyjuk. Napokig nem tudunk várni. A két kutyával a banda egyik fele elindult az erdőből kifelé, ketten pedig Mocskot fogtuk, nehogy utánuk eredjen.

Pár perc után Mocsok fogta magát, felém kapott. Ha nem engedem el, a kezem épsége bánja a feltétlen reflexeim elmaradását. Elindult a kutyáink felé, mi pedig utána. Egyszer csak eltűnt a sűrű növényzetben. Elkezdtünk szaladni a kutyáink felé (messzebb voltak, látóhatáron kívül), ha újra el kéne fogni. Futottunk, futottunk, hirtelen elszalad közöttünk hátulról Mocsok. Megnyugodtunk, majd visszafordultunk, időt adva a csapat másik felének. Mocsok most jött velünk.

Kaptuk a hívást, a többiek megérkeztek haza. Ebben a pillanatban Mocskot elengedtük. Pont egy család jött szembe, két szukával (korábban már találkozunk). Kockázat kizárva, rájuk hagytuk Mocskot - elvileg hazavitték -, mi pedig ketten elindultunk kifelé az erdőből, egyenesen haza.

Azóta is azon gondolkodom, hogy ha a mi kutyánk veszne el, mi lenne. Ilyen hozzáállással az állatmentők részéről soha többet nem látnánk őt. És ez igenis szomorú.