2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Viszlát penészes PC! Plusz régi gépeim, meg PSX kontroller.

Írta: | Kulcsszavak: gány . PC . retro . Windows

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

PC riportok RAR

Elmondhatom, hogy 4 év vergődés után nem fontos többé a penészes gépem sorsa, kibeleztem, sorsára hagytam, egy részét pedig kivágtam a kukába.

Történt ugyanis 4 éve hogy Gyulas haverom járt a DARKT-nál. Selejtezni.
Mi az a DARKT? Dél-alföldi Regionális Környezetvédelmi Társulás (DARKT)
Aztán hozott is onnan egy gépet, amit maga guberált össze fullextrásra. Persze amúgy hót hülye az egészhez, de ahogy mondta, összelegózni még ő is tudja. Aztán OK, összerakta. OK, Win98SE, vízmű edition. És osztán?
Nem volt túl érdekes. Még a házat lefotózhatnám amivel jött, de egyáltalán nem érdekes. Álló U házas baby AT laphoz, AT tápos, ami szerintem egy übergagyi fostalicska (capxon kondenzátorok). Ami akkoriban is menő dolog volt, azon kell spórolni ugye. Csak van benne egy Cooler Master venti, amit nem értek.

Szóval mikor nála jártam Lego mindstorms ügyben, megláttam hogy az ott áll a sarokban, és határozottan nem rák és nem kecske. Valamint nem a lakásban tartózkodó 5 macska és egy sarki róka egyike.

Kérdeztem hogy köll-e neki. Mondta hogy nem, úgyis minden nap rakosgatni kell hogy a ruhásszekrényhez hozzáférjen. Apjával még lebeszéltük hogyha esetleg kell floppyról adatmenteni szóljanak, aztán elhoztuk. Azt hozzá kell tenni, hogy akkor Gyulas a garázsból leválasztott beázós földszinti helyiségben lakott, ami magában is rohadt penészes volt. Nem tudom hol szívta meg magát, de elég komoly lett.

30 perccel a szobába helyezés után iszonyatos fojtogató fejfájást okozó bűz volt már benn. Ami csak fokozódott ahogy bekapcsoltam és üzembe helyeztem. Lelakott Win98SE volt. Pár játékkal, meg a vízműves licensz a Win98SE és Office XP szoftverekhez. Egy RAM modul hibás. 128MB min volt benne vagy több. Alaplapi hang, 4,3GB-os HDD, S3 trio 3d/2x, opti USB PCI, meg talán hálózati cucc is. Kaptam egeret billentyűt is. RAM meg volt otthon, Wint meg újraraktam.
De annyira kibírhatatlan volt, hogy száműzve lett a lakásból. Egészségtelen, nagyon.

Akkoriban ment tönkre a 486-os gépem a garázsban (arról is a riport a cikk elején), beleköltözött az egér... kimarta az alaplapot a cucc. 486DX/2 és 386SX lapjaimmal végzett az akku. Maradt egy 386SX, de az ISA-s vezérlők is meghaltak.

(486 volt: Lucky star lap, 64MB FPM RAM, Win95, 250MB HDD, Elsa Winner, 100MHz CPU)

Gépet meg akartam. Több célra. Alkatrész diagnosztika, DOS 2 hangkártya, P3 komolyabb Win98 játékoknak, amik utálnak kompatibilisek lenni, pl Prince of Persia 3D.

Ekkor döntött fater úgy, szerez nekem cuccot. Vatera, 1Ft, meg Vatera pár száz HUF. Első komplett P2, második P3 alaplap, gépház, proci, hűtő. Procit hűtőt ügyesen eltörte szállításnál, lehetett venni ugyanolyat. Egyébként 633MHz Celeron. De később le lesz írva.

P2 egy iszonyat szenvedés volt, ott volt kontaktos ahol csak létezik. De 2 év jó pár hétvégéjén megejtett kínlódás után megbízhatóan meg 2 éve. 64MB SDRAM, 400MHz P2 slotos (200MHz volt benne, passzív), S3 trio 3D/2x (Gyulastól, sajátja egy idő után nem ment benne). 4,3GB-os Quantum fireball. Alaplap meg Amptron gyártmány, azóta eltűnt gyártó. COMport, párhuzamos port, 5 pólusú DIN aljzat. LAN kártya szerintem hibás ami benne van. Meg CD olvasó. Amivel kaptam azt megint nem szereti, az másik gépben van (a noname 40-est keressétek képeken)
Van rajta Win95 OSR2.5, riport (aida) az írás elején. Ezen kívül alaplapi C-media, Sound Blaster AWE 64, meg emulált MPU-401 és így van hang.

A P3 meg ugyancsak szépen megy. Nikimi 30GB IDE, ezen van a Win98SE. Olyan a hangja mint a sugárhajtóműnek. Meg van benne egy 2GB-os IBM, Azon NT 4.0. A hibázós Pioneer DVD íróm került bele, alaplapi a hangkártya, ami nagyon gáz. Mutogatni lehet annyira... (cmedia), meg alaplapi a TNT2 is (Nincs AGP). És hiába jó még a Vanta 16 is amire kéne, ha ez az alaplapi egy kula.
Detonátor driver előtti videók: [link] [link]
Azóta annyival jobb hogy nem villog hanem "csak" 1FPS...
Celeron 633 meg 352MB RAM és 32MB VRAM elég kéne hogy legyen... De alaplapi a VGA.
USB van rajta, megy is ME driverekkel szépen. Linuxok (gparted) is elnyögdécselnek rajta, szóval marad. Meg szép tiszta.
A lap az PCChips gyártmány, ők se jó hírűek (kamu 486 cache miatt hírhedtek), de legalább az oldaluk még él, driverek fenn. LAN is alaplapi, Opera 10.6 és mobilarena bejön. (riport a cikk elején)

Fotó egyben a kettőről (ez volt a téma a mobiltesztemnél, vakus képeknél)

Ez van a szobámban jelenleg.

Igen ám, csak nem lett megoldva ezzel a játékgép. Penészgéppel még próbálkoztam, nem ment ki a szaga semmitől. A CPU hűtő és a táp ette be nagyon, ha a venti fúj akkor brutális most is. CPU meg úgy berohadt hogy le se jön... Az a csoda asszem Acorp lap, 433MHz socketes celeron P2 van benne, USB nincs, COM port és DIN van, meg AGP. Alaplapon van még slotos CPU foglalat is, de egyszerre a kettő nem megy. Slotosban tudja a P3-at is. Szóval komoly cucc. Meg ugye kezel kétféle táptípust is.

Aztán PanzerSajt megszánt egy házzal és táppal. Ami sajnos kissé büdös, vagy az lett, de megoldásnak nem nevezhető. Kép itt:

RAM kontaktos volt, papírzsepi kitámasztás megoldotta. Alaplap alatt is van körben, akkor szűkében voltam a távtartóknak. A HDD keretet meg le kellett fűrészelni hogy beférjen a lap, de szigetelőszalaggal bevontam az élét, hogy ne vágjon annyira.

Ez még aztán szerepelt a kötelező iskolai médiaórai filmünkben, 2013. december 31-én Radeon 7000VE-vel és Win98SE-vel, nomeg 256MB RAMmal. Akkor esett le az állam hogy ezen úgy fut minden mint a vaj. Tehát a P3-mas CPU limites. Radeon kölcsönben volt, az nem az enyém. De van nVidia Vanta 16 meg S3 Savage 4 32MB igaz azok csak DirectX6-ot tudnak.

Ezen kívül még összeraktam egy P1-et, ami a 486 házába került:

Ez a gép most is ott van ahol a képen. Pár év után visszakerült. Igaz monitor nélkül. Garázsgép értelme megszűnt, monitorokat elpasszoltam.

Ez volt az első monitorom, Hercules, de eladtam.

A P1 meg rossz. Rossz az SD foglalat, de támogat FPM-EDO-t. Abból van benne 64MB. Meg Opti audio 16, Matrox Millennium PCI (nincs AGP), asszem Win98SE, valami HDD (2,5GB Quantum asszem). A baj az hogy nem stabil és kékhalálozik, meg lassú. Ja, procit nem írtam, AMD K6 200MHz.

Aztán most, hogy hely kell a garázsban és kihajítjuk a szemetet, előkerült megint minden. Ez az inventory:

Ugyanaz a doboz két helyzetben is

Lehet találgatni mi micsoda.

Meg lett még gépház, előkerültek a beázott alaplapok, meg a sok szemét. Penészgép a fenti üzemképes formában, meg a P1 is ott volt. P1-hez nem nyúltam. (Seventeam amúgy a tápja).

Viszont találtam egy P2 lapot is. Amiről tudtam hogy üzemelt. Csak hol ment hol nem, nem megy az AGP, meg nem megy a RAM se rendesen. Mikor már dobtam volna ki, szedem ki a CPU-t (socket 370), látom hogy a CPU alatt van egy IC, aminek a lábait rövidre zárja egy odatévedt fémszál :W
Eltávolítás óta hibátlanul üzemel, össze is raktam belőle egy gépet, sajna ez is csak külsőleg lett lefotózva. Tápnak egy gagyi, két HDD-t megölt ultrakönnyű Mercury van használva, de most ez van.

Ami benne van (ha a riportot az oldal elején még nem nézted):
Acorp lap
256MB RAM
400MHz Celeron
S3 Savage 4 32MB
Sound Blaster Vibra 16 hangkártya
penészgép 3GB-os Maxtorja oprendszerestül átrakva.

Megy is rajta szépen a Prince 3D egy hibától eltekintve:

A víz :W

Ilyen lenne, és ez az Asus P1 nVidia Vanta 16-tal ami szintén csak DX6-os :W

A heat/cube csodát is próbáltam. nVidián eldöcög, (alaplapin is), S3-mon színes szivárványhányás mindössze...

Még mindig azt mondom hogy egy VGA vagy ATI/AMD, vagy nVidia. A többi csak próbálkozás.

Magyarul a P2 penész át lett pakolva egy az egyben egy tisztába, minden büdös alkatrésztől, kábeltől megszabadultam. Kiráály. Mert még megy is. Az a 33MHz sokat nem számít, VGA meg majd lesz másik Radeon 7000. Raktam bele még egy Kingston ethernet kártyát is, fórumoztam is vele. Ahogy a penészgéppel is Szilveszterkor, abban is benne volt már a kari. (riport róla a cikk elején)

Aztán előszedtem egy másik gépet, amihez még nem nyúltam és egész. Kiderült hogy nagyon is kellett volna, tök jó. (riport róla a cikk elején)

Eredetileg amúgy azért is ragaszkodtam a penészes AT tápokhoz mert működőm se nagyon volt. De mos a P2 példáján látom hogy a kombinált tápos lapok simán mehetnek ATX-szel (minő meglepő), akkor meg szabadul fel táp.
Ugyanis ez a P1 is kombinált ellátású, most épp AT-ről megy.

De ami érdekes, ez ASUS gép!!!!

Az márka kérem. Egyből tudtam BIOS-t frissíteni (támogassa a 64GB-os HDD-t), van illesztő a neten. Integrált hangkártya ebben a verzióban nincs, de került piacra olyan is. Beleraktam a kupac tetejéről az ESS audiodrivet. Jobb mintha az integrált cmedia lenne.
Van alaplapi PS/2 egér (P3 gépen kívül az egyetlen!) meg alaplapi USB (szintén). Megy is mindkettő. OS/2 warpot próbáltam, hamar összeomlott. Lett inkább WinME, az szépen megy. Még a CS 1.6 is ellaggol. Nagyon laggol.
192MB RAM van benne, 3GB-os Maxtor HDD, nVidia Vanta 16-os kártya, meg 300MHz-es AMD-K6.
Szóval ez is egy remek ketyere. Persze ez is kontaktos kissé, de bírható. Hálókártyáim meg mind rosszak ami maradt...

Ennyit a régi gépeimről.

Még ideszúrnám a merevlemez hűtését az előző nagygépemből:

Ez meg a mostani gépem:

CPU csere előtt: képek

Konfig adatlapomon.

Meg még idelinkelem a fotókat a hihetetlen PS2 kontroller gányról.

Azóta vettem USB átalakítót.

Hozzászólások

(#1) quailstorm


quailstorm
nagyúr

topicnyitás

(#2) nakos1212


nakos1212
senior tag

nagyon komoly kis gépek, aztán a ps2 gány.... :R

(#3) Fr0z3n


Fr0z3n
őstag

Lehetne csemegézni :))

(#4) pulyka jocó


pulyka jocó
senior tag

Az a kontroller pont jó lenne nekem ps1-hez :D

(#6) quailstorm válasza pulyka jocó (#4) üzenetére


quailstorm
nagyúr

Nem kapod meg :P
Amúgy jó mindkét célra. PC és PSX is. Azért van rajta két dugó.

(#5) Forcer111: ezért megérte regisztrálni...

Tudsz jobbat csinálni? Tudod milyen az a kábel amelyik cérna feltekerve nejlonszalagra, és pattog rád a forró műanyag miközben forrasztanád?

(#7) Ed3r_X_ válasza quailstorm (#6) üzenetére


Ed3r_X_
nagyúr

Én már csak azért se így raktam volna be azt a T4-et ;]

“Songbird, Songbird, see him fly, drop the children from the sky. When the young ones misbehave, escorts children to their grave. Never back-talk, never lie, or he'll drop you from the sky!”

(#8) zarayg


zarayg
aktív tag

még legótömb támasztja a vinyót :DDD beszarás :DDD

Telefonszámom: 36-30/935-51-87! || Szépen kérlek! Ha írok PM-et, akkor legyél hajlandó válaszolni rá! Köszönöm.

(#9) quailstorm válasza Ed3r_X_ (#7) üzenetére


quailstorm
nagyúr

Hanem? Így kémény hatás van, jobban megy a levegő a tápnak.

(#8) zarayg: azt nézted mi van az IC-n? Nagyon biztonságos volt érintésvédelmileg.

[ Szerkesztve ]

(#10) Ed3r_X_ válasza quailstorm (#9) üzenetére


Ed3r_X_
nagyúr

VGA nyákról elszívja a meleget, az összes a tápnak megy. Így a táp kap több hőt elvileg. :))

“Songbird, Songbird, see him fly, drop the children from the sky. When the young ones misbehave, escorts children to their grave. Never back-talk, never lie, or he'll drop you from the sky!”

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.