Avagy hangszer-modding kevésbé szívbajosoknak olyanoktól, akik szintén nem szívbajosok.

Adott volt egy ilyen gitár:

Persze nem ilyen tipp-topp állapotban. Először is a testéből ki volt vágva egy jókora darab, hogy a kedves tulajdonos rendesen tudjon rajta gyakorolni, klasszikus gitár pozícióban. Akkoriban naponta akár 12 órát is tolta az ipart.

Mondanom sem kell, ez megtette a hatását, meg a próbák és a koncertek is. A bundozás hullámos lett, nyújtani nem lehet, mert elhallgat azonnal, potik is recsegnek, a jack aljzat sem az igazi. Első nekifutásra azt terveztük, hogy kiszedjük a bundokat, a helyüket kicsit eldolgozom és feltöltöm, ezáltal egy remek kis fretless hangszert kapunk.

De nem, győzött a nem józan ész és a metál, ide leharcolt külső kell, a heveder hajóláncból legyen, s egyébként is.

Leszedtem a hardvereket, kiszedtem az elektronikát, választottunk pár szerszámot: nagy kézifűrész, drótkefe, 18-as csiszolópapír, benzin, gyufa, aceton. Egy kicsit fociztunk vele az aszfalton, egy kicsit felgyújtottuk, egy kicsit odavágtuk, egy kicsit megcsapkodtuk fűrésszel, pár lehelet acetont is kapott, a biztonság kedvéért azt is begyújtottuk. Mindezt persze ésszel, amerre a művész úr keze jár, továbbá a hardver és az elektronika helye, valamint a gitár hátulja érintetlen, épp csak karcolódott!

A pillanatnyi állás ez:

A fejet még meg kell amortizálni kicsit, a bundokat becsiszolom, aztán cserélem a kábelezést, a potikat, meg mehet bele pár tonna neodínium mágnes, hadd küldjenek jelet a hangszedők.

[UPDATE 1]

Idézem a hozzászólásból, hozzászúrva a képeket:

Nah, megkezeltük a a nyakat/fejet is. A fej kapott egy kis törődést fűrésszel, csak hogy illeszkedjék a testhez. A testet is megragasztottuk, 300kg/cm^2 teherbírású epoxi, előbb fog szétesni a fa, mint a ragasztás.

A bundok becsiszolva, fogólap lecsutakolva és ápolva (ragyog mint a tücsök segge, olyan mintha egy ótvar gitárba egy újat tettünk volna), a hangolókulcsok is tisztítva, olajozva.

Akkor már csak az elektronikát kell megbűvölni, oszt' mehet vissza a testbe, aztán egybe az egész. Most csak egy kis sztárfotózás kedvéért ment egybe valamennyire. A potméterek állapotának felmérése után azok cseréje mellett döntöttünk, szóval alakul a molekula. Ha nagyon összeszedem magam a teljes kábelezést is kicserélem, sokat tud számítani.

[UPDATE 2]

Készen van. Képen, főleg ezen a vakus esti foson nem üt annyira, de élőben nagyon ott van. Pfű, volt vele meló, főleg az újra forrasztgatás, kötözgetés, de minden elsőre sikerült jól, szóval megveregettem a vállamat. Nyak kényelmes, a húrok a bundokhoz már-már buzisan közel, elég csak rálehelni, szól, szinte kapkodni lehet belőle ki a hangokat. Kényelmes, határozottan. Nem csörög, zörög, minden nyújtás végig él, nem hallgat el, akárhol is csinálja az ember.

A neodímiumos tuningolás kimaradt, egyszerűen túl sok volt, csak nagy mágnesek voltak kéznél, de majd egy fele mérettel megpróbálkozunk később újra.

A tulaj boldog, én nemkülönben, a Zorall Sörolimpián nézni fognak a népek, amikor felmegy vele a színpadra.

[UPDATE 3]

Azért, csak bizonyítandó, hogy minden jó valamire, találtunk egy nagyon hasznos felhasználási formát a gitárt testébe fűrészelt kis vájatoknak. Nem mellékesen a kisfiam jóféle villát tol a háttérben a kis kezével, miközben a kapcsolóval bíbelődik.

Eastman kedvéért pedig egy közeli a 12. bundról.