2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Informatika érettségi kiváltása

Írta: | Kulcsszavak: informatika . érettségi . kiváltás . egyetem . főiskola

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Üdv!

Téma adott. Sztori: 2006-ban fejeztem be a középsulit, akkor érettségiztem. Akkoriban kétféle info érettségi közül választhattunk: volt a sima (közismereti) informatika érettségi, tudjátok, ahol ülsz a gép előtt, és összekattintgatod a kért dokumentumot, meg megválaszolod szóbelin ügyessen-okossan, hogy végéjja, meg cégéjja, meg egéjja, meg az egyéb válogatott ügyességek. A másik pedig az informatikai alapismeretek volt, ami nevével ellentétben nehezebb volt, mint a sima info érettségi, részletekre már nem emlékszem, de én azért arra mentem, mert emlékeim szerint tisztességesebb volt, mint az előbbi, és azt mondták, hogy akinek jól megy a programozás, az inkább ezt válassza, mert itt van programozás (de az is lehet hogy a simán is van, de itt több a programozás?). Illetve azért is választottam ezt, mert volt belőle Szakmai Érettségi Tárgyak Versenye, vagy mi, mivel ez az info alapismeretek c. tárgy szakmai előkészítő tárgy volt.
2007-ben felvettek egyetemre, progterv info szakra, lényeg a lényeg, kirúgtak 2012 februárjában. Én szerettem volna újrafelvételizni, ezért gyorsan újra beadtam a felvételi jelentkezésemet, anélkül, hogy különösebben utánajártam volna a szak követelményeinek, ugyanis soha nem gondoltam volna, hogy engem többé nem vehetnek fel erre a szakra, tekintettel az elég jó érettségi eredményeimre és a bőséges pluszpontjaimra. Nos, nyáron meglepődve konstatáltam a 0 felvételi pontomat (igen tudom: ha használtam volna előre a pontszámító kalkulátort, előbb rájöttem volna). Először azt hittem, hogy valamit rosszul töltöttem ki, de hamar kiderült számomra, hogy más áll a háttérben: nincs informatika érettségim, ezért a 0 pont. Míg régebben elfogadták az info alapismeretek érettségit is, addig most már nem:

2. A felvétel feltételéül meghatározott, érettségi pontot adó érettségi vizsgatárgyak változásai:
a) informatika képzési területen az általános követelmények szerinti alapképzési szakokon: a korábbi érettségi vizsgatárgyak közül törlésre kerül a biológia és a szakmai előkészítő tárgy.

Tehát ezért nem folytathatom az egyetemet. Őszintén szólva most nincs is kedvem folytatni. Lehet, hogy 30, 40, vagy 50 évesen szívesen befejezném, de akkor már biztosan nem hozhatom át előző jogviszonyomból a teljesített tárgyakat, sőt elvileg már jövőre sem, szóval most az utolsó lehetőségem, hogy folytathassam az egyetemet: ha később csinálom, az egészet az elejéről kell kezdenem. Szóval muszáj lenne most felvételiznem. Szerencsére a munkahely, ahol most vagyok, nem követeli meg a diplomát, de sok helyen még mindig követelik a papírt, hiába írom meg a felvételi teszteket jól és teljesítek jól az interjún is ... ezért szeretném már csak befejezni az egyetemet, hogy meglegyen az a rohadt papír.

Én azért megpróbálom itt is feldobni a témát, hátha járt valaki hasonló cipőben és/vagy tud valami frappáns kibúvót az alól, hogy jelentkeznem kelljen február 15-ig érettségire, ki kelljen fizetnem legalább 20 rongyot érte, és el kelljen mennem külön írásbeli, külön szóbeli vizsgákra belőle egy 100%-os emelt info alapismeretek érettségivel, egy SZÉTV info alapismeretek országos 3. helyezéssel, egy programozói OKJ-képesítéssel, és egy félkész diplomával a zsebemben önfeledten és dalolva. Meg azért, hogy ne kelljen megtanulnom a könyvtárak szerepéről szóló szóbeli tételt. :U Még az a rohadt ecdl se váltja ki, pedig bedobhatnám azt az ütőkártyát is.

Hozzászólások

(#1) proof88


proof88
addikt

heh

(#2) proof88


proof88
addikt

Szóval felháborítónak tartom, hogy egy erősebb érettségi vizsgával diszkriminálva vagyok. Ami nekem van, az nehezebb volt, mint a sima info.

(#3) raczger


raczger
őstag

2006-ban is volt már közép és emelt infó érettségi, én 2008-ban emeltből érettségiztem le, azért az nem volt annyira könnyű, ott is volt programozás többek között (weboldalkészítés, adatbázis, word, excel stb...).

www.movat.hu - http://bit.ly/2mIziA4

(#4) Psychonaut


Psychonaut
addikt

Szerintem leginkább az egyetemen kellene érdeklődnöd, hogy milyen lehetőségeid vannak, nyújthatsz-e be például méltányossági kérelmet.

(#5) proof88 válasza Psychonaut (#4) üzenetére


proof88
addikt

Tervben van, hogy beszélek a tanulmányi osztállyal ez ügyben, de sokat nem várok, mert központi elbírálású a dolog, nem úgy mint pl msc-nél.

(#6) Psychonaut válasza proof88 (#5) üzenetére


Psychonaut
addikt

Azzal, hogy megpróbálod, nem veszíthetsz semmit, csak adhatsz magadnak egy esélyt. Ennyi.

(#7) Szabesz válasza proof88 (#5) üzenetére


Szabesz
őstag

Jók ezek a mindig változtatunk rendszerek... sajnálom, hogy belekerültél egy ilyenbe.

Viszont azt azért meg lehetne lobogtatni, hogy általában a változtatások azok nem visszamenőleges hatályúak: avagy pl aki x éve érettségizett, annak máshogy számolják a pontjait, hogy ne kelljen már még egyszer elmennie érettségizni (mert nekik csak jegy van rögzítve, % nem), ugye, ne legyen negatív diszkrimináció. Esetedben is ez lenne, hogy te még akkor csináltad és azért ezt a tárgyat, mert elfogadták. Nem azért h x évvel később a hajadra kenhesd.

Esetleg még azt meg lehetne próbálni, hogy ha nem is jutsz be időben újra a szakra, attól még nem lehetne -e, hogy a tárgyaid +1-2 félévvel tovább érvényesek maradjanak.
Másik, hogy olyan nincs az ELTE-n, hogy más szakra jelentkezel (ahova meglenne a pontod), csinálod a tárgyaidat tovább, majd félévkor beadod az átjelentkezési kérelmed? Vagy közben megcsinálod az érettségit, és miközben a random szakon vagy, és haladsz a tárgyaiddal, beadod a jelentkezésed az infó-ra.
Valamit csak lehet kiskapuzni.

¯\_(ツ)_/¯

(#8) proof88 válasza Szabesz (#7) üzenetére


proof88
addikt

Jelentem, egyrészt 2013-ban leérettségiztem közismereti informatikából. :D
Másrészt újra elfogadják a szakmai előkészítő tárgyat (informatikai alapismeretek). :O

(#9) juliabrilke


juliabrilke
addikt

Gondolkoztam rajta én is, de érettségiznem kellene informatikából.
Nyelvvizsga, felsőfokú szakképzettség, minden adott a plusz pontokra, de egy érettségi infóból nem esne most jól, kicsit megalázónak tartanám.

Egyébként informatikával foglalkozok 10+ éve.

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.