János, a sógorom cimborája Egerben. Sarudon volt gyerek, de már nagyon régen, hisz túl van a hetvenen. Szüreten találkoztunk többször is. Tudta, hogy én sírköves vagyok. Akkor legalább is még az voltam. Az apja sírját szerette volna lefedetni, akit ő nem is ismert, hiszen pici baba korában elvesztette. Nevelőszülők nevelték fel, de a nem is ismert édesapját tisztelte annyira, hogy rendbe tartsa a sírját. Évente visszatérő téma volt ez, de nekem kicsi munka, messze is van, túl drágán se csinálhattam, de nekem is meg kell, hogy érje a vállalás, hiszen én ebből élek. Addig halogatódott a dolog, hogy bezártam a vállalkozást, eladtam a teherautómat.
A sógor hatalmas borospincéjében dolgoztam hónapokig, János elég sokszor megkeresett. Végül megalkudtunk úgy, hogy a sógor pick-upjával oldjuk meg a szállítást. Már csak a méretet kellett volna tudnom.
Megszületett a megoldás erre is. A sógorom Jánossal, és még egy egykori Tisza-parti gyerekkel elmentek csónakázni a tóra. Kíváncsian, vártam a sógor élménybeszámolóját. A tapasztalt ember biztonságával, mosolyogva kérdeztem rá, hogy Unalmas volt? - Az. - Gondoltam.
Legelső hajóutamra emlékeztem, amikor Balatonmáriafürdőről hajóztam át Badacsonyba. Az indulás még izgalmas volt. A tó közepén azon aggódtam, hogy nem tudok úszni, később pedig az elalvás ellen küzdöttem egészen a kikötésig.
A Tisza-tavi csónakázás persze csak a sógoromnak volt unalmas. A másik két kiránduló élvezettel azonosított be helyeket ott, ahol valójában egy kívülálló semmit nem látott. Élvezettel végig nosztalgiázták a napot. Telefonon felhívtak, lediktálták a méretet. Azt kellett közben pontosítani, hogy mihez mértek. Meg volt persze a kockázata annak, hogy nem jól értjük egymást.
Végül elkészült a mű, lehetett szállítani. Na, de ha már új fedlap lesz rajta, fel kellene újítani az egész síremléket! Csiszológép kell, meg hozzá áramforrás. Sógoromnak volt egy nagyon jó áramfejlesztője, de betörtek a birtokon a garázsba, és eltulajdonították. A szőlőhegyen nem ritka eset. Mivel én már úgysem használtam az enyémet, felajánlottam. Az volt az ára, hogy meg kellett javíttatni. A szerelő tőlem kérdezte, jó lesz-e az alapjárat, amit beállított. Nem igazán lett jó, de ez csak később derült ki.
Na, most már nagyon bő lére engedtem a bevezetést.
Jöttek a pick-uppal, felraktuk, leszállítottuk.
Betolattunk a temetőkertbe. Ez az autó nem igazán sírkőszállításra van kialakítva, de leküzdöttük a pici platóról, a sorok közt bearaszoltunk a helyszínre. A méret patent. Teljesen jó. Áramfejlesztő beröffen, hosszabbító, csiszológép. 2000W-os géppel simán dolgoztam róla korábban, de most a 750W-os se pörgött fel rendesen. Beizzítottuk a drótkefét, s ahol nem volt feltétlen szükséges, nem használtuk a gépet. Nem szerettem soha, ha a megrendelő jelen volt, de itt még azt is kénytelen voltam elfogadni, hogy segít. Így is elég sokáig tartott. Közben mesélt a gyerekkoráról, a háborúról, mert a térségben jelentős harcok voltak 1944 őszén. Itt keltek át a szovjetek a Tiszán. Akkor persze még nem volt a tó. Jöttek asszonyok közben a temetőbe, akik ismerősök voltak. Csodálkoztam kissé, hiszen ez az ember fél évszázada elkerült a faluból. Ennek ellenére tartotta a kapcsolatot a szülőföldjével.
Elkészültünk.
- Na, Gyuszikám, akkor mennyi lesz?
Mondtam részletezve. Ennyi a fedlap, ennyi a felújítás, meg ehhez még az üzemanyagköltség Tibinek.
- Vagyis akkor ez összesen, annyi mint?...Rendben. Tessék. - adta át az összeget - A fuvart meg majd még mi Tibivel lerendezzük, és nagyon szépen köszönöm.
Ezután megállt szemben a felújított síremlékkel és elsírta magát. Ismételten nagyon szépen megköszönte a munkát mindkettőnknek, megölelt, megcsókolt bennünket.
Olyan esetem volt már, hogy egy öregasszony kezet csókolt, de ilyen még nem.
- Na akkor mehetünk? - kérdezte János, miután megnyugodott.
Összepakoltunk, kiálltunk a temetőből, becsuktuk magunk után a kaput, ahogy az illik.
- Na, akkor most megesszük rá az áldomást - jelentette ki - Tisza partról nem lehet úgy elmenni, hogy ne együnk meg egy halászlét. Megállunk Poroszlón.
Ez nem választható opció volt, hanem parancs.
Halászlé...meg talán túrós csusza is, de ebben már nem vagyok biztos, nem emlékszem rá. Kompromisszumos halászlé volt. A ponty finomabb, a harcsa biztonságosabb. Nem ettem még korábban harcsa halászlét. Soknak találtam az ikrát, és kerestem magát a hal húst. Mint kiderült, nem ikra volt, hanem a harcsát gombócként tálalják, nem szeletben. Na, most már ezt is tudom. Mindig tanul az ember valami újat.
Egykor Siófoknál se mertem szóvá tenni, hogy savanyú a bajai halászlé, de állítólag annak olyannak kell lenni.
Na, azt gondolom mondanom se kell, hogy Sarud és Poroszló között kaptunk idegenvezetést. János mindent elmesélt arról amit útközben láttunk, meg arról is, amit nem.
Ez az út nekem munka volt, vagy mondhatnám üzleti vállalkozásnak, de mindennél többet ért látni, hogy mennyire boldog ez az ember. Már ezért megérte.