2019. március 25., hétfő

Gyorskeresés

Tizenöt évesen

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Törékeny kis öregember csoszogott ki a ház alagsorából. Ifjú korában se lehetett szép szál legénynek mondani, de az idők során inkább már összefelé megy az ember, így alig érte el a másfél métert, pedig nem is járt görnyedten. Éppen pihenőt tartottunk a lépcső bontásával. Én a padon ültem a kolléga előttem állva dohányzott.
- Üljön le ide papa! – invitálta a kolléga.
Korábban már látta a bácsit itt sétálni, de eddig még nem beszélgettek.
Az öreg leült mellém. Nem emlékszem miről kezdtünk beszélgetni, csak azt tudom, hogy a korára kérdeztünk rá. 81 éves. Magam is ilyesminek gondoltam.

Sokszor jutnak eszembe Petőfi szavai a Téli estékből. „Akitõl nincs messze az élet határa,
Nem elõre szeret nézni, hanem hátra.” A bácsi most jó messzire nézett vissza. Egészen 1945 márciusáig. Légvédelmi tüzér volt Vesztfáliában. Kíváncsiságomat az említett német tartomány neve keltette fel elsősorban, mivel magam is jártam arrafelé. Aztán arra csodálkoztam rá, hogy 15 éves volt akkor. Tudomásom van róla, hogy az akkor már hat éve tartó háború utolsó szakaszában német gyerekeket is bevetettek a harcba. Azt viszont nem tudtam, hogy magyar gyerekek is harcoltak Németországban. Most ezzel is okosabb lettem.
- Csendőr vitt el – mesélte a papa. – Légvédelmi üteghez kerültem. Mondta a német tiszt, hogy tüzeljek a Mustangra, de azt mondtam, hogy nem bántott az engem. Kicsit meg is tanultam németül, de már elfelejtettem.
Amint mesélt, mégis előjöttek emlékezetéből a német kifejezések, s így idézte a parancsnoka szavait, majd a szállást és ételt adó parasztasszonyt, amikor a kapituláció után szélnek eresztették őket. Lassan beszélt, s amikor elkezdte, hogy harmadmagával bekéredzkedtek egy falusi házba, arra gondoltam, hogy nem tudtak nekik ételt adni. Nem lett volna ez meglepő, hiszen akkorra már nekik se nagyon lehetett élelmük. Aztán mégsem így folytatódott a történet. Az asszony megetette őket, még meg is mosakodhattak. Szállást az istállóban kaptak, de nem volt ebben semmi kivetni való egy somogyi kicsi faluban felnőtt gyereknek. Reggel ment a gazda fejni, de nem tette szóvá, hogy a szokottnál kevesebbet ad a tehén, hanem még adott a fiúknak egy-egy bádog tejet. Aztán elköszöntek, s mentek bele a vakvilágba, több mint ezer kilométerre hazulról.
Koblenznél állította meg őket egy amerikai katona. Három hónapig tartották őket a lágerben. Jó dolga volt, még az élelmiszer-raktárba is bejárhatott. Szabaduláskor kaptak igazolást, amivel ingyen utazhattak a vonaton.

Közel félévi távollét után ért haza, s ez idő alatt semmit nem tudott az otthoniakról. Azt se tudta, hogy az édesanyja él-e, hal-e. Sötétben érkezett, megkocogtatta az ablakot.
- Te vagy az fiam?
Hihetetlen, hogy egy anya így megérzi, de hallottam erre más példákat is.

Elhallgattam volna még a történeteit, mint ahogy egy időközben odaérkező rokkantkocsis férfi is, de én dolgozni mentem oda. Reméltem, hogy lesz még alkalmam később. Aztán mégse volt.

Munka közben persze semmi nem gátolt abban, hogy a hallottakon járjon az eszem. Nehezen emésztettem azt a tényt, hogy gyerekeket vittek el a nyugati frontra Magyarországról. Mondta a papa, hogy csendőr vitte el. Mikor is? Azt mondta, hogy márciusban. Valószínűleg tizenkilencedike után, amikor a németek megszállták az országot. Nem nagyon vesztegették az időt. Ekkor indultak el a halálvonatok is, az összeterelt vidéki zsidó lakossággal.

Holnap még megyek ugyanoda dolgozni. Remélem, találkozom az öreggel.

Hozzászólások

(#1) nincsisbéla


nincsisbéla
(fanatikus tag)

Szép, és egyben szomorú történet...
Én az ükapámmal beszélgettem kb 10 éves koromban ilyenekről. Akkor ők 95 körül lehetett. (98 évesen halt meg :( ), de szellemileg teljesen ép volt. Csak sajnos azóta sok idő eltelt, és már csak részletekre emlékszem. De az tisztán rémlik hogy órákra le tudott kötni, és csak néma csöndben ámulva hallgattam. Pedig akkor még nem is tudtam igazán hogy kik azok a nácik, és kommunisták...

Remélem tudsz még vele beszélgetni!!!

Mentalita'

(#2) Brown ügynök


Brown ügynök
(senior tag)

Jól írsz, jól esett ez a kis történet a nagy délutáni unalomban. :)

"hacsak nem jön a jó tündér break utasítás képében..."

(#3) Z86


Z86
(őstag)

Érdekes történet, remélem lesz még :)

(#4) DeFranco


DeFranco
(PH! nagyúr)

Jó történet. Szokásosan jó minőség. Írj még, ha van időd :)

(#5) Thunderzolee


Thunderzolee
(PH! addikt)

Jó volt elolvasni.

Én sem tudtam, h idehazulról is vittek oda gyerekeket harcolni.

Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)

(#6) művésznő4


művésznő4
(újonc)

Érdekes írás. :R Én is nagyon szeretem az idős emberek, meg a nagyszüleim történeteit hallgatni a múltjukról, emlékeikről. :K

(#7) máyköl


máyköl
(PH! kedvence)

Jó történet. :R

(#8) potyautas


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Köszönöm a hozzászólásokat.
Írtam egy idézetet, s azért, hogy pontos legyen, utána jártam a forrásnak. Közben rátaláltam egy olyan gyöngyszemre, amit mindannyian ismerünk, mégis rácsodálkoztam, hogy milyen jó. Arany János - Családi kör.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.