Fenntartható fejlődés
Gondolataimat az tette időszerűvé, hogy a fiam elejtette a telefonját, s megtört a kijelzője. Járt már így más is, nem egy rendkívüli dolog. Volt biztosítása, ami átvállalja a javítás költségét. Csakhogy! Nem javították meg a készüléket, hanem adtak egy másikat. Logikus, hiszen a szalagon egyel több telefont gyártani nem kerül szinte semmibe. A javítás viszont egyedi munka, ami drága. Hasonló cserék történtek velem is szerszámgépekkel. Hipermarketben vettem olcsó kombikalapácsot, ami egy idő után elromlott. Garancia volt rá, kicserélték. Nem javították, kicseréltek. Ez is elromlott, ezt is kicserélték. Egy ismerősöm érdeklődött a gép felől, mert neki is tetszett a sokoldalúsága miatt. Mondtam, hogy én már kétszer cseréltem. Ennek ellenére mégis megvette, az övé is elromlott. Ebből az a tanulság, hogy nem szabad hipermarketben olcsó gépet venni, mert nem garantált a minőség. Amiért mindezt felemlítettem mégsem ez, hanem a szemét. Amikor visszavittem a hibás terméket, még csak meg se nézték, akár egy darab téglát is leadhattam volna a táskában. Senkit nem érdekel a gép további sorsa. Van másik. Hosszú vállalkozói pályafutásom során elkoptattam néhány elektromos kéziszerszámot. Ezeknek egy részét elajándékoztam olyan ismerősöknek, akik megbütykölték, s tovább használták. Legutóbb egy elektromos láncfűrészem romlott el. Hipermarketben vettem, olcsón. Ugye, soha nem tanul az ember. Mentségemre szolgál, hogy nem napi használatra kellett, csak évente egyszer legallyalom a gyümölcsfáimat, néha egyet-egyet kivágok. Csupán erre vettem. Kímélni kell, mert nem is bírja a strapát, hamar melegszik. Lényeg, hogy ez is elromlott. Meg kell tekercselni - mondta a villanyszerelő. Nyilván a szét és összeszerelést szakemberre bíztam, mondta a tekercselés árát, amihez persze hozzáadódik még az ő munkadíja is. Nem sokkal kerülne többe egy másik fűrészt venni. A régit dobjam a szemétbe?
Visszatérve a telefonra. Húsz év alatt most használom a negyediket. Egytől egyig mind „buta” telefon. Legjobban azt kedveltem, amiben se rádió, se fényképező nem volt, kétezerért adták a benzinkúton, de bírta a port. Nálam ez az elsődleges szempont. Hajdanán még el is csodálkoztam azon, hogy közel annyi mobil van forgalomban, mint az ország lakossága. Pedig nem használja mindenki. Ez már régen volt, hiszen mint említettem, nekem volt 4, noha csak egy újat vettem magamnak. Nagyon sokan azért cserélik, mert kijött egy új modell. A régi megy a kukába. Az új bizonyára jobb, nagyobb teljesítményű, többet tud. Több olyan lehetőséget kínál, amit soha nem használunk. A fejlődés megállíthatatlan...vagy mégsem?
Egykor azt mondta a bátyám, hogy le fog lassulni a fejlődés, mert már mindent feltaláltak. Hatalmasat tévedett. Ez akkoriban hangzott el, amikor újdonság volt a kazettás magnó, meg a hordozható lemezjátszó. Ezeket már el is feledtük, hisz túllépett rajtuk a technika. Hol vannak már az utazótáska méretű kamerák, a filmmel működő fényképezőgépek? Az okos telefon mindent helyettesít. A számítástechnikát még nem is említettem. Pedig ma már kidobott számítógépekből is annyi a szemét, hogy elképzelni se tudjuk. Mint ahogy a fejlődést se tudjuk elképzelni. De meddig még? Nem lassul, hanem éppen gyorsul. Ami elavult, azt kidobjuk.
Lehet, hogy eljön az idő, amikor vissza kell egyet lépni? Úgy, mint a társadalmi fejlődésben?
Őskor, ókor, középkor, újkor, legújabb kor. Így tanultuk történelemből. Ezen belül még azt is, hogy a három középső kizsákmányoló rendszer volt. Mi buta gyerekek kikövetkeztettük, hogy a közösségi tulajdon miatt a szocializmus egyenlő az ősközösséggel. Nem értem miért tiltakozott a tanárunk oly hevesen ezen összehasonlítás miatt. Ezek a korok így szépen sorban egymás után mind-mind egyre fejlettebb társadalmak voltak. A tananyag szerint. De még abból is felsejlett, hogy nem egyenes vonalú volt ám a fejlődés, hisz az ókori birodalmak összeomlása után jött egy kis megtorpanás. Mintha az addigi tudás elveszett volna, s kezdhettek minden elölről. A rabszolgaság felszámolását fejlődének állították be...holott mi is történt? A rabszolgát eltartotta a gazdája, s ezért cserében egy életen át neki kellett dolgoznia. Amikor szabad ember lett mi változott? Egész életén át a gazdájának kellett dolgoznia, viszont nem kapott ellátást, saját magát kellett fenntartania. Ez a fejlődés? Később szerezhetett egy kis telket, egy kis földet, ami a munkamorál miatt volt fontos. Nem azért, hogy neki jobb legyen az élete, hanem azért, hogy hatékonyabban dolgozzon. Na jó, ez volt a kizsákmányolás, de ennek a legújabb korban vége lett. Vége lett? „Ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vesz” Ez valahogy nem jött össze. A gazdákat elsöpörte a népakarat, vagy inkább azok a hivatásos forradalmárok, akik le kívánták váltani az uralkodó osztályt. A kisember nem a gazdának, hanem a közösnek termel. Ahol elméletileg ő is az uralkodó osztálynak a része. A munkamorál javítása érdekében kapott egy kis háztáji parcellát, ahol saját magának termel. Mi is változott? Hol itt a fejlődés? A tulajdonosi szemlélet a nagy közös uralkodásban nem alakult ki, így nem tudott az előző rendszertől fejlettebb lenni. Így tehát a legújabb kor után jött egy legeslegújabb kor, ami valójában visszalépés az előző társadalmi berendezkedéshez. A társadalmi fejlődés eljutott arra a „csúcsra” ami már nem tartható fenn.
Nézzük ezt meg kicsit közelebbről, az egyén szempontjából! A nomádok kinn éltek a természetben, ott laktak, ahol éppen élelmet találtak a maguk, s az állataik számára. Amikor odáig fejlődött a társadalom, hogy az erősebbek uralmuk alá hajtották a gyengébbeket, adót szedtek tőlük. Ennek megkönnyítésére terelték őket falvakba. A tömegek fölötti uralkodás következő lépése a városba terelés. A tanyasi, de még a falusi ember is önellátó volt. A városi már nem. Ez ma is így van elméletileg, bár a falvak is egyre városiasodnak. A lakosság az ellátó rendszerek kiszolgáltatottja. Száz éve a falusi ember csak petróleumért ment a boltba, vagy cukorért. Ma már mindenért. Nem tud magának házat építeni, nem tud magának ruhát varrni, nem tud magának élelmet előállítani. Már a zöldséget is vásárolja. Fűnyíróval műveli a kertjét.
Kiszolgáltatott. Nem kell ide háború! Elég ha lekapcsolják a villanyt, s mind meghalunk. A fejlődés eljutott arra a pontra, amikor az ésszerűség az súgja, vissza kell egyet lépni! Legalább annyira, hogy ne nejlonzacskó legyen a csirkén, hanem toll!
