2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Találkozások

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ismerős városban ismerős asszony jött szembe az utcán. 12 éve dolgoztam abban a társasházban, ahol lakik. Sokan laknak abban a házban, de vele azért kerültünk közelebbi kapcsolatba, mert a nászasszonyával szomszédok vagyunk. A facén be is jelöltük később egymást, de ettől még nem tartottunk kapcsolatot. Így sok ez a 12 év. Nekem sem a neve jutott eszembe első pillanatban. Úgy köszöntem rá, hogy „szervusz nászasszony”. Nem ismert meg. Kellett egy kis segítség hozzá, hogy rájöjjön, ki vagyok. Beszélgetni kezdtünk mint régi ismerősök. Egy járókeret volt nála. Nem rendeltetésszerűen használta, csak vitte. Ez adta a nyitó témát. Kollégám – akivel épp kávézni indultunk – kicsit távolabbról hallgatott bennünket. Mosolyogva megjegyezte miután tovább indultunk, hogy „azért csak előjött a séma” Milyen séma? „Hát a hogy vagytok kérdés” Igaz, előjött. Talán azért, mert hasonló esetben ezt szokták kérdezni, de a járókeret miatt valóban érdekelt, hisz emlékeztem, hogy a férjének gond volt a szívével. Műtötték ugyan az embert, meg majd kell is még, de a keret csak kellék egy előadáshoz. A Zsóka ugyanis közösségi ember. Említettem az esetet a nászasszonyának. Mármint, hogy találkoztam vele. „Megismerted?” Hát persze. Különben honnét tudnám, hogy találkoztunk?

Tegnap hazabuszoztam fatornyos pici falumba. A busztól gyalogolván, találkoztam egykori bukott polgármesteremmel, akivel akkor „harcostársak” voltunk. Történt mindez 17-15 éve. Rossz emléket vált ki belőlem a látványa, mivel nem ő volt a megfelelő ember a posztra, s én még az időközi választáson is kiálltam (betyárbecsületből) mellette. Nem kellett volna. Noha rokonok vagyunk, de nem tartottunk kapcsolatot sem az említett politikai csatározás előtt, sem azóta. Néhány szóra mégis illőnek találtam megállni. Nem tudom miről beszélgettünk. Az biztos, nem kérdeztem meg, hogy „hogy vagy?” Egyrészt aligha kaptam volna rá érdemi választ, másfelől nem is érdekelt.

Rövid volt a nap, nem is volt jó idő, nem sokra haladtam a tervezett munkával. Nem érdekes, ráérek. Majd haza megyek még máskor is. Nyuggerként megtehetem. Lényeg, hogy siettem a buszhoz. Csodálkoztam, hogy hamarabb jön, mint gondoltam, de a megálló szomszédjában lakó legénykori baráti kollégám megnyugtatott, hogy az nem az én buszom volt. Ő éppen az anyját kísérte ki. Vagyis vele is véletlenül találkoztam. Legutóbbi közös munkánk áprilisban volt 30 éve. Azóta nagyon ritkán találkoztunk. Egyszer kocsival megállt a buszmegállóban, s rám szólt „Mi van, nem jössz?” Nem ismertem meg. Ez se mostanában történt már, Vagyis bőven volt mit mondani egymásnak olyanokat, amit a másik nem tudott. Valójában nem igazán örültem a találkozásnak, hisz a busz miatt izgultam. Aztán feltettem az olvasószemüvegemet, és elolvastam a menetrendet. Amihez siettem, az a járat nincs is. Több mint egy óra ráérő időm maradt. „Gyere be egy pohár borra!” Bementem. Osztálytalálkozóhoz tudnám hasonlítani a beszélgetést, hisz 30 év, akárhogy számolom is 30 év. Ki a gyerekét, ki az unokáját emlegette. (kinek mije van) Előjöttek 45 éves emlékek, hisz amikor naponta együtt dolgoztunk annak már ennyi ideje. Végigbeszéltük az egy órát, de nem hagyott bennem maradandó nyomot.

Úgy mondják, hogy egy baráttal nem kell naponta találkoznod! Elég a tudat, hogy ha szükség lenne rá ott van, számíthatsz rá. Úgy érzem, ez a barátság 30 éve véget ért. Persze, ha szükség lenne bármelyikünknek a másikra, nem is kérdés, hogy segít. Azért, mert jó emberek vagyunk. De azt hiszem, nekem se ő jutna eszembe elsőnek, hogy segítséget kérjek, s neki se én.
Érdekes, hogy amikor összetalálkoztam egy középkorú asszonnyal, (20 éve) akivel nem volt közeli kapcsolatunk, csak ifjú korunkban előfordultunk egy társaságban néha, az nagyon fellelkesített. Nem álltunk közel egymáshoz, mégis annyira örültünk sok év után egymásnak. Na, de ki a csuda érti az én lelkemet. (pedig nem is női lélek)

Hozzászólások

(#1) Tutu7030


Tutu7030
veterán

Szeretem az írásaid. Van köztünk vagy két évtized, mégis sok dologban egyezik a véleményünk. :)

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29) -> Huawei P30 Pro -> Honor Magic5 Pro

(#2) potyautas válasza Tutu7030 (#1) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Ezt már többször kinyilatkoztad, de mindig örülök neki :)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.