Bál

- Voltak a felvonuláson Anti bátyám? - kérdezte Lajos, noha nem igazán érdekelte, csak nem szerette ő se, ha a régi dolgokat emlegetik fel nekik okulásként.

- Mindig kimegyek, de kicsi ez a mi falunk, nem mérhető az ünneplés egy városhoz. Amikor a kohászatban dolgoztam, ott aztán kivonult az egész kollektíva. Itt inkább csak az iskolások vonulnak, aztán meg mennek összevissza a felnőttek. Az ünnepi szónok meg csak beszél, de nem mond semmit. Biztosan a tavalyi papírokból olvasott. Mindenki azt figyelte, hogy sok lapja van-e még. Aztán mehettünk...vagyis mehettünk volna sörözni. Higgyétek el gyerekek, itt hamarosan forradalom lesz. Micsoda dolog az, hogy nincs május elsején sör?

- Jaj, ne beszélj má' bolondokat! Ittatok fröccsöt - szólta le a felesége.

- Szerintem - szólt hozzá Zsolt a témához - egy képmutatás az egész. Miskolcon kivezényeltek bennünket a kollégiumból. Adtak ránk teljesen új, szép kék vietnami munkásruhát, amit aztán vissza kellett adni. Át villamosoztunk a városon, betolakodtunk a tömegbe a Petőfi térnél, aztán rendezett sorokban elvonultunk a Hősök terén felállított tribün előtt, számunkra teljesen idegen emberek előtt. A villanyrendőrhöz érve mehetett mindenki a dolgára.

- Fogjad öcsém! - tolta a házigazda Lajos elé a megtöltött boros poharat, aki kelletlenül fogadta a kínálást, mert a bátyja bora nem volt éppen minőségi. Olyan "ittam már jobbat" kategória.

- Aztán még ezt is felülmúlta - folytatta Zsolt - kisdobos korunkban, amikor felöltöztettek bennünket egyenruhába, kidíszítettek síppal, sípzsinórral, zsebünk fölé piros fröccsöntött csillagokat raktak - ez nem tudom mit jelképezett, talán a kitüntetéseket volt hivatott helyettesíteni - kezünkbe adtak virágcsokrokat, amivel ki kellett rohanni a sorból, és odaadni a tribünön annak, aki nyúlt érte.

Lajos bokán rúgta, s haragos tekintettel jelezte, hogy ejtse a témát!

Már sötétedett odakünn, amikor a lányok készülődni kezdtek. Mentek volna a bálba akkor is, ha nincs itt ez a két legény, de most legalább kísérőjük is lesz. Melinda apró kockás inget vett fel, és trapéznadrágot húzott magára. Olyan bő szárút, hogy eltakarta a cipő teljes hosszát. Lajos tett is rá megjegyzést, hogy milyen jó neki, hogy nem 44-es a cipője. Anti bácsi se állta meg szó nélkül.

- Mé' nem teszel a fejedre kalapot, akkor tényleg olyan lennél mint egy legény. Ki látott má' ilyet, hogy nadrágban megy bálba egy lyány? Na! Nézd meg a nővéredet! - mutatott Lujzára, amikor ő is előlépett a szobából.

- Azannyát! - csúszott ki a megdöbbenés hangja Zsolt száján. - Ezt nevezem.

Pici báli cipellő, sötétbarna harisnyanadrág, libbenő miniszoknya széles övvel, tölcsérujjú csillogó blúz, nyakában két sorba hajtott nagy gömbökből álló hosszú nyaklánc, mely ráért dús kebleire, s vállára vetett fehér kardigán. Göndör vörös haja "Angela Dawis"-szerű viseletként lenne divatos, de ő hátul fésűvel, vagy csipesszel, vagy valamivel összefogta, hogy ne takarja a mosolygós arcát. Ritkán látni ennyire tökéletes alakot, főleg ekkora méretben. Zsolt már a kapuban is úgy érezte, magasabb nála a lány, de most már teljesen biztos.

A fiúk elköszöntek az öregektől, akik le akarták beszélni őket arról, hogy a sisakot is vigyék, de nem akartak már éjjel visszamászni a dombtetőre. Ha ott van velük a motor, bármikor hazaindulhatnak.

- Ez milyen motor? - kérdezte Melinda amikor kiléptek a kapun

- Pannónia.

- Nem az van ráírva. Cor mo ran - betűzte a lámpafénynél a feliratot - meg egy fekete madár

- Kormorán. Egy halászmadár. Mondják kárókatonának is.

- Tudom mi a kormorán, - válaszolt a lány kissé sértődött hangon - de mi köze a motorhoz?

- A zenekarunkat hívták így.

- Olyan már van.

- Amikor mi nevet választottunk, még nem volt. Az egyébként is folk-rockot játszik, mi meg főleg kemény rock-ot.

- Volt zenekarotok, és már nincs? - kérdezett közbe Lujza - Miért?

- Hosszú - válaszolt a fiú röviden, majd anélkül, hogy Lujzáról levette volna a szemét, Lajos felé nyújtotta a motor kulcsát.

- Én többet ittam - próbált Lajos tiltakozni.

- Nem is kell beindítanod, csak gurulj le a kultúrházig! A sisakomat kapcsold a csomagtartóra.

- Hölgyeim! - furakodott a két lány közé, kitartva könyökeit, hogy azok belekarolhassanak.

Néhány lépés után rájöttek, hogy az erős lejtőn összevissza rángatják egymást. Lujza kilépett a kötelékből, de Melindának a magassarkú cipő miatt elkélt a támogatás.

Zsolt most szembesült azzal a ténnyel, hogy úgy elvoltak az Anti bácsival a délután, hogy a lányokkal szinte nem is beszélgettek. Így ezen a sétán kellett kielégíteni kíváncsiságát. Lujza valóban 20 éves. Miskolcon dolgozik felszolgálóként. Nem tervezi, hogy férjhez megy. Bár van neki udvarlója, csak ma nem tudott jönni. Holnap viszont jön a búcsúba.

- Kár - reagált röviden a hallottakra - Na akkor mi a helyzet veled?- fordult a karjába kapaszkodó Melinda felé

- Mi az, hogy na akkor? Ha Lujzának pasija van akkor én is jó vagyok?

- Ne vedd ilyen drámaira a dolgot! Egyszerűen csak érdeklődöm.

- Egészségügyibe járok, ugyancsak Miskolcra. Ott lakom a központi kollégiumban.

- Ott már jártam.

- Fogadni mertem volna

- Nem csajozni ám!

- Na persze - adott hangot hitetlenkedésének

- Komolyan nem. A legkedvesebb unokatesóm lakott ott. Egyszer meglátogattam. Szóltam a portán kit keresek, lehívták, és ott álltunk néhány percig az előtérben. Nem jött velem sehova, mert tanult. Még beszélgetni se sokáig volt hajlandó. Most meg Egerben kollégista a tanárképzőn. A télen voltam nála néhányszor, intézett nekem vacsorát a menzán. Aztán nem csináltam belőle rendszert, mert az én szállásom a város másik végén volt...illetve van. Nem is a távolság, de mindkettő magasabb dombon van, mint ahol ti laktok.

- Unokatesó. Na persze

- Na persze, na persze! Nem tudsz mást mondani?

- Most találkoztatok először, máris úgy civakodtok, mint a szerelmesek - szólt közbe Lujza.

Lajos csendben gurult mögöttük a motorral, nem tudott bekapcsolódni a beszélgetésbe. Csak miután megérkeztek a kultúrház elé, és lezárta a járgányt.

- Máskor az iskolaudvaron volt a bál.

- Sokan bementek fizetés nélkül, azért tették át ide - adott magyarázatot Lujza

- Hát ez bizony igaz - vágta mellbe nevetve Zsoltot - Jól mondom?

- Én meg ezt honnét tudnám? - kérdezett vissza ártatlanul, de közben kacsintott hozzá.

Lujza közben elkezdett átfurakodni a tömegen. Zsolt tekintetével végigsimogatta mind a 175 centi gyönyörűséget. Annyira nem is tökéletes, hiszen térdben kissé befelé dől a futómű, de ettől még izgalmasabb. Az elragadtatás szavai csúsztak ki a száján önkéntelenül.

- Ez fantasztikus

- Micsoda? - kérdezett rá Melinda, aki még most is a fiú karjába kapaszkodott.

- Mi micsoda? Ja, hát az, hogy kiszűrték a potyázókat.

- Hülyének nézel? Láttam, hogy a nővérem csámpás lábait bámulod. Na, mindegy. Egyébként te mivel foglalkozol?

- Tanársegéd vagyok a főiskolán.

Lajos, aki közben rágyújtott, majd' belefulladt a köhögésbe, mert akkora slukkot nyelt meglepetésében. Lujza verte hátba, amikor visszalépett.

- Mi van nem jöttök?

- Várjál már, hagy szívja el a cigit! - intette türelemre a húga.

- Miért nem dobja el inkább? Most is majd megfulladt.

- Nem tudod miért - mondta Lajos fuldokló hangon - Azt mondta, hogy tanársegéd.

- Tényleg? - kérdezett rá csodálkozva Lujza - Hol?

- Az irodalom tanszéken. Szeretem az irodalmat. Szoktam verseket is írni szabadidőmben.

- Komolyan? Vannak saját verseid? Elmondanál egy rövidet? Ne röhögj már te ló! - intette le unokatestvérét, aki most már a röhögéstől fuldoklott.

- Kőműves! - árulta el Lajos, de a két lány már a verset várta

- Tegnap olyat láttam, elállt szemem, szám.

Magas tűsarkokon egy anyányi lány.

Hamvas arca kipirulva, fázhatott a lelkem.

Nehogy má' bámuljam, nézni alig mertem.

Nézhetnék bármi mást, na de nem tehetem.

Feszes nadrágszára viszi tekintetem.

Gömbölyű fenekét még nézni is öröm

Nem láttam milyen szín ujjain a köröm

Volt-e nála táska, milyen a kabátja?

Erre nem figyeltem, a fene se bánja

Honnét jön, hová megy? Nem kérdeztem

Nem akartam elveszni a részletekben

Kissé messzebb megyek, hogy totálképet lássak

Nem tudom kiűzni magamból a vágyat

Hosszú szőke haját mint fátylat odébb veti

Két kezét meglepve arcához emeli.

Lábát összefonja, ide oda tipeg

De mikor megszólalt, kirázott a hideg

- Mitől lepődött meg? - kérdezte Melinda, aki figyelte is a verset

- Szép - nyugtázta Lujza röviden. - Tényleg te költötted? Meglepő az utolsó sora. Na bemegyünk? - Várjál már! Nem is vagy tanársegéd? Akkor miért mondtad?

- Csak. Mert ez olyan elegáns.

- Szégyenled, hogy kőműves vagy?

- Nem - válaszolt röviden, de ebben a kurta kis szócskában hallatszott némi bizonytalanság. - Tudod, egyszer egy orosz társasággal akadtunk össze Egerben. Együtt mentünk be a Vadászkürtbe...

- Megyünk már? Na jó, ezt még mond el!

- Leültünk, iszogattunk, beszélgettünk. Elméletileg mind tudtunk oroszul, de gyakorlatilag közülünk csak egy. Ő is csak azért, mert az anyja orosz, és ő tanította. A testvérét is, aki szintén velünk volt, de ő nem csak az iskolában hanyagolta a tanulást, hanem otthon is.

- Akkor nekik orosz volt az anyanyelvük? - kérdezett közbe Melinda.

- Na, ez érdekes, mert nem. Az anyjuk nyelve volt orosz, de....mit tudom én. -

Folytasd! - toporgott türelmetlenül fölöttük Lujza.

- A lényeg, hogy az oroszok Leningrádból jöttek, és tanárok. Kérdezték, hogy mi mit csinálunk. Egyikünk pincér volt, a lány társunk adminisztrátor...illetve ez esetben könyvelő, a két orosz anyjanyelvű még diák. Én pedig bútorszállító. Azt mondta a barátnőnk...tudod, - fordult magyarázólag Lajos felé - Juci. Szóval azt mondta, mégse mondhatjuk, hogy munkás vagyok. Mi szeretnék lenni?

- A valóságban is más szeretnék lenni. Kőművesként kerestem négy, négyezer kétszáz forintot, de elegem lett az építkezésből, elmentem bútorszállítónak háromezerért. Nem igazán szeretem ezt se, de már nem hagyom itt, amíg el nem visznek katonának. Persze azért próbálkoztam a címfestőknél, mert állítólag ügyes kezem van a rajzolásra. Ezerhétszáz forintot adtak volna, ha megfelelek a munkára. Na, ne! Viszont az oroszoknak ezt mondtam volna, ha értenék. Így lettem nekik művész.

- Szóval hazudtál - zárta le a témát Melinda - Menjünk mert Lujzika itt hagy bennünket.

- Mond el a vers végét még egyszer! - szólt utánuk Lajos

- Blablablabla...két kezét meglepve arcához emeli...Lábát összefonja - hadarta tovább - Ide oda tipeg, de mikor megszólalt - innét már együtt mondták - kirázott a hideg.

- Miért rázott ki? Mit mondott?

- Mit tudom én! Eddig van a vers. Ronda volt a hangja, pösze volt, vagy csúnya szavakat használt, vagy amit akarsz

- Én tudom mit mondott - röhögött Lajos a nagy felfedezésén. - A kurva életbe! Behugyoztam.

- Hogy te mekkora hülye vagy!

A teremben szólt a zene, néhány pár táncolt, de a sokadalom a falhoz tolt székeken üldögélt. A két lány nem fogadta el, hogy kifizessék a belépőt, mivel - mondta Lujza immár nem először - egyedül is jöttek volna. Se Zsolt, se Lajos nem volt a parkett ördöge, nem is szívesen táncoltak, csak ha már elég nagy volt a tömeg, tehát ülőhelyet kerestek mindenek előtt. Találtak is, épp szemben a bejárattal. Jutott szék mind a négyüknek. Zsolt figyelhette a zenekart, mert a lányoknak akadtak barátnőik, akikkel sürgősen ki kell tárgyalni, amit ki kell tárgyalni. Bekapcsolódni nem igazán lehetett a társalgásba, hiszen a hangos zene miatt közel kellett egymáshoz hajolni, és kiabálva beszélni. Lujzát mindjárt fel is kérte az egyik helybéli legény. Zsolttól senki nem kért engedélyt. Nem is lett volna erre senkinek oka, mégis rosszul esett neki. Aztán meg az bosszantotta, miért nem ő kérte fel. Nagyon kívánatos teremtés a Lujza, tánc közben legalább megölelhetné. Zene nélkül furán adta volna ki magát.

- Kik ezek a fiúk? - hallotta az egyik idegen lány kérdését, amit Melinda felé kiáltott

- Unokatestvérem

- Mind a kettő? - kiáltotta ismét az előző lány, s olyan huncut mosollyal kísérte a kérdését, amiből egyértelmű volt, hogy nem hiszi a rokoni kapcsolatot.

- Gyere! - ragadta meg Melinda karját, s ellentmondást nem tűrve bevitte a táncolók közé. Gyors számot játszott a zenekar, nem volt lehetőség megbeszélni mi indíttatta a legényt a hirtelen elhatározásra. Táncoltak, leültek, lekérték, megint lekérték, megint leültek...Lujzával szívesen elbeszélgetett volna odakünn az udvaron, de ez a kapcsolat úgyis csak ennyi, így minek izgassa fel magát? Elég volt az a kellemes érzés, hogy idegen nők derekát karolhatja, érezheti a testük lágy hajlatait, illatukat. Ajkával érintheti Lujza kemény fülcimpáját, miközben valami érdektelen butaságot súg neki, közben orrát csiklandozzák a göndör hajtincsek.

Egyszer csak ismerősöket látott meg az ajtóban. A két motoros legény leskelődött, akik délután itt hagyták őket. Nem igazán figyelt rájuk, de később látta őket benn a teremben is, miközben lassúzásnál Lujzát ölelte. Éjfél közelgett már. Zsolt éppen pihenőn volt, amikor dulakodás alakult ki a terem közepén. Hallatszott is, hogy elcsattant egy pofon, de aztán nem lett belőle verekedés, mert a haverok olyan szorosan fogták a dulakodókat, hogy esélyük nem volt karjukat lendíteni. A legindulatosabbat egyszerűen felkapták, és kivitték a teremből. Minden ment tovább, mintha semmi nem történt volna. Éjfél után pihent a zenekar, elkezdődött a tombolasorsolás. Na, ez legalább fél óra, de inkább több.

- Menjünk hazafelé! - javasolta Lajos.

Nem volt ellenvetés. A hátsó székekről előkeresték a sisakokat, és indultak kifelé. A falubéli motorosok szintén. Meglepődtek, hogy vizes az aszfalt. Amíg ők benn táncoltak, esett egy kis eső. Már elállt, de azért bosszantó, hogy vizes lett a motor ülése. Az MZ-sek hamar elindultak, de Zsolték még elköszöntek a lányoktól most már mindkettőtől puszival, sőt öleléssel.

Beindította a gépet, felültek, s indult volna. Kicsit meglepődött, mert nehezebben tudott elrugaszkodni, mint gondolta. Nagyobb gázt adott. Lajos valamit kiáltott, de nem értette. Aztán Lujza kiáltását hallotta "nem ők voltak". Megindult hirtelen, de alig tudta tartani az egyensúlyt. Lajost nem érezte a háta mögött. Lefékezett. Hátranézett, s látta, hogy idegenek veszik körbe. Közülük kiabál felé.

- Szólj a többieknek, jöjjenek vissza!

Azok talán már ki is értek a faluból, de biztosan várnak rájuk valameddig. Gond van. Ezek az idegenek sokan vannak. Segítség kell gyorsan, mert Lajost megverik. Egyedül hiába megy vissza. Nagy gázt adott, s nekirugaszkodott. Hiába lomha motor a T5-ös, ha kellő biztatást kap, főleg lejtőn, meg tud ugrani. Bedöntötte az első kanyarba

- A francba! Gyalogosok ténferegnek az úton.

Próbálta visszavenni gépét az ívről, de csak rontott a helyzeten. A kormány megakadt valamiben. Küzdött a nyeregben maradásért, de a motor hátulja kitört, s egyenesen a villanyoszlop felé sodródott. Elengedte a kormányt, hátradőlt, és elrúgta magát.

Az árokban fekve tért magához. Körbevették jó barátok, s rosszak.

- Valaki hívjon mentőt! - hallotta valahonnét távolról

- Nem kell mentő. Nincs semmi bajom.

- Nem neked haver, hanem akit elgázoltál.