('75 szeptember)

A lehetőség.

Juci nem tudta leplezni zaklatottságát, így az egész műszak azonnal megtudta, hogy összeveszett az udvarlójával. Az okát persze senki nem tudta. Nem volt éppen veszélytelen a helyzet, hiszen a Sára leendő anyósa is a szalagon dolgozott. A két lány csak remélni tudta, hogy nem derül ki az eset. Ők egymásnak eddig mindent elmondtak, s ez most megváltozott volna, ha Juci nem veszi észre a ledobott bugyit. Így legalább a barátnőknek nem kell titkolózni egymás előtt. Nehéz lesz ezután együtt dolgozniuk, együtt tölteni szinte minden napjukat, de idővel majd megemésztik a dolgot. Remélték, hogy Zsoltnak se jár el a szája. Legények egymás közt szívesen dicsekszenek a trófeáikkal - néha még tesznek is hozzá - de Zsoltnak nem ment el az esze. Ha Tibinek a fülébe jut, akkor harc lesz. Zsolt pedig nem akar Sáráért harcolni. Ő soha nem bántott senkit, őt se verték még meg, hiszen igyekezett azt elkerülni. Tibivel szemben nem lenne esélye.
Ej, pedig de szívesen elújságolta volna hétfőn a kollégáknak a sikertörténetet.

Aztán mégis sikerült túltenni magát a dicsekvési kényszeren, mert más izgalmas téma került terítékre.
Olyan időszak volt ez a cég életében, amikor tömegesen léptek ki dolgozók, mert nem voltak megelégedve a fizetéssel. Már az a hír terjedt el, hogy nem is kapnak új megrendelést, a folyamatban lévő építkezéseket is kétséges, hogy be tudják fejezni többek között a munkaerő hiány miatt. A munkások hergelték egymást. Néhányan csak azért mondtak fel, mert ha a Jóska, meg a Pista elmegy, akkor ő se marad. Volt aki néhány hét után új felvételesként vissza is jött, mert nem talált kedvezőbb állást. Nem volt ez másként a Zsolt brigádjukban sem. A délelőtti munkaidőt azzal töltötték, hogy négy fiatal összeült az ebédlőben, és megfogalmazták a felmondásaikat. Zsolt volt a fő fogalmazó, de mindenki hozzátette a maga gondolatát. Aztán elosztották egymás közt, kinek melyik indoklás jut. Akinek az "Elhagyom a süllyedő hajót" szöveg jutott, másnap már nem is kellett munkába állni. Zsoltnak és legkedvesebb kollégájának még le kellett tölteni a két hét felmondási időt. Aztán pedig együtt kezdtek munkát keresni.

Bementek a járási hivatalba, ahol megtekinthették azt a listát amin az állt, mely munkahelyek várnak új dolgozókat. Az is fel volt tüntetve, mennyi munkabért kínálnak. Az építőipari ajánlatok eleve kiestek, hiszen épp azt nem akarták - legalábbis Zsolt így érezte - hogy egész életüket építkezésen töltsék. A gabonatárolóban kínáltak havi 3000 Ft-ot. Ez volt a legjobb ajánlat. El is mentek a helyszínre, ahol középkorú asszonyok gúnyos mosolya kísérte érdeklődésüket. Nehéz munka ám ez - mondta egyikük, s a hangsúlyból érződött, hogy nem tartja őket alkalmasnak erre a feladatra. Aztán mégse jelentkeztek a munkára. Nem a nehézsége miatt, hanem inkább a monotónia-tűrésüket nem kívánták próbára tenni. A kolléga talált aztán egy kedvükre való lehetőséget. Miskolcon kellett jelentkezni az országos kőolajkutatóhoz. Na, ez nagyon jó. Változó munkahely, ami azt jelenti, hogy az egész országot bejárhatják. Viszont nagyon kicsi pénzt kínáltak, aztán el kellett volna menni (mint minden új munkahely esetén) orvosi alkalmassági vizsgára...ez így együtt már nem volt annyira csábító. Ha a büszkeségük engedi, visszamennek kőművesnek.

Három hét elteltével Zsolt árukísérő lett az egyik egri bútorgyárban, a kőműves fizetés kétharmadáért. Voltak ebben a munkában izgalmas napok, de általában életveszélyes volt, hiszen majd' megölte az unalom.
Falusi lakhelye miatt nem volt egyszerű bejárni. A sárga kormorán szóba se jöhetett, mivel nem volt rá jogosítványa. Alkalmanként megkockáztatta, hogy szükség esetén elmenekül a rendőr elől, de rendszeres közlekedésre gondolni se mert. Kerékpárral túl nagy volt a távolság, busszal pedig reggel túl korai, délután viszont bizonytalan az időpont. Munkájuk legnagyobb része abból állt, hogy a vasútállomásra szállították a bútorokat, ahol vagonokba kellett rakni. Csak ritkán volt annyi üres vagon, hogy a munkaidejüket kitöltse a szállítás, így rengeteget kellett a készáru-raktárban bujkálni, hogy a szalagon dolgozók ne lássák őket lófrálni. Ha nem is volt mit tenniük, nem mehettek el akkor, amikor a műszak végzett, hisz akkor nem lehetett mivel megindokolni, hogy a szállítóknak magasabb a fizetése. Ezért volt mindig bizonytalan a hazautazás.
Sok-sok ráérő idejében sétálgatott a gyárban. Nézegette a gépeken dolgozó lányokat, akikkel beszélgetni nem nagyon akadt alkalom, hiszen ahhoz túl nagy volt a zaj. A negyedóra reggelidőt igyekezett a pihenőben tölteni, de a lányok ennyi idő alatt vagy az evést, vagy a dohányzást választották, mindkettő nem fért bele az időbe, az ismerkedés meg pláne. Ráadásul Zsolt nem is dohányzott.
A főnök titkárnőjével viszont jókat lehetett dumcsizni. Rövid nyaka, hajlott háta ellenére akár jó nőnek is mondható. Göndör, barna haja volt, éppen mint odahaza Sárának, s micsoda véletlen egybeesés, ő is menyasszony. Erika megengedte a fiúnak, hogy leüljön az asztalához, és pötyögtessen az írógépen. Nem volt nehéz a lány nevét megjegyezni, mert az írógépre is rá volt írva. Bensőséges viszony nem alakulhatott ki, mert az irodában mindig nagy volt a forgalom. Aztán a közvetlen munkatársak se nézték jó szemmel, hogy ott időzik órákon át. Így maradtak társalgásra csupán a csomagolók. Ők közel is voltak a raktárhoz, nem is voltak zajosak, s néha még segíteni is kellett nekik, ha sürgős volt a szállítás. Ez jó indok volt a közeledésre. Többnyire családos asszonyok voltak, csupán két lány akadt köztük. Egyiküket Zsolt szépnek találta, de visszahúzódó természet lévén, nehéz volt vele megtalálni a közös hangot. Kizárásos alapon maradt a Zsuzsa. Tizenhét-tizennyolc éves lehetett, jó volt a humora, néha kacérkodott is a fiúval, de Zsoltban meg volt az a hiba, hogy mindig a legszebb lányokra áhítozott. Zsuzsától viszont nagyon sokan voltak szebbek a gyárban. Kicsit pufók alkat, rossz állásúak a lábai, s még az arányai sincsenek igazán eltalálva. A mellei vonzóak lehettek annak, aki szereti a nagy melleket. Bár az igazsághoz tartozik, hogy bútorcsomagoláshoz nem öltözik kihívóan az ember lánya. Jól kiöltözve akár vonzó is lehetett volna.

- Figyelj öcsém! - szólította meg egyik reggel Viktor, a legjobb beszélőkével megáldott kolléga - Beszéltem a csomagolókkal. Műszak után átmegyünk a pincébe, ahol a céges bulik szoktak lenni. Van pia, kicsit iszogatunk, aztán dugunk egy jót. Jön a Margó, az Andi, meg a Zsuzsa. Tiéd lehet a Zsuzsa. Benne vagy? Hívom még Lacit, így mi is megvagyunk hárman.

Nem mert nemet mondani, bár nem ilyen dugásról álmodott. Volt ugyan már lánnyal, de Zsuzsával éppen csak beszéltek néha, akkor is érdektelen semmiségről. Valójában semmilyen viszonyban nincsenek. Semmi nem indokolja, hogy ilyen könnyen odaadja magát. Ráadásul társaságban. Zsolt még nem is járt a helyszínen, nem tudja, mennyire lehet egyáltalán félrevonulni. Aztán csak zubele, egy majdnem idegennel? Kétségei voltak. Nem igazán hitt benne, hogy ez így összejön, de nem is nagyon volt kedve. Viktornak ezt mégse mondhatta, hiszen aztán az egész brigád azzal fogja cukkolni, hogy megijedt a pinától.
A csomagolókkal egész délelőtt egyetlen szót nem váltottak. Viktor ígéretén kívül senki és semmi nem igazolta vissza, hogy lesz buli. Zsolt azért fohászkodott magában, hogy ne sikerüljön a parti.

Ez a nap is épp olyan unalmasnak ígérkezett, mint legtöbb. Viktor bement a főnőkhöz a diszpóért, de nem hozott semmit. Nincs vagon. Majd talán 11 órakor kiállítanak két 19 m2-est. Ez gyakorlatilag annyi munkát jelent, hogy két IFA-val fordulnak kettőt, de a második útra az egyiket félig kell pakolni, mert több nem fér a vagonokba. Most csak meg kell várni a tizenegy órát úgy, hogy aki látja a szállítókat, azt higgye, dolgoznak. Többnyire a készáru-raktárban bujkáltak, de Miklós, a raktáros nem vette jó néven, ha összetörték a csomagolást a heverőkön. A várakozás viszont szörnyen álmosító. A sarokban volt ugyan egy megégett heverő, amit egy vasúti tűzből mentettek ki, de azon mindig feküdt valaki. Hetüknek nem jutott hely. Pedig Zsolt rettentően álmos volt. Még a délután esedékes szex reménye se bírta éberen tartani. Reggel is aludt egy kicsit a buszon, s azt tapasztalta, hogy ilyenkor az egész napja el van rontva. Igyekezett is az utazás alatt ébren maradni, de ez hajnal négykor nem olyan könnyű.
Fél tizenegykor megrakták az egyik autót, ami elment az állomásra. Ez kb 10 perc munka, utána lehet megint tétlenkedni, mivel a kocsit csak két pakoló kísérhette. Kettőjüknek sok volt ugyan a vagonba átrakodni, mégis inkább ezt választotta volna bármelyikük, mint az unatkozást. Zsolt tehát ismét a raktárban téblábolt. A csomagolóba nem mert átmenni. Nem tudott volna miről beszélni a lányokkal, hiszen folyton a délutáni programon járt az esze, arra meg nem mert nyíltan rákérdezni. Az iroda felé a csomagolón át vezetett az út, de éppen csak a terület szegletét érintette, nem kellett feltétlenül szólni az ott dolgozókhoz. a fiú csak a szeme sarkából figyelte a nőket. Zsuzsa észre se vette, hogy arra jár, vagy csak úgy tett, mintha nem látná. Andi, egy szőke harmincas - akinek családi állapota nem egyértelmű - sokszor beszól a nála tíz évvel fiatalabb legénynek, remélve, hogy zavarba hozza. Most ő se tett egyetlen jelzésértékű megjegyzést, egy sejtelmes mosolyt, egy huncut kacsintást...semmit. Felnézett, amikor észlelte, hogy előtte megy valaki, de ezentúl semmivel nem reagált. Egyedül a szép kislány nyújtotta felé a kezében lévő ollót mintha kard lenne, de ez semmit nem jelent, csak gyerekes incselkedés. Ő egyébként sincs a kínálatban. Sőt, ha egyáltalán igaz amit Viktor mond, ez a lány akkor sem tud semmiről.
Az állomásra induló szállítmány egyik kísérője Viktor volt, s az iroda előtti dohányzóban odaintette magához Zsoltot.
- Ugye nem gondoltad meg magad? Veszek a trafikban gumit, hozok neked is.
Erre nem lehetett mit mondani, csak bólogatni. Lelki szemeivel már azt látta, amint a pincében Andi gúnyosan mosolyog rajta, amiért olyan ügyetlenül próbálkozik Zsuzsával. Aki egyébként nem is tetszik, de mindenki elvárja tőle legalább a próbálkozást, ha már egyszer eljött. Kell az az alkohol! Legalább oldja a gátlást. Sőt! Ha elügyetlenkedi a dolgot, akkor rá lehet fogni, hogy be volt rúgva. Na, ez lesz a megoldás. Még abban reménykedett, - mivel a nők részéről semmi jelzést nem észlelt - hogy Viktor csak kitalálta az egészet.

Már dél volt, amikor visszaért az autó. Betolatott a raktárba. Kicsit ügyetlenkedett a sofőr, sokat kellett irányítani, nehogy nekimenjen a bútorok sorának. A helyismeret ellenére se volt olyan ügyes, mint amikor Szegedről jött egy pótkocsis szerelvény. Előbb bejött a sofőr gyalog, megnézte hová kell beállnia, majd úgy betolta a szerelvényt irányítás nélkül, mintha sínen járt volna. Hárman is kiáltották neki, hogy "JÓ", de akkor már állt. Na, de semmi gond, ha félre megy az IFA, odébb húzzák a heverőt.
Nagy kapkodva nekiláttak a rakodásnak. Zsolt meg is rántotta kicsit a derekát, de ez majd' mindennapos eset, nem kell vele törődni. Amikor kész volt, beállt a másik kocsi is. Az elkészített mennyiség éppen nem fért fel. Senki nem akart még egy fordulót tenni két fotel miatt, így az előbbi kocsira feltuszkolták az egyiket, erre a másikat, de kicsit ki is lógott a ponyva alól, félő volt, hogy út közben leesik.
- Na fiú - utasította Zsoltot Lajos bácsi - préseld csak fel magad! Majd fogod a fotelt.
Ez lett a megoldás. A két teherautó kigördült a gyár udvaráról, majd irány a vasútállomás. Zsolt erősen kapaszkodott a plató végén a sátorvasba. Igyekezett az alatta lévő hullámpapírt se nagyon összetörni, de ennél fontosabb volt, hogy biztonságban érezze magát. A feltuszkolt fotel elég stabilan állt, ahogy az utolsó heverőre ráborították. Csak a csomagolás miatt billegett egy kicsit. A fiú egész délelőtt küzdött az álmossággal, most is minduntalan becsukódott a szeme. Volt kb 15 perce, amíg megérkeznek. Amikor néha felpillantott látta, hogy a mögötte haladó kocsiból mutogatják, hogy fogja erősen! Kicsit elbókolt. Úgy döntött, elég stabil az a fotel, nem kell állandóan fogni. Aztán egy puffanásra ébredt. Látta, hogy az úton pattogva jön utánuk a fotel. A másik kocsi megállt, - s láss csodát - felerőltették a rakomány közé.
Egy éves munkaviszonya alatt ez volt az egyetlen eset, hogy nem kapta meg a prémium címszó alatt rendszeresen juttatott fizetéskiegészítést. Ettől persze súlyosabban érintette a lelkét a kollégák dorgálása. Nem is tudott rá mit mondani, hiszen egyértelműen ő volt a felelős. Ezek után még kevésbé volt kedve a délutáni gruppen szexhez.

Fél kettőre végeztek az aznapi munkával. Már csak meg kellett várni, hogy elmenjen a műszak. Ekkor jött a főnök, hogy lenne egy maszek, amit feltétlen meg kell csinálni. Négy ember kell hozzá. Lajos, Viktor, Zsolt, és a sofőr, Jóska. A fülkébe nem férnek, a fiatalnak ugrás a platóra, eddig is ott utazott.
- Egy zongorát kell elvinni! Itt van a cím. A tulaj már ott fog várni. Ki lesz bontva a terasz korlátja, csak át kell emelni a platóra. A nehezebb rész majd a panelban lesz, mert második emelet.
Egyiken se voltak túl boldogok a feladattól, de legalább lesz egy kis zsebpénzük. Hasonló esetben egy százast szoktak kapni, de többnyire hárman vannak rá, van amikor ketten.

Valójában nem zongorát, hanem egy nagyméretű pianínót kellett elszállítani. Régi lehetett, hiszen még díszes gyertyatartók is voltak rajta. Illett hozzá a falépcsős, faragott gerendás ház is, amit hamarosan el fognak bontani, ezért kell belőle kiköltözni. Nos, a főnök nem jól tudta, mert a korlát nem volt kibontva. Nem is lett volna értelme, mert a keskeny tornácon nem tudtak volna vele elfordulni, így kénytelenek voltak levinni a széles falépcsőn az udvarra, s onnét felemelni a platóra. Ugyancsak szakadt a víz mindegyikükről, reszketett az inuk, mire felküzdötték. Maga az út talán öt percig tartott, nem nagyon pihenték ki ezalatt magukat. És még csak ezután jött a neheze. Felvinni a szűk lépcsőházban a második emeletre. Alaposan megdolgoztak a zsebpénzükért. Segített a tulaj is, éppen úgy kifáradt, mint a szállítók.
- Tud rajta játszani? - kérdezte Viktor, miközben az úr, reszkető kézzel öntötte a konyakot.
- Ih, ih, igen.
- Játszon má' valamit!
Nem nagyon kérette magát. Felcsapta a fedelet, s ütni kezdte fáradt ujjaival a billentyűket. Senki nem ismerte fel a művet. A bútorszállítók nem igazán a zeneértő közönségből kerülnek ki, de nem hiszem, hogy ez lett volna az oka.
- Mivel tartozom?
- Szá..- mondta volna Viktor az összeget, de maga is soknak találta, s a gombóctól alig tudta kimondani, hogy százhúsz forint.

Három órakor értek vissza a gyárba, a csomagoló lányok nem várták meg a férfiakat, így a buli elmaradt.