2020. május 30., szombat

Gyorskeresés

Rozsdástalpúak 3.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

3.nap

Virradatkor fegyverropogásra ébredtek. Kihasználva, hogy nincs tiszt közel, s távol, az öreg katonák különböző alkalmakkor begyűjtött vaktöltényeiket elpufogtatták. Tették ezt nyugodt lélekkel, annak ellenére, hogy a vak lőszer rettenetesen kormol. Viszont nem a saját fegyverüket piszkították be, lévén a géppisztoly a harckocsi tartozéka, s mint ilyen, a töltőkezelő, vagyis a kopasz feladata a tisztán tartása. Akadt olyan, aki éles lőszert használt, de ez általános felháborodást váltott ki a többiekből. Akinek még volt kajája az megreggelizett unalmában. Akadt, aki beindította az előmelegítőt, de ennek az volt a feltétele, hogy a" kályhacső" a szabadba nyíljon. Ez a feltétel a 2/3-as szakasz esetében nem volt meg.
- Hol van Lóri? - kiáltott át Radu a szomszédos tankon álldogáló kopasznak. A katona nem válaszolt, csak lefelé mutatott, a kocsi belsejébe, majd fejét a tenyerébe billentve jelezte, hogy alszik az őrmester. Radulovics fogta a géppisztolyt és átmászott. Az őrmester fölött nyitva volt a csapóajtó, de valóban úgy tűnt, mint aki alszik. Belógatta a fegyvert a nyíláson és elsütötte. A zárt térben iszonyatosan nagyot szólt a lövés a Lóri fülétől néhány centire. Nem volt nagyon vicces. Valószínűleg nem aludt már, mindenesetre meglepő volt a reakciója.
- Hülye vagy? - kérdezte olyan hangon, mint akit megböktek. Semmi izgatottság nem volt a hangjában, pedig legkevesebb, amit elvártak volna tőle, hogy riadtan felugrik.
- Jó reggelt őrmester elvtárs. - vigyorgott Radu - Várjuk a mai programra vonatkozó parancsot.
- Te vagy az a normálatlan? Jól szórakozol? - aztán a lehető leghangosabban elkiáltotta magát, hogy a vetésen "parkoló" 3. század is hallja - Lövöldözést abbahagyni! Lajos leharapja a fejeteket, ha visszajön!
Pusztába kiáltott szó. Ez itt a helyes kifejezés. Fel is adta a további próbálkozást, úgyse hallgatnak rá. Ő is épp olyan gyerek, mint a többiek. A tiszthelyettesi vállaptól még nem lesz tekintélye. Megnyugtatta magát azzal, hogy van még két őrmester rajta kívül, tegyenek rendet azok. Az ő szakaszában csak ez az egy hülye van, de ennek sincs több vaktölténye. Kibontott egy húskonzervet, kimászott a kocsi tetejére és elkezdett reggelizni. Nem volt ugyan éhes, de ezzel is telik az idő. Kicsit toporgott közben, hogy átfagyott lábait megmozgassa.
- Siralmas látvány mi? - tette szóvá Radu, mikor látta az őrmi szemlélődését. - Azt hiszem, a parasztok elsírják magukat, ha meglátják a vetést. Az a legkevesebb, hogy kártérítést kérnek a seregtől. Személyesen persze senkit nem fognak elmarasztalni, pedig szívesen látnám Lajost is meg Pipást is, amint lekapják őket a tíz körmükről. Vagy ne ábrándozzak?
- Hát, nem hittem volna, hogy így leragadunk. Az egész ezen a béna Sanyikán múlott. Ha ő átjutott volna, akkor mindenki átjut. Alhattunk volna fűtött sátorban. Bele van fagyva a lábam a surciba. A tiétek ráadásul még el is van ázva.
- Íme a leggyengébb láncszem elmélete.

Szifi kapaszkodott fel a szakaszparancsnoki kocsira. Hozzájuk tartozik, de a másik kocsi vezetője. Alig több mint másfél méter, súlya is ennek megfelelő. Vagyis helyes kis kölyök, ráadásul mosolygós, lányos arca van. Természete is barátságos, nem fecseg sokat, de jól el lehet vele dumálni. Szeretetre méltó figura. Senki nem tudja, hogyan ragadt rá a beceneve. Igaz, kedves kis név a Szifi, ha nem tudjuk hogy ez a szifilisznek a rövidítése. Mindenesetre, elfogadta a nevét.
- Muszáj neked is az én kocsimat összekenni? - szólt rá az őrmi, amint bakancsáról vakarta a sarat a sárvédő felhajlított peremén.
- Mit vagy úgy oda? Nem mindegy már ennek? Különben se neked kell lemosnod, Megengedem, hogy te is összesározd az én kocsimat. Van egy cigid?
- Leszakad a pofám. Nem elég, hogy szemtelen, még kunyerál is.
- Van cigid, vagy nincs? Ha nincs, nem kapsz pálinkát. - húzta elő nadrágzsebéből a majdnem üres üveget.
- Megegyeztünk.
- Meddig dekkolunk itt? - kérdezte Szifi
- Mit tudom én. Majd jönnek értünk. Fűtő! Kapcsold be a rádiót!
Nem sok értelme volt a rádiózásnak, mert senkit nem tudott elérni. Közben az akácosból vágtak száraz ágat és tüzet rakott néhány öreg, a Lajos századából. Mind a három tiszthelyettes odatolakodott melegedni.
- Jól itt hagytak bennünket. - mondta Lóri - Nem tudom elérni Jóskát, hiába próbálom a rádión.
- Jóska legalább csak egy szakaszt hagyott itt, de Lajos az egész századot hátrahagyta. - panaszkodott főnökére Máté, a 3/3-as szakaszparancsnok.
- Na de mit tudott volna tenni sötét éjszaka ő is? - vette pártfogásába a harmadik őrmester. Attól még itt ragadtunk, hogy ő is a tankban alszik. Szolidarításból maradt volna?
- Az ősszel persze nem hagyott ott a patakban. - kapcsolódott a beszélgetésbe Bringa, az egyik öreg katona. Volt neki rendes neve is, de a pedálozás miatt ragadt rá ez a gúnynév. Hűséges embere volt a hadnagynak, pedig bárkinél több büntetést szabott ki rá.

A többiek bólogattak. Mindenki ismerte az esetet. Még az ősszel történt. A kiképzési feladat befejeztével minden század kivonult az úgynevezett "B" körletbe. Háború esetén el kell hagyni a laktanyát és ezt a körletet kell elfoglalni, tehát jó, ha ismerik az utat. Minden századnak külön kell végrehajtani a feladatot, mivel a kiképzésre csak ugyanaz a kilenc kocsi használható. A másik két század már sikeresen túl volt rajta, következett a harmadik. Kétséges volt a siker, hiszen nagy esőzések voltak az előző napokban. Lajos persze mindenáron bizonyítani akarta, hogy az ő csapata van olyan jó, ha nem még jobb, mint a másik kettő. A harcelmélet szerint ez csak tartalék század. A lövészeti eredményeik is gyengébbek. Az persze senkit nem érdekel, hogy a 3. század eredményei valósak, míg a másik két tiszt csak a mindenképpen szükséges mennyiséget löveti le, aztán pedig meghamisítja az eredményt.
A konkrét esetben csupán végig kellett menni oda- vissza egy kb. 20 km-es terepszakaszon. Felázott talajon nem volt könnyű. Talán 2 km lehetett hátra még a célig, amikor egy aszfaltúton való átkelés után száz méterre, egy kis patakocska keresztezte az útjukat. Nem volt rajta híd, hiszen jó időben akár át is lehetett ugrani. Nem gondolták volna, hogy kifog rajtuk ez a kis vizesárok. Két kocsi át is jutott könnyedén, de a harmadik elakadt. Az út ezzel le lett zárva. A józanész azt diktálná hasonló esetben, hogy az előtte álló tank kivontassa. Lajos ehelyett nekiküldte a következő kocsit a pataknak. Azt remélve, hogy el tud menni mellette. Nem sikerült. Ekkor még mindig nem a mentésről intézkedett, hanem a várakozókat akarta valahogy átjuttatni. Személyesen vette irányítása alá a következő járművet. kiszállította a vezetőt és ő ült a helyére. Elindult a réten, a folyásiránnyal szemben. Legalább ötven méterre eltávolodott, amikor nekifordult a pataknak és a lehető legnagyobb lendülettel neki iramodott. Kicsi volt a meder, de túlsó part meredeken le volt szakadva. A tank orra beletúrt a földbe és megállt. A hadnagy, mint aki jól végezte dolgát kiszállt, beült a következő kocsiba és odahajtott nagy nehezen az imént otthagyott mögé. A hernyótalpak úgy gyúrták a sarat, mint a rétestésztát. Csak ekkor mondta el a tervét. Mivel a vontatásra odakészített kocsinak se volt elég biztos a talajfogása, mögé sorakoztatta a maradék hármat. Az aszfaltút ezen a részen már olyan közel volt, hogy a vontatókat nem lehetett egyenes sorba beállítani, csak ívesen. Vontatókötelekkel egybefűzték a járműoszlopot, s megadott jelre elindultak hátrafelé. A lánctalpaslánc meglódult és úgy kirántotta a patakból az elakadt monstrumot, mint valami papírdobozt.
A körletbe nem sikerült kijutni, de hazavitte a századot. A hazaúton volt még egy elakadás. Félelmetes látvány volt amint a vontatott tank vezetője felállt a helyén és kinyújtott karjával akarta visszatartani a homlokpáncélra feltornyosuló sárhegyet. Szerencsére nem volt akkora mennyiség, hogy őt odaszorítsa a toronyhoz, de megtartott egy darabig, amíg megnyugodott.
A tiszttársak cikizték ugyan a hadnagyot, amiért nem jutott ki a körletbe, de ez senkit nem érdekel.

Már órák óta világos volt, amikor megjött egy teherautó a törzstől a reggelivel. Mire kiosztották, megérkezett a bika, vagyis a harckocsi vontató. Az alapgép ugyanaz, mint a tank, csak nincs rajta lövegtorony. Viszont egy kis műhelykocsi van rajta berendezve daruval és egy kicsi rakfelülettel. A farpáncélon egy támasztóeke, fölötte a lényeg, egy erős csörlő, 200 méter drótkötéllel. Iszonyatos vonóereje van, de sajnos tolni nem tudja a kötelet.
Egy kis magaslaton leengedte az ekéjét, a legközelebbi tanktól nagyjából 50 méterre. A fiatalok, vagyis a kopaszok vállukra vették az egyelőre még csak zsíros kötelet, a nagy sárban ténferegve, mint a volgai hajóvontatók húzták-vonták, rángatták egymást. Miután létrejött az összeköttetés, megindult a csörlő. Megpróbált a tank is segíteni magán, de nem volt rá szükség. A bika néha még keresztben is húzta, amint csúszott ide-oda. Egy perc alig telt el mire kiszabadult az első. A kopaszok ismét vállukra vették a most már sáros, csúszós kötelet és irány a következő tank. Ezzel már szüneteltetni kellett a vontatást, amíg a kötélről a ráragadt sarat lekaparták. Van ugyan egy gyorsan pörgő drótkefe pár közvetlen a csörlőnél, de az nem győzte takarítani, be kellett segíteni. Ez a munka megtartott egészen délig. Akkor végre minden kocsi az úton sorakozott.

Rádión kapott parancs alapján elindította Lajos a századját. Egyébként ő a teherautóval jött vissza. A második század parancsnoka nem jött vissza, nem is üzent. Lóri őrmi tanácstalan volt, hiszen nem kapott parancsot, de nyilván neki is oda kell menni, ahová a többieknek. Elindultak Lajosék után.

Alig várták már, hogy megérkezzenek valahová, de 3-4 km után megállt a sor. Valahol már voltak, elhagyták a síkságot, beértek a lösz dombok közé. Az utat nagy nyárfák szegélyezték, távolabb fűzfabokrok tarkították az ingoványos rétet, a dombokon akácosok takarták többé-kevésbé a szántóföldeket. Szemközt a dombon egy tanya, úgy nagyjából 6 - 800 méterre. A kocsisor állt, senki nem tudott semmit. Az a parancs, hogy várni kell. Valaki tudni vélte, hogy már egész közel vannak a Dunához.
- Itt várjuk meg a tartálykocsit, meg kell tankolni, mielőtt tovább megyünk. - hozta a hírt Lóri, Lajostól. Hamarosan meg is hozták a gázolajat. A tartálykocsi sorba járta a sort. Közben látogató érkezett. Pipás jött, a törzsfőnök GAZ-69-esével, hogy megnézze az elveszett fél csapatát. Végigjárta a kocsikat, és mindenkinek mondott valami marhaságot. Lényeges információt persze nem adott a továbbiakra vonatkozóan.
- Megtankoltak már tizedes elvtárs?
- Igen őrnagy elvtárs.
- Nagyon helyes. Minden tartály legyen feltöltve. Az olaj tartály is tele legyen, nehogy ne tartson ki a Lajta síkságig.
Szegény ember, mindig ilyen ökörségekkel jött, és úgy tűnt, komolyan is gondolja, amit mond. Azt hiszem, nem az ő hibája. Kissé sántított az uralkodó ideológia. A mi hadseregünk védelemre rendezkedett be, de a hazánkat konkrétan ennek az ezrednek a Lajta-síkságon kell védeni, ami köztudottan soha nem volt magyar terület. A harcok okozta rombolásokat kellett volna ezzel elkerülni. Azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy az osztrák 4-ik hegyivadász zászlóalj hogyan támadná meg Magyarországot odahaza. A történelem produkált már hasonló helyzetet. A II-ik világháborúban is a Donnál védekezett a magyar hadsereg. Na de ezek a gondok csak a Pipás agyában léteznek, az osztrákok is csak ott ellenségek. A katonák szerencsére ezeket a gondolatokat nem veszik át, sőt még a tisztek sem. Mutatják a főnökre a háta mögött, hogy furkó.
Negyedóra talán a látogatás, aztán anélkül, hogy valami parancsot adott volna, visszament a táborba az őrnagy elvtárs. Ez alatt, folytatódott a tankok tankjainak a feltöltése. Ezeknek a tankoknak elméletileg 270 liter a fogyasztása országúton, 350 liter terepen. Most, 50 km megtétele után átlag 300 liter fért a tartályaikba.
- Akkor mi megyünk - mondta Lajos Lórinak miután megtankoltak. - Ti azt csináltok, amit akartok, nektek Jóska a főnökötök. Kérdezd meg tőle! Ezzel elindult a saját tankja felé, miközben hosszasan igazgatta fején a tányérsapkát, amit azonnal lecserélt fejvédőre, amikor felült a toronyba.

A 3-ik század elvonult. Az árván maradt szakasz várta a parancsot. A tartálykocsis törzsbeliek megnyugtatták őket, hogy talán 2 km a táborig.
- Arra viszont készüljetek fel, hogy nem lesz helyetek a sátorban. Pipás úgy rendelkezett, hogy egy századnak harckészültségben kell lennie. Aki bevette magát a sátorba, biztos nem adja át a helyét. Na cső! Mentünk.
- Lórikám intézkedj! - támadtak rá többen is.
- Mit tudok tenni? Jóska nem ül a rádió mellett, nem tudok vele beszélni. Várunk.
Jól benne voltak már a délutánban. Unatkoztak rettenetesen. Volt, aki a rádiót tekergette, de többnyire oroszul beszéltek benne. Ha találtak magyar beszélgetést, azzal se tudtak mit kezdeni. Ki tudja, ki beszél kinek? Zsolt a parancsnoki periszkópon át figyelte a szemközti tanyát. Mozgást észlelt, bár szabad szemmel is el lehetett odáig látni. Lassan kezdett alkonyodni.
- Lóri! - kiáltott át a másik kocsihoz az őrmesternek- Figyeled a csajokat? Ott leskelődnek a ház előtt.
- Van egy jó ötletem. - ugrott át az őrmester a másik kocsira- Világítsunk rájuk a nagy sugárvetővel!
- Hülye vagy? A fekete üveggel?
- Dehogyis, csavarozzuk le róla, csak vigyázz nehogy eltörjön! Már csináltam ilyet. Kurva erős fénye van.
Rendeltetés szerint a nagy sugárvető az éjjellátó infra készülék része, melynek a fénye szabad szemmel nem látható, de a fekete üveg leszerelése után valóban soha nem látott fényerővel világította be a tanyát. A katonák szinte nyerítettek örömükben amint távcsövön át látták a tanyasiakat, ahogy az öklüket rázzák.
- Ugye milyen jó vicc? Milyen mérgesek mi? El se tudják képzelni mi ez a nagy fény.
- Még jó, hogy nem hallani miket mondanak.
- Elég már! Hagyjátok abba! - kiabálta túl Sanyika a vihorászókat.
- Tényleg hagyjuk abba. - adott neki igazat Lóri, aki az egészet kitalálta.
Közben megint este lett, de nem olyan sötét, mint tegnap, most feljött a hold. Lóri a rádióhoz ült, és várt.

Végre megjött a parancs. Csatlakozzanak a többiekhez. Nem lehet eltévedni, csak mindig egyenesen az úton.
Hosszú lejtőn ereszkedtek lefelé, a mélyen bevágott úton. Mikor leértek a sík területre, ismerős árnyak tűntek fel az út mentén. Rátaláltak a többi tankra. Lóri elment megkeresni Jóska főhadnagyot, mutassa meg, hová álljanak le. Rövid időn belül visszajött, és a három elveszettet beirányította a part menti nyárfasor alá, néhány méterre az áradó folyótól.
Néhányan megpróbáltak helyet keresni a sátrakban, de mint ahogy megmondta a tartálykocsi-sofőr, reménytelen próbálkozás volt. Az ellátó főtörzstől szereztek néhány konzervet, amire túlzás lenne azt mondani, hogy jóízűen elfogyasztották. Jól esett volna valami meleg étel. Akik előbb jöttek, azok már délben meleget ettek, de a Lóri szakasza lekéste a vacsorát is. A hideg időre való tekintettel meleg teához hozzá lehetett jutni és azért már az is valami. Kissé javít legalább a közérzetükön, főleg az újszerű íze miatt. Azt hihetné az ember, hogy rumot öntöttek bele, de ez csak illúzió, illetve rum aroma. Annyival javultak a körülmények, hogy a kocsikban alvóknak nem kellett fagyoskodni éjszaka. Aki igényelte, kapott hálózsákot. Nagyon jó hálózsákok voltak. Néhányuknak meg is fordult a fejében, milyen jó lenne hazavinni. Csábító volt az a szokásostól eltérő eljárás is, hogy nem tartották nyilván, kinél van. Nem lehet kideríteni, ki lopta el. Persze az lenne az egyetlen jó megoldás, ha a környéken lenne egy ismerős, akinél ideiglenesen el lehetne rejteni. A többségnek persze még a földrajzi helymeghatározás is gondot jelent. Honnét lenne ismerősük, amikor azt se tudják, hol vannak. Na jó, a Dunánál.

A sátrakon túl tűz világít. Kopaszok ülik körbe keseregve a fölött, hogy mindig velük szúrnak ki. A sátorban egyiküknek se jut hely, ráadásul még az őrséget is nekik kell adni. Az újonnan érkezők kopaszai hamar megtalálják sorstársaikat. A tűz mellett áll egy 10 literes ételhordó, benne merőkanál.
- Igyatok! - kínálják a most jötteket.

- Mi van benne? Tea? - kérdi egyikük amint belenéz az edénybe, s folyadék színe alapján beazonosítja.
- Aha.
Nagyot kortyol a merőkanálból, s kis híján kiköpi a meglepetéstől a jóféle száraz homoki fehéret.
- Ebben bor van - állapítja meg nagyot nyelve, miután visszateszi a kanalat.
- Miért? Mit gondoltál?
- Na jó, de ilyen sok? Honnét van?
- Van itt fent a dombon egy ház. - int bele a sötétbe az egyik "vendéglátó".
- Jó forgalmuk lehet. - mondja egy másik - A műszakiakat is beleszámolva több százan vagyunk a közelben.
- Arra lefelé nyulak (lövészek) is vannak, - mutatott dél felé egyikük egy izzó végű bottal, amivel a tüzet piszkálta - azok is lehetnek legalább ennyien, ha nem többen.
- Jó kis gyakorlat lesz, ha ennyi népet idecsődítettek. - állapította meg az újonnan érkezettek egyike.
- Szerintem is - vette át a szót Pista, az első szakasz egyik kopasza, miután felhörpintett egy merőkanál bort. - Azt mondják, komoly csatát fognak imitálni. Jönnek harci helikopterek, meg vadászrepülők is. A tüzérségi előkészítést robbantásokkal helyettesítik. Aztán átkelünk a hídon, a nyulak meg mellette úsznak majd. Azt mondta az őrmester, hogy a kiképző kocsik vakkal lőni is fognak. Jó, hogy a miénk nem az.
- Megint velem tolnak ki – mondta, akinél a tüzes bot volt - Azt mondják, a vaklőszer iszonyatosan kormol. Lehet pucolni. Annyi jó azért van benne, hogy egyedül nem tudom. Segíteniük kell az öregeknek is.
- Legalább kefélhetsz egy jót. - Erre harsány röhögés tört ki az imént még kesergőkből.
A 2-ik század kopaszai késő estig együtt ültek a tűz körül. Néhányan el is aludtak pokrócaikba bebugyolálva. Meséltek egymásnak az otthoni dolgokról, beszéltek terveikről, vágyaikról a jövőt illetőleg. Azt, hogy két évig katonának kell lenniük, kivétel nélkül mind büntetésként élték meg. Irigyelték azokat, akik megúszták a bevonulást egészségügyi okokra hivatkozva, különösen, akik egyébként teljesen egészségesek voltak.

következik: A híd túl messze van

Hozzászólások

(#1) petipetya


petipetya
(nagyúr)

Még mindig kell az a tank. :C Nem érdekel a fogyasztása, veszek bele üzemanyagot.

"nincs rá lezsóidő"

(#2) Urby66


Urby66
(aktív tag)

Gratulálok, nagyon jó írás!
Várom a folytatást.

(#3) Vakegérke

Mit mondjak, nem volt könnyű élet a kopaszé, szívtunk eleget. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#4) potyautas válasza Vakegérke (#3) üzenetére


potyautas
(csendes tag)
LOGOUT blog

Amikor gumi lettem, elvezényeltek kiképző rajparancsnok-helyettesnek. Akkor már nem volt szabad még az újonc kifejezést se használni. Az egyes harcos után patyolatba küldték a ruháikat, nem nekik kellett mosni. Engem 2 hét után leváltottak, mert nem hajtottam a fiatal elvtársakat. Hatvanan voltak egy folyosóra. Még a fókáért is sorba kellett állniuk. Hogy lehet őket meghajtani?

(#5) Vakegérke válasza potyautas (#4) üzenetére

Mi sem mostunk, hetente volt ruhacsere. No persze az alsógatya és a zokni mosása továbbra is személyes feladat maradt.
Gumivá válásom alkalmával rendkívüli előléptetésben részesítettek. Őrvezető lettem. Pünkösdi királyság volt, egy hét múlva már le is fokoztak. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#6) potyautas válasza Vakegérke (#5) üzenetére


potyautas
(csendes tag)
LOGOUT blog

Arra utaltam, hogy amikor minket megfektettek a sárban, utána magunk mostuk a sáros ruhát. Máskor nem. A jó méretű fekete gyakorlót viszont nem szívesen cseréltük le, csak ha már nagyon fényes volt a kosztól.

(#7) petipetya


petipetya
(nagyúr)

Milyen rang volt az a gumi?

"nincs rá lezsóidő"

(#8) Vakegérke válasza petipetya (#7) üzenetére

Köztes állapot, középső időszak. Már nem "kopasz", még nem "öreg".

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#9) potyautas válasza petipetya (#7) üzenetére


potyautas
(csendes tag)
LOGOUT blog

következő részben kapsz rá kimerítő magyarázatot ;)

(#10) petipetya válasza Vakegérke (#8) üzenetére


petipetya
(nagyúr)

Értem. Ezek szerint a munkahelyen gumi vagyok.

"nincs rá lezsóidő"

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.