A beteg összekuporodva, a görcsös hasi fájdalomtól nyüszítve szenved az anyósülésen. Az ajtó nyitva, hogy mielőbb ölbe kaphassam. Hogy minél gyorsabban bevigyem az ügyelet rendelőjébe. Nem túl nehéz, talán ötven kiló lehet, de épp elég volt a harmadikról lecipelni, még ha egy szakaszt lifttel is tettünk meg. Kora hajnal óta szenved. Nem hittem volna, hogy egyáltalán fel tudjuk öltöztetni. Hívtuk hat órakor a mentőt. A diszpécser felajánlotta, hogy küldi az ügyeletes orvost, de csak 7 után. Ha sürgős, vigyük oda személyesen. Ezt tettük. Megtaláltuk a címet, most itt várunk. Volt benn egy fertőző beteg, amikor megérkeztünk. Utána 10 perc, amíg fertőtlenítik a rendelőt. Nagyon hosszú 10 perc volt. Közben megérkezett egy öreg Hyundai, egy hozzá illő korú hölggyel. Orvosnak néztem. Gondoltam, legalább annyit szól, hogy jó reggelt! Ha már a láthatóan szenvedő betegről nem is kérdez, hiszen neki még nem kezdődött el a munkaidő. Újabb hosszú 10 percek teltek el. Aztán nagy sokára kijön az ajtón az éjszakai ügyeletes (annak gondoltam) meg a takarítónő, immár utcai ruhában. Az iménti Hyundai-os hölgy vörös mentős ruhába öltözve kíséri őket át az út túloldalán parkoló kocsihoz. Ekkor már köszönt. Betolta a kollegina autóját, majd tőlem kérdezte, hogy „ugye az akksi a rossz, ha csak annyit mond, hogy katt?”
– Az önindító – állítottam fel a diagnózist, ami vagy helyes, vagy nem, de nincs jelentősége. A kocsinak nincsenek fájdalmai. Különben is, beindult tolásra, pedig a hangja alapján dízelnek gondolom.
Ezután bevihettem a beteget. Megállapította, hogy be kell vinni a sürgősségire. Javasolta, hogy menjek be a kórház területére kocsival. El is mondta, merre induljak, hogy a személyzeti bejárón bejussak. Két és fél óra telt el a mentő hívásától, s máris a vizsgálóba került a beteg. Alig 1 kilométerre lakunk.
Nem tudom, mennyivel menne ez gyorsabban, ha nem épült volna Felcsúton stadion.
