2017. október 19., csütörtök

Gyorskeresés

Olvadt üvegpohár

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Hatvan, vasútállomás. Akkor szoktam itt időzni, amikor kedvezményes jeggyel utazom. 1977-ben, meg tegnap. A korábbi időpontban katona voltam, és az utolsó buszomhoz nem volt jó csatlakozás. Vagy Mezőkövesden vártam a megfelelő vonatra, vagy Hatvanban. Most megint kaptam kedvezményes lehetősséget, gondoltam kapok rajta. Nem csinálok belőle rendszert, nem szerettem meg a közösségi közlekedést. Tiszta, csendes, kényelmes. Nyílt pályaszakaszokon szinte hangtalanul suhan, hely van bőven....de már az elindulás rosszul kezdődött. Nyilván minden kellemetlenség a rutintalanságomra, nem kellő körültekintésemre vezethető vissza. A Neten megnéztem mindent, vagyis felkészültem. A helyi járatnál 2 megálló, és két járat között válogathattam (volna) Elindultam szokás szerit 3 perccel a busz indulása előtt, vagyis 6 óra 31 perckor. Nézem a kijelzőt, csak kb egy óra múlva jön a busz. Megyek a másik megállóba, ott csupán 25 perc. Kezdek számolgatni a vonat 7:34-kor indul, a busz menetideje 27 perc. Elég karcsú. Hideg nem volt szerencsére, csak fújt a szél. Szélárnyékban elviselhető volt a várakozás.

A vonatjegy megváltásával több idő elment mint gondoltam, pedig hamar sorra kerültem. Miskolcról Kőbánya-felső oda vissza, Hatvanig gyorsvonat pótjeggyel 980 Ft. Ez így elég baráti. Belefért volna a költségvetésbe a Keletiig, s onnét vissza Kőbányára, de nem így tettem. A MÁV első megmozdulásával (ez nem a megfelelő szó) első meg nem mozdulásával begyűjtött nálam egy rossz pontot. Pontban 8-kor indultunk. Vagyis 26 perc késéssel. Eddig majdnem egy órát álldogáltam/üldögéltem. Na, de lényeg, hogy elindultunk. Szép az idő, nézegetem a tájat. Kedvenc szórakozásom, hogy beazonosítsam amit látok. Emőd, Csicse térségéből nézve a bánkúti radarállomás kupolája magasodik a Bükk fölé. A látható településeket mind tudom, hiszen dél-borsodi gyerek vagyok. Szégyelleném, ha nem így lenne. Bedugom az agyas rádiót, azt hallgatom egy darabig, de nem tökéletes a vétel. Egy idő után csak a Petőfi szól, az is recseg, sistereg. Saját műsort kellett volna hoznom, de már mindegy. Csendben elüldögélek. Tényleg csendben, hiszen csak a váltóknál csattognak az acélkerekek. Nézem a kalauzt, ahogy integet az automata ajtónak, segít egy utasnak, aki nem tudja működtetni. Én is erőszakosan jöttem be a kocsiba, még be is akartam csukni magam után. Leszállásnál is megviccelt a hülye-biztos automatika. Csak akkor volt nyitható az ajtó, amikor a vonat megállt. Megérkeztünk Hatvanba, kissé megkésve. A csatlakozásom talán már Rákosrendezőn is túl járt. Sebaj, óránként megy a személyvonat. Mi mást is tehetek, megvárom a következőt. Ki van számolva az időm. Kb fél 11-kor érkezem a címre, fogom a megjavított notebookot, szűk órát beszélgetünk, kávézgatunk, talán még ráfér az arcomra egy szelet vajas kenyeret is kérni, hiszen reggeli nélkül indultam. A „Stadler Piroska” már korábban elnyerte a tetszésemet. Hely itt is volt bőven, oda ültem, ahová akartam. Fenn a mennyezeten mutatja a kijelző mennyi az idő, merre tartunk, mi a következő állomás. Aztán persze egy eszméletlenül kellemesen szóló női hang be is mondja. Rég túl vagyunk a fél 11-en, már az egészen is. 11:18. Egy fiatalembertől kérek segítséget, hogy hol jutok le az aluljáróba, de ő se tudja. Lefutunk az ellentétes oldal rézsűjén, őt ott várja a parkolóban a cimborája, én pedig bejutok a vasút alá, s látom a nénit, aki mellettem utazott. Ő már ismerte a járást. Jól ki kell lépnem, mert mindjárt jön a vonatom, amivel megyek vissza. Eszembe jut egy gyermekkoromban többször is látott szovjet háborús film, a „Ballada a katonáról” Szabadságot kapott a srác, s az utazás viszontagságai miatt csupán annyi ideje maradt hogy a mezőről hazarohanó anyját megölelje, s már mennie is kellett, mert a sofőr türelmetlenül dudált, akivel indult vissza a frontra. Na, de akkor háború volt, most meg békeidő.

Tíz percem van, vagy négy órám – jelentettem be a barátnémnak és lányának, akik kutyával a karjukon üdvözöltek.
Leültem, próbáltam rövidre fogni a mesélésemet, közben megkaptam a táskát, amiért mentem.
Mennyi is az idő? Idefelé 6 perc volt a gyalogút, visszafelé már csak 5 percem van. Már az ajtóból kiáltottam vissza, hogy „Boldog Új Évet!”
Ahol nem láttak, futottam. Mielőtt az aluljáróhoz értem volna, már láttam jönni a vonatot. Megállóhelyen pedig nem szokott várakozni. Felszaladtam a lépcsőn, hátha arra közelebb. Rossz ötlet volt. Mire visszafordultam, elment a vonatom. Basszus!
Borult a tervem. Emlékeztem, hogy a kora délutáni lehetőség eljutni Miskolcra az, ha Szolnok felé indulok, majd Debrecen, és Szerencs érintésével érek haza akkorra, mintha a későbbivel mennék a rövidebb úton. A jegyem már megvolt, meg nem terveztem országos körutat. Következő személyvonat éppen egy óra múlva indul. Eddig jó, legalább elmegyek kaját venni a Spárba. Felhívtam a feleségemet azzal a gondolattal, nézze meg, mikor van vonatom Hatvanból 13:40 után. Aztán abban maradtunk, hogy „majd hazajutsz”
A főutcára visszaérve támadt egy ötletem, hogy a túloldali bodegánál veszek hurkát/kolbászt. Nem nagyon vágyom az utcán étkezni egy asztalnál rossz arcú idegenekkel. Azért mégis oda mentem. A kiírás szerint volt választék bőven, csak sorba kellett állni, leadni a rendelést, aztán várni amíg elkészül. Viszont se hurka, se kolbász. Na, de ha lenne is....Ugyan már! Öt méterre a rohanó forgalom porától, zajától? Maradt az eredeti elgondolás. Ivójoghurt, bagett, túrós rétes. Addig kitart, míg hazaérek. Aztán visszamentem a vasúti megállóba, a padon ülve napoztam a szélárnyékban, ettem egy kicsit, amíg vártam a vonatra.

Szimpatikus középkorú hölgy volt a kalauz. Ő is Miskolcról jött, amikor én. Nem láttam, csak most beszéltünk róla. Ahhoz persze nem kértem segítséget, hogyan jutok majd tovább, pedig ez is belefért volna a barátságos csevejbe. A vonat minden állomáson és megállóhelyen megállt. Nagyon sok helyen. Budapesten belül még rendben is voltak, de a Galga-térség valami borzalmasan lehangoló. Enyhén romos, elhagyatott, körbe gazos, összefirkált házikók. Utas alig, de annak a néhány embernek is haza kell jutnia valahogy, aki nem kocsival, vagy busszal jár. Valaha persze szebb napokat élt a vasút, de változik a világ. Talán nem is említettem, a vonatok tetszettek. Bizonyára nem ilyenek mindenhol, de ez egy fővonal.
Hatvan állomás! Hatvan állomás! ….a vonat tovább nem közlekedik. Na, akkor nézzük gyorsan a táblát! Miskolc, Miskolc, hm...Sátoraljaújhely. Aha! Ez az! Érkező....a francba! Mégse. Aztán nem sokkal később hallom (meg látom is) Eger állomásra közlekedő gyorsvonat. Ez nekem nem jó, hiszen mindegy, hogy itt várakozom, vagy Füzesabonyban. Valaha voltak munkásvonatok Miskolcról odáig, de amire én emlékszem, több mint 40 éve volt. Ráadásul a miskolci helyi járat is szombati menetrend szerint közlekedik. Nem hiszem, hogy lenne most ilyen vonat az én kedvemért. Meg kellett volna kérdezni, de nem tettem. Tanulmányoztam erősen a táblázatot, amely szerint egy óra múlva....

Már közeledett az idő, de a kijelzőn nem szerepelt, pedig már későbbi időpontok is fel voltak tüntetve. Megint áttanulmányoztam, de most a jelzéseket is értelmeztem. Vagyis a mai napon ne várjam! Egy sántító fiatalember szédelgett a csarnokban. Egyik térdét nem tudta hajlítani, erről eléggé feltűnő látvány volt, különösen azért, mert kettőnkön kívül alig volt más az állomáson. Ő Szolnok felé utazott volna, de nem tőlem kellett volna érdeklődnie. Mindenek előtt rácsodálkozott az időre, ugyanis neki sikerült alvással rövidíteni a várakozást. Talán ment is el közben vonata.
Ez az állomás is hasonlatos a Galga-menti megállókhoz, csak sokkal nagyobb. Már a vonatról is látni, hogy építészetileg egyszerűen ronda. Szocreál stílusban épült, de felújítás nyomait nem fedeztem fel rajta. A szerkezeti fal kisméretű tégla. Néhol látni is. Sok helyen hiányzik a vakolat. A belső tér kőburkolatú. Ez praktikus egy nagy forgalmú épületen. Viszont néhány évtizedenként rendbe kellene rakni, mert a padló megkopik, a lábazat itt-ott elreped, a porózus sóskúti kő megtelik porral. Egy gőzborotvás mosás is sokat segítene, de erre nem költenek. Az utasok csak lézengenek, néha jönnek néhányan, aztán a következő vonattal el is mennek, s maradunk mi ketten a nyújtott lábúval. Jövök, megyek, nézelődök. A mellékhelyiség egy utolsó falusi kocsmának is szégyenére lenne. Az ajtó itt is folyton nyitva marad, mint az összes fűtött váróteremé. Na, de kit érdekel ez, ha már kiment innét? Néha én is kimegyek, nézelődök, de a városból innét nem látni semmit. A cukorgyár maradékát tekinthetem meg az út túloldalán. Belátni a hatalmas, üres udvarra. Innét valami hiányzik. Aztán rájövök, hogy nem látom azt az óriás cukros dobozt, ami eddig uralta a látványt. Nem tudom mi volt az a tartály, de ezek szerint nincs már szükség rá. A gyár 2003-ban bezárt, még sokáig is gondolkodtak, mi legyen a rengeteg fémmel.

Visszasétálok a csarnokba, hiszen valamivel melegebb van benn. A félköríves átjáró pillérein emléktáblák, a két szélsőn koszorúk. Olvasom: az 1944 szeptember 20-i bombázás áldozatai emlékére.... Egyik tábla a vasutasoknak, másik a polgári áldozatokéi. Aha! Erről hallottam.
Repáská című elbeszélésemben meg is akartam írni, de aztán mégse éreztem magam ehhez eléggé motiváltnak. Kicsit utána olvastam, de nem maradtak meg bennem adatok. Azt tudom, hogy akiknek sikerült bejutni az óvóhelyre, mind meghaltak. Számítottak a támadásra, így a szerelvényeket kivitték a nyílt pályára, hogy csökkentsék a veszteséget. Azt persze nem értem, miért nem kergették szanaszét a népet, amikor egyértelműen az állomás volt a cél. Igaz, fél Újhatvan is elpusztult, de ha nincsenek az emberek összezárva, kevesebb lett volna az áldozat. Igaz, ez már csak utólagos okoskodás, hiszen logikus, hogy az óvóhely azért van, hogy megóvja a bent lévőket. Nem sok esélye volt egy telitalálatnak, de mégis ez történt.
Anyu mesélt erről, meg más nyári emlékéről is 1944-ből. Majd' 17 évesen summás volt Párkánynánán. Ez ma Szlovákia, közel Esztergomhoz. Onnét látták Budapest fényeit, amikor bombázták. A célmegvilágító „Sztalingyertyák” nappali fényt biztosítottak a bombázóknak. Azt persze nem tudom, miért pont ez a név ragadt ezekre az eszközökre, hiszen nem az oroszok bombáztak. Anyuék láttak vonuló bombázókat, amelyek elfedték az eget, megfigyelték, hogy kisebb kísérővadászok is repülnek velük, de a felségjelzésre nem terjedt ki a figyelmük. Ez, számomra megdöbbentő félreértést okozott. Az esemény után 70 évvel úgy tudta, hogy a németek bombáztak. Igaz, az ő köreiben nem volt szükség a tájékozottságra, a háborúval annyi volt a „kapcsolat”, hogy várták a végét. Nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy kifélék a katonák. A fegyverestől mindtől féltek. A közvetlen emberi kapcsolatból annyit szűrtek le, hogy a németek távolságtartók, míg az oroszok szeretik a gyerekeket (na, meg az asszonyokat) A mi falunkat a románok szabadították fel, de előlük eldugtak akit csak tudtak. Korábban kapcsolatba kerültek oroszokkal, de ez sokáig számomra nem volt világos, hiszem ez akkor történt, mielőtt ide ért volna a front. Ők barátkoztak a lakossággal, de nem harcolók voltak, hanem még a németek hozták magukkal foglyokként, olyan munkaszolgálatos-félének.
A hatvani emléktábla sem említi, kifélék követték el a támadást. A 60. évfordulóra állított alkotás sem. Talán egy méter magas kovácsoltvas fa. Szerteágazó gyökerekkel, és csupasz ágakkal.
(Megérdemelné, hogy nagyobb méretben álljon kinn a szabadban, nem pedig a fal mellé állítva, mint egy hamutartó) A gyökerekre helyezett tábla szövegét nem jegyeztem meg, de azt hiszem ez utal az eseményre. Az ágak közé helyezett üvegdobozban lévő tábla szövege a lélekről szól, amely olyan mint az üveg. Törhető, alakítható, torzítható, de el nem pusztítható. A hasonlatosság igazolására ebbe az üvegdobozba helyeztek egy megolvadt, eltorzult üvegpoharat, melyet a romok alól ástak ki. A vitrin teteje repedt, de nem hiszem, hogy ez az alkotó műve...bár nem kizárható ez sem. Persze, ha látom a falakon a firkákat, megfordul a fejemben, hogy vandalizmus áldozata lett az alkotás. Mert vannak akik örömüket lelik a rongálásban. Pedig ma már a facebookra szokták felírni, hogy „Szeretlek Ica”, vagy „szerelmem kuss!!!”, vagy „jólnezelki k anyám” Minek kell a falakat összerondítani? Ráadásul a betűk gömbölyded formájából ítélve lány lehetett az (egyik) elkövető. Értelmetlen. Mint ahogy a fentebb említett tragédia is az volt. Nem származott belőle stratégiai előny, hiszen a vonatok járhattak más vonalon is, csak át kellett szervezni a közlekedést. Pedig erre „okos” emberek, felelős vezetők adták ki a parancsot, nem félművelt kölykök.

Aztán befutott a következő egri vonat is. Ismét felötlött, hogy elmehetnék Füzesabonyig, de mire eldöntöttem, meg még kiszaladtam a peronra, elindult. Na, még egy óra. Besötétedett. Negyed órával indulás előtt odaálltam a vonalra. Nem volt melegem, de nem tágítottam. Egy idős pár ült le hozzám a négyes ülésre. A bácsi mondta a kalauznak, hogy bizonyára látni rajtunk a korunkat. Amaz kedvesen meggyanúsította a hölgyet, hogy ő talán még nem jogosult az ingyenes utazásra. Én immár a nap folyamán sokadszor átnyújtottam az első nyugdíjas menetjegyemet. Aztán a buszon felmutattam a „NY” jelzésű bérletemet. Most már olcsón járhatok munkába. Még bírom magam, meg legalább nem unatkozom. A fiatalok elől nem veszem el a lehetőséget, hiszen hiába hirdet felvételt a főnök, nincs jelentkező.

Hozzászólások

(#1) tomazin


tomazin
(PH! addikt)

Koszonom, jo volt olvasni.

(#2) potyautas válasza tomazin (#1) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Ez volt a cél :)

(#3) Tutu7030


Tutu7030
(PH! kedvence)

Elég lehangoló a hazai vasút helyzete. Utoljára 89 körül vonatoztunk (ment az egész iskola, külön szerelvénbyel), fehérvári kitérővel. Mikor begurultunk a fehérvári állomásra, azt hittem, hogy valami méh telep szemétdomb keverékbe érkeztünk. Kicsit később (három éve :D ) ismét vonatoztam. Gyors volt, csendes és tiszta. Az ajtókra ki volt írva, hogy mosolyogj, mert a te érdekedben kameráznak. Igaz, ez a Kendal és Windermere közti kis rövid szakaszon volt. :D

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V20g-EUR-XX

(#4) potyautas válasza Tutu7030 (#3) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

A vonatokkal elégedett vagyok. Az utastájékoztatásra se lehet panaszom. Az már az én bambaságom, hogy nem kérdeztem. A kisebb állomások (na meg a hatvani) állapota valóban lehangoló, de emlékszem, hogy a mezőkövesdi állomás felújítása is legalább 10 évig tartott még az átkosban. Akkor, amikor még tömegek utaztak vasúton. Most, ennek a néhány embernek....?

(#5) Tutu7030 válasza potyautas (#4) üzenetére


Tutu7030
(PH! kedvence)

Igazad van. Sajnos ott lett elbaltázva a dolog, hogy a máv és a volán járatait nem hangolták össze megfelelően. Ugyanis a vasúti megállók a legritkább esetben vannak a városon/falvakon belül (a balaton környékét nem vegyük ide, hiszen az be van építve körben). Manapság már nem gyalogolnak ki az emberek 1-1,5km-t, hogy vonatra szálljanak, hiszen településen belül ott a buszmegálló.
Emlékszem rá, mikor dédszüleim még pusztán laktak (nem az alföldi, hanem a dunántúli gazdasági pusztán). Csak földút mind a két szomszédos faluba (2-4 km, de a közelebbihez még a duna holtágon is át kellett kelni). A távolabbi faluba meg traktor+bódés pótkocsi volt a tömegközlekedés. Azért télen meg esőben nem valami vidám dolog volt. :) Ma meg már a google műholdképen is csak az találja meg a volt pusztát, aki tudja, hogy hol kell kb keresni. Pedig volt ott egy földút, amit az öregek vasútnak hívtak, mert állítólag a grófság idején sínek voltak lefektetve (ha jól emlékszem, ló vontatású vasútról meséltek).

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V20g-EUR-XX

(#6) potyautas válasza Tutu7030 (#5) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Hangulatos történetet lehetne írni arra a pusztára. Eszembe juttattad, hogy pici gyerekkoromban tanyán éltem. Ezelőtt 57-62 évvel. Sok emlékem nem maradt róla, de talán előbányászom.

(#7) Tutu7030 válasza potyautas (#6) üzenetére


Tutu7030
(PH! kedvence)

Én is már szinte csak hallomásból ismertem, kb 4 éves lehettem amikor dédapám meghalt, dédanyám meg beköltözött a lányához a városba.

De egy vicces történet eszembe jutott (még a születésem előtt történt). Nagybátyám látógatóba jött a húgához (anyámhoz) az alföldről, és mivel érdekelte a pecázás (dédapám nagy pecás volt), lement a közeli holtágra lógatni. Telt-múlt az idő, mikor anyámnak eszébe jutott, hogy mi van, ha a Lajos angolnát fog véletlenül (akkoriban sok volt azon a részen), mert ő még hallani sem hallott az angolnáról. Dédapámmal elindultak utána, de fél úton már rohant szembe a Lajos és kiabálta, hogy; "Kígyót fogtam, kígyót fogtam!"
Mondanom sem kell, hogy mire dédapám leért a partra, az angolna hogy összecsomózta a zsinórokat. :D :DDD :DDD :DDD :DDD

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V20g-EUR-XX

(#8) Tutu7030 válasza potyautas (#6) üzenetére


Tutu7030
(PH! kedvence)

Boldog új évet, és tartson még ki sokáig a tinta a tolladban! :)

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V20g-EUR-XX

(#9) potyautas válasza Tutu7030 (#8) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Köszönöm, és én is kívánom Neked. Remélem sokáig kommenteled még az írásaimat, s adsz akarva/akaratlanul ötleteket. :)

" - Hát ez a kislegény? - kérdezte a traktoros, miközben barackot nyomott a fejemre a hatalmas kezével - Hogy hívnak kisöreg?
- Nem mondom meg - szorítottam össze a számat, nehogy véletlenül egy hang is kijöjjön rajta."

Még írok hozzá néhány oldalt......

(#10) Eastman válasza Tutu7030 (#7) üzenetére


Eastman
(őstag)
LOGOUT blog

:D

Perfekt!

http://kulter.hu/2017/08/bartok-fiaval-keszult-dokumentumfilm/

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.